Gery Greyhound

Melegfelvonulás "hideg fejjel" - újratöltve, avagy egy egykori Pride-ellenző vallomásai a rendezvény kapcsán

2015. július 08. - Gery.Greyhound

Ezen a blogon 2009-ben írtam utoljára a Budapest Pride-ról "Melegfelvonulás, hideg fejjel" címmel. A bejegyzésből némi képet kaphattok a kognitív disszonanciával küszködő, egykor a magát a "nemzeti" oldalhoz soroló Pride-résztvevő vívódásáról. Röviden összefoglalva az akkori poszt konklúziója: utálom, hogy tetszik a Pride, miközben undorítónak kéne tartanom, mert "rendes heteróknak" illene elítélni ezt. Mi a fene van velem, csak nem buzi vagyok? Nem kéne ilyen buzis rendezvényeket tartani, mert teljesen elbizonytalanít, legyen inkább egy heteró buli, ahova eljöhetnek a buzik is, de ne foglalkozzunk velük külön...

6 évvel ezelőtti írásomat sok szempontból befejezetlennek tartom. Akkor még nem kristályosodtak ki az érzéseim sok dologban, nem sikerült 100%-ban feldolgozni, hogy mit is gondolok erről az egészről, de még saját magammal sem voltam teljesen tisztában. Épp elég volt megemésztenem azt a traumát, hogy jobban érzem magam "a buzik" társaságában, mint a kordon túloldalán állók körében, holott igazság szerint közéjük tartozom. Fontosnak is tartottam kihangsúlyozni, hogy - szó szerinti idézet magamtól - "Nemzeti érzelmű, gyakorló heteróként" írom mindazt, amit írok, mert azért az mégiscsak durva lenne, ha valaki azt gondolná, hogy esetleg buzi lettem...

Ma már egyáltalán nem tartanám fontosnak hangoztatni, hogy melyik skatulyába próbálom meg beleerőszakolni magam, az meg pláne nem érdekel, hogy ki mit gondol rólam. Na, de kezdjük inkább az elején. Megpróbálom rövidre fogni, bár fontosak az előzmények.

2006 előtt se a Pride-dal, se úgy általában a politikával nem volt túl sok kapcsolatom. Alapvetően a "leszarok mindent" táborba soroltam magam, egyik politikai oldalt sem éreztem magaménak, másrészt mert kisebb gondom is nagyobb volt ennél akkoriban. Egy keményen dolgozó, napi 14 órákat robotoló 24 éves kisember életében a legkevésbé meghatározó az, hogy ki van épp kormányon: úgyis mindegyik lop, csal, hazudik, egyformák ezek mind, kit érdekel. 2002-ben szavazhattam először, és csak azért a Fideszre, mert ők legalább nem komcsik. A komcsikról el tudtam dönteni, hogy ők a rosszak, az SZDSZ-ről fogalmam sincs, az akkor még létező MDF pláne. Leszavaztam, mert úgy illik (azt mondták!) aztán kicsit szomorkodtam, hogy vesztett a Fidesz, de nem dőlt össze bennem a világ - 4 évvel későbbig eszembe sem jutott az egész.

Aztán jött a 2006-os kampány, és Gyurcsány. Neki valahogy sikerült átlépnie az ingerküszöbömet, ő már valahogy feltűnően sokat, és feltűnően pofátlanul hazudott. Nem Őszödre gondolok, mert fél évvel járunk 2006 ősze előtt: valamikor nyár elején, a kormányalakítással együtt jött az elhíresült "Nem kell félni, nem fog fájni!" bejelentéssel az első csomag. Innentől indultam el egy hosszú, és rögös úton, amelyre majd egy külön bejegyzést szánok majd...

* * * *

FRISSÍTÉS, 2016. OKTÓBER 1. 

Blogbejegyzésnek indult, könyv lett belőle. :) Elmúltnyolc(tíz)év - egy leszerelt Fidesz-pártkatona őszinte vallomása címen Kindle-kompatibilis formátumban letölthető az új közéleti blogomon. Nem csak az derül ki az írásból, hogy ki vagyok, honnan jöttem, és hogy jutottam idáig, de azt is elárulom, hogy a 2017-es évre milyen komoly terveim vannak.

Klikk ide!

* * * *

Hogy hogyan jutottam el a Best of Gyurcsánytól a Mi éveinken, majd Kubatovon át az Elszámolásig, arról érintőlegesen már beszéltem az átlátszó.hu velem készült videóinterjújában. Nagyon röviden a lényeg: a Best of Gyurcsány videó -> sosem látott népszerűség, milliós nézettség, tévészereplés, újságcikkek -> megkeresések a Fidesztől és máshonnan -> videós munkaajánlat -> a "keményen dolgozó kisember-korszak" vége 2007 februárjában. Azt éreztem, hogy lettem valaki, és tartozom valahova, kaptam valamit az élettől, ami mindig is hiányzott, de sosem tudtam, merre induljak el érte - aztán itt egyszercsak megvolt. Mérhetetlenül hálás voltam, és bizonyos szempontból a mai napig is azzal tartozom egyes embereknek, de ez már tényleg messzire vezet, majd az Elszámolás utáni nagyobb lélegzetvételű bejegyzésben. Itt csak azért tartottam fontosnak megemlíteni, mert ezek a történések sodortak a semlegességből a jobboldalra: már nem csak a Gyurcsány és a komcsik iránt ellenszenv terelt egyik irányból a másikba, hanem a közösség, melynek fontos, megbecsült tagja voltam - és sajnos ezzel együtt egy csapdába is beleestem, amivel lassan el is jutunk ahhoz, amiről eredetileg szólni akart ez a bejegyzés: a Pride témája.

Ez a csapda a véleményem szerint az egész magyar közgondolkodást alapjaiban meghatározó, és egyben azt megmérgező csordaszellem. Miután én bekerültem egy csapatba, valahogy magától értetődő volt, hogy velük vagyok jóban-rosszban: ha valamelyikünk hülyeséget csinál, elnézzük neki, ha valamelyikünk megbotlik, támogatjuk, segítünk. Nem lenne ezzel önmagában baj, ha nem lenne egy másik csapat, aki ugyanolyan emberekből áll, mint amilyenek mi is vagyunk: hibákkal és tévedésekkel. Viszont mivel ők komcsik, akiket nem szeretünk, ezért őket bántjuk: ha tévednek, lehülyézzük őket, ha megbotlanak, még beléjük is rúgunk, és egymás között jókat nevetünk rajtuk. Ha van egy alapvetően jó ötletük, abban is megkeressük a legapróbb hibát, és felnagyítjuk, és ha van bármi, ami mellé odaállnak, akkor onnantól az a bármi hozzájuk kapcsolódik, és megkapja a kilövési engedélyt.

Ilyen dolog volt a Budapest Pride, vagy ahogy akkoriban hívtuk: buziparádé... Na, de mit is keresett egy "nemzeti érzelmű, gyakorló heteró" a buziparádén a kordonon belül? :)

2006. ősze után rendszeresen jártam Gyurcsány-ellenes tüntetésekre. Akkor még ezekben a tüntetésekben azt láttam, hogy végre magához tért a magyar nép, és végre elkergetjük a komcsikat - ezen kívül izgalmas lehetőséget láttam rá, hogy érdekes, exkluzív videókat készítsek, melyek aztán a kuruc.info-nak és hasonló oldalaknak köszönhetően százezrek néztek meg. Bárcsak lett volna már akkor is YouTube-videóhirdetés, ma gazdag lennék :) A buziparádé is csak egy lehetőség volt a sok közül egy jó kis könnygázas-oszlatós balhéra, és újabb százezer nézőre a YouTube-on. Sokáig gondolkodtam, hogy Tomcat-ékkel tartsak, akik valami tojásos meglepetést terveztek, de aztán úgy alakult, hogy ők a menet útvonalának Hősök tere felőli végén várták a célpontokat, én meg épp az Erzsébet téren gyülekező résztvevők között álldogáltam tanácstalanul, mivel a földalatti nem járt, ötletem sem volt, hogy miként juthatnék el az Andrássy út másik végéig. Így maradtam, és amikor elindult a menet, elindultam velük, mondván: lesz ami lesz, belülről talán még izgalmasabb a balhé, néhány tojást talán érdemes bevállalni cserébe.

Az Oktogonig szinte az összes kis utcából záporoztak a tojások és más élelmiszerek. Ekkor még viszonylag közel voltak a kordonok a menethez, simán "dobótávolságon" belül vonultunk, kaptunk is néhány találatot, ami az elején még buli volt, egy idő után viszont már nem csak tojás és főtt krumpli, hanem sörösüveg is repült, később pedig kövek is előkerültek. Egy kicsit kezdtem félni, hogy itt bizony testi sérülés veszélyének vagyok kitéve... Persze én vagyok a hülye, "minek mentem oda" ugye, nem is értettem, mit keresek én a komcsi buzik között.

pride8_emma_1.jpg

Az Oktogon után mint ha kicsit észbe kaptak volna a rendezvényt biztosító rendőrök, és leterelték a menetet a szervízútra, az Aradi utca felől gyülekező keménymag nagy bánatára - és az enyémre is, mert innentől eseménytelenné vált az egész. Leültem egy kicsit pihenni az egyik kamion platójára, és néztem a színes forgatagot. Már-már majdnem elkezdtem gondolkodni azon, hogy "jé, ezek a buzi komcsik valójában teljesen normális, emberi lények, ráadásul még vidámak is annak ellenére, hogy konkrét baleset- illetve életveszélynek voltak kitéve még pár perccel korábban is" - ekkor viszont megjelent Emma, aki sokat segített abban, hogy visszazökkenjek a saját kis világomba, ahol a Pride résztvevői undorító, aberrált, magamutogató köcsög buzik.

(Az elején a mögöttem üvöltő zene miatt nem teljesen hallottam/értettem, mit mond, ki ő, és mit akar tőlem, emiatt a "Mi vagy? illetve Mit jelent, ami vagy?" kérdések)

Tomcat-ék meglepetése végül elmaradt, mert a Bajza utca környékén elterelték a menetet kis utcákba. Kicsit meg is untam a dolgot, így csalódottan indultam a kordon irányába, hogy hazamenjek - itt némi összetűzésbe kerültem a túloldalon álló "hazafiakkal" (akinél kamera van, és a kordonon belül tartózkodik, az csak buzi indexes zsidó vagy ilyesmi lehet) de szerencsére sikerült kimentenem magam azzal, hogy velük vagyok, a kuruc.info-tól jöttem buzikat videózni, ennek bizonyítékaként megmutattam egy részletet az Emmás anyagból, és nagy egyetértésben váltunk el. Kicsit azért elgondolkodtam azon, hogy ezek simán csoportosan összevernek, ha nem hazudom azt, hogy velük vagyok, és elszégyelltem magam: úristen, én, ezekkel az agresszív tahókkal? Basszus, ha már választanom kell, akkor már inkább a buzik... De leginkább azt gondoltam, hogy mindenki menjen a fenébe: a végső konklúzióm a Pride után az volt, hogy két hülye tömeg provokálja egymást, és semmi baj nem lenne, ha mindenki otthon maradna.

Egy évvel később a második Pride-omra már úgy mentem ki, hogy nagyjából tudtam, mire számíthatok: tojások, Emma, és egy jó kis balhé. Most már tudatosan azt választottam, hogy a menettel tartok, és a "hazafiakkal" történő összetűzések ellen egy kamu kurucinfós sajtóigazolvánnyal fegyverkeztem fel. Erről a Pride-ról írtam azt a bizonyos 2009-es bejegyzést, úgyhogy a tapasztalataimat már nem írnám le újra, csak egész röviden: miután itt már se tojás, se Emma, se balhé nem volt (egy komment szerint szegény Emma atomrészegen eltévesztette a házszámot, és az ellentüntetők között kötött ki) tudtam a lényeggel foglalkozni: néztem a résztvevők arcát, és csupa boldog, felszabadult embert láttam, akikről a legkevésbé sem tudtam volna elképzelni, hogy ők azért gyűltek össze, hogy bárkire bármit ráerőltessenek, pláne, hogy provokálják az "egészséges" többséget. Viszont ahogy le is írtam akkor: nem értettem, hogy mégis mi szükség az egészre, miért kell a homoszexuálisoknak reklámozniuk a másságukat, hiszen a normális embereknek alapból semmi bajuk nem lenne velük.

E kissé hosszúra nyúló bejegyzés megírásának apropója épp az, hogy azóta elgondolkodtam, sokmindent átértékeltem és rájöttem dolgokra, amik miatt a 2009-es bejegyzés végkövetkeztetését ma már alapvetően tévesnek tartom. A Pride nem a homoszexualitásról és a devianciáról szól, hanem pusztán a másság elfogadásáról - a másság pedig sok mindent jelenthet, mert valamilyen szempontból minden ember más. Saját magamon is éreztem, hogy elkezdtem néhány dologban másképp gondolkodni, ráadásul pont az ezt követő években, a Fidesszel való szakításom után kerültem vissza abba a szürke, unalmas kisvárosi közegbe, ahonnan sikítva menekültem már 2005-ben is, ami csak tovább erősítette a dolgot. Már régebben is képtelen voltam beilleszkedni egy olyan közösségbe, ahol mindent a másoknak való megfelelés és a ki tudja kik által lefektetett illemszabályok és elvárások határoznak meg, különcnek és kirekesztettnek éreztem ott magam mindig is - csak korábban úgy voltam vele, ez az élet rendje, biztos az én készülékemben van a hiba. A Pride viszont azt mutatta meg nekem, hogy nem én vagyok a hülye, amiért úgy érzem magam "otthon", mint a jegesmedve a szaharában, egyszerűen csak rossz helyre sodort az élet, és vannak még rajtam kívül jegesmedvék, akik hasonlóan gondolkodnak. Ez a felismerés alapvetően változtatta meg mindazt, amit a világról, az életről és az emberekről gondolok. Saját magammal is őszintébb vagyok azóta, ma például már eszembe nem jutna leírni olyan blődséget, ami 2009-ben még nagy dolognak számított tőlem: "Szégyellem bevallani, de tetszik a Pride." Kiegyensúlyozottabb az életem azóta, amióta nem görcsölök olyan baromságokon, hogy mi van akkor, ha tetszik a Pride, és a végén még valaki azt gondolja, hogy buzi-e vagyok. Mert mi van akkor, ha azt gondolja? Tovább megyek: mi van akkor, ha meleg vagyok? Kevesebben fogják megnézni a videóimat, vagy kevesebben fognak a GreyVshopban vásárolni, ha ez kiderül? Ha most azt mondom, igen, nagyon régóta és sokszor vannak ilyen irányú fantáziáim, vajon mi lesz? Hát, most majd megtudjuk, mert leírtam, és sokkal jobb így, mint tovább görcsölni rajta. Gondolkodtam azon, hogy gumicsontként bedobok egy rendes coming out-ot, hogy a kurucinfós trollok rágódhassanak (bár ők gondolom, elintéznék annyival, hogy a "cionista buzilobbi folyamatos buzipropagandájának gyümölcse érett be nálam, és a Pride-on elkaptam a buzivírust" ami, mint tudjuk, egy cseppfertőzéssel terjedő betegség) de inkább csak annyit mondok el, ami ténylegesen igaz: kizárólag a monogámiám és a mostanában futó projektjeim gátolnak meg abban, hogy kiéljem ezeket a fantáziámat, de egyébként csak ugyanazért nincs mostanában meleg kalandom, amiért heteró kalandom sincs. Különben én úgy gondolom, hogy a biszexuálisoknak van a legnehezebb dolguk a világon: komoly dilemma például a hűség kérdésköre egy ilyen kettős helyzetben, úgyhogy ez a harc még biztosan nem ért véget, de már most könnyebb, hogy nem azzal foglalkozom, egyáltalán lehet-e bennem ilyen érzés, ciki-e, meg ki mit gondol és hasonlók. De a legfontosabb ok, amiért billentyűzetet ragadtam e régóta esedékes poszt megírására, nem az, hogy ezt megosszam a világgal. Amiért fontosnak tartottam ezt a kis "coming out"-ot, az elsősorban az, hogy elmondhassam: aki a Pride-on tojással dobálózókban, illetve a velük egyetértőkben valamiféle elnyomott frusztrációk okozta látens szexuális vagy egyéb ferdeséget vél felfedezni, az - legalábbis az én esetemben - nem lőtt mellé olyan nagyon. :)

Na, de vissza a Pride-ra, mert úgy érzem, ideje lenne összegezni, hogy mit is gondolok róla ma.

A rendezvény legfontosabb üzenete, amit már írtam: nem a te készülékedben a hiba, ha úgy érzed, kilógsz a sorból - lehet, hogy csak rossz helyre születtél. Attól, hogy a sivatagban furcsának tűnik a jegesmedve, még lehet, hogy valahol teljesen megszokott. Ne szégyelld, hogy jegesmedve vagy, és ne akarj kényszeresen antilop lenni, csak mert arrafelé az az elfogadott. Ezzel csak egy szerepet játszol, ami talán a kívülállóknak jobban tetszik, de te bele fogsz őrülni hosszútávon. A Pride nagyszerű lehetőség arra, hogy más, hozzád hasonló "állatokkal" találkozz, ezáltal megtanuld elfogadni magad.

A második: fontosnak tartom megmutatni a világnak, hogy a más gondolkodású emberek nem egy más faj, hanem ugyanolyan homo sapiens példányok, mint te, vagy bárki más. Próbáljuk magunkat mindenféle szempontok alapján felosztani és megkülönböztetni egymástól, mint például vallás, nemzeti hovatartozás, és egyéb mesterségesen kreált ideológiák, aztán beállunk egy csapatba és dobáljuk szarral a másikat, közben meg a legfontosabbról feledkezünk el: hogy elsősorban emberek vagyunk mindannyian, és csak ezután jön, hogy épp hova születtél, vagy mit gondolsz a világ ügyeiről. Fontos, hogy a különböző nézőpontokat és véleményeket ütköztessük, de ahogy ez ma Magyarországon megy, azt tragikusnak tartom, és szomorú, hogy a politika is erre játszik: végletekig megosztott a társadalom minden téren, és a hatalom is folyamatosan ezt erőlteti. Egy pillanatra tegyük félre az ellentéteket, és mutassuk meg, hogy nincs igazuk, amikor a "Mi, magyarok..." kezdetű politikai bullshitet nyomják: mi, magyarok kedvesek, nyitottak és barátságosak vagyunk egymással, és még ha más is a véleményünk egy-egy kérdésben, azt kulturáltan megbeszéljük egymással (te pedig ott fönt legyél szíves tiszteletben tartani a kultúránkat, jó?)

Harmadrészt pedig mindezektől függetlenül egy nagyszerű buli lehetne ez az egész, ahova akkor is szeretettel várunk, ha nem érzed magad másnak semmiben, csak szeretnél egy kicsit kikapcsolni, élvezni a nyári napsütés alatt egy jó hideg sörrel a hangulatot. Az általános magyar búvalbaszottság mellett kifejezetten üdítő tud lenni a felszabadult, vidám emberek látványa - a jókedv pedig ragadós, talán itt feltöltődsz belőle annyira, hogy a hétköznapokra is maradjon belőle.

Én ezek miatt megyek ki idén a Pride-ra. Nem a másságomra vagyok büszke (és nem is "reklámozni" akarom, pláne nem ráerőltetni bárkire bármit) hanem arra, hogy kitörtem a hazugság és képmutatás csapdájából, és képes voltam a saját nézeteimet is felülvizsgálni, ezáltal nyitni egy kicsit a világ felé, ami szerintem egy jobb hely lehetne, ha többen tennénk így. 

Találkozzunk szombaton! :)

A bejegyzés trackback címe:

https://greyhound.blog.hu/api/trackback/id/tr667590034

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Tomanovics Gergely: Melegfelvonulás hideg fejjel - újratöltve, avagy egy egykori Pride-ellenző vallomásai a rendezvény kapcsán 2015.07.09. 14:00:01

A Pride nem a homoszexualitásról és a devianciáról szól, hanem pusztán a másság elfogadásáról.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.07.08. 12:39:24

Nem a homokosokkal van gond. Ez csak egy bűn a sok közül. Az igazi gond a homoklobbi.

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2015.07.08. 13:18:12

@maxval bircaman felelős szerkesztő: Azzal sincs gond, ha valaki egy ostoba birka, az igazi probléma az, aki a pásztornak képzelni magát.

nemecsek ernő áruló 2015.07.08. 18:55:09

@maxval bircaman felelős szerkesztő: Ez lett volna a következő kérdésem, meg is válaszolhatnád egyből, mert szerintem nem bűn, ami káros.

Ahogy másik embert szeretni sem bűn. Pláne nem káros. Az egymás látványától és társaságától felszabaduló endorfin még jó is. A szex meg... Azzal kell csinálni, akivel jól esik.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.07.08. 19:09:54

@nemecsek ernő áruló:

Sajnos nem. Sátán gonoszságait megélni nem jó. Az öröm nem mindenképpen jó. Az öröm rossz is lehet, ha gonoszság alapján áll.

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2015.07.08. 19:39:32

@maxval bircaman felelős szerkesztő: miért gonosz ösztön, ha szeretek valakit? Fejtsd már ki kérlek bővebben, mert ezekből az egymondatos kommentekből kurvára nem derül ki, hogy mégis mi kínod van - érik a banhammer, ha így folytatod tovább. Szóval?

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2015.07.08. 19:46:39

@maxval bircaman felelős szerkesztő: Ha az embernek jó, és másnak nem árt vele, más jogai nem sérülnek, akkor igen.

nemecsek ernő áruló 2015.07.08. 19:50:52

@maxval bircaman felelős szerkesztő: Tehát a Grimm mesék, vagy valami hasonló hülyeség miatt akarod megtiltani embereknek, hogy boldogan éljenek, akár gyermeket neveljenek?

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.07.09. 06:02:20

@Gery Greyhound (Az eredeti, 1998 óta):

Támogatod a többnejűséget?

A pedofil kapcsolatot? (Természetesen csak akkor ha a gyerek is beleegyezik.)

Ha valaki öngyilkos akar lenni, s megkér egy gyilkost, hogy ölje meg, nem szabad büntetni a gyilkost?

nemecsek ernő áruló 2015.07.09. 06:23:09

@maxval bircaman felelős szerkesztő: Nagyon köszönöm azt az önfeláldozó fáradozásodat, amit annak érdekében teszel, hogy Isten törvényeit az emberekhez közelebb hozd. Sokat tanultam a tőled már eddig is, és megpróbálom ezt a tudást minél több emberrel megosztani. Ha például valaki megpróbálja homoszexuális életvitelét előttem megvédeni, egyszerűen emlékeztetem Lev.18:22-re, ahol világosan le van írva, hogy ez bűn, és ezzel véget is vetek a vitának.

Mindazonáltal néhány törvény értelmezésében és végrehajtásában szükségem lenne a tanácsodra. Ha az áldozóoltárnál bikát áldozok, tudom (Lev.1:9, illetve Lev.1:3,17), hogy az Úrnak kedves illatú az. A problémát a szomszédaim jelentik, akiknek ez az illat egyáltalán nem kedves. Leölhetem-e őket?

b) Szeretném a lányomat eladni rabszolgának, amint ezt Exodus 21:7 megengedi. Szerinted mi lenne a méltányos ár érte manapság?

c) Tudom, hogy nem szabad olyan nővel kapcsolatot teremtenem, aki a havibaj tisztátalan állapotában van. (Lev.15:19-24). A probléma csak az, hogy miből lehet ezt tudni? Megpróbáltam megkérdezni, de a legtöbb nő nagyon pikirten (sértődötten, ingerülten) reagált a kérdésre.

d) Lev.25:44 kijelenti, hogy szomszédos nemzetségek fiai és lányai közül vehetek magamnak rabszolgákat. Az egyik barátom szerint ez a törvény a cigányokra érvényes, de az osztrákokra nem. Meg tudnád magyarázni, hogy miért ne lehetnének nekem osztrák rabszolgáim?

e) Az egyik szomszédom mindig szombaton dolgozik. Exodus 35:2 világosan kimondja, hogy az ilyet meg kell ölni. Erkölcsileg kötelezhető vagyok rá, hogy saját kezűleg öljem meg?

f) Az egyik barátom szerint, az úszószárny és pikkely nélküli vízi állatok (pl. kagylók vagy homár) fogyasztásának bűne (Lev.11:10), nem olyan utálatos, mint a homoszexualitás bűne. Én ezzel nem értek egyet. Állást foglalnál ebben a kérdésben?

g) Lev.21:20 szerint ha szembetegségem van, az Úr oltárát nem közelíthetem meg. Be kell vallanom, hogy olvasószemüveget használok. Teljesen élesnek kell lennie a látásomnak, vagy itt van azért egy kis játéktér?

h) A legtöbb barátom vágatja a haját, illetve borotválja a szakállát, beleértve a pajeszát is, holott ez Lev.19:27 szerint egyértelműen tilos. Milyen halálnemet javasolsz nekik?

i) Lev.11:8-ből tudom, hogy ha döglött disznó bőrét illetem, tisztátalan leszek. A kérdésem, hogy szabad-e futballoznom, ha cérnakesztyűt húzok?

j) A nagybátyámnak van egy kis háztájija. Megsérti Lev.19:19-et, mert földjébe kétféle magot vet. Ezen kívül a felesége olyan ruhát hord, ami kétféle anyagból (pamut / poliészter ) készült. Most tényleg össze kell hívnom az egész gyülekezetet (Lev.24:16), hogy megkövezzük őket, vagy pedig elég, ha egy meghitt családi körben lefolytatott ceremónia keretében megégetjük őket, amint ez azok esetében megengedett, akik az anyósukkal hálnak (Lev.20:14)?

Tudom, hogy Te ezeknek a törvényeknek nagy ismerője levén biztosan utat tudsz mutatni ezekben a kérdésekben. Még egyszer köszönöm, hogy ezeken a blogokon végzett munkáddal folyamatosan emlékeztetsz minket arra, hogy az Úr törvényei örökérvényűek és megváltoztathatatlanok!

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.07.09. 06:54:06

@nemecsek ernő áruló:

Akkor szólok: nem vagyok hívő zsidó, hanem keresztény vagyok. Az általad említett szabályok mind kivétel nélkül ZSIDÓ szabályok, ezek hatályukat vesztették Jézussal. Jézus betöltötte a régi törvényt, s újat hozott.

Szóval ezeket az érveket majd homofób zsidókkal szemben használd, viszont ugyanezek alkalmatlanok homofób keresztényekkel szemben.

nemecsek ernő áruló 2015.07.09. 07:40:21

@maxval bircaman felelős szerkesztő: Megpróbáltam kikeresni, Jézus mit mondott a melegekről, de nem találtam egy szót sem róluk. Márpedig ha a melegeket a Biblia tanításai miatt ítéled el, akkor kizárólag az ótestamentumra hivatkozhatsz. Akkor viszont kövesd minden tanítását! Nincs olyan, hogy szelektíven válogatunk közülük, szóval kérlek, magyarázd meg, ezeket, melyek ugyanabban a könyvben találhatóak, ahol Mózes tisztátalannak nyilvánította az azonos neműek közti kapcsolatot.

Kérlek! Légy jó keresztény, és magyarázd el nekem! Tudni szeretném!

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2015.07.09. 08:27:01

@nemecsek ernő áruló: Ez marhajó, köszi, engedelmeddel elmentettem későbbi felhasználásra :) (Én csak a rabszolgás és a havi bajos részeket ismertem eddig, és ezeket szoktam példaként felhozni hasonló helyzetben)

@maxval bircaman felelős szerkesztő:

"Isten paranscolatai e kérdésben egyértelműek."

Isten létezésének ténye viszont egyáltalán nem az, így a parancsainak hitelessége is.

Később viszont írod:

"nem vagyok hívő zsidó, hanem keresztény vagyok. Az általad említett szabályok mind kivétel nélkül ZSIDÓ szabályok, ezek hatályukat vesztették Jézussal"

Ez így ebben a formában olyan csodálatos öngól, hogy a magyar válogatott mind a 10 ujját megnyalná a receptért :) Ha ezt komolyan mondod, akkor bizony a homoszexualitással kapcsolatos törvények is hatályukat vesztették.

Az eutanáziát indokolt esetben (súlyos, gyógyíthatatlan betegség) engedélyezném. A pedofília elég necces kérdés, a mai törvények alapján pedofíliának számít egy 19 éves fiú és egy 17 éves lány kapcsolata is, amit egyértelműen baromság pedofíliának nevezni. Én olyan 14-15 év környékén húznám meg ezügyben a kiskorúság határvonalát, de ez sem teljesen fix, mert vannak, akik később érnek, és vannak, akik korábban. Egy 13 éves gyerek viszont biztosan nem fog önszántából szexuálisan vonzódni a 65 éves nagypapához.

A többnejűség kérdésében már egyértelműbb az álláspontom, szerintem jó hatással lenne a nők általános féltékenységére, ha ez egy elfogadott, megszokott dolog lenne. Én nem az arab modellt tartanám jónak (1 férfi, alá rendelve X feleség) hanem tetszőleges számú és nemű ember egyenrangú érzelmi szövetsége. A többnejűség súlyosan kirekesztő a biszexuális férfiak számára: több nőm lehet, pasim viszont egy se? Nem igazság :) (Az arab kultúrában nyilván ez abból ered, hogy a nő alacsonyabb rendű használati tárgy, amiből annyit veszel, amennyit akarsz - ez hülyeség, nem értek vele egyet)

nemecsek ernő áruló 2015.07.09. 09:10:18

@Gery Greyhound (Az eredeti, 1998 óta): Használd egészséggel. :D

Az arab modell meg azért nem a rabszolga-színtű, a nők mindenben alá vannak rendelve a férfinak dolog. Egy férfi ha elvesz egy nőt, akkor biztosítania kell számára azt az életvitelt, ami a szülői házban megvolt neki, és ha ezt nem tudja megtenni, a nő elhagyhatja. Beszélgettem anno arab világból származó emberekkel erről. Óriási szégyennek számít a válás az arab világban, és az ilyen kitétel miatt elég sok még 40-es éveiben is egyedülálló férfi van az arab világban. Több feleséget csak az igazán jómódú hercegek engedhetnek meg maguknak. :)

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2015.07.09. 12:07:58

@Tudományos libsizmus: Milyen hazugságról beszélsz? Ennél őszintébb posztot a Greyhound blog 2009-es indulása óta nem olvashattál tőlem.

Kisebbség 2015.07.09. 13:19:49

Ezek alapján pl. a Gárda/tényleges nácik/tényleges kommunisták/pedofílok/zoofílok/bárki felvonulását is engedélyezni kell, mert ők jól érzik magukat rajta.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.07.09. 13:23:19

@nemecsek ernő áruló:

Jézus konkrétan a pedofíliáról, az emberevésről, az állatkínzásról, s még száz dologról sem mondott semmit. Ez azonban nem jelenti azt, hogy kereszténynek szabad a pedofília, az emberevés, az állatkínzás, stb. Az, hogy valamiről Jézus nem beszélt, nem jelenti azt, hogy azt szabad tenni. Jézus lényege: általános alapelvek lefektetése. Ez a keresztény tanítás alapja.
Sőt, az sem érv, ha valamiről a Biblia nem szól!

Történetesen azonban a homoszexualitásról SZÓL a Biblia. Ugyanis ez annak idején is súlyos társadalmi kérdés volt, így az apostolok tanítottak róla, sőt ez a Bibliába is belekerült. Azaz nem igaz az a érved, hogy ez csak ószövetségi tilalom. Nem, ez az Újszövetségben is benne van.

Hozzáteszem: NEM szerepel a Bibliában a teljes keresztény tanítás, vannak olyan tanítások, melyek nincsenek benne a Bibliában, ezek között több ALAPVETŐ teológia elv is van! De pont a homoszexualitás tilalma szerepel a Bibliában, s mint mondtam, az Újszövetségben is.

Azaz NEM igaz az az érved, hogy a keresztények szelektálnak hasraütéses alapon Mózes törvényei között, s ha éppen kell, akkor felhasználják az adott törvényt, ha meg nem, akkor elvetik az.
Egyébként a kereszténység valóban szelektál az Ószövetségben, ez Isten munkája: a Jézus parancsolataival egyező mózesi törvények hatályosak ma is (pl. a „ne lopj!” szabálya), míg az azzal nem egyezők (pl. „ne egyél disznóhúst!”) meg nem.

De ismétlem, pont a homoszexualitás kérdésében ez IRRELEVÁNS, ugyanis nagy pechedre a homoszexualitás bűnnek nyilvánítása benne van az Újszövetségben is.

S most ne hivatkozz arra, hogy vannak keresztények, akik szerint az ószövetség ma is hatályos, törvényestül. Igen, vannak ilyen újprotestáns felekezetek (pl. Mo-n a Hit Gyülekezete). Ez az álláspont azonban ellenkezik az eredeti tanítással, s ezért a mai kereszténység 90 %-a nem is osztja ezt. Szóval majd ha jön egy homofób hitgyülis, tőle kérdezheted miért ellenzik a homoszexualitást, miközben a disznóhús evését nem ellenzik. De ez nem lehet érv egy katolikussal, ortodoxszal, sőt a legtöbb hagyományos protestáns felekezet híveivel szemben sem.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.07.09. 13:23:56

@Gery Greyhound (Az eredeti, 1998 óta):

Neked is ugyanazt tudom mondani: az Újszövetség is bűnnek mondja a homoszexualitást. Azaz ha csak a Bibliára hivatkozhatnánk, s azon belül is csak az Újszövetségre, akkor is meglenne a hivatkozási alap.

Hozzáteszem: a kereszténység egyébként nem csak a Bibliára hivatkozik, sőt a Biblia „csak” a második helyen van Jézus tanításához képest. Ahhoz, hogy belásd ezt, gondolj arra, hogy a kereszténység első 2 századában még nem létezett a ma ismert Biblia, s mégis volt Egyház. Sőt, a mai alakjában a Biblia lezárása csak a IV. sz. végén zárult le hivatalosan.

De nemcsak a keresztény tanítást ismered rosszul, a magyar törvényeket is. A magyar jogszabályokban szó sincs pedofíliáról. A magyar jogban beleegyezési korhatár van. Minden 14 (nem 18!) éves ember szabadon szexelhet bárkivel, aki szintén legalább 14 éves. Azaz a 14 éves lány szabadon teheti ezt egy 50 éves férfivel. Sőt, 12 éves kortól is szabad a szex, de ez esetben a partner nem lehet 17 évesnél idősebb.

nemecsek ernő áruló 2015.07.09. 13:29:39

@maxval bircaman felelős szerkesztő: Az újszövetségben egy szó sem esik a homoszexualitásról, ha így lenne, már idéztél volna belőle megjelölve a pontos forrást.

Az ószövetségben valóban szó esik a homoszexualitásról, ahogy a többi általam fent említett tanításról is. De fentebb azt mondtad, hogy az nem érvényes. Szóval akkor most mi van?

Amiről te beszélsz, a "olyan tanítások, melyek nincsenek benne a Bibliában, ezek között több ALAPVETŐ teológia elv is van" pontosan az ószövetség könyveinek szelektív értelmezéséből fakad. Márpedig a szelektív értelmezés az Írás kiforgatása, ilyen módon pedig a SÁTÁN tanítása. Gratulálok! Többszörösen kimondtad, hogy magad a Sátán követének tartod.

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2015.07.09. 13:36:45

@maxval bircaman felelős szerkesztő: Ha van szó az újszövetségben erről, akkor linkeld már kérlek, mert én mindenhol csak a 3móz verset látom idézni.

@Kisebbség: Ha te kölcsönös szabad akaratot, közös döntés alapján összeházasodsz a kutyáddal, én nem fogok a boldogságotok útjába állni :) Egyébként tőlem vonulhatnak a nácik, nem oszt, nem szoroz, velük inkább az a baj, hogy egyáltalán léteznek még ilyen korlátolt, buta emberek.

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2015.07.09. 13:42:14

@maxval bircaman felelős szerkesztő: Most kíváncsiságból rákerestem, és ezt találtam:

www.depositum.hu/homoszexualitas.html

"A Katolikus Egyház Katekizmusának Kompendiuma

492. Melyek a tisztaság elleni főbb bűnök?

Vö. KEK 2351-2359; 2396

Súlyos bűnök a tisztaság ellen, mindegyik saját tárgya természetének megfelelően: a házasságtörés, a maszturbáció, a paráznaság, a pornográfia, a prostitúció, az erőszak, a homoszexuális cselekedetek. Ezek a bűnök mind a bujaság víciumának megnyilvánulásai. Amennyiben kiskorúakkal követik el, e cselekmények még súlyosabb merényletek testi és erkölcsi épségük ellen."

valamint:

"Isten a teremtés kezdetén férfit és nőt alkotott. Az ember ezért elhagyja apját, anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és ketten egy test lesznek. Ettől kezdve többé már nem két test, hanem csak egy. Amit tehát Isten összekötött, azt ember ne válassza szét.” (Mk 10,6-9; vö. Mt 19,4-6)"

Vagyis ha csak az újszövetséget vesszük alapul, akkor is tilos lenne például a válás, de még a maszturbáció is... Biztos, hogy a homoszexualitás a legnagyobb probléma? És egyáltalán: továbbra sem értem, hogy a XXI. században miért egy 2000 évvel ezelőtt írt útmutatót kéne követnünk mindenben.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.07.09. 13:54:13

@nemecsek ernő áruló:

A szó az írás előtt van. Mi a fontosabb .- a Biblia vagy Isten?

nemecsek ernő áruló 2015.07.09. 13:57:24

@maxval bircaman felelős szerkesztő: Egyik sem. Nem hiszem, hogy gyermek meséknek kéne meghatározni azt, hogy az ember hogy éli az életét, ennyi erővel a Piroska és a Farkas is lehetne útmutatás - sőt lényegében az is, soha nem jutott eszembe megenni a nagymamámat.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.07.09. 14:01:16

@Gery Greyhound (Az eredeti, 1998 óta): A válás és a maszturbálás hívei nem vonulnak fel nem követelnek kitalált jogokat. Valójában ők maguk is rossznak tartják a válást és a maszturbálást.

Kisebbség 2015.07.09. 14:24:39

@Gery Greyhound (Az eredeti, 1998 óta):
"Egyébként tőlem vonulhatnak a nácik, nem oszt, nem szoroz, velük inkább az a baj, hogy egyáltalán léteznek még ilyen korlátolt, buta emberek."
vs.
"Egyébként tőlem vonulhatnak a buzik, nem oszt, nem szoroz, velük inkább az a baj, hogy egyáltalán léteznek még ilyen korlátolt, buta emberek."

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2015.07.09. 14:52:46

@Kisebbség: A nácizmus a gyűlöletről szól, a Pride pedig a szeretetről, szerintem nem kéne egy kalap alá venni a kettőt.

@maxval bircaman felelős szerkesztő: Mivel a válás teljesen legális és elfogadott, hétköznapi dolog, teljesen fölösleges lenne. Én egyébként egyiket sem tartom rossznak, adott helyzetben mindkettő megoldást jelenthet egy-egy problémára.

Kisebbség 2015.07.09. 15:17:53

@Gery Greyhound (Az eredeti, 1998 óta): Akkor ez biztos jobban tetszik:
"Egyébként tőlem vonulhatnak a pedofilok, nem oszt, nem szoroz, velük inkább az a baj, hogy egyáltalán léteznek még ilyen korlátolt, buta emberek."

vagy

"Egyébként tőlem vonulhatnak a liberálisok, nem oszt, nem szoroz, velük inkább az a baj, hogy egyáltalán léteznek még ilyen korlátolt, buta emberek."

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2015.07.09. 15:39:55

@Kisebbség: A liberalizmus és a pedofília sem mutat túl sok közös vonást, de azért próbálkozhatsz még :)

Kisebbség 2015.07.09. 15:47:22

@Gery Greyhound (Az eredeti, 1998 óta):
pedofilia vs homoszexuális, ha már szeretet mondasz
náci vs liberális, ha már gyűlöletet mondasz

nemecsek ernő áruló 2015.07.09. 16:18:46

@Kisebbség: A pedifiliát inkább a nemi erőszakkal kéne egy lapon említened, úgy stimmelne a példád.

karloszky 2015.07.09. 16:25:35

Kedves Gery Greyhound!

A best of Gyurcsány videóiddal elképesztően sokat tettél a 2010-es Fidesz kétharmadért, ezt el kell ismernie mindenkinek.

A Fidesz is "elismerte", ugye, egy nevetséges ajánlattal...

Én a legkevésbé sem csodálkozom, hogy ez csalódást okozott neked, hogy te, aki tényleg tettél nem is keveset a Fideszért, kapsz két gombóc fagyit, a sok senkiházi csókos és/vagy seggnyaló meg zsíros pozíciókba kerül. Ez simán gyalázat.

Na de ebből miért következik, hogy miután a sarokba basztad a bocskait, rögtön átszaladsz az SZDSZ holdudvar ideológiai szélére???

("tetszőleges számú ember érzelmi közössége", anyám borogass, ez a szélsőliberális Kőszeg írta pár napja a cinkre!)

P.S.: a best of Orbán-videók készülnek-e már?

karloszky 2015.07.09. 16:43:55

Miért káros és ártalmas a buzipropaganda?

Azért, mert a magyar és az össz-.európai népesség fogyatkozóban van - akkor terjesszük el a homoszexualitást, hadd fogyjon el az európai ember minél előbb?

Erre a liberális válasz a következő: "a szexualitás adott, azt senki nem választja meg, a felvonulás hatására senki nem változik heteroból meleggé"

Csak hogy ez nem teljesen igaz!

Pontosabban: persze, egy felnőtt, érett szexualitású ember, ha eddig nem gyakorolta a melegséget és nem voltak ebbéli vágyai, az a pride-tól nem fog megváltozni.

Viszont a felnövekvő nemzedékeknél már más a helyzet!

Ugyanis két dolog tény:
1.) a szexuális viselkedés TANULT és nem veleszületett tulajdonság - ergo senki nem születik melegnek (ezt egypetéjű ikrek vizsgálata - akik ugyxe egymás genetikai klónjai - után állapították meg), hanem pszichés és társadalmi hatások alapján lesz azzá
2.) minden ember képes bármelyik nemű emberrel szexuális kapcsolatot létesíteni és azt élvezni, ehhez "csupán" a pszichés alapú, kulturális-tanult gátlásaitól kell megszabadulnia.

Több természeti népnél teljesen elfogadott a vérfertőző viszony, sőt, néhol a fiúkat az anyjuk tanítja meg a közösülésre, a saját testével.

Ott az ilyesmi elfogadott - nálunk, az európai, zsidó/keresztény gyökerű kulturában a legdurvább sértés a "b***d meg az anyád", vagy a "motherfucker"

Szóval igen, a buzilobbi káros, ráadásul mélyen antidemokratikus, mert nem alulról jövő igényt támogat, hanem felülről erőlteti rá magát társadalomra és mossa annak az agyát a médián keresztül (elég példa erre Obama vagy H. Clinton esete, akik 8-10 éve még mereven elutasították a melegházasságot, de azóta "rájöttek" (ha!) hogy az csuda jó dolog...

Kisebbség 2015.07.09. 17:07:58

@nemecsek ernő áruló: Mivel olvastam már olyan jellegű cikket, ahol a pedofíliát genetikai okra visszavezethető dolognak találták, így a homoszexuálishoz közelebb áll, mint a nemi erőszakhoz.

nemecsek ernő áruló 2015.07.09. 17:39:06

@Kisebbség: Teljesen mindegy. A pedofília amíg csak egy tudatban lakozó vágy, addig az ember legszentebb magánügye. Általában ott derül ki, és ott kezd probléma lenni, amikor egy ilyen ember megront egy kiskorút (képet készít rólva, vagy akár tovább is lép ennél). Ilyen módon a nemi erőszak egyik fajtája, amit csak egy műveletlen tuskó hasonlít két felnőtt ember kölcsönös megértésen és egyetértésen alapuló szerelméhez - bármilyen nemű legyen is.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2015.07.09. 18:10:02

túl sokat voltál betonon, a nagyvárosban, elvette az eszedet.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.07.09. 19:14:50

@nemecsek ernő áruló:

Még 10 év, és e nézeteddel pedofób fasisztának fogsz számítani.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.07.09. 19:16:35

@nemecsek ernő áruló:

A pedofília pont ugyanaz, mint a homoszexualizmus - nemi zavar, betegség.

nemecsek ernő áruló 2015.07.09. 19:18:18

@maxval bircaman felelős szerkesztő: Nagyon fontos nekem, hogy egy őrült vallási fanatikus, aki az életét átszövő félelmek miatt ha létezik, úgyis a pokolban fog kikötni, mit gondol rólam, kérlek folytasd még. :D

nemecsek ernő áruló 2015.07.09. 19:25:41

@maxval bircaman felelős szerkesztő: Lehet. De míg az egyiknél két FELNŐTT, tiszta tudatú ember kölcsönös megértésén alapuló kapcsolatról van szó, addig a másik a nemi erőszak egyik fajtája.

Kisebbség 2015.07.09. 20:11:46

@nemecsek ernő áruló: Teljesen mindegy. A homoszexualitás amíg csak egy tudatban lakozó vágy, addig az ember legszentebb magánügye. Általában ott derül ki, és ott kezd probléma lenni, amikor egy ilyen ember megront egy másikat (képet készít rólva, vagy akár tovább is lép ennél). Ilyen módon a nemi erőszak egyik fajtája, amit csak egy műveletlen tuskó hasonlít férfi és nő kölcsönös megértésen és egyetértésen alapuló szerelméhez - bármilyen korú legyen is.

nemecsek ernő áruló 2015.07.09. 20:22:16

@Kisebbség: Megjavítottam: A heteroszexualitás amíg csak egy tudatban lakozó vágy, addig az ember legszentebb magánügye. Általában ott derül ki, és ott kezd probléma lenni, amikor egy ilyen ember megront egy másikat (képet készít róla, vagy akár tovább is lép ennél). Ilyen módon a nemi erőszak egyik fajtája. Ezt mondtad az imént.

Még mindig félremagyarázod a dolgot, de már nem védekezhetsz azzal, hogy tudatlanság miatt, ez már szándékos, rosszindulatú ferdítés, ami megmutatja, milyen ember vagy. :(

Egészséges homoszexuális kapcsolatban szó sincs megrontásról, hiszen két felnőtt ember tudatos, és kölcsönös együtt éléséről van szó, akik a közös szexuális élményben találják meg a boldogságot.

A pedofília a nemi erőszak egyik kategóriája, hiszen ott az egyik fél kiszolgáltatott, nem felnőtt, nem valószínű, hogy tudatos, önálló döntés eredménye. A pedofília áldozata általában kisgyermek, akit egy nagy erős felnőtt a hatalmával, erejével visszaélve szexuális együttlétre kényszerítenek. Nemi erőszak. Szótári definíció szerint.

Ne keverjünk már egy védtelen gyermek megrontását két felnőtt ember szeretetteljes kapcsolatával!

Kisebbség 2015.07.09. 21:06:47

@nemecsek ernő áruló: Csak rámutattam, hogy miért álságos az az érvelés amit próbálsz használni.
A nem valószínű és a biztosan igen vagy biztosan nem között is szép szakadék tátong. Szótári definíció szerint. Olvasgasd mondjuk a Lolitát.
Azt elfogadom, hogy szerinted jó dolog a Pride, a melegházasság, csak azt nem fogadom el amivel magyarázni próbálod. Ha és amennyiben a homoszexualitás és pedofília is genetikai eredetű, akkor nem várhatod el hogy az egyiknél nincs semmi korlátozás, a másiknál pedig van. Ebből az is következik, hogy nem tekintheted például a házasságot emberi alapjognak. Ha nem tekinted annak, akkor pedig tessék elfogadni a többség definícióját a házasságra. Illetve azt is, hogy bárki az ellenérzését fejezhesse ki az általad nagyra becsült érintkezési formával kapcsolatban.

nemecsek ernő áruló 2015.07.09. 21:31:38

@Kisebbség: Nem mutattál rá semmire. Két felnőtt ember párkapcsolatát, és nemi erőszakot próbálsz összemosni vegytiszta rosszindulattal, és az én számba adni.

Kisebbség 2015.07.09. 22:01:55

@nemecsek ernő áruló: Ne aggódj, rajtad kívül még nagyon sok embernek nem erőssége a logika.

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2015.07.09. 23:23:17

@karloszky: Az igazság az, hogy nem két gombóc fagyiról volt szó, és ez az egész nem a Fideszen múlt. Talán még ma is lehetnék minisztériumi videós bejelentett havi 261 000 Ft nettóért (+ cafeteria: BKV bérlet és valami Erzsébet-utalvány) ha nem érezném totálisan vállalhatatlannak a Fidesz kormányzását, és vércikinek azt, hogy az ő szekerüket tolom. Ez a bejegyzés egy sorozat első része, a második pont erről fog szólni.

Cinket nem olvasom, ebben a bejegyzésben (és a kommentekben) maximálisan önmagamat adom, soha nem voltam még nagy nyilvánosság előtt ennyire őszinte, mint itt - a Best of Gyurcsány lófasz ehhez képest (igen, lesz majd Orbánékról is hasonló, mert megígértem még 2009-ben)

Az SZDSZ-t rühellem, a liberalizmus eszméje ellen náluk komolyabb támadást eddig a magyar történelem során senkinek nem sikerült véghezvinnie...

@nemecsek ernő áruló: Neked meg kibaszott kurvanagy respect, hogy ehhez van türelmed :) Én rég feladtam.

Renee Le Renard · http://senkisehivta.blogspot.hu/ 2015.07.10. 02:50:51

@Gery Greyhound (Az eredeti, 1998 óta): Gratulálok, nem semmi az út amit mentálisan és spirituálisan megtettél az évek folyamán, és pláne, hogy ezt vállalni is mered.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.07.10. 05:37:29

@nemecsek ernő áruló:

Ez az álláspont nem tudományos. Az, hogy a 13 éves és 11 hónapos ember képtelen dönteni a szexről, de a 14 éves meg igen, az egy abszurd és teljesen szubjektív elv.

nemecsek ernő áruló 2015.07.10. 06:18:06

@maxval bircaman felelős szerkesztő: @Kisebbség: Ha egy 13 éves 11 hónapos gyerek szexelni akar, akkor szexelni fog. Neki a neveltetésén múlik, hogy kihez fog vonzódni. Én megengedőbb vagyok ilyen téren. Ha egy 13 éves 11 hónapos kislány egy 65 éves faszira izgul fel, és mindenképpen szexelni akar vele, és a vonzalom kölcsönös, miért ne tehetné? A gond az, hogy ezt elég valószínűtlennek tartom. Általában ilyen esetben nem a kölcsönös megértésen alapul a kapcsolat, hanem a 65 éves faszi hozzádörgöli a farkát a 13 éves lánynak, az meg mivel nem akar megbukni bioszból, hogy jó egyetemre tudjon menni, hagyja. Nemi erőszak, vágod?

Márkus Dániel 2015.07.10. 09:59:45

Ez a birka mindenhol osztja az észt, rá akarja erőltetni másokra a saját hite igazát. Nem hisz mindenki, így nem lehet az ellenérv ezt kéne megérteni, de hát hiába.

Kisebbség 2015.07.10. 10:09:56

@nemecsek ernő áruló: "Neki a neveltetésén múlik, hogy kihez fog vonzódni." Akkor mégsem genetika?
Továbbra is valószínűtlen vs lehetetlen. Illetve, ha 13 éves és 20 évessel írod le? Netán a fiú a fiatal? És ezek csak a tematizáló dolgaid. Más szempontból is írtál hülyeséget. Inkább hagyd abba a gödör ásását, mert lassan Kínában lyukadsz ki, ha ilyen tempóban folytatod. Elhiszem, hogy volt ilyen élményed és nem jó, hogy van ilyen, de éppen ezért nem tudsz elvonatkoztatni.

nemecsek ernő áruló 2015.07.10. 10:19:23

@Kisebbség: Basszameg, kerdojelet akartam rakni oda... :(

Scagnetti 2015.07.10. 17:14:46

A Fidesztől megundorodni tényleg nem volt nehéz. Mindent megtettek ezért, és tényleg szinte már csak azok maradtak mellettük, akikre a fenti csordaszellemet bemutató leírás illik, vagy akik anyagilag érdekeltek a Fidesz kormányzásában, ill. azok, akik még mindig képtelenek belátni, hogy tévedtek. Pedig ez sem olyan nehéz. Egykor én is támogattam a Fideszt, pedig voltak rossz érzéseim velük kapcsolatban, pl. amit írtál, hogy még az ellenfeleik jobb ötleteit is megfúrták, de nem foglalkoztam ezzel, hiszen nem ők kormányoztak, és én a kormánnyal szemben voltam elégedetlen. Ezért elnéző voltam Viktorékkal. Aztán jöttek ők, és innentől nem lehetett nem észrevenni vagy másra kenni a hibáikat, és ezt én is több helyen elmondtam. Az egybites fideszesnek persze innentől már én is ballib vagyok, pedig azokra sem szavaznék most sem, hiszen a Fidesz faszságai nem írják felül az ő faszságaikat, és persze ez fordítva is igaz. A hívőknek ez nem számít, hiszen aki a vezért nem imádja, az ellenség, középút nincs. Ebben pl. tökéletesen egyformák Orbán és Gyurcsány hívei. Mindkettőjük pártja egy szekta, csak a méretükben különböznek.

A pride-ról annyit, hogy:

1. Mielőtt Isten törvényeit akarnánk bárkire erőltetni, előbb bizonyítsák be a létezését! Aztán, ha megtalálták, megkérdezhetik tőle, hogy tiltja-e a homoszexualitást. (És azt is, hogy ha igen, miért teremtett mégis homoszexuálisokat.)
2. A homokosok házassága igazából semmilyen hatással nincs a többiek életére, vagyis ennek akadályozása egyértelmű rosszindulat. Mert ha csak annyit mondanának, hogy oké, legyen, akkor sem változna az életükben semmi, ugyanúgy felkelne a Nap, és a kenyér sem lenne drágább. Szóval csak egy gesztusról lenne szó, és sokat elmond a magyar népről, hogy erre sem vagyunk képesek.

Kisebbség 2015.07.10. 22:13:17

@Scagnetti: Mert ha csak annyit mondanának, hogy oké, ne legyen, akkor sem változna az életükben semmi, ugyanúgy felkelne a Nap, és a kenyér sem lenne drágább. Szóval csak egy gesztusról lenne szó, és sokat elmond a LMBT...-ről, hogy erre sem képesek.

Scagnetti 2015.07.11. 12:28:10

@Kisebbség: Hülyeséget mondtál megint. Ők jelenleg el vannak tiltva a házasságtól, tehát nagyon is sokat változna az életük. Neked viszont kb. semmi, legfeljebb a rosszindulatod miatt dühönghetnél.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.07.11. 12:28:35

Ha jól olvasok a sorok között, akkor a blogger rájött, hogy nem szereti a Fideszt. Mivel pedig a Fidesz nem kedveli a prájdot, neki mint Fidesz-ellenesnek szeretnie kell. Hogy nagyobb nyomatékot adjon érzéseinek, még a homokosságot is bevállalta. :D

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.07.11. 12:30:47

@Scagnetti:

Senki nem tiltja a homóknak és a leszbikusoknak, hogy megnősüljenek vagy férjhez menjenek. Kb. ezerszer le lett írva, ráadásul még igaz is.

Scagnetti 2015.07.11. 12:34:05

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Nem mehetnek hozzá ahhoz, akihez akarnak. Jó lenne már végre túllépni a középkoron a magyar jobboldalnak is.

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2015.07.11. 12:42:16

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Ha jól olvasok a sorok között" - hát nem :) Ez, amit leírtam, a színtiszta igazság, és fölösleges belelátni olyan mögöttes tartalmat, ami nincs leírva.

bloglegelő 2015.07.11. 13:12:29

A nőknek is épp elég gondjuk van a "másságukkal" a férfiakhoz képest, jogosan is tüntetnek stb. ilyen ügyekben olykor.

Az vajon mennyire használna az ügyüknek, ha mondjuk a lelkes önjelölt aktivistáik végigmenstruálnák az Andrássy utat ?

mert joguk van hozzá nem ?

Valahogy így lehetnek a homoszexuálisok is (nem a melegek, a meleg valaguk továbbra sem érdekel engem és talán másokat sem.

Gondolni sem merek arra, hogy a tolerancia bajnokai hogyan intézik el azt a homoszexuálist, aki szót emel a Pride kreténsége miatt.

Nemfajtalan srác 2015.07.11. 13:34:48

Ostoba, kivagyi magakelletés ez a buziparádé

Ugyanúgy vonulhatnának a kopaszok, pattanásos bőrűek vagy a tyúkszemesek is, végtére mindegyik büszke lehetne a fogyatékára, ha már megszabadulni úgysem bír tőle. De ezekben a zemberekben megvan a méltóság és a jó ízlés, hiszen azt senkitől nem lehet elvenni. Csak önként, saját magától adhatja le egy tál lencséért, amit a libsik tálcán kínálnak fel a magakellető buzinak, cserében egy rövid kis utcai hacacáréért

Nemfajtalan srác 2015.07.11. 13:41:12

@Scagnetti:
"A homokosok házassága igazából semmilyen hatással nincs a többiek életére, "

Ha valaki kecskét baxik, vagy felmászik a jegenyefa tetejére és onnan ugatja a holdat, az sincs hatással. Magánügy, éppúgy mint bármi más értelmetlen szeszély, ami nem kapcsolódik az organikus világrendbe

Nemfajtalan srác 2015.07.11. 13:50:48

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Most úgy látszik az van kiadva, hogy aki buzi velünk tart, vesszen a fityisz, éljen a fütyi. Ezek a marhák talán tényleg azt hiszik, hogy több buzi = kevesebb fidesz szavazó

Scagnetti 2015.07.11. 13:50:51

@Nemfajtalan srác: Igazából az sincs. Az ő magánügye.

Nemfajtalan srác 2015.07.11. 13:53:34

@nemecsek ernő áruló:
"A szex meg... Azzal kell csinálni, akivel jól esik."

De azárt várjad előtte ki, hogy 14 éves lesz a lányod! Addig is az idős bácsikkal tudsz enyelegni

Nemfajtalan srác 2015.07.11. 13:54:53

@Scagnetti:
Így van, azzal buzul akivel akar. Az állam nem szól bele, se nem tiltja, se nem szentesíti a házassággal. Hol itt a gond?

a keresztényeket bántani tilos 2015.07.11. 13:56:04

@Nemfajtalan srác: Miért akarnék én idős bácsikkal enyelegni, ha nem izgulok fel rájuk? Ha a lányom 14 éves lesz, és bejelenti, hogy hozzámegy egy 65 éves faszihoz, mert tiszta szívből szereti, akkor azt fogom mondani, hogy kislányom, várj még 4 évet, utána hozzá mehetsz, és egyébként remélem, hogy az a faszi gazdag, különben irgum-burgum lesz.

a keresztényeket bántani tilos 2015.07.11. 13:56:58

@Nemfajtalan srác: Hogy nem szentesíti házassággal, és alapvető emberi jogát nem ismeri el, az a gond.

Scagnetti 2015.07.11. 14:02:47

@Nemfajtalan srác: És miért fájna neked, ha házasodna?

Nemfajtalan srác 2015.07.11. 14:25:29

@a keresztényeket bántani tilos: @Scagnetti:

Az a baj veletek libsikkel, hogy képtelenek vagytok egy koherens ideológia mentén gondolkodni

A libsi ideológia egyik saroktézise, hogy az állam ne avatkozzon az egyén életébe, vonuljon ki mindenhonnan és bízza az egyénre a dolgot

Ám a buzik esetében valamiért pont fordítva gondolja a libsi, amikor igyekszik kierőszakolni a buziházasságot. itt már nem kivonulásról, hanem bevonulásról van szó, az államnak a korábbinál aktívabban kéne fellépni egy bizonyos területen, a buzik hivatalos összeesketésével

Honnan ez a nagy kívánság, ami pont ellentétes az ideológia egészével? Nyilván a rombolást szolgálja ez is, csak más eszközökkel. Az állam szűnjön meg (régi anarchista kívánság, csak ezúttal libsi mezben), de előtte tegye nevetségessé a korábban általa képviselt tradícionális értékeket, mint család, házasság

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.07.11. 14:32:48

@Scagnetti:

A liberók szeretnék az emberiséget átvezetni a perverzió korába. Mo-on még vannak komoly politikai erők, melyek ez ellen ellenállnak.

31/48 2015.07.11. 14:35:06

Semmi bajom nincs a homoszexualitással. Bizonyos esetekben azzal sem, ha egy férfi nőként akar öltözködni és élni.

De az LGBTQ+ "kultúrától" kiráz a hideg és rendkívül károsnak tartom. De még ezt is tudom tolerálni. Mert vannak dolgok amiket tudunk tolerálni. Én azt is tudom tolerálni, hogy az arabok a saját törvényeik szerint élnek. Az sem érdekel, ha két tevéért házasítja ki a lányát, vagy megkövezik a házasságtörőket.

Amíg nem itt csinálják, amíg nem az én közösségemben. Az LGBTQ+ kultúra amit becsempésznek a jogegyenlőséggel egy káros és önpusztító eszme. A családok, a gyereknemzés és a gyerekekről való gondoskodás, az emberek közötti szabad verseny, a nemzeti, etnikai összetartozás és még nagyon sok minden lerombolását, elpusztítását tűzte ki célul.

Én tízezer Emme miatt sem fogok tudni haragudni egy Turingra, csak azért mert meleg. De épp ezért fel kellene végre fogni, hogy ahogy Magyarország != Fidesz, úgy a melegek != Pride. És habár megértem sokaknál ez a szivárványmozgalmasdi a józan önérdek része és a képviselet egyetlen formája, de annál nagyobb a probléma.

Házasodjanak a melegek is, neveljenek jó hazafiakat, békés, okos és szorgalmas gyerekeket ők is. Aki tiszteli a közös kultúránkat és szereti ezt az országot, azzal tudok én is csak bármi közösséget vállalni.

Scagnetti 2015.07.11. 14:36:50

@Nemfajtalan srác: Mellébeszélés. Mitől beavatkozás a te életedbe, ha valaki másnak engedélyezik a házasságot?

Scagnetti 2015.07.11. 14:37:25

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: Neked már kezeltetned kellene a fóbiádat. Ez egyre súlyosabbnak tűnik.

Tudományos libsizmus 2015.07.11. 14:39:37

Hogy érzitek magatokat libsik a nemzeti ünnepeteken?

31/48 2015.07.11. 14:43:09

@Nemfajtalan srác: épp ez az. Elég sajnálatos, ha valaki úgy gondolja, hogy neki az az elsődleges attribútuma, hogy ő Más. Ő buzi, neki buziként kell élnie, úgy kell szavaznia... stb. Ez ráadásul egy számomra rendkívül visszataszíó szubkultúra, egy pervazív morális és szellemi rendellenesség, ami rátelepedett egy fétisre. Magával a fétissel nincs semmi gondom. Ahhoz, hogy ki kit szeret, semmi közöm.

De ha ez azzal jár, hogy ebből egyesek ideológiát kovácsolnak, mindenféle torz baromság (ld. a sokat emlegetett Nyugat Alkonya toposz) népszerűsítésére, azzal igenis meggyűlik a bajom, mert ez effektíve az én életstílusom lerombolására törekszik.

31/48 2015.07.11. 14:46:28

@Scagnetti: és az téged zavarna, ha valaki elvenné a lányait feleségül szépen sorban, ahogy nagykorúak lesznek? Különösen ha nem vállalnak közös gyereket, hanem örökbe fogadnak vagy egy másik hasonló "csoportosulással" védik ki a beletnyészet veszélyeit?

Scagnetti 2015.07.11. 14:48:02

@31/48: Mi köze a vérfertőzésnek a buzuláshoz? Semmi, csak szeretnéd összemosni a kettőt.

31/48 2015.07.11. 14:54:13

@Scagnetti: nahát, nahát nahát. Ugyan miért zavarna, hogy két ember szereti egymást? Roppant szomorú, hogy az emberek a XXI. században is a saját kis bigott értékrendjüket akarják ráerőltetni másokra.

Ugyan mi károd származna abból, hogy Gipsz Jakab elveszi Gipsz Annát, Johannát és Ilonát? Miért nem tudod elfogadni, hogy szeretik egymást? Hogy ő volt mindig is a férfi az életükben, akire mindig számíthattak? Roppant elkeserítő, hogy a Társadalom minden nap azt plántája a fejükbe, hogy ezek az érzelmek beteges és undorítóak. Hogy a hozzád hasonló bigott alakok megkeserítik az életüket.

Miért nem élhetünk mind békében és szeretetben? Meddig tart még az elnyomás sötét középkora? :(

Scagnetti 2015.07.11. 14:59:58

@31/48: Én leszarom, ha elveszi, legyenek boldogok, csak ugye ott a veszély a debil utód nemzésére. Ellenben ilyen veszély ugye a homokosoknál nincs. Ezért szar a példád, semmi köze a két dolognak egymáshoz. Csak már nincs mit mondanod, azt meg nem ismered el, hogy pusztán rosszindulatból tiltanád a házasságukat, pedig ez a helyzet. Racionális indokot ugyanis nem tudsz hozni ellene.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.07.11. 15:09:03

@Scagnetti:

"Nem mehetnek hozzá ahhoz, akihez akarnak. Jó lenne már végre túllépni a középkoron a magyar jobboldalnak is."

Juliska sem mehet férjhez Gézához ás Attilához, pedig mindkettőt szereti. Az állam ui. beleszól az életébe, és előírja, hogy egyszerre csak egy férje lehet. Holott Juliskának Gézától és Attilától is van egy-egy gyereke, és mindkét férfi szeretné boldog családi környezetben részt venni a gyermeke nevelésében.

Jó lenne már végre túllépni a középkoron a magyar baloldalnak is.Ha komolyan gondoljátok az egyenlő jogokat, a másság tiszteletét, akkor lépjetek fel a monogám házasságot az emberekre erőltető állami terror ellen.

Kisebbség 2015.07.11. 15:11:10

@a keresztényeket bántani tilos: Miért lenne a házasság alapvető emberi jog? Azt értem, hogy hülyének lenni az, de a házasság miért?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.07.11. 15:12:03

@bloglegelő:

"Az vajon mennyire használna az ügyüknek, ha mondjuk a lelkes önjelölt aktivistáik végigmenstruálnák az Andrássy utat ?"

Állítólag az Opera környékén egy rakás homoaktivista tényleg "összemenstruálta" az utat, mert penetráns szarszag (szar = homoszexuális menstruációs váladék) terjeng arrafelé:

index.hu/belfold/2015/07/11/szarszag_terjeng_budapest_pride_utvonalan/

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.07.11. 15:14:36

@31/48:

"Én tízezer Emme miatt sem fogok tudni haragudni egy Turingra, csak azért mert meleg."

Na de lefogadom, hogy szegény Turing, ha nem kergették volna öngyilkosságba a homoszexualitása miatt, és még ma is élne, nem vonulna ki vonaglani a prájdra.

pamut 2015.07.11. 15:28:41

Jó sztori, érezni rajta az őszinteséget, ami ritka kincs. Bár pont azt a részt ahol leírod hogy rájöttél hogy biszex vagy, sikerült elég zavarosan megfogalmaznod, de másrészről ez mutatja hogy még mindig küzdesz magaddal, ami a hitelességet erősíti.

Azért is jó a sztori mert példát ad(hat) másoknak. Egy exfideszestől még nem hallottam ilyet, ebben az értelemben ez unikum. És azért is jó, mert újabb bizonyítékot ad arra is van értelme és konkrét haszna a pride-nak, illetve úgy általában is az előítéletes, szemellenzős gondolkodásból való kitörésnek, önmagunk vállalásának.

Izgalmas, nagy kacskaringókkal, és csúnya tévutakkal tarkítottan, de összességében jó úton jársz, és csak remélni tudom hogy nem dőlsz hátra, nem tölt ez önelégültség és elégedettség az eddigi eredményeid láttán, hogy lesz erőd, kitartásod, hogy tovább tudj menni ezen az úton, mert még van bőven hová menni, és van még tere az önkritikának is.

Én kifejezetten szimpatizálnék veled az e posztod alapján, de szerintem a múltad sötét foltjait nem lehet azzal elintézni, hogy "akkor még nem érdekelt a politika", meg hasonlók. Te tényleg nagyon sokat tettél azért a fideszért, ami már az 1998-2002-es "teljesítménye" alapján is egyértelműen egy vállalhatatlan nemzetvesztő, kirekesztő, gátlástalan és agresszív tolvaj banda volt, és akik mentalitását te belülről is láttad, noha kívülről is épp eléggé látható és elborzasztó volt. Azt gondolom: tartozol egy bocsánatkéréssel. Erre most nyilván az első gondolatod az elutasítás, a hárítás. Hárítani könnyű, szembenézni magaddal és a felelősségeddel, hogy kik szekerét toltad, kikkel és milyen tetteikkel vállaltál közösséget, na ez nehéz. A te döntésed képes vagy-e erre. És mielőtt valamelyik hülye kiforgatná: nem vagyok szoci, azokat is rühellem, de egyik fos banda nem ad okot rá hogy a másik fossal tarts.

Na meg az hogy 2009-ben beígérsz egy Best of Orbánt, és abból nem hogy sem 2010-ben, de még 2014-ben sem lett semmi, de még most is csak faarccal ígérgeted hogy "majd egyszer lesz", hát ez konkrétan cinizmus. Mégis mikor, 20 év múlva? Ne kapkodd el, ráér, nincs nagy jelentősége, meg hát jó munkához idő kell. Megígérted, és megszegted a szavad. Ezért is illene egy bocs. De olyan őszintének kéne lennie mint ennek a posztnak, mert hazug bocsnak nincs értelme. Én már nem hiszem el hogy meg fogod csinálni 2018-ra, vagy bármikorra, 2x elhittem, többször nem fogom. Meg ha le is készülne, már minek, a dolgoknak csak a saját idejükben van értelme, a nászajándékot sem a váláskor szokás átadni. Szóval ezt jól elkúrtad. Ettől még jó hogy segítettek megtalálni önmagad azok, akik ellen voltál egykoron.

bloglegelő 2015.07.11. 16:02:28

jobbegyenes.blog.hu/2015/07/11/nekem_ti_nem_vagytok_a_kozossegem_egy_nemzeti_erzelmu_mel
eg_ferfi_nyilt_levele_a_felvonulokhoz

pár poszttal feljebb láttam, de minden másodikba ezt kellene belinkelni.

nem az (egyébként is) seggfej kopasz homofóboknak, hanem a kibaszottul cinikus Pride-biznisz faszfejeinek orra alá.

Wikus Van De Merwe 2015.07.11. 16:16:12

Kérem szépen,a buziknak joguk van felvonulni. Tőlem aztán nyugodtan riszálhatja rózsaszíntangás,szőrös seggét a kamera előtt egy borostás férfi. Jót röhögök rajtuk...
De ha hozzám "úgy" közeledne,akkor kezét-lábát eltörném,mert én egy megértő ember vagyok,így életben hagyom,amit meg kell köszönnie.

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.07.11. 16:46:12

TL;DR - ismerős?

Azért annak örülök, hogy a bulgár birka megint itt ugat. :D

PannonBoy 2015.07.11. 17:17:54

A birka minden ilyen posztnál béééget a fotelből. Azt hiszi, hogy a fotelből bármi hatása is lehet az egészre. :DDD

bloglegelő 2015.07.11. 17:20:41

egyébként a Pride-os buzikra - és nem a jobb sorsra érdemes homoszexuális emberekre (akik nem melegek, mert a meleg valagakra még mindig nem vagyok kíváncsi és talán mások sem)

- köveket dobálni nem menő
- a kurva anyjukat emlegetni nem menő
- náci karlendítéssel faszt verni előttük (mert az valahol az) szintén nem menő
- meg sok minden még nem menő

de ez a szar-elaknásítás akció speciel paritásban van velük, korrekt elgondolásnak és kivitelezésnek tűnik.

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.07.11. 17:42:21

@bloglegelő: "...paritásban...".
Hát igen. Ilyen az, amikor a magát kulturáltnak beállító, valójában primitív seggfej alak elszólja magát.
Fertőzés veszélyről, egyebekről nem beszélve...

bloglegelő 2015.07.11. 17:46:37

nem kell belenyalni, a kutyaszar tengert meg eddig túlélte Budapest is

Nemfajtalan srác 2015.07.11. 17:56:27

@Scagnetti:
Látom nehézkes a felfogásod

A házasság állami aktus, az államot képviselő anyakönyvvezető jegyzi be, és ettől válik hivatalossá. Nemhivatalosan persze köthetsz házasságot bármelyik barátoddal, akár többel is egyszerre, vagy például egy mosómedvével

A libsi az állam kivonulását követeli a magánéletből, ergo jogosan követelhetné mindennemű házasság eltörlését, amit egy magánjogi szerződéssel lehetne helyettesíteni. Ez így egy kerek egész

De nem, pont fordítva, a libsi az állam fokozott szerepvállalását követeli, amikor éppen úgy szottyan rá kedve a buziházasságnál

Ebből is az látszik, mennyire mérhetetlen nagy katyvasz a libsi ideológia. Én még ideológiának se mondanám, inkább csak coolságok gyűjteménye

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.07.11. 17:59:02

@Nemfajtalan srác:

Coolságok? Én semmi cool dolgot nem látok benne. Szánalmast, társadalombomlasztót, károsat és rosszindulatút annál többet.

Nemfajtalan srác 2015.07.11. 18:05:50

@a keresztényeket bántani tilos:
Házasodni mindenkinek joga van, még a buzinak is. A házasság formai és tartalmi előfeltételeinek kijelölése viszont állami feladat

Kicsit hasonlít a névadásra, amire vonatkozóan szintén vannak korlátozó szabályok. Ha a gyerekét úgy akarja valaki elnevezni, hogy "pöttyöslabda" akkor az anyakönyvvezető nemet mond rá. Ugyanúgy, ha egy pöttyös abdával akar valaki házasságot kötni, akkor is nemet mond

Házassághoz egy férfi és egy nő szükségeltetik, amiből a férfi lehet akár buzi is, a nő meg leszbi, ezt semmi nem korlátozza

apanna 2015.07.11. 18:19:12

@nemecsek ernő áruló: Jó ég, azt hittem, hogy okosabb vagy birkánál, de sajnos tévedtem......

apanna 2015.07.11. 18:21:03

Egy másik posztban olvastam, hogy a melegek súlyos jogtiprások ellen küzdenek. Mik lennének ezek a jogtiprások?

bloglegelő 2015.07.11. 18:32:39

orbánt és fideszt állandó vád éri azért - és joggal -, hogy csak a konfliktusok közegében életképesek, és ők gondoskodnak is ezekről folyamatosan, a puszta (politikai) életösztönük kényszerében.

Na most ami a homoszexuális embereket illeti (akik nem melegek, mert a meleg valagakra még mindig nem vagyok kíváncsi és talán mások sem), ötezer módját megtalálhatnák a jogaikért való kiállásnak, vonulásnak akárminek.

De érdekes módon csak az az egy létezik számukra, amitől mindenki összehányja magát.

pamut 2015.07.11. 19:18:25

@apanna:
Ezt még soha senki nem írta le sehol, teljesen jogos hogy nem tudod. Tehát nem azért nem tudod, mert egy agyatlan kretén vagy, hanem mert tényleg ilyen infó nem létezik, nem is létezett soha.

Scagnetti 2015.07.11. 19:20:00

@Nemfajtalan srác: Állami aktus? Én meg azt hittem a buzinász a házasság szentségét (vagy mi a rákot) sért meg. A homofóbokon sem könnyű kiigazodni ám.

Kitiltottak a zusabol de LESZAROM. 2015.07.11. 19:34:10

"Szarszag terjeng Budapest Pride útvonalán"

Elkepeszto, hogy annyira kurjak egymast, hogy mar minden tiszta szar amerre mennek.

apanna 2015.07.11. 20:02:12

@Scagnetti: Markáns vélemény, de igaz:

– Hiszünk a véleményszabadságban, és ezt akkor is gyakoroljuk, ha álláspontunk miatt támadások érnek bennünket. Az egyházakkal a nyilvánosság visszafogottabban bánik, mint a pártokkal. Ugyanakkor kiegyensúlyozottságra, indulatmentességre és a gyűlöletkeltés kerülésére törekszünk, s ez talán tiszteletet is ébreszt sokakban. Mindig is konzervatív álláspontot képviseltünk erkölcsi kérdésekben. Ugyanakkor tudják rólunk, hogy szívből elkötelezettek vagyunk az emberi jogok – legalábbis azok első generációja – iránt, már a kommunista diktatúrában illegalitásban töltött éveink óta. A többedik generációs emberi jogokkal kapcsolatban ez nem feltétlenül van így, ezek némelyikét vitathatóbbnak tartjuk, gyengébb erejűnek, kevésbé megalapozottnak, és főként: a Szentírással szemben állónak, így például a homoszexuálisok házassághoz, örökbefogadáshoz és gyermekneveléshez való jogát is. Furcsán éljük meg, hogy az állítólag szabad nyugati világ ma már hajlamosabb megvonni a hívőktől a szólás- vagy tanszabadság alapjogát ebben a kérdésben, ha valaki ellentétes véleményt nyilvánít a tömeggel lelkiismereti vagy hitbeli okokból, pedig ez sokkal régebbi és alapvetőbb emberi jog. És még valami: nálunk az etikai konzervativizmus soha nem társult antiszemitizmussal, mint sajnos a jobboldalon oly gyakran, és ezt mindenki tudja is rólunk. Fontos leszögezni, hogy a homoszexuálisok embertársaink, felebarátaink, ezért a bibliai és a lelkiismeretben is meglévő erkölcsi parancs értelmében igyekszünk annyira szeretni őket, mint saját magunkat. De hát az ember saját magában sem helyes, ha egyetért a bűneivel. Miért kellene másokat jobban szeretnünk, mint magunkat? Az embert nem gyűlöljük, de a cselekedetet határozottan elítéljük. A fóbia különböző szóösszetételei egyébként manapság trendi eszközei a közbeszédben a megfélemlítő megbélyegzésnek, hogy visszariasszák az embereket bizonyos dolgok végiggondolásától. Ezt magamban fobofóbiának neveztem el. – A bibliai tanításokat mi minden fórumon képviseljük, de a választásban tiszteletben tartjuk az emberek lelkiismereti szabadságát. Elfogadhatatlannak tartjuk az államhatalom felhasználását arra, hogy mint a középkorban, rákényszerítsék az emberekre a hitet, a bibliai világnézetet és erkölcsöt, mivel ez a történelemben mindig rossz vért szült. Az embernek jogában áll a maga választotta értékrend szerint élnie, de azt hangsúlyozzuk, hogy tetteiért Istennek és a lelkiismeretének számot kell majd adnia, ezek pedig, meggyőződésünk szerint, a Szentírással összhangban ítélnek. A melegházasság ügyében viszont a házasság eredeti erkölcsi és jogi fogalmának védelméről van szó, ami pusztán a természetből is levezethető – bár a Biblia is megerősíti –, hiszen az azonos nemű párok a nép fennmaradása és növekedése szempontjából improduktívak. Az is kétségbe vonható tisztán természeti szempontok alapján is, hogy egészséges lelkű gyermekeket fog-e nevelni két azonos nemű szülő, miközben antropológiai és pszichológiai tény, hogy az egészséges lélek egy apa és egy anya, egy férfi és egy nő érzelmi pólusai közötti „szeretettérben” tud jól kifejlődni. A homoszexuális-, meg általában az LMBTQ-házasságok és a gyermeknevelés intézménye az ember antropológiai mélységű változását fogja maga után vonni, szerintünk katasztrofális hosszú távú következményekkel. Miért kellene a társadalom egészséges reprodukcióját végző alapintézmény nevét és közösségi hasznosságából fakadó előjogait kiterjeszteni olyan kapcsolatra, amely erre a reprodukcióra természetes módon képtelen? A lopást sem a Tízparancsolat miatt tiltja a jog, hanem mert természetéből fakadóan nem használ a közösségnek és az egyénnek. valasz.hu/itthon/a-hit-gyulekezete-a-meleghazassagrol-katasztrofalis-dontes-113815

kvadrillio 2015.07.11. 20:34:58

Több politikus volt a Pride-on, mint ellentüntető
Origo2015.07.11. 20:03

Húszezren vettek részt az eddigi legbékésebb Budapest Pride felvonuláson. A rendezvényen politikusokból nem volt hiány, ellentüntetőkből annál inkább. Budaházy György és körülbelül ötvenfős csoportja megpróbált ugyan a menet közelébe férkőzni, de esélyük sem volt. Maradt a fújolás.

HMMM... AZ ÉHEZŐK MENETÉN NEM VOLTAK OTT ! PEDIG AZOK TÖBB MINT 4 MILLIÓAN VANNAK...

kvadrillio 2015.07.11. 20:37:26

40 ÉVIG JÓL ELVOLTAK A MELEGEK. MOST MEG BOHÓCKODNAK, MERT ÉVEK ÓTA JÓL MEGFIZETI AZ ÁLLAM A SZERVEZŐKNEK MILLIÓKKAL EZT A MŰBALHÉT . INKÁBB A MUNKA NÉLKÜLIEKNEK ADNÁK EZT A PÉNZT !

kvadrillio 2015.07.11. 20:40:36

amúgy, ha valaki úgy dönt, hogy csak a szexnek él, minek neki ....A HETERÓK ÁLTAL CSINÁLT GYEREK ?????

Scagnetti 2015.07.11. 20:50:18

@apanna: Azt eleve igen viccesnek találom, ha a Hitgyüli beszél erkölcsről. Családomban többeknek volt balszerencséje hozzájuk, és az egyik legundorítóbb bandának tartom őket mind közül.

Az is problémás, ha valaki a hitét másokra akarja rákényszeríteni. Pl. mi köze egy házasodni akaró homokosnak ahhoz, hogy ez vagy az az egyház tiltja ezt? Semmi. És az adott egyháznak sincs semmi köze hozzá. Tudom, megszokták, hogy évszázadokon át beleugattak az emberek életébe, csak hát ma már nem a középkorban élünk.

Ez a hitgyülis vélemény amúgy egész korrektnek és visszafogottnak tűnne, csak ebben is van pár problémás rész.

Azt mondja, "A lopást sem a Tízparancsolat miatt tiltja a jog, hanem mert természetéből fakadóan nem használ a közösségnek és az egyénnek." Nem. Nem azért tiltja a jog a lopást, mert nem hasznos. Azért tiltja, mert ártalmas. Ugyanis a lopás áldozatát kár éri. Ez kurva nagy különbség. A buziházassággal senkinek sem ártanak, ezért értelmetlen a tiltása is. Rengeteg nem hasznos tevékenységet végeznek az emberek, amelyek nincsenek tiltva. Kettős mérce.

"az azonos nemű párok a nép fennmaradása és növekedése szempontjából improduktívak"

És? Sok hetero házasság is az, mégsem akarja felbontatni őket senki. Ismét kettős mérce.

Ha már igazat akarna mondani, mondhatná azt, hogy az emberekbe évszázadokon át (nem kis részben az egyházak által) belenevelt homofóbia miatt, pusztán megszokásból nem támogatja.

rerros 2015.07.11. 21:26:06

Hát igen, semmi meglepő nincs ebben, újfent beigazolódott, hogy a "heteró" buzizók, akiket annyira taszítanak a melegek, hogy minden évben ott vannak a prájdon, gondolataikban elképzelik a meleg szexet, de csak azért, mert mennyire "undorító", azok valójában saját magukat projektálják a másikra, hogy másban utálhassák azt, amit magukban nem mernek.

apanna 2015.07.11. 21:31:12

@apanna: Látom a cikket nem olvastad végig, vagy egyszerűen funkcionálisan analfabáta vagy:"Elfogadhatatlannak tartjuk az államhatalom felhasználását arra, hogy mint a középkorban, rákényszerítsék az emberekre a hitet, a bibliai világnézetet és erkölcsöt, mivel ez a történelemben mindig rossz vért szült. Az embernek jogában áll a maga választotta értékrend szerint élnie, "
"A buziházassággal senkinek sem ártanak, "- mond ezt majd 50 év múlva, amikor kiderül, hogy mégis csak káros a gyermeknevelés szempontjából. Ha a természet azt akarta volna, hogy két férfi házasságából gyermek szülessen, akkor adott volna a férfiaknak is lehetőséget, de nem kaptak.
Nincs itt kettős mérce.
Amúgy nem érdekel a hit gyülekezete, tagja sem vagyok, nem is leszek, viszont teljesen egyetértek a leírtakkal. "A lopást sem a Tízparancsolat miatt tiltja a jog, hanem mert természetéből fakadóan nem használ a közösségnek és az egyénnek." -Nyilván ezt a mondatot elolvastad. Árt vagy nem árt a közösségnek egyénnek? Inkább ne válaszolj, mert megint le kell írnom azt a csúnya szót..

Scagnetti 2015.07.11. 23:37:05

@apanna: "Látom a cikket nem olvastad végig, vagy egyszerűen funkcionálisan analfabáta vagy:"Elfogadhatatlannak tartjuk az államhatalom felhasználását arra, hogy mint a középkorban, rákényszerítsék az emberekre a hitet, a bibliai világnézetet és erkölcsöt, mivel ez a történelemben mindig rossz vért szült. Az embernek jogában áll a maga választotta értékrend szerint élnie, ""

Olvasni te nem tudsz. Erre írtam, hogy korrektnek tűnne a cikk, ha utána nem jönne a csúsztatás.

""A buziházassággal senkinek sem ártanak, "- mond ezt majd 50 év múlva, amikor kiderül, hogy mégis csak káros a gyermeknevelés szempontjából. Ha a természet azt akarta volna, hogy két férfi házasságából gyermek szülessen, akkor adott volna a férfiaknak is lehetőséget, de nem kaptak. "

Tehát nem tudsz róla, hogy ártalmas lenne. Köszönöm, hogy magad is elismered! A gyereknemzést minek kevered bele? Házasságról volt szó, nem gyerekről. Gyermektelen hetero párok, miatt miért nem sír a szád? És mi van a meddő szülőkkel? Velük mit akart a természet?

"Nyilván ezt a mondatot elolvastad. Árt vagy nem árt a közösségnek egyénnek? Inkább ne válaszolj, mert megint le kell írnom azt a csúnya szót.."

Van rá bármi bizonyítékod, hogy árt a közösségnek? Elő akkor vele gyorsan! Az egyén meg majd eldönti, ha nem haragszol, mégiscsak az ő dolga, neked igazából kurvára semmi közöd hozzá.

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2015.07.12. 00:02:08

@pamut: Ebben a bejegyzésben röviden vázoltam, hogy milyen csodát tett az épp mély szarban levő életemmel, hogy megcsináltam a Best of Gyurcsányt. A következő részben terveztem írni arról, hogy mit tett az épp mély szarban levő életemmel, hogy elbuktam az Elszámolás-projekttel, ami az egyetlen dolog volt akkoriban, amibe kapaszkodni tudtam, és ami reményt adott ("Ha 2006-ban sikerült, 2014-ben miért ne sikerülne mégegyszer?" Ez volt a logika.)

Fél év kőkemény melót toltam bele a cuccba, főleg a végefelé egyre sűrűbb, majd mindennapos volt az éjszakázás, elég komolyan vettem a dolgot. A Best of Gyurcsányt tompa kis petárdának tartom elég régóta, annál valami nagyobbat terveztem, az Elszámolással atombombát akartam robbantani, technikai tudásom 110 százalékát akartam belerakni. Ez nem költői túlzás, hiszen megtanultam például alapszinten a Javascript-programozást (korábban semmi ilyesmivel nem foglalkoztam) hogy összetett, dinamikus mozgásokat tudjak létrehozni, amiket kézzel lehetetlenség lenne.

Nem teljesen rajtam múlt, hogy végül nem lett kész. Az én hibám csak annyi volt ebben, hogy saját magam túlhajszolása árán addig-addig feszegettem képességeim és lehetőségeim határát, hogy elértem a plafont - merthogy ahhoz a fajta technikához, amit én összeraktam, kb egy-másfélmillió forintos nagyságrendű hardver kell. Lehetek én a Spielberg, ha egymagam állok egy kis kamerával a kezemben, azzal nem fogom leforgatni a Jurassic parkot.

Az, hogy ez a projekt kútba esett, 33 évem legnagyobb arconcsapása az élettől, számomra a pokol jött ezután. Alapvetően sikerorientált ember vagyok, tudok emberfeletti erővel az utolsó lehelletemig küzdeni a sikerért, mert veszíteni nem nagyon tudok, rendkívül nehezen viselem a kudarcot. Pláne, ha mindent egy lapra teszek fel, és egy adott projekt sikerére alapozok 32 évesen mindent, ami az életem hátralevő részét meghatározza.

Fél év kellett hozzá, hogy sikerüljön valamilyen szinten talpraállnom, és belekezdeni valami új projektbe. Mert olyan nincs, hogy ne legyen az életemben valami projekt, az nálam a halál állapota. Sokat tanultam a 2014-es bukásomból, és a tavaly novemberben elindult új nagyprojekt szerencsére működőképes, bár még rengeteg dolog van vele, de végre van valami, amiben sikert érek el, és ez motivál. Most nagyon jól jönne egy videó, amit 700 ezren megnéznek, és mögé tudok tenni valamit, amiből hasznom is van - ha lesz Elszámolás, legfőképp emiatt lesz, az ígéretem jelentősége mára már háttérbe szorult. Igazság szerint már 2014-ben is inkább rólam, mint az országról szólt volna az egész: egy referenciapontnak szántam az Elszámolást, amit mutogathatok, hogy ezt tudom letenni az asztalra. A 2014-es választások után két okból nem folytattam tovább: egyrészt kellően instabillá váltam lelkileg ahhoz, hogy képtelen legyek mégegyszer belefogni egy ekkora cuccba, másrészt mert úgy gongoltam, két választás közötti holtidőben nem ütne akkorát, mint amekkorát egy politikailag felfokozott közhangulatban üthetne. Ha fél éven át dolgozik az ember egy atombombán, azt nem dobja csak úgy az óceán közepére.

Abban egyébként hülyeséget beszélsz (már bocs) hogy 2010-ben nem csináltam meg. Miről csináltam volna videót, amikor épp, hogy elkergettük a komcsikat? 2009-ben azt ígértem, hogy ha majd kormányzása során a Fideszről is össze tudok gyűjteni annyi anyagot, hogy videó legyen belőle, akkor lesz videó, de ezt legkorábban is 2013-4 környékére tettem volna már akkor is. Az 1998-2002 közötti időszakról nem volt sok tapasztalatom, hiszen - mint ahogy ebben a mostani posztban is írtam - rohadtul nem foglalkoztam még vele akkoriban (98-ban 16 éves voltam) utólag viszont a száraz gazdasági adatok alapján jobban ment az ország szekere, mint 2002-10 között, nekem pedig ennyi elég volt. Utólag is bocsánatot kérek azért, hogy ezek alapján azt gondoltam, hogy a Fidesz majd jobb lesz, mint a szocik. Az Elszámolás el nem készülte miatt viszont a fentiek tükrében nem érzem úgy, hogy bocsánatkéréssel tartoznék, de ha te úgy gondolod, hogy egy mezei blogger számonkérhető egy balul elsült ígérete miatt, akkor tessék: bocsánat. És nem, nem dőltem hátra, arra én képtelen vagyok, folyamatosan elemzem a hibákat, és tanulok belőlük. Ez a mostani bejegyzésem is pontosan erről szól, ennyit tudok neked bizonyítékként felmutatni, ha nem fogadod el, akkor sajnos nincs más egyelőre.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.07.12. 05:55:36

@Scagnetti:

"Tehát nem tudsz róla, hogy ártalmas lenne. Köszönöm, hogy magad is elismered!"

Amiből nagyon nem következik, hogy nem is ártalmatlan. Ebből. max. az következik, hogy te egy strucc vagy.

Pl. sokan nem tudtak arról, hogy a közös tű használata ártalmas, hogy az óvszer n élküli anális buziszex ártalmaz, oszt mire rájöttek, hogy ártalmas, már késő volt, megdöglöttek éjdzben.

Scagnetti 2015.07.12. 09:18:11

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Amíg be nem bizonyítják, hogy ártalmas, addig az lenne a minimum, hogy nem hivatkoztok rá indokként.

"Pl. sokan nem tudtak arról, hogy a közös tű használata ártalmas,"

Az, hogy sokan nem tudták, nem ugyanaz, mintha semmi tudományos alapja nem lenne. A buziszex ártalmasságának semmi tudományos alapja nincs.

"hogy az óvszer n élküli anális buziszex ártalmaz, oszt mire rájöttek, hogy ártalmas, már késő volt, megdöglöttek éjdzben."

Ha AIDS-es vagy, akkor az óvszer nélküli hetero szex is ártalmas. Ha meg nem vagy az, akkor egyik sem ártalmas.

Kisebbség 2015.07.12. 10:42:09

@Scagnetti: Akkor adunk neked jófajta dizájnerdrogot. Ugye szó nélkül beszeded, mert még nem bizonyított, hogy ártalmas lenne?

Scagnetti 2015.07.12. 10:51:27

@Kisebbség: Hülye példa. A drogok ártalmasak.

Kisebbség 2015.07.12. 11:21:43

@Scagnetti: Pont olyan hülye, mint a te kijelentésed. De csak most, csak neked egy másik. Teszteletlen gyógyszert beszedsz? Akár évtizedekig?

Scagnetti 2015.07.12. 11:23:43

@Kisebbség: Látod, mekkora hülyeséget beszélsz? Teszteletlen lenne a buziszex? Évezredek óta tesztelik, és túlélik milliók.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.07.12. 11:40:39

@Scagnetti:

"Amíg be nem bizonyítják, hogy ártalmas, addig az lenne a minimum, hogy nem hivatkoztok rá indokként."

Én kikeverek neked egy jó kis vegyületet. Amíg be nem bizonyítják, hogy ártalmas, ugye beadod a gyerekeidnek?

Hoppá, hiszen ratyiknak nem lehet gyerekük, így neked sem...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.07.12. 11:43:40

@Kisebbség:

"Teszteletlen gyógyszert beszedsz? Akár évtizedekig?"

De még mennyire beszedi, különben nem írna efféle marhaságokat.

Scagnetti 2015.07.12. 11:45:36

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Olvass kicsit feljebb! Évezredek alatt milliók kipróbálták, és nem lett tőle bajuk. Ezt ne hasonlítsd egy általad pár perccel azelőtt kikevert kotyvalékhoz, amiről talán még te sem tudsz semmit!

Látom, már személyeskedsz is. Ez van, ha elfogynak az érvek. :)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.07.12. 11:46:56

@Scagnetti:

"Hülye példa. A drogok ártalmasak."

Egy frászt ártalmasak, vannak gyógyhatásúak is. Kedvenc libsi haverjaid a marijuanára szokták ezt mondani, de az opiátoknak is van orvosi alkalmazásuk (fájdalomcsillapítás, köhögéscsillapítás).

Na meg ott van pl. a penicillin és származékai, ami emberek százmillióit mentette meg a haláltól. Tudtad, hogy a penicillin is drog? Egy gyógyszertárban csupa drogokat árulnak. :D

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.07.12. 11:47:46

@Scagnetti:

"Évezredek alatt milliók kipróbálták, és nem lett tőle bajuk."

Évezredek alatt homó "házaspárok" milliói neveltek örökbefogadott gyerekeket? Milyen szert tolsz?

Scagnetti 2015.07.12. 11:49:32

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Ha csak gyógyhatása lenne, nem lenne betiltva. Ellenőrzött körülmények között alkalmazható. Ennyi. Ahogy a kemoterápia is tönkrebassza szervezeted, de néha alkalmazzák, mert ez a kisebb rossz.

Ellenben a buziszexről még mindig nem tudtad bebizonyítani, hogy ártalmas, pedig ez a fő téma. Na, van rá valami bizonyítékod, vagy tovább terelsz?

Scagnetti 2015.07.12. 11:51:46

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Megint terelsz. Hogy jön ide az örökbefogadás? Szó nem volt róla.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.07.12. 11:57:49

@Scagnetti:

"Hogy jön ide az örökbefogadás? Szó nem volt róla."

Akkor úgy válaszolsz a kommentjeimre, hogy el sem olvasod őket? Én az örökbefogadásról írok/írtam. Ha nem olvasod el, amire válaszolsz, az a te bajod.

Scagnetti 2015.07.12. 12:04:44

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Ja, most elkezdtél erre terelni. Előtte még az AIDS-et keverted a témába, bár azzal is beégtél, hisz az ugyanúgy veszélyezteti a heterokat is.
Még mindig képtelen vagy bizonyítani a buziszex ártalmas voltát, csak egyre szánalmasabban terelsz. Nyögd már ki végre, hogy van rá valami bizonyítékod, vagy nincs!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.07.12. 12:18:49

@Scagnetti:

"Előtte még az AIDS-et keverted a témába, bár azzal is beégtél, hisz az ugyanúgy veszélyezteti a heterokat is."

Amennyiben a heterók is ugyanolyan gyakran váltanának partnert és dugnának fenékbe, akkor igen. De szerencsére ez nincs így, épp ezért nevezik Amerikában és Európában még ma is buzibetegségnek az AIDS-t.

Persze hiába is írok neked - és itt abba is hagyom -, hiszen téged csak a majom - akarom mondani a férfi segglyuk - érdekel. :)

Scagnetti 2015.07.12. 12:25:48

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Amennyiben a heterók is ugyanolyan gyakran váltanának partnert és dugnának fenékbe, akkor igen. De szerencsére ez nincs így, épp ezért nevezik Amerikában és Európában még ma is buzibetegségnek az AIDS-t. "

Sok hetero is gyakran vált partnert. A kurvák legalább annyira terjesztették az AIDS-et, mint a buzik, vagy a közös tűt használó drogosok.

"Persze hiába is írok neked - és itt abba is hagyom -, hiszen téged csak a majom - akarom mondani a férfi segglyuk - érdekel. :)"

Ti hisztiztek folyton a buziszex miatt, szóval eléggé érdekel titeket a dolog. :) És nem kell a melléduma meg a személyeskedés. Átlátszó. Mindketten tudjuk, hogy megint beégtél, mert bár sokat küzdöttél, hogy különféle terelésekkel bizonyíts valamit, de sajnos nem sikerült. :)

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2015.07.12. 12:41:03

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Na figyu, ez itt az én blogom, és kicsit kezdem unni, hogy a te marhaságaid miatt pittyeg a telefonom 10 percenként, úgyhogy megkérnélek, hogy ezt folytasd máshol, mondjuk a kurucinfón, ott értő fülekre találsz.

ivrilider 2015.07.13. 16:35:32

@Gery Greyhound (Az eredeti, 1998 óta): a katekizmus nem az újszövetség, vagyis semmi köze hozzá, nincs benne, sokkal későbbi. azt meg ki mondta, hogy a feleség csak nő lehet? a szóból végképp nem következik ez, hanem pont az következik belőle, amit az evangéliumból idéztél, hogy összeforr az életük. a nemükről nincs szó. (nem véletlenül.)

scandalstone 2015.07.13. 22:05:02

Nem is vagy köcsög, csak Soros megvett kilóra.

empoftla 2015.07.14. 06:05:15

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: “Még?” Ne ijesztgess, lehet hogy már nem sokáig lesznek ilyen ellenálló politikai erők?

ikab 2015.07.27. 18:02:02

De naív vagy, meglátszik, hogy fiatal vagy, aki nem élt a kommunizmusban. "Elkergejük a komcsikat"??? Kivel, kiűzzük az ördögöt Belzebúbbal? Elkergetjük az ex-MSZMP-t az ex-KISZ-el? Ráadásul a koalíciós partner, ha teljesen súlytalan is volt, de az egyetlen nem-komcsi, antikommunista erő volt a magyar belpolitikában. Az egyetlen volt, aki tisztázni akarta a múltat, nyilvánosságra hozni az ügynökaktákat, az egyetlen volt, aki beterjesztett ilyen törvényeket és megszavazta őket. Míg a többi ex-komcsi párt a fidesztől az mdf-ig, mind leszavazta őket. Nem vagyok a késői SZDSZ rajongója, Tölgyessi félreállításával nagyon rossz irányba indult az SZDSZ, sőt, a belőle alakult pártkezdeményekre sem szavanék, lásd. Liberálisok, SZEMA, és van még 1-2, amiknek fejből nem vágom a nevét, de ezek a pártok, mint a késői SZDSZ nem liberálisok, hanem baloldaliak. A klasszikus liberálisokat manapság konzervatívoknak, libertáriusoknak, neokonoknak hívják. A liberális megnevezést kisajátította a baloldal.
Elkanyarodtam kicsit a tárgytól, de a nemzeti-kádárista fidesz a KISZ-titkár vezérkarral, ill. vezetővel, az MSZMP pártitkárból oligarchává vedlett papájával, egy tipikus "komcsi" párt. KB titkár Pozsgaik és komcsi-spicli Raffay Ernők (szovjetellenességért jelentette föl történésztársát, Ungváry Krisztiánt) szegélezik az alsőnadrágjukat. Az MDF egy politikai rendőrség operáció volt. A 4 igenes népszavazáson a Munkásőrség feloszlatása ellen szavaztattak és büszkén deklaráltan nem ellenzéki szervezet voltak. Természetesen, mivel fiatal vagy, és mivel az idősebbek között, akik éltek a kommunizmusban, nagyon kevés az az ember, aki nem a kommunisták faszát szopta, ezért érthető, hogy nem tudhatsz dolgokról ill. félretájékoztathatnak, ha a kor "szemtanúival" beszélsz.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2015.09.19. 18:32:38

"a Fidesz és a nemzeti oldal csak kitérő volt az életemben"
írja a 444-en:
444.hu/2015/09/17/orban-nyert/

nemzeti oldal, nemzeti érzés, mint egy kitérő? tán Petőfi Sándor, Arany János is mondta volna 48 után ezt? soha!

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2015.09.20. 16:54:43

@tesz-vesz: Petőfi olyat is mondott, hogy az élet egy (értéktelen) rongy. Ha neki ez a véleménye, lelke rajta, nekem viszont más, és egymás eltérő véleményét illik tiszteletben tartani, nem le-sehonnaibitangozni azt, aki nem úgy gondolkodik.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2015.09.20. 21:07:43

@Gery Greyhound (Az eredeti, 1998 óta): hol mondott ilyet? talá a szövegkörnyezetből kiderül, hogy átvitt értelme van, vagy csak ilyen hangulata volt.

a kozmopolitizmus, a hollandoknak szurkolás nem vélemény, hanem sehonnaibitang magatartás. buzeráns lett belőled.
még az is lehet, nemcsak önszántadból lettél áruló, hanem egy kis júdáspánz reményében

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2015.09.20. 21:22:19

állítólag Kölcsey is homokos volt, mégis megírta a Himnuszt. ehhez kéne tartaniuk magukat a homokosoknak is

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2015.09.20. 22:26:12

@tesz-vesz: Kölcseynek is volt véleménye, Petőfinek is, neked is, nekem is. Ezek a vélemények - ha őszinték - egyformán értékesek, és senkinek nincs joga alacsonyabb rendű embernek tartani a másikat az eltérő vélemény miatt. És ennek nincs semmi köze a szexuális beállítódáshoz.

A kozmopolitizmus pedig valóban nem vélemény, hanem életfelfogás, és ha belegebedek sem fogok tudni másban hinni (bár igazság szerint utópiának tartom, hogy egyszer majd eljut az emberi faj arra a fejlettségi szintnek, hogy természetesnek vesszük, hogy egyik területen élő emberek nem jobbak a másiknál csak azért, mert máshova születtek, mint amazok.)

Ajtony 2016.03.16. 11:34:43

Fiatal vagy, érthetően gondolkodsz, a korodnak megfelelően. Szinte mindenki bejárja azt az utat, amit te tiniként rocker/radikális, fiatalon liberális, szülőként konzervatív (még akkor is, ha egyébként baloldali). Az életkor haladásával vannak látható és láthatatlan változások.

A buzisággal/melegséggel kapcsolatban: akkor vagy meleg, vagy akkor vagy hajlamos rá, ha egy férfi láttán lesz merevedésed. A csak nőkre izgalomba jövő férfi heteró, még akkor is, ha alkalmanként eljátszik a gondolattal, hogy...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2016.05.22. 15:18:19

@Gery.Greyhound: súlyos fogalmi tévedésben élsz.

"természetesnek vesszük, hogy egyik területen élő emberek nem jobbak a másiknál csak azért, mert máshova születtek"

ez a rasszizmus. semmi köze a nacionalista-kozmopolita tengelyhez. persze egy államnak joga van megőrizni etnikai összetétetelét és nem befogadni a bevándorlókat. ez nem rasszizmus, annak ellenére, hogy az arab csőcselék állatokból áll.
süti beállítások módosítása