Greyhound blog v3.0

Hosszú kihagyás után 2012. január 18-án Tomanovics Gergely - a.k.a. Gery Greyhound - visszatért... Blog az Új Őszinteség szellemében politikáról, digitális kreatívkodásról (főként fotó, videó és motion design fronton), nyomkodható kütyükről és más technikai érdekességekről, meg arról, ami épp eszembe jut.

Kontakt, meg ilyenek

Utolsó kommentek

Próba

HTML doboz

Melegfelvonulás "hideg fejjel" - újratöltve, avagy egy egykori Pride-ellenző vallomásai a rendezvény kapcsán

2015. július 08., szerda - 08:44
143 komment · 1 trackback

Ezen a blogon 2009-ben írtam utoljára a Budapest Pride-ról "Melegfelvonulás, hideg fejjel" címmel. A bejegyzésből némi képet kaphattok a kognitív disszonanciával küszködő, egykor a magát a "nemzeti" oldalhoz soroló Pride-résztvevő vívódásáról. Röviden összefoglalva: utálom, hogy tetszik, miközben undorítónak kéne tartanom, mert úgy illik. Mi a fene van velem, csak nem buzi vagyok? Konklúzió: nem kéne ilyen buzis rendezvényeket tartani, mert teljesen elbizonytalanít, legyen egy heteró buli, ahova eljöhetnek a buzik is, de ne foglalkozzunk velük külön.

6 évvel ezelőtti írásomat sok szempontból befejezetlennek tartom. Akkor még nem kristályosodtak ki az érzéseim sok dologban, nem sikerült 100%-ban feldolgozni, hogy mit is gondolok erről az egészről, de még saját magammal sem voltam teljesen tisztában. Épp elég volt megemésztenem azt a traumát, hogy jobban érzem magam "a buzik" társaságában, mint a kordon túloldalán állók körében, holott igazság szerint közéjük tartozom. Fontosnak is tartottam kihangsúlyozni, hogy - szó szerinti idézet magamtól - "Nemzeti érzelmű, gyakorló heteróként" írom mindazt, amit írok, mert azért az mégiscsak durva lenne, ha valaki azt gondolná, hogy esetleg buzi lettem...

Ma már egyáltalán nem tartanám fontosnak hangoztatni, hogy melyik skatulyába próbálom meg beleerőszakolni magam, az meg pláne nem érdekel, hogy ki mit gondol rólam. Na, de kezdjük inkább az elején. Megpróbálom rövidre fogni, bár fontosak az előzmények.

2006 előtt se a Pride-dal, se úgy általában a politikával nem volt túl sok kapcsolatom. Alapvetően a "leszarok mindent" táborba soroltam magam, egyik politikai oldalt sem éreztem magaménak, másrészt mert kisebb gondom is nagyobb volt ennél akkoriban. Egy keményen dolgozó, napi 14 órákat robotoló 24 éves kisember életében a legkevésbé meghatározó az, hogy ki van épp kormányon: úgyis mindegyik lop, csal, hazudik, egyformák ezek mind, kit érdekel. 2002-ben szavazhattam először, és csak azért a Fideszre, mert ők legalább nem komcsik. A komcsikról el tudtam dönteni, hogy ők a rosszak, az SZDSZ-ről fogalmam sincs, az akkor még létező MDF pláne. Leszavaztam, mert úgy illik (azt mondták!) aztán kicsit szomorkodtam, hogy vesztett a Fidesz, de nem dőlt össze bennem a világ - 4 évvel későbbig eszembe sem jutott az egész.

Aztán jött a 2006-os kampány, és Gyurcsány. Neki valahogy sikerült átlépnie az ingerküszöbömet, ő már valahogy feltűnően sokat, és feltűnően pofátlanul hazudott. Nem Őszödre gondolok, mert fél évvel járunk 2006 ősze előtt: valamikor nyár elején, a kormányalakítással együtt jött az elhíresült "Nem kell félni, nem fog fájni!" bejelentéssel az első csomag. Innentől indultam el egy úton, amelyre majd egy külön bejegyzést szánok majd (ha érdekel valakit, hogyan jutottam el a Best of Gyurcsánytól a Mi éveinken, majd Kubatovon át az Elszámolásig, érintőlegesen már beszéltem róla az átlátszó.hu velem készült videóinterjújában) úgyhogy nagyon röviden a lényeg: a Best of Gyurcsány videó -> sosem látott népszerűség, milliós nézettség, tévészereplés, újságcikkek -> megkeresések a Fidesztől és máshonnan -> videós munkaajánlat -> a "keményen dolgozó kisember-korszak" vége 2007 februárjában. Azt éreztem, hogy lettem valaki, és tartozom valahova, kaptam valamit az élettől, ami mindig is hiányzott, de sosem tudtam, merre induljak el érte - aztán itt egyszercsak megvolt. Mérhetetlenül hálás voltam, és bizonyos szempontból a mai napig is azzal tartozom egyes embereknek, de ez már tényleg messzire vezet, majd az Elszámolás utáni nagyobb lélegzetvételű bejegyzésben. Itt csak azért tartottam fontosnak megemlíteni, mert ezek a történések sodortak a semlegességből a jobboldalra: már nem csak a Gyurcsány és a komcsik iránt ellenszenv terelt egyik irányból a másikba, hanem a közösség, melynek fontos, megbecsült tagja voltam - és sajnos ezzel együtt egy csapdába is beleestem, amivel lassan el is jutunk ahhoz, amiről eredetileg szólni akart ez a bejegyzés: a Pride témája.

Ez a csapda a véleményem szerint az egész magyar közgondolkodást alapjaiban meghatározó, és egyben azt megmérgező csordaszellem. Miután én bekerültem egy csapatba, valahogy magától értetődő volt, hogy velük vagyok jóban-rosszban: ha valamelyikünk hülyeséget csinál, elnézzük neki, ha valamelyikünk megbotlik, támogatjuk, segítünk. Nem lenne ezzel önmagában baj, ha nem lenne egy másik csapat, aki ugyanolyan emberekből áll, mint amilyenek mi is vagyunk: hibákkal és tévedésekkel. Viszont mivel ők komcsik, akiket nem szeretünk, ezért őket bántjuk: ha tévednek, lehülyézzük őket, ha megbotlanak, még beléjük is rúgunk, és egymás között jókat nevetünk rajtuk. Ha van egy alapvetően jó ötletük, abban is megkeressük a legapróbb hibát, és felnagyítjuk, és ha van bármi, ami mellé odaállnak, akkor onnantól az a bármi hozzájuk kapcsolódik, és megkapja a kilövési engedélyt.

Ilyen dolog volt a Budapest Pride, vagy ahogy akkoriban hívtuk: buziparádé... Na, de mit is keresett egy "nemzeti érzelmű, gyakorló heteró" a buziparádén a kordonon belül? :)

2006. ősze után rendszeresen jártam Gyurcsány-ellenes tüntetésekre. Akkor még ezekben a tüntetésekben azt láttam, hogy végre magához tért a magyar nép, és végre elkergetjük a komcsikat - ezen kívül izgalmas lehetőséget láttam rá, hogy érdekes, exkluzív videókat készítsek, melyek aztán a kuruc.info-nak és hasonló oldalaknak köszönhetően százezrek néztek meg. Bárcsak lett volna már akkor is YouTube-videóhirdetés, ma gazdag lennék :) A buziparádé is csak egy lehetőség volt a sok közül egy jó kis könnygázas-oszlatós balhéra, és újabb százezer nézőre a YouTube-on. Sokáig gondolkodtam, hogy Tomcat-ékkel tartsak, akik valami tojásos meglepetést terveztek, de aztán úgy alakult, hogy ők a menet útvonalának Hősök tere felőli végén várták a célpontokat, én meg épp az Erzsébet téren gyülekező résztvevők között álldogáltam tanácstalanul, mivel a földalatti nem járt, ötletem sem volt, hogy miként juthatnék el az Andrássy út másik végéig. Így maradtam, és amikor elindult a menet, elindultam velük, mondván: lesz ami lesz, belülről talán még izgalmasabb a balhé, néhány tojást talán érdemes bevállalni cserébe.

Az Oktogonig szinte az összes kis utcából záporoztak a tojások és más élelmiszerek. Ekkor még viszonylag közel voltak a kordonok a menethez, simán "dobótávolságon" belül vonultunk, kaptunk is néhány találatot, ami az elején még buli volt, egy idő után viszont már nem csak tojás és főtt krumpli, hanem sörösüveg is repült, később pedig kövek is előkerültek. Egy kicsit kezdtem félni, hogy itt bizony testi sérülés veszélyének vagyok kitéve... Persze én vagyok a hülye, "minek mentem oda" ugye, nem is értettem, mit keresek én a komcsi buzik között.

pride8_emma_1.jpg

Az Oktogon után mint ha kicsit észbe kaptak volna a rendezvényt biztosító rendőrök, és leterelték a menetet a szervízútra, az Aradi utca felől gyülekező keménymag nagy bánatára - és az enyémre is, mert innentől eseménytelenné vált az egész. Leültem egy kicsit pihenni az egyik kamion platójára, és néztem a színes forgatagot. Már-már majdnem elkezdtem gondolkodni azon, hogy "jé, ezek a buzi komcsik valójában teljesen normális, emberi lények, ráadásul még vidámak is annak ellenére, hogy konkrét baleset- illetve életveszélynek voltak kitéve még pár perccel korábban is" - ekkor viszont megjelent Emma, aki sokat segített abban, hogy visszazökkenjek a saját kis világomba, ahol a Pride résztvevői undorító, aberrált, magamutogató köcsög buzik.

(Az elején a mögöttem üvöltő zene miatt nem teljesen hallottam/értettem, mit mond, ki ő, és mit akar tőlem, emiatt a "Mi vagy? illetve Mit jelent, ami vagy?" kérdések)

Tomcat-ék meglepetése végül elmaradt, mert a Bajza utca környékén elterelték a menetet kis utcákba. Kicsit meg is untam a dolgot, így csalódottan indultam a kordon irányába, hogy hazamenjek - itt némi összetűzésbe kerültem a túloldalon álló "hazafiakkal" (akinél kamera van, és a kordonon belül tartózkodik, az csak buzi indexes zsidó vagy ilyesmi lehet) de szerencsére sikerült kimentenem magam azzal, hogy velük vagyok, a kuruc.info-tól jöttem buzikat videózni, ennek bizonyítékaként megmutattam egy részletet az Emmás anyagból, és nagy egyetértésben váltunk el. Kicsit azért elgondolkodtam azon, hogy ezek simán csoportosan összevernek, ha nem hazudom azt, hogy velük vagyok, és elszégyelltem magam: úristen, én, ezekkel az agresszív tahókkal? Basszus, ha már választanom kell, akkor már inkább a buzik... De leginkább azt gondoltam, hogy mindenki menjen a fenébe: a végső konklúzióm a Pride után az volt, hogy két hülye tömeg provokálja egymást, és semmi baj nem lenne, ha mindenki otthon maradna.

Egy évvel később a második Pride-omra már úgy mentem ki, hogy nagyjából tudtam, mire számíthatok: tojások, Emma, és egy jó kis balhé. Most már tudatosan azt választottam, hogy a menettel tartok, és a "hazafiakkal" történő összetűzések ellen egy kamu kurucinfós sajtóigazolvánnyal fegyverkeztem fel. Erről a Pride-ról írtam azt a bizonyos 2009-es bejegyzést, úgyhogy a tapasztalataimat már nem írnám le újra, csak egész röviden: miután itt már se tojás, se Emma, se balhé nem volt (egy komment szerint szegény Emma atomrészegen eltévesztette a házszámot, és az ellentüntetők között kötött ki) tudtam a lényeggel foglalkozni: néztem a résztvevők arcát, és csupa boldog, felszabadult embert láttam, akikről a legkevésbé sem tudtam volna elképzelni, hogy ők azért gyűltek össze, hogy bárkire bármit ráerőltessenek, pláne, hogy provokálják az "egészséges" többséget. Viszont ahogy le is írtam akkor: nem értettem, hogy mégis mi szükség az egészre, miért kell a homoszexuálisoknak reklámozniuk a másságukat, hiszen a normális embereknek alapból semmi bajuk nem lenne velük.

E kissé hosszúra nyúló bejegyzés megírásának apropója épp az, hogy azóta elgondolkodtam, sokmindent átértékeltem és rájöttem dolgokra, amik miatt a 2009-es bejegyzés végkövetkeztetését ma már alapvetően tévesnek tartom. A Pride nem a homoszexualitásról és a devianciáról szól, hanem pusztán a másság elfogadásáról - a másság pedig sok mindent jelenthet, mert valamilyen szempontból minden ember más. Saját magamon is éreztem, hogy elkezdtem néhány dologban másképp gondolkodni, ráadásul pont az ezt követő években, a Fidesszel való szakításom után kerültem vissza abba a szürke, unalmas kisvárosi közegbe, ahonnan sikítva menekültem már 2005-ben is, ami csak tovább erősítette a dolgot. Már régebben is képtelen voltam beilleszkedni egy olyan közösségbe, ahol mindent a másoknak való megfelelés és a ki tudja kik által lefektetett illemszabályok és elvárások határoznak meg, különcnek és kirekesztettnek éreztem ott magam mindig is - csak korábban úgy voltam vele, ez az élet rendje, biztos az én készülékemben van a hiba. A Pride viszont azt mutatta meg nekem, hogy nem én vagyok a hülye, amiért úgy érzem magam "otthon", mint a jegesmedve a szaharában, egyszerűen csak rossz helyre sodort az élet, és vannak még rajtam kívül jegesmedvék, akik hasonlóan gondolkodnak. Ez a felismerés alapvetően változtatta meg mindazt, amit a világról, az életről és az emberekről gondolok. Saját magammal is őszintébb vagyok azóta, ma például már eszembe nem jutna leírni olyan blődséget, ami 2009-ben még nagy dolognak számított tőlem: "Szégyellem bevallani, de tetszik a Pride." Kiegyensúlyozottabb az életem azóta, amióta nem görcsölök olyan baromságokon, hogy mi van akkor, ha tetszik a Pride, és a végén még valaki azt gondolja, hogy buzi-e vagyok. Mert mi van akkor, ha azt gondolja? Tovább megyek: mi van akkor, ha meleg vagyok? Kevesebben fogják megnézni a videóimat, vagy kevesebben fognak a GreyVshopban vásárolni, ha ez kiderül? Ha most azt mondom, igen, nagyon régóta és sokszor vannak ilyen irányú fantáziáim, vajon mi lesz? Hát, most majd megtudjuk, mert leírtam, és sokkal jobb így, mint tovább görcsölni rajta. Gondolkodtam azon, hogy gumicsontként bedobok egy rendes coming out-ot, hogy a kurucinfós trollok rágódhassanak (bár ők gondolom, elintéznék annyival, hogy a "cionista buzilobbi folyamatos buzipropagandájának gyümölcse érett be nálam, és a Pride-on elkaptam a buzivírust" ami, mint tudjuk, egy cseppfertőzéssel terjedő betegség) de inkább csak annyit mondok el, ami ténylegesen igaz: kizárólag a monogámiám és a mostanában futó projektjeim gátolnak meg abban, hogy kiéljem ezeket a fantáziámat, de egyébként csak ugyanazért nincs mostanában meleg kalandom, amiért heteró kalandom sincs. Különben én úgy gondolom, hogy a biszexuálisoknak van a legnehezebb dolguk a világon: komoly dilemma például a hűség kérdésköre egy ilyen kettős helyzetben, úgyhogy ez a harc még biztosan nem ért véget, de már most könnyebb, hogy nem azzal foglalkozom, egyáltalán lehet-e bennem ilyen érzés, ciki-e, meg ki mit gondol és hasonlók. De a legfontosabb ok, amiért billentyűzetet ragadtam e régóta esedékes poszt megírására, nem az, hogy ezt megosszam a világgal. Amiért fontosnak tartottam ezt a kis "coming out"-ot, az elsősorban az, hogy elmondhassam: aki a Pride-on tojással dobálózókban, illetve a velük egyetértőkben valamiféle elnyomott frusztrációk okozta látens szexuális vagy egyéb ferdeséget vél felfedezni, az - legalábbis az én esetemben - nem lőtt mellé olyan nagyon. :)

Na, de vissza a Pride-ra, mert úgy érzem, ideje lenne összegezni, hogy mit is gondolok róla ma.

A rendezvény legfontosabb üzenete, amit már írtam: nem a te készülékedben a hiba, ha úgy érzed, kilógsz a sorból - lehet, hogy csak rossz helyre születtél. Attól, hogy a sivatagban furcsának tűnik a jegesmedve, még lehet, hogy valahol teljesen megszokott. Ne szégyelld, hogy jegesmedve vagy, és ne akarj kényszeresen antilop lenni, csak mert arrafelé az az elfogadott. Ezzel csak egy szerepet játszol, ami talán a kívülállóknak jobban tetszik, de te bele fogsz őrülni hosszútávon. A Pride nagyszerű lehetőség arra, hogy más, hozzád hasonló "állatokkal" találkozz, ezáltal megtanuld elfogadni magad.

A második: fontosnak tartom megmutatni a világnak, hogy a más gondolkodású emberek nem egy más faj, hanem ugyanolyan homo sapiens példányok, mint te, vagy bárki más. Próbáljuk magunkat mindenféle szempontok alapján felosztani és megkülönböztetni egymástól, mint például vallás, nemzeti hovatartozás, és egyéb mesterségesen kreált ideológiák, aztán beállunk egy csapatba és dobáljuk szarral a másikat, közben meg a legfontosabbról feledkezünk el: hogy elsősorban emberek vagyunk mindannyian, és csak ezután jön, hogy épp hova születtél, vagy mit gondolsz a világ ügyeiről. Fontos, hogy a különböző nézőpontokat és véleményeket ütköztessük, de ahogy ez ma Magyarországon megy, azt tragikusnak tartom, és szomorú, hogy a politika is erre játszik: végletekig megosztott a társadalom minden téren, és a hatalom is folyamatosan ezt erőlteti. Egy pillanatra tegyük félre az ellentéteket, és mutassuk meg, hogy nincs igazuk, amikor a "Mi, magyarok..." kezdetű politikai bullshitet nyomják: mi, magyarok kedvesek, nyitottak és barátságosak vagyunk egymással, és még ha más is a véleményünk egy-egy kérdésben, azt kulturáltan megbeszéljük egymással (te pedig ott fönt legyél szíves tiszteletben tartani a kultúránkat, jó?)

Harmadrészt pedig mindezektől függetlenül egy nagyszerű buli lehetne ez az egész, ahova akkor is szeretettel várunk, ha nem érzed magad másnak semmiben, csak szeretnél egy kicsit kikapcsolni, élvezni a nyári napsütés alatt egy jó hideg sörrel a hangulatot. Az általános magyar búvalbaszottság mellett kifejezetten üdítő tud lenni a felszabadult, vidám emberek látványa - a jókedv pedig ragadós, talán itt feltöltődsz belőle annyira, hogy a hétköznapokra is maradjon belőle.

Én ezek miatt megyek ki idén a Pride-ra. Nem a másságomra vagyok büszke (és nem is "reklámozni" akarom, pláne nem ráerőltetni bárkire bármit) hanem arra, hogy kitörtem a hazugság és képmutatás csapdájából, és képes voltam a saját nézeteimet is felülvizsgálni, ezáltal nyitni egy kicsit a világ felé, ami szerintem egy jobb hely lehetne, ha többen tennénk így. 

Találkozzunk szombaton! :)

Ez történt 4 hónap alatt a "Moszkván"

2015. május 19., kedd - 13:40
25 komment

2015. január 18-án, pontosan 4 hónappal ezelőtt kezdődött a Széll Kállmán Tér felújítása. Mivel napi szinten járok arra, adta magát, hogy a rendelkezésemre álló kreatív eszközökkel dokumentáljam a folyamatot, és Napi Kalef címen egy különálló mikroblogot szenteltem a tér átalakulásának - most egy csokorba gyűjtöm az eddigi változásokat.

Fent: a kiindulási állapotok 2015. január 18-án.

Az első 10 nap: a gombák viszonylag hamar eltűntek... (Ha Index-címlapról jöttél, és nem mennek a GIF-ek, kattints ide, és jó lesz)

 

Tutorial: így tedd fel szebb minőségben a YouTube-ra a vicces M1-bakikat

2015. március 19., csütörtök - 23:12
1 komment

Mostanában kimeríthetetlen humorforrást jelent a megújult "közszolgálati" tévé időjárás-jelentése, melyről indulása előtt pár nappal ezt olvashattuk a mediaklikk.hu-n:

"A napi aktuális csatornán az időjárás-jelentések hosszabbak lesznek, az eddigiektől eltérő, új felfogással készülnek majd. A jövőben sokkal interaktívabban, a legmodernebb eszközök segítségével továbbítják az információkat a meteorológusok, akik arra is törekednek, hogy ne csak száraz adatokat, hanem hasznos érdekességeket is elmondjanak."

Hogy ez az "új felfogás" mit jelenthet a gyakorlatban, azt néhány napja a YouTube-on terjedő videók tömkelegén láthatjuk, és úgy tűnik, egy darabig így is marad, úgyhogy adok egy kis segítséget ahhoz, hogy egyrészt ne kelljen telefonkamerával a képernyő előtt ülni egy esetleges bakira várva, másrészt szebb minőségben örökítsük meg ezeket a pillanatokat az utókor számára.

bori_beforeafter.png 

1: Ide kattintva töltsd le a FVD Downloader extensiont Chrome Web Store-ból (ha nem Chrome böngészőt használsz, akkor telepítsd fel, és innentől használd azt) :) A telepítés végén felajánlott iLivid nevű kiegészítő nem kell, bezárhatod az ablakot.

 

2: Keresd meg a letölteni kívánt adást a mediaklikk.hu oldalon. Az alsó csúszkával a dátumot, a felsővel az időt állíthatod.

mediaklikk.JPG

 

 

3: Én most a mai (március 19.) 14:10-es időjárás-jelentésen fogom demonstrálni a folyamatot, ami a híradó után látható vékony vonal az idővonalon. Kattints rá, majd a lejátszás gombra.

mk2.JPG

 

4: Egy új ablakban elindul a videó lejátszása, az FVD bővítményt jelképező kis nyíl pedig kékre vált, ezzel jelezve, hogy letölthető médiafájlt talált. Valamiért a médiaklikkre 10 másodperces darabokra szabdalva kerülnek fel a videók, úgyhogy meg kell várnod a lejátszás végét, míg az összes darabot megtalálja a plugin, ezután végig kell kattintgatnod a mellettük levő "download" gombokat (ha csak egy rövid szakaszt keresel, például a videó első percénél, akkor elég a 6-os darabot letölteni és megnézni, legfeljebb előtte-utána egyet-egyet. A letöltött darabkákat a VLC Media Player segítségével gyorsan ellenőrizheted.)

mk3.JPG

 

5: A letöltött .ts kiterjesztésű fájlok szabványos H.264 tömörítésű videófájlokat takarnak (igencsak ratyi felbontással - 80 milliárdból úgy látszik, az én 10 évvel ezelőtti hobbivideóim minősége a mérce) AAC hanggal, ezeket egy mai videószerkesztő-program gond nélkül kezeli. Ha a tiéd nem nyitná meg, próbáld meg átnevezni a kiterjesztést MP4-re. Én Adobe Premiere Pro-t használok, azzal megy. 

mk5.JPG

 

6: Illeszd össze a darabokat, rendereld le a videót, és mehet is a YouTube-ra. Fakultatív lehetőségek: én ráeresztettem egy Magic Bullet Instant HD plugint, ami kicsivel jobb minőségben skálázza fel HD-be, mint ha csak simán átméreteznéd (szarból várat, de ezt kell szeretni) illetve normalizáltam a hangot, ha már a 80 milliárdból működő köztévé gyakornoka elfelejtette.

mk6.JPG

 

7: A végeredmény pedig így néz ki, felül a telefonnal felvett verzió, alatta az én verzióm ugyanebből.

 

8: Ha az MTVA pampogna a szerzői jogai miatt (80 milliárd közpénzért inkább a kussban maradási jogát kéne gyakorolni) és jelentené a YouTube-ra feltöltött videót, akkor szard le, majd küldd el az anyjukba őket, a YouTube-nak pedig nyújts be counter notification-t ide kattintva, és probléma megoldva: Amerikában ugyanis a harmadik féltől származó videó feltöltése nem számít szerzőijog-sértésnek, amennyiben az ismeretterjesztés, tájékoztatás vagy humor (paródia) céljából történik. Én is így kaptam vissza a cenzúrázott régi YouTube-csatornámat tavaly ;)

A Széll Kálmán Tér, ahogy még biztosan nem láttad

2015. március 03., kedd - 17:48
20 komment

Tavaly nyáron az Urbanistán láttam egy GIF-animációt a Madách Tér felújításáról, melyen áprilistól júliusig követhetjük a munkálatok alakulását. Akkor megfogadtam, hogy amint lesz rá lehetőségem, csinálok egy hasonlót, csak sokkal szebben kivitelezve (mert valljuk be, az ötlet marha jó, de azért egy fix kamerával sűrűbben fotózva látványosabb lenne a dolog)

Ez a lehetőség a Széll Kálmán Tér régóta várt felújításával jött el: egyébként is sűrűn megfordulok a környéken, úgyhogy adta magát, hogy valamilyen módon dokumentáljam a fejleményeket. Eddig manuálisan készítettem el 3 fotót majdnem minden nap ugyanarról a 3 helyről, amikből aztán ilyen GIF-ek születtek:

UPDATE: ha az Index címlapról jöttél, az Indexes posztmegjelenítő szétcseszi a GIF-eket, ide kattintva jó lesz. UPDATE #2: az első két hét próbavideója alább megtekinthető :)

 

A tér megújulásának szentelt "Napi Kalef" mikroblog hamar nagy népszerűségre tett szert a tumblr-en, és több felajánlást is kaptam fix kamera felszerelésére, így most tavasztól egy egészen új szintre lép a dolog: két SJCAM SJ4000 kamera a nap 24 órájában óránként 120-120 fotón örökíti meg a munkálatok alakítását, hogy aztán egy év múlva az addig készülő több, mint félmillió fotóból állíthassak össze egy látványos timelapse felvételt.

Ilyen nagyszabású magyar timelapse-projekttel egyébként nem találkoztam még* hasonlót csak a new york-i World Trade Center újjáépítéséről láttam, melyet ide kattintva lehet megtekinteni. Amellett, hogy igen látványosnak ígérkezik a videó, egyúttal a kamera képességeit és időtállóságát is tökéletesen demonstrálja majd (már ha túlélik a kamerák egy éven át az időjárás viszontagságait, miközben percenként két fotót lőnek a térről - nagyon bízom benne)

Ha szeretnéd elsők között látni a kész videót, kövesd a NapiKalef blogot a tumblr-en, és/vagy lájkold a Greyhound-ot a facebookon.

Egyébként ha beválik ez a technika, a Széll Kálmán Tér után kiterjeszteném más helyszínekre is. Ha nagyszabású építkezés indul az ablakod alatt, írj, és ha úgy van, adok kamerát :) Ha szívesen támogatnád egy korsó sör árával ezt a nagyszabású projektet, akkor paypal: gerygrey@gmail.com és kedvelni foglak érte. ;)

Ha szeretnél olyan kamerát, amivel ez a videó is készül (nagyon ajánlom, hiszen csaknem GoPro-minőséget kapsz harmadáron) a KALEF365 kuponkóddal 10% kedvezménnyel most mindössze 29 700 Ft-ért a tiéd lehet itt: https://greyvshop.hu/termek/sjcam-sj4000-wifi-akciokamera-2/

Egy saját time-lapse videó azzal a kamerával, amivel a Kalef365 is készül:

*UPDATE #2: Facebook-kommentben kaptam ezt a videót a Volga szálló bontásáról és a helyén épült irodaház felhúzásáról, ilyesmi lesz azén videóm is, csak kicsit jobb minőségben :)

 

 

Je suis Simicska... Oh, wait.

2015. február 07., szombat - 12:55
Szólj hozzá!

Minden tiszteletem Simicska Lajosnak, amiért meglépte azt, amit tegnap meglépett. Én 2011-ben kicsiben éltem át azt, amit ő 4 évvel később, így ha van valaki, aki tudja, milyen iszonyú dilemma tud ez lenni, az én vagyok.

Nehéz döntés, amikor elkezded vállalhatatlannak érezni azt a rendszert, aminek te magad haszonélvezője vagy, főleg ha nem igazán van más lehetőséged ez életben. Én is sokáig vívódtam a lelkiismeretemmel, mire elhatároztam, hogy felégetek magam mögött mindent, amit addig életem nagy és megismételhetetlen szerencséjének tartottam, és tovább lépek a bizonytalanba (bevallom, az azóta eltelt 4 év tükrében ma lehet, hogy másképp cselekednék, legalábbis kicsit okosabban, de ez már egy másik történet.)

Nagyon nagy kár, hogy Simicska szemében akkor vált Orbán Viktor hímivarsejtté, amikor az ő személyes érdekei kerültek veszélybe. Jöhetett bármilyen mutyi, amíg a Közgép és az ő kis birodalma profitált belőle. Ha az eredeti felállás szerint Orbán csak az RTL Klubot sanyargatja a reklámadóval, akkor nem történik semmi. Simicska annyira hős, mint amennyire Gyurcsány őszödi beszéde "szenvedélyes igazságbeszéd" volt - vagyis semennyire. Gyurcsány nagy lehetősége lett volna, ha a beszédet nem titokban, sajátjai körében mondja el, hanem kiáll a "közszolgálati" tévé kamerája elé, vagy a Kossuth térre. Ugyanígy elmondhatta volna saját "őszödi" beszédét hónapokkal ezelőtt, nem pedig akkor, amikor az ő tyúkszemére léptek.

Az én szememben Simicska és Gyurcsány egy és ugyanaz: mindkettő egy geci.

Greyhound-videóval debütál az Alvin és a Mókusok új dala

2014. augusztus 24., vasárnap - 20:42
3 komment

Nagy rajongója vagyok a kinetikus tipográfia műfajának, magam is szívesen bütykölök ilyesmit. Legelső After Effects szárnyprógálgatásaim egyike is egy ilyen anyag volt, és használtam már egyéb projektekben is hasonló technikát, például a 2011-es Te Szedd kampányhoz készült infografikában.

 

Nagy türelemjáték egy látványos kinetikus tipográfiát (van erre megfelelő magyar kifejezés?) összerakni, hosszadalmas és aprólékos munka szépen megcsinálni, főleg zenére, hiszen amellett, hogy szinte szótagonként rakod a helyére a szöveget, arra is nagyon figyelni kell, hogy a mozgás és a zene ritmusa összhangban legyen - cserébe igen látványos megjelenítése lehet egy YouTube-ra feltöltött dalnak. Elegánsabb megoldás, mint ha csak egy kép, slideshow vagy lemezborító a "videó", viszont egy videoklip-forgatás költségvetésének töredékéből kivitelezhető. Ehhez képest Magyarországon nem annyira elterjedt a dolog, egyedül talán a Kozmosz zenekar Világszakadtság dalához készült valami hasonló, de ez is inkább a karaoke-videókhoz áll közelebb, mint a kinetikus tipográfiához. A Youtube-on számtalan ilyen anyag található, egyik kedvencem például, amelyik megpróbálja a siketek számára is bemutatni, hogyan kéne elképzelniük a dubstepet :)

 

 

Két hete abban a megtiszteltetésben lett részem, hogy egyik nagy kedvenc zenekarom, az Alvin és a Mókusok kért fel egy ilyen animáció elkészítésére. A novemberben megjelenő új lemez "Konfliktus" című dala (mely jelenleg a harmadik helyen áll a Deezer toplistáján) egy igazán pörgős darab, így komoly kihívás volt tartani az egyensúlyt, hogy a videó dinamikája és a szöveg olvashatósága ne menjenek egymás rovására. Körülbelül másfél hétig rakosgattam a betűket ide-oda, a végeredményt alább láthatjátok. Ha van igény rá, szívesen készítek egy tutorialt arról, miként lehet egy ilyet összerakni.

Re: Legyen ön is Youtube-milliomos (avagy a Youtube sötét oldala)

2014. július 23., szerda - 20:24
12 komment

Régóta szerettem volna írni a Youtube visszásságairól, és most, hogy a sokadik olyan Youtube-bal kapcsolatos cikket olvasom, amelyikben ott kellene lennem, mint a magyar netvideózás egyik úttöröje, kikívánkozik belőlem mindaz a panasz, ami 3 éve nyomja a lelkem. Talán kicsit nagyképűen hangzik, amit leírok, de úgy gondolom, van mire büszkének lennem, és ha végigolvasod ezt a kis szösszenetet, talán te is megérted, miért. Nem, azt előre leszögezem: nem a pénz az ok.

Az előzmények dióhéjban azoknak, akik eddig nem követték munkásságomat: 2006 júliusában, szinte napra pontosan 8 évvel ezelőtt ('zelmúltnyócév!!!!4!44) támadt egy ötletem, hogy összegyűjtöm az akkori miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc kijelentéseit. A mai szemmel nézve megmosolyogtatóan gagyi, eredetileg még csak publikálásra sem szánt Best of Gyurcsány című videóm 2006. augusztus 1-én került fel az akkoriban induló első magyar videómegosztóra (Videa.hu)

Rollerrel és sportkamerával a Budapest Pride-on

2014. július 06., vasárnap - 19:57
Szólj hozzá!

2014 július 5-én zenével, jókedvvel és aranyos kutyákkal rontott Budapestre a buzilobbi (mint tudjuk, a tudjukkik támogatásával) abból a célból, hogy a nemzet erkölcsét porig rombolja. Ebből ugyan a Pride résztvevői vajmi keveset vettek észre, viszont egy olyan hangulatú bulit kerítettek a sokszínűség köré, amelyre a 2005-ös Budapest Parádé óta nem volt példa - én pedig egy SJ4000 típusú akció/sportkamerával igyekeztem megörökíteni a hangulatot.

Jövőre ugyanitt - terveim szerint addigra egy drónnal bővül a videós arzenálom :)

6 8 "érv" a reklámadó mellett

2014. június 19., csütörtök - 14:23
17 komment

Kedves Gyerekek!

Szájbarágó Szilvia vagyok, és azért jöttem, hogy elmagyarázzam a kereskedelmi média működését, mert sokak kommentjei alapján úgy látszik, a buta agyukkal nem képesek megérteni a legalapvetőbb összefüggéseket sem. Valószínűleg a kereskedelmi tévék által folytatott "népbutítás" fejtette ki a hatását nálatok is, így itt az idő tisztába tenni egy-két dolgot.

trollok.JPG

Így neveld a trollokat (forrás: Heti Válasz - Facebook)

Ha kommentedre válaszként kaptad a linket egy szám társaságában, az azt jelenti, hogy buta voltál - görgess le, míg megtalálod a listában a választ a butaságodra, és megtudod, miért. Aki pedig nem tartozik a buta kommentelők közé, és olyan kommentet talál valahol, amelyre illik a felsorolás valamelyik eleme, nyugodtan linkelje be neki válaszként ezt a bejegyzést, hogy ne kelljen újra és újra elmagyarázni - lásd a fenti példát, ahol egyszerre 3 típusú buta kommentelőt sikerült felfedezni a 8-ból (mondjuk a Heti Válasz Facebook-oldalán nem nehéz feladat az ilyesmi) :)

1: Ideje volt megadóztatni az RTL klubot! Nehogymá' ők milliárdokat kereshessenek, miközben én 47 ezret kapok a közmunkáért!

5:1

2014. június 14., szombat - 01:23
Szólj hozzá!

Kétévente kap tőlem a "közszolgálati" média egy kihagyhatatlan lehetőséget arra, hogy bemutatkozzon, és esetleg megkedveltesse magát velem annyira, hogy néha az olimpiák, illetve a labdarúgó világ- és Európa-bajnokságok közti 23 hónapnyi üresjáratban is eszembe jusson előkeríteni a távirányítót, és a 111-re kapcsolni. Talán ők bele sem gondolnak abba, hogy léteznek emberek, akiknek ezen sportesemények idején nő kb 100 percre a napi átlag tévénézéssel töltött idejük, ami pontosan 100 perccel több, mint a VB-finálé és az EB-megnyitó közötti időszakban. Gyanítom, nem én vagyok az egyetlen, aki csak ilyenkor, és akkor is kényszerből kerül kapcsolatba a ustream ezen múlt évezredi változatával (apropó, vajon miért nincs 2014-ben magyar nyelvű HD stream a VB-ről?) amire egy normális, piaci alapon működő vállalkozás úgy csapna le, mint a kisgyerek a mikuláscsomagra, hiszen megannyi, eddig el nem ért potenciális fogyasztóhoz jut el...

Nem így a "közszolgálati" média. Ő ezt a történelmi lehetőségét kizárólag arra képes felhasználni, hogy újra és újra kiállítsa magáról a szegénységi bizonyítványt. Azért valljuk be, igen nagy teljesítmény elérni, hogy bő negyed órával egy olyan parádés meccs után, mint ez a mai holland-spanyol, dühöngve csapja fel az ember a laptopot, hogy elküldje a jó édes telebaszott kurva annyába azokat, akik amúgy lehetővé tették számára, hogy élvezhesse a mérkőzést. Mindezt csak azért, mert utána bekapcsolva felejtette a tévét.

A ma esti "híradó" pont olyan bravúros játékkal tiporta sárba a józan észt, mint nem sokkal korábban a hollandok a spanyolokat. Van Persie csukafejese kutyafasza volt ahhoz képest, amit kicsivel később, egy másik pályán láthattunk...

Az első, amire felkaptam a fejem, hogy Orbán Viktor leszögezte: amíg ők kormányoznak, addig bizony maradnak a különadók. Azok a különadók, amiket 2013-ban megfeleztek, 2014-ben (de lehet, hogy még 2013-ban) pedig kivezettek volna, és amiket amúgy sem a zemberek fizetnek, egészen addig, míg ki nem derül, hogy de mégis. Milyen újságíró az, aki egy ilyen magas labdát nem csap le?

Megtudhattuk, milyen csúnya dolog, hogy Orbán Viktor édesapját báncsa a csúnya RTL. A kormányszóvivő is elmondta, milyen csúnya dolog, hogy Orbán Viktor édesapját báncsa a csúnya RTL. Biztosan csak azért bántják, mert ő Orbán Viktor édesapja, nem pedig a gyanús vagyongyarapodása miatt. 

De a pontot az i-re a reklámadóról szóló "riport" tette fel. Nem, elhinni sem vagyok képes, nem hogy szavakba önteni, milyen érzés volt végighallgatni ezt az orbitális blődséget, hogy hosszasan csámcsog az évi 80 milliárd Forint közpénzt elherdáló seggnyaló bagázs, hogy az RTL Klubnak van pofája a piacról, saját munkával pénzt keresni - komoly 30 milliárd Forintot - és hogy mennyire szánalmas, hogy panaszkodik, amiért "adót" kell fizetnie - mint ha egyébként nem fizetne. Mondja mindezt az az Orbán Viktor, aki egyébként az egykulcsos, arányos és igazságos adórendszer elkötelezett híve, merthogy ne büntessük azt, aki többet keres. (vigyázat, ez az Orbán Viktor nem összetévesztendő azzal az Orbán Viktorral, aki 2005-ben élesen bírálta az egykulcsos adót)

Itt nem bírtam tovább, kikapcsoltam a tévét, és mostantól igyekszem nem elkövetni azt a hibát, hogy a meccs vége után nem lövöm le azonnal. Csak az a baj, hogy ez nem oldja meg a problémát, mert kikapcsolt állapotban is nyeli tovább a pénzem, és nem értem, ki és mikor adott felhatalmazást arra, hogy az én adómból erre akár egy forintot is elköltsenek. Javaslom egyébként az RTL Klub híradójának holnap esti témájaként a közszolgálati média gazdálkodásának boncolgatását - ha harc, hát legyen harc.

Mikor indul a BuBi? (Folyamatosan frissül. Legutóbbi frissítés: 2014. augusztus 31)

2014. május 24., szombat - 09:33
11 komment · 1 trackback

"A tervek szerint legkésőbb 2013-tól működik a BuBi."
2011. június 23.

"Kérdésként hangzott el, hogy ha 2013-ban elindul a BuBi, és hónapok alatt kiderül, máris kevés, mennyi időbe telik majd a bővítés. Vitézy elmondta, olyan tendert próbáltak kiírni, hogy lehetőség legyen a gyors bővítésre"
2011. szeptember 20.

"A Budapest bicikli, azaz a BuBi 2013 tavaszán, vagy legkésőbb nyár végén indulhat. Ez jelentős, kétéves csúszást jelent az eredeti tervekhez képest, amelyek szerint idén július óta már működnie kellene a rendszernek."
2011. szeptember 22.

"Hamarosan Budapesten is megjelennek az első közbringák – a közönségszavazás által „BuBi”-ra (Budapest Bicikli) keresztelt hálózat várhatóan 2013 elején indul"
2012. január 11.

"Bár a tervek szerint a rendszer 2010-ben startolt volna, a cég végül a megvalósíthatósági tanulmány megírásáig jutott. A fejlesztést Tarlósék nem állították le, viszont elvették a Parkingtól, hogy a BKK folytassa a munkát. A főváros 2011 augusztusában aláírta a támogatási szerződést az NFÜ-vel, amelynek értelmében az 1,1 milliárdos projektet 900 millió forinttal támogatja az EU. A tervek szerint 2013 augusztusában a budapestiek már vígan kerekezhetnek metrómegállótól a munkahelyükig, este pedig a kedvenc kocsmájukból a lakásukhoz."
2012. november 5.

"Lehet, hogy csak jövőre indul el a BuBi, a fővárosi közbringa-rendszer, amelyet idén nyár végére, őszre ígértek (...) 2013 végére, 2014 első hónapjaira készülhet el a rendszer"
2013. február 20.

bubi (1).jpg

"Választásra ez is meglesz - A Fővárosi Önkormányzat és a Budapesti Közlekedési Központ a Bubi bevezetésével Budapest belső városrészében egy – más nagyvárosokban már ismert – kerékpáros közösségi közlekedési rendszer meghonosítását tűzte ki célul. A jövő áprilisra kiépülő „közbringa-rendszer” bárki számára biztosítja a városi kerékpározás kényelmét és gyorsaságát. (...) Bár a hivatalos startot 2013 augusztusára ígérték, Vitézy szerint előfordulhat a késés"
2013. augusztus 7.

"Áprilisban indul a MOL Bubi közbringarendszer. (...) Buppa megnyugtatott minket, hozhat bármilyen időjárást a február, ők beüzemelik mind a 76 kölcsönzési pontot, majd rövid tesztüzem után végre mindenki használhat közbiciklit Budapesten is."
2014. január 16.

"Végre, sok év vajúdás után megindul Budapesten is a közbicikli rendszer, MOL Bubi néven (...) Minden akadály ellenére, most végre tényleg beindul a Bubi. (...) április végén, a próbaüzem befejeztével már biztosan hozzáférhető lesz mindenki számára"
2014. március 22.

bubi_fb.JPG

"Április 1-je helyett a hónap végén indulhat a BKK közbringarendszere (...) 2014 tavaszán veheti birtokba a nagyközönség a Bubi közbringarendszert, ha a tesztüzem zökkenőmentes lesz, április végén – írta a hvg.hu érdeklődésére a Budapesti Közlekedési Központ"
2014. április 1.

"Május elején indul a Bubi - Néhány héten belül elindul a BKK közbringa-rendszere, a MOL Bubi"
2014. április 22.

"Még mindig nem tudják, mikor indul a Bubi - A szoftverhibák javítása után indulhat el Budapesten a közösségi kerékpáros rendszer"
2014. május 9.tarlosbubi.jpg

"Most úgy tűnik, hogy június elején indulhat a Bubi"
2014. május 12.

Update: "a legutóbbi, május 30. és június 2. közötti belső tesztelésen a bérbringarendszer kompletten megbukott, még a nyilvános próbaüzem megindításához szükséges alapvető funkciók sem működtek megbízhatóan. Ezért a rendszer átadása júliusra csúszik, ha pedig addigra sem működik, a BKK – a főváros korábbi Alstom-döntéséhez hasonlóan – felmondhatja a szerződést."
2014. június 4.

bubi_picsa.png

 

 

Update 2: 2014. június 10: A hétvégén saját szememmel láttam Krakkóban egy, a BuBihoz (legalábbis küllemre) gyanúsan hasonló közbingarendszert. Kicsit utánajárva megtudtam, hogy nem csak a bringák, a dokkoló és a terminál hasonlít, de a rendszer is ugyanaz - ráadásul nem csak Krakkóban, de 14 ország 80 városában működik már a BuBi alapját is képező NextBike rendszer. Tehát a rendszer egyedi mivoltát megnevezni a késés okaként innentől több, mint nevetséges...

Update 3: 2014. június 28: (...) a már a javított szoftver tesztelése miatt további hónapok szükségesek. Az átadás legújabb határidejét így augusztus 31-ére kéri a BKK.

Update 4: 2014. augusztus 312014. szeptember 7 után valamikor (...) hamarosan (...) ennek időpontjáról értesítünk majd.

 

Végre "megújult" az Országgyűlés weboldala

2014. május 08., csütörtök - 13:58
15 komment · 1 trackback

Már 2008 előtt is téptem a hajam, amikor a Best of Gyurcsány sorozathoz próbáltam előtte-utána megszólalásokat levadászni a parlament.hu-ról. Azzal még nem volt különösebb bajom, hogy az oldal külalakja még 2014-ben is a World Wide Web hőskorát idézi a 90-es évek közepéből, hiszen egy ilyen oldal elsődleges funkciója az, hogy működjön, és hogy a képviselők munkáját nyomon követhesse az is, aki nem rendelkezik TV-előfizetéssel, vagy épp utólag számon szeretné kérni a korábbi kijelentéseket. Ezt a funkcióját úgy-ahogy ellátta a régi oldal, bár a használhatósággal komoly problémák voltak: a Real Stream formátum már a múlt évtized elején is cikinek számított, a keresőről nem is beszélve.

Ma teljesen véletlenül vettem észre, hogy végre valahára új dizájnt kapott az oldal, minden különösebb felhajtás nélkül. Szép (na jó, a régi oldalhoz képest relatíve szép), pasztell színekkel operál, a menü viszonylag áttekinthető, bár ebből is láttunk jobbat, és reszponzív az oldal, vagyis mobileszközökről is működik. Mondjuk erről az erőltetett reszponzivitás-őrületről megvan a magam véleménye, de ez most nem lényeges - az a fő, hogy 15-20 év után végre egy, az aktuális kor követelményeinek és webes trendjeinek úgy-ahogy megfelelő, vállalható oldalt kaptunk a pénzünkért. Meg egy jó adag NER-kompatibilis bullshitet, amit most inkább nem kommentálnék.

kover.JPG

Ami a legjobban érdekelt, az a videóarchívum. Kíváncsi voltam, milyen korszerű megoldást sikerült fejleszteni abból a 200 millió Forintból, amit erre a projektre két éve elkülönítettek. Talán már HD is van? Na lássuk csak... A menüben nincs a videóarchívumra vezető közvetlen link, ehelyett a jobb oldalt eldugva. Hiba, de elnézzük, az igazi döbbenet a kattintás után ér: minden  2014 előtti anyag eltűnt az archívumból. Ne legyünk rosszindulatúak, hátha csak még tart a konvertálás, hiszen azt a rengeteg, eddig Real formátumban levő anyagot feldolgozni elég sok munkát és számítási kapacitást igényelhet. Mivel a Nemzeti Audiovizuális Archívumnak is sikerült ennél lényegesen több mozgóképes anyagot feldolgoznia és használható módon közzétenni, biztos itt is megoldják majd. Bármit kinéznék a Fideszből, de azért azt, hogy csak úgy eltüntetik az archívumot, még tőlük is durva lépésnek tartanám. Azért örülök, hogy a készülő nagyprojekthez már lementettem, ami kell.

Ha a múlt nincs is, nézzük a jövőt, milyen az új videó... És azt hiszem, itt szakadt el bennem valami véglegesen: az egyetlen fellelhető videó linkjére kattintva PONTOSAN UGYANAZ a használhatatlan szemét RAM fájl töltődik le, UGYANAZT a használhatatlan szemét real playert megnyitva, ami PONTOSAN UGYANÚGY leáll, ha bele akarok tekerni a videóba - tehát pontosan ugyanolyan használhatatlan, ahogy 15 éve megszoktuk.

rplayer.JPG

És ezért valaki zsebre tett 200 millió forint közpénzt. Remélem, az Átlátszó kimittud-oldalán hamarosan kideríti valami visszaélésszerű közadat-igénylő, hogy pontosan mennyibe került ez a nagy nulla csodálatos weboldal, és kinek lehet hosszú és fájdalmas halált kívánni szívből gratulálni ehhez a kiváló munkához.

Update: a régi archívum megvan, csak épp a Jegyzőkönyvek / Országgyűlési napló előző ciklusbeli adatai menüpontok alá dugták, hogy ne legyen túl könnyű megtalálni. És természetesen Real formátumban van, ami továbbra is megbocsáthatatlan bűn.

Videó: ennyit és ezért adózunk

2014. május 05., hétfő - 18:43
63 komment · 1 trackback

A négy évvel ezelőtt nagy sikert arató A mi éveink - Magyarország számokban 2002-2010 című összeállításban már szó esett arról, hogy az OECD-országok közül a magyar munkavállalókat sújtja az egyik legnagyobb adóterhelés, ráadásul az Orbán Viktor által 2005-ben még élesen bírált, majd nemrég az igazságosság jegyében mégiscsak bevezetett egykulcsos SZJA-nak köszönhetően csak romlott a helyzet azóta, főleg az alacsonyabb keresetűek körében.

Belegondoltál már, hogy összesen mennyi adót is fizetsz átlagos jövedelmű munkavállalóként? Ne csak arra gondolj, ami a bérjegyzékeden a "levonások" rovatban szerepel: hiszen munkáltatód bruttó béreden felül is jócskán csenget az államkasszába, és ha ez nem lenne elég, leadózott jövedelmed elköltésekor minimum áfát fizetsz. Ha átutalod a villanyszámlát, tranzakciós illeték terheli a műveletet, a benzin jövedéki adójáról már nem is beszélve. Az egyszerűség kedvéért tekintsünk el ezektől, valamint a Matolcsy-csomagokban (nem megszorítás, you know, package) kapott új adónemektől, mert felsorolni is sok lenne - számoljunk csak 27% áfával.

Ha már ennyit adózunk, talán joggal merül fel a kérdés: mégis hova lesz ez a rengeteg pénz? Az alábbi videóból kiderül. Gondoltad volna például, hogy fejenként mindössze 18(!) forintot költünk környezetvédelemre, miközben a "közszolgálati" média fenntartására csaknem egy HBO-előfizetés árát dobod ki az ablakon, akkor is, ha életedben nem nézed? Obersovszky Péter és társai bizonyára kétszer többet érnek, mint például az életüket értünk áldozó tűzoltók, akik áldozatos munkáját komoly 721 forinttal háláljuk meg.

Nem is szaporítanám tovább a szót, íme az új sorozat első része. A következő részek tartalmából: államadósság, mutyimérleg, és persze a paksi atom... Ha érdekel a folytatás, kövess a facebook.com/greyhoundvideo oldalon :)

Az elszámoltatás célja...

2014. április 05., szombat - 04:03
6 komment

...hogy ne ismétlődhessen meg mégegyszer mindaz, ami az elmúlt években a magyarokkal történt - mondta Orbán Viktor 2010-es évértékelőjében. Most, hogy esélyes ennek megtörténte még további 4 évig, beszéljünk inkább az Elszámolásról. Ez most itt egy őszinte vallomás, hogy miről is szól az egész, mert a visszajelzések alapján sokatoknak nem egyértelmű: nem, nem arról, hogy Orbánnál még a szocik is jobbak, mert egyáltalán nem gondolom ezt, sőt. Áruló sem lettem, én legalábbis nem gondolom azt, hogy árulás lenne ugyanúgy kimondani az igazságot és objektív módon egymás mellé tenni a tényeket, mint 4 évvel ezelőtt a mi éveinkben, vagy előtte a Best of Gyurcsány sorozatban (az Elszámolás ugyanis a két videó tartalmi elemeit ötvözi: előtte-utána megszólalások és hiteles statisztikai adatok megjelenítése váltják majd egymást)

Kinőttem már a négyévente kötelező orbántakaroggy-gyurcsánytakaroggy ingázásból, de egyrészt régi adósságomat törlesztem, hiszen évekkel ezelőtt megígértem: még egy olyan kormányzás, mint a 'zelmúltnyolcév, és kutya kötelességemnek fogom érezni, hogy videón dolgozzam fel, aktuális szakmai tudásom legjavát beletéve, másrészt pedig a kreatív értelmiség fontos küldetésének és egyben felelősségének tartom, hogy a rendelkezésre álló eszközeivel segítse felnyitni az emberek szemét. Ezt nálam sokkal szebben megfogalmazta a mi éveink kapcsán egykori Dogbyte-falkatársam a film hivatalos oldalán, érdemes elolvasni.

De ez most számomra másodlagos fontossággal bíró dologgá vált...

2013 december 31-én - a kitűzött "technikai határidő" napján - ugyanis beleütköztem abba a problémába, hogy hiába raktam össze valamit szépen, ha utána újra össze kell 1-2-3 hetes munkával. 2014 januárjában eredetileg a saját munkám megkönnyítése érdekében kezdtem beleásni magam a JavaScript programozás rejtelmeibe, hogy ismétlődő, vagy változóan ismétlődő megoldásokat (pl 3D animált grafikon kirajzolása és meganimálása más-más adatokkal) leprogramozzak azért, hogy ne kelljen minden alkalommal újból összerakni. Ahogy barkácsolgattam a dolgot, rájöttem, hogy scriptek segítségével gyakorlatilag minden mozzanat automatizálható, és olyan szintre egyszerűsíthető a munka, hogy egy rövid "kiképzés" után egy átlagos képességű titkárnő is utánam tudja csinálni néhány óra alatt mindazt, amivel én fél éve küzdök. És ez a felismerés egészen új horizontokat nyitott meg.

elszam_works.JPG

Beírod, hogy 2010 február 5, ő pedig kiszámolja, hogy az az Idővonalon milyen koordinátára esik, szépen odateszi a nyilat, és kinyílik belőle az ablak - teljesen automatikusan. Ilyen és ehhez hasonló megoldások, "trükkök százai" rejlenek a motorháztető alatt, melyekről terveim szerint nem sokkal az Elszámolás után majd láthattok egy részletes bemutatót.

Az utóbbi hetekben-hónapokban már nem egy videó készítésén dolgozom éjt nappallá téve, hanem egy GreyhoundTimelineSystem kódnevű "keretrendszer" kifejlesztésén, amivel 60-as IQ felett bárki elboldogul, és olyan videókat készíthet vele, mint amilyen az Elszámolás is lesz. Ezért is csúszott ennyit a projekt, mert menet közben funkciót váltott, és ma fontosabb a minőség, mint az, hogy mikor publikálom - a választások előtti premier igazából csak a saját egómnak kedvez, és a nagyobb érdeklődés okozta magasabb nézettség álltal jobb reklámlehetőség. Egyébként szégyelld magad, kedves magyar nép, hogy csak a választások előtt érdekelnek a tények.

Visszatérve a rendszerhez: a végső cél, hogy saját drag&drop felületet gyártsak hozzá (van már rá know-how) hogy egy, a PowerPoint-nál is egyszerűbb eszközzel látványosabb végeredményt produkálhasson bárki. Az Elszámolás lesz a rendszer főpróbája, amolyan erődemonstráció, és egyben reklám - mivel Magyarországon kiskutyával, vagy az aktuális kormány iránti negatív érzelmek felszabadításával lehet a legkönnyebben bármit eladni, és választási időszakban alapból igény van az ilyesmire. Személy szerint engem nem igazán kavar fel, hogy ki nyer hetedikén: ha most vasárnap lennének :) a választások, akkor szívem szerint és a számok ismeretében (szerintem kevés választópolgár van, aki nálam alaposabban teljesítette volna azt az állampolgári kötelességét, hogy mélységében utánajár a tényeknek) azt mondanám, maradjon Orbán és a Fidesz, egyrészt mert minden hazugságuk, pótcselekvésül és a legolcsóbb kádári rezsi-demagógiájuk ellenére jobban teljesítettek, mint a 'zelmúltnyolcév, másrészt volt alkalmam belülről átélni, miként bénul meg fél évre az ország az átadás-átvétel során, harmadrészt ha az őszödi böszmének és sleppjének járt 8 év, akkor úgy igazságos, ha Orbánéknak is megadjuk a lehetőséget, melynek végén 8 évet hasonlítunk 8 évvel. Azzal a feltétellel előlegezek meg még négy évet, hogy a jövőben is nyitva tartom a szemem, és a már kész rendszerem segítségével pillanatok alatt, amolyan gyorsreagálású hadtestként fogok reagálni a jövőben minden egyes elkövetett disznóságra. Mert egy dolgot nem vagyok hajlandó eltűrni: ha csöndben kell maradni csak azért, mert "a szociknak kedvez, ha kritizálok, vagy kimondom az igazat" - lásd a mellékelt ábrát. Szeretnék egy olyan országban élni, ahol felelős, számonkérhető politizálás zajlik, és ahol nem "barátok" és "árulók" skatulyába kell begyömöszölni a mindenre bólogató illetve a konstruktív, építő jellegű kritikát megfogalmazó, tényekkel érvelő állampolgárokat. Mert számomra ezt jelenti a demokrácia, nem pedig azt, hogy mindenképp be kell állni egy csapatba, négyévente egyszer jól megdobálni a másikat szarral, ellenezve és hangosan fikázva még azt is, amivel egyébként egyetértünk, csak más, ha az "ellenség" mondja... Majd elégedetten ledöglünk a tévé elé győzikét bámulni. A demokrácia mi vagyunk, az istenadta nép, és a politika mindig olyan lesz, amilyenné mi tesszük - amíg a disznó jó étvággyal megeszi a moslékot, addig továbbra is csak azt fogja kapni. Amíg mi nem változunk, a politikusainktól is csak ennyit várhatunk, ezért ma a kormányváltás helyett a legfontosabb dolognak az állampolgári szemléletváltást tartom: ne együk meg a moslékot, ne érjük be rezsirizsa-demagógiával és egymás gyűlöletével, és akkor majd kapunk jobbat. A gazdának is érdeke, hogy hízzon a hízó, hiszen abból lesz a haszna, és ha kell, kap majd michelin-csillagos vacsorát is. Szerintem a politika is ilyen, hiszen a saját hasznát leső politikus azt fogja előtérbe helyezni, amivel szavazókat nyer, és ha mi magasabbra emeljük az igényeinket, akkor - már csak saját érdekei miatt is - ki fogja elégíteni azokat. De amíg vígan röfögve megesszük a moslékot, ne várjunk mást. Szóval én azt javaslom, kezdjünk értelmes párbeszédbe, és a tények mentén folytassunk előremutató vitákat, ne pedig vallási fanatizmusra hajazó meggyőződésünk legyen az egyetlen ütőkártyánk, mert addig ezt az igényünket fogják kielégíteni, és jót röhögnek a hátunk mögött. Részemről tehát az Elszámolás nem csak reklám, nem csak szakmai kihívás, nem csak a saját jövőm kemény munkával történő megalapozása - hanem egy lépés ezen az úton. Szeretném, ha 4 év múlva végre egy pozitív hangvételű videóban számolhatnék be arról, hogy mire jutottunk egymással. 

Hajrá Magyarország, hajrá kormányszemléletváltók, győzzön a jobbik, és legyen végre más a politika.

Fidelitas - az új trollnemzedék

2014. február 09., vasárnap - 10:14
2 komment

Fidelitas, fideszes trollok - két olyan dolog, amely alapvetően említésre sem érdemes, nem hogy arra, hogy felháborodjunk rajtuk. Megmosolyogjuk a magyar tumblr NER-prófátája, Szazsó legújabb agymenéseit, vagy épp itt a blog.hu-n rendkívül frappáns Buta belpesti balliberális biboldó barmok nickkel garázdálkodó egyén kommentjeit. Nevetünk egy jót a Fidelitas kampányán, amelyben a csirkefarhát(!) az új lélegeztetőgép, majd tovább görgetünk - legfeljebb magunkban megjegyezzük, hogy kár volt az OPNI-t bezárni.

Más a helyzet, amikor az ember saját facebook-oldalán trollkodik a Fidelitas országos alelnöke, tökéletesen demonstrálva, hogy mi a mai magyar közélet elsőszámú rákfenéje: az "aki nem velünk, az ellenünk" gondolkodásmód, ennek is a súlyosabb esete a "ha nem értesz velünk egyet, vagy akár csak viccelődsz velünk, azzal az ellenség segnyalója vagy, és emellett áruló" - Vincze Ágnes szó szerint ezzel a két jelzővel illetett engem, miután a már említett csirkefarhátas kampányra reflektálva poénból megjegyeztem, hogy talán a készülő Elszámolás'14 című anyagomban is fel kéne tüntetni csirkefarhátban az egyes megszorító intézkedések és más számadatok mértékét.

140209-csfh.jpg

Úgy gondolom méltán lehetünk büszkék Ágira, és amiért mi a Fidelitas tagjai kedveljük és tiszteljük, azt a gondolkodás módot (sic!) és elkötelezettséget a XVI. kerületiek és felismerték és méltányolták.” - írja Gratulálunk Vincze Ágnesnek című cikkében a Fidelitas honlapja - ezennel én is gratulálnék neked, kedves Ági, sikeresen kiállítottad magadról a szegénységi bizonyítványt. Ha ti vagytok az utánpótlás, ez az ország menthetetlenül elveszett...

Bónusz: ilyen lenne a Fidelitas-os "humor" :)

ugroborton.JPG

Kinyílott a bicska: megírom

2014. január 06., hétfő - 18:32
Szólj hozzá!

A mai nap, és egyben a 2014-es év eddigi legerősebb híre az Orbán-Kerényi-féle agyrém propagandaújság szellemi templom (sic!) azaz a Magyar Krónika indulása.

A hírt olvasva egyből arra gondoltam, hogy kimeríthetetlen poénforrás lenne egy alternatív Magyar Krónika létrehozása: szinte semmibe se kerül lefoglalni a magyarkronika.hu domaint, aztán kezdődhet a móka. Már írom is be kedvenc domain- és tárhelyszolgáltatóm oldalán a címet, hogy mindenkit megelőzve lecsaphassak a nagy lehetőségre, de hoppá...

140106_kronika.JPG

Francba, no... De hát biztos ülnek az MKKP-nél vagy valahol nálam ügyesebb és gyorsabb emberkék, akiknek velem együtt jutott az eszébe pontosan ugyanez. Azért lássuk csak, ki a szerencsés, és mire számíthatunk: irány a domain.hu részletes keresője.

140106_kronika2.JPG

Kicsit meglepődtem, hogy egy szlovák cég a nyertes, Hódmezővásárhelyről... Valamelyest megnyugtat, hogy a regisztráció immár 3 éve történt, így mégsem az orrom elől vitték el, de ez így egy kicsit gyanússá vált. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nekem az első, ami eszembe jut mostanában Hódmezővásárhelyről, az a Lézerjani, Szlovákiáról pedig a kristálycukor, áfacsalás, és offshore kifejezések. Nem sok jót sejtet, ha a kettőt együtt látom, így hát gyors nyomozásba kezdtem.

Nem is kellett sokáig túrnom az internetet: a Google első találatai között találtam ezt a HVG cikket, mely gyakorlatilag minden előzetes aggodalmamat megerősítette: a szálak valóban Lázárék offshore-birodalmához vezetnek. Erről a bizonyos szlovák cégről legutóbb akkor hallhattunk, amikor a hódmezővásárhelyi önkormányzat botrányos módon iskolaépületet adott el internetes bannerekért, majd kicsit később az online kaszinók államosításában meghódításában látták meg a kiaknázatlan piaci rést. Úgy látszik, a szerencsejáték-biznisz sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, így most a lappiacon próbálkoznak - természetesen közpénzből, mindezt a kulturális innováció (sic!) jegyében.

Azt mondtam már, hogy a kurva anyátok?

* * * J Ö N ! ! ! * * * J Ö N ! ! ! * * *

Itt az idő értékelni az elmúlt évek kormányzását. Itt az idő szembenézni a hazugságokkal, számonkérni az ígéreteket, leleplezni a disznóságokat, felelősségre vonni a bűnösöket.

Itt az idő, hogy a mi éveink animátora és a Best of Gyurcsány sorozat szerkesztője, Tomanovics Gergely (Gery Greyhound) visszatérjen, és elhozza a valódi elszámoltatást: 2013. nyár helyett 2013 november helyett most már megvárom a kampányhajrát: 2014. március

Lájk: facebook.com/greyhoundvideo

Isten, verd meg a magyart

2013. december 28., szombat - 18:28
20 komment · 1 trackback

Kinéztem ma a NAV-os tüntetésre, mert kíváncsi voltam, mekkora tömeget mozgat meg a Horváth András-ügy (mely véleményem szerint a legnagyobb botrány őszöd óta.)

Roosevelt Széchenyi István téren sikerült elcsípnem a menetet, és elsőre igencsak meggyőzőnek tűnt az egybegyűltek magas száma, rég láttam már együtt ennyi magyar embert kiállni egy közös ügyért. A tömeg innen az Alkotmány utcába vonult a Mérleg utca - Nádor utca - Aradi vértanúk tere útvonalon, ahol a hídra felmászva kísésletet tettem a résztvevők összeszámlálására: 10 másodperc alatt nagyjából 7 sor lépte át az ott parkoló kék autó hátsó lökhárítójának vonalát, egy sorban 5-6 ember sétált, a menet vége pont 4 perc után ért oda. Számoljunk tehát percenként 6*7*6 fővel, az 4 perc alatt durván 1000 embert jelent. Legyen 1500, vagy akár 2000: SZÉGYEN. Egy két ünnep közötti szombaton, amikor még az időjárásra sem lehet fogni, hogy miért maradtál otthon? Szégyeldd magad, te birka nép: meglopnak, meghurcolják aki fel meri emelni a hangját, te pedig a seggeden ülsz a tévé előtt.

 

Ugyanezekben a percekben, amíg a tüntetés tart, tíz- vagy százezrek tolonganak az ország több tucat Tesco áruházában, hogy visszaváltsák a karácsonyra kapott leértékelt és szükségtelen kacatot, vagy hogy 10 forinttal olcsóbb szlovák UHT "tejjel" pakolják tele a svájcifrank-hitelre vásárolt autó csomagtartóját, leszarva azt, hogy az olcsóságot is épp azon ezermilliárd ellopásának köszönheti, ami ellen a mai tüntetés szólt volna. Abba már nem gondol bele az egybites buta proli, hogy az adócsalások elleni hatékony fellépés után talán a 10 forint többszörösét is megtakaríthatná, mert ha rendesen be lenne fizetve az a kurva ÁFA, akkor talán kevesebbet kéne fizetnie mindenkinek. 

De ezt végiggondolni már nincs ideje az egyszeri prolinak, sietni kell haza, mert kezdődik a híradó, amiből megtudhatjuk, hogy a rezsicsökkentésnek köszönhetően minden szép és jó, nincs itt semmiféle botrány. Ezek után minden f@szt megérdemel ez a szánalmas, barom nép, amit csak a szájába tolnak jó mélyen: megérdemli, hogy 1000 milliárd Forintot - fejenként százezer Forint csecsemőtől a nyugdíjasig - kihúzzanak a zsebéből, hiszen a seggét sem emelné fel ez ellen. Bolond is lenne a NAV és a kormány, ha törné magát azért, hogy ez ne így legyen...

 * * *

Itt az idő értékelni az elmúlt évek kormányzását. Itt az idő szembenézni a hazugságokkal, számonkérni az ígéreteket, leleplezni a disznóságokat, felelősségre vonni a bűnösöket.

Itt az idő, hogy a mi éveink animátora és a Best of Gyurcsány sorozat szerkesztője, Tomanovics Gergely (Gery Greyhound) visszatérjen, és elhozza a valódi elszámoltatást: 2013. nyár helyett 2013 november helyett most már megvárom a kampányhajrát: 2014. március

Lájk: facebook.com/greyhoundvideo

Restart komment

2010. szeptember 20., hétfő - 09:10
29 komment

(ex-) Multi-dolgozóként a vasárnapi zárvatartásról

2010. május 05., szerda - 10:12
21 komment

Nagyon kedvesek, akik aggódnak a multinál dolgozó rabszolgákért, hogy mostantól vasárnap nem robotolhatnak szegénykék, ehelyett pihenni, illetve a családdal lenni kényszerülnek ha a KDNP kezdeményezte törvényjavaslat életbe lép. Akkor most álljon itt az egykori rabszolga véleménye a dologról.

Kezdeném azzal, hogy multinál dolgozni nem jó. Persze, lehet azt mondani hogy nem kötelező, de aki ezt írja, az biztos hogy Budapesten és környékén, vagy más nagyvárosban él. Vidéken a legtöbb helyen nem úgy működik a dolog, mint Pesten, hogy válogatsz a felkínált lehetőségek közül. A választási lehetőség addig terjed, hogy választhatsz: éhen dögleszm, vagy elvállalod a munkakörülmények és a fizetés tekintetében tizes skálán maximum kettes értéket elérő rabszolgamunkát valamelyik multinál (vagy Budapestre költözöl - én ezt az utat választottam több évnyi rabszolga-lét után)

Vidéken tehát multinál rossz munkát végezni pocsék fizetésért nem opció, hanem kényszer, és hétvégén dolgozni nem lehetőség, amiért plusz pénzt kapsz, hanem muszáj, különben mehetsz a levesbe. És kezdhetsz megint keresgélni, hogy aztán találj ugyanolyan megalázó körülményeket, ugyanolyan rossz fizetésért, ugyanolyan hétvégi munkát, egy másik ugyanolyan multinál.

Persze, van különbség multi és multi között: protekcióval bekerülhetsz olyan helyekre, ahol vagy nem kell hétvégén dolgozni, vagy ha igen, akkor korrektül megfizetnek. De ez a lehetőség nem áll nyitva mindenki előtt, úgyhogy inkább azokat a tapasztalataimat mesélném el, amelyek az átlagos munkavállaló számára elérhető átlagos, multinál végezhető munkahelyeken szereztem.

Nem volt ritka, hogy 6-8 napot is le kellett húzni zsinórban, hogy aztán mindezt az egy darab szabadnapon pihend ki. Ami mondjuk szerdára esett, amikor az összes családtag, ismerős, barát dolgozik, te pedig otthon malmozol tökegyedül. A közösségi élet lenullázására kevés alkalmasabb dolog létezik a világon, mint a multinál vállalt munka...

Persze, azért van szabad vasárnap is sokszor. A multi értelmezésében ugyanis szabad vasárnapnak számít az is, ha szombaton éjszakás vagy vasárnap reggel 6-ig, hétfőn pedig reggel 6-ra mész. Elvégre az egész vasárnapod, teljes 24 óra szabad... Próbálj meg bármi értelmeset csinálni ezen a napon.

Szóval aki egy kicsit is együttérez a multik dolgozójával, az ne féltse attól, hogy egy picivel emberibb körülmények között dolgozhat. Nem hinném, hogy kevesebb dolgozó kellene például egy teszkóba, csak mert vasárnap nincs nyitva: a vasárnapi forgalom eloszlik majd a többi nap (várhatóan főként a péntek és a szombat) között, ezért ezeken a napokon többen fognak vásárolni, és több ember kell majd. Ha egy család egy hét alatt 7 kiló kenyeret eszik, akkor nem fog mostantól csak hatot enni, csak mert nincs nyitva a hipermarket, hanem majd megveszi szombaton. Vasárnap majd biztos országos éhinség fog kitörni, mert nincs nyitva a teszkó... (Ez azoknak is szól, akik képesek olyan orbitális baromságot leírni, hogy a kieső forgalom miatt az állam adóbevételtől esik el)

Összegezve: aki a multiban dolgozó érdekeit tartja szem előtt, az nyugodt szívvel támogathatja a lépést, nem fog belerokkanni a nemzetgazdaság és a munkaerőpiac, ahogy Nyugat-Európa fejlettebb országaiban - ahol ezeket az intézkedéseket már korábban meghozták - sem történt ez.

Bréking: Kiszivárgott a Creative Suite 5 nem publikus bétája

2010. április 14., szerda - 08:31
12 komment

Várható volt, titkon reménykedtem is benne, de azt nem gondoltam volna hogy ilyen hamar teljesül: két nappal bemutatása után (és majd' két hónappal a boltok polcaira kerülése ELŐTT) rábukkantam az Adobe Creative Suite legújabb kiadásának nem végleges tesztverziójára. Így hamarosan exkluzív After Effects, Photoshop és Premiere CS5 teszt várható itt a blogon, amennyiben az általam fellelt kiszivárgott prerelease változat működőképesnek bizonyul :) Stay tuned, ha van konkrét kérdés, kommentbe vele és igyekszem választ adni rá.

Kampánycsend-sertés :)

2010. április 10., szombat - 10:05
10 komment · 1 trackback

Kampánycsend indul...

2010. április 09., péntek - 23:57
6 komment

...de csak egy perc múlva. Ennyi idő még pont elég arra, hogy kitegyek egy ilyen videót. :)

Egy perc múlva kampánycsend-sértőnek fog minősülni a blogom... de sajnos én már arról nem tehetek, hogy éjfélt ütött az óra. Perelje be az OVB az időszámítást :)

A törvény csak arra tér ki, hogy újságban, rádióban, tévében, és az interneten nem jelenhet meg politikai jellegű tartalom a kampánycsend ideje alatt - ez az anyag pedig nem is akkor jelent meg. Más dolog, hogy a kampánycsend idején is látható, de most akkor gyaluljam le az internetről a Best of Gyurcsány 1-ig visszamenőleg az összes általam készített politikai tartalmat? Nem is él már az az e-mail amivel a Videára regisztráltam anno, be se tudok lépni :)

Az meg szintén nem szerepel a törvényben, hogy az állampolgárok egymás között nem beszélgethetnek politikáról, vagy az elmúlt 8 év gazdasági mutatóiról például egy kocsmában, vagy épp telefonon - illetve a telefon modernebb alternatívái segítségével. Így ha a videó vagy a blogbejegyzés linkjét Facebookon vagy Skype-on keresztül elküldöd egy ismerősödnek aki esetleg még nem látta, abban semmiféle kivetnivaló nincs. ;)

Az MSZP is nyilvántartja "ellenségeit"

2010. április 08., csütörtök - 18:32
16 komment · 1 trackback

Előbb nézd meg jól ezt a képet. Lendvai Ildikó a kurucinfó kinyomtatott példányát lobogtatva sopánkodik a csúnya Fideszről, aki nem csak a szimpatizánsok, de más pártok szavazóit is nyilvántartja. Micsoda dolog ez!

Most pedig tekintsd meg az alábbi videót, amely a hasonló MSZP-s rendszer működését mutatja be. Mondtam én, hogy minden pártnak van ilyenje...

"Tudunk telefonszámot akkor is, ha azt az illető nem adja meg" - gratulálok a demokrácia harcosainak.

UPDATE - 2010. április 9. - Tegnap még ez a kép fogadott a https://crm.mszp.hu webcím begépelése után:

 

Ma pedig már ez... Ezzel bizonyosságot nyert, hogy vaj van a fülük mögött, ha így eltüntették. Szegény szocik, kellemetlen lehet, hogy pont akkor nem fogják tudni használni a hiper-szuper adatbázist, amikor a legnagyobb szükség lenne rá :) *kárörvendő vigyor*

A kurucinfó orwelli diktatúrája

2010. április 08., csütörtök - 07:13
35 komment · 1 trackback

Milyen megható, mennyire aggódik a választópolgárok személyes adataiért a kurucinfó. Versenyt sopánkodik Botox Ildikóval, hogy a csúnyacsúnya Fidesz tudja a Zemberekről, hogy ki kire szavaz, fúj.
 
Persze, nem szép dolog hogy egy párt ilyet csinál. De ne tegyünk már úgy, mint ha ma hallanánk ilyet először. Nem a Fidesz sátáni találmánya az egész, egész egyszerűen ilyen világban élünk, ahol mindenki nyilván van tartva száz helyen - akkor is, ha nem tud róla... És nem csak az összes párt csinál ilyet (hangsúlyozom: az összes párt csinál ilyet) hanem a hazai és multinacionális vállalatok is.
 
Ha előfizetsz a T-online internetszolgáltatására, és beregisztrálsz a tulajdonában álló iwiw néven közismert közösségi oldalra, egyből tudja rólad hogy ki vagy, honnan, és kikkel barátkozol. Ha gmailt használsz, a Google minden keresésedet naplózza, és ezek alapján nem csak azt tudja meg rólad, hogy kire szavazol, de azt is hogy mi a hobbid, a kedvenc rockzenekarod, és hogy mennyi időt töltesz internetezéssel naponta. De lehetne hozni még ezer példát a Smart- és egyéb törzsvásárlói/pontgyűjtő kártyáktól a különböző nyereményjátékokig, amelyeknek csupán másodlagos funkciója az hogy te megnyerd az autót (ha egyáltalán nincs lezsírozva előre a nyertes), a legfontosabb a címlista építése, és a vásárlási szokások precíz felmérése. Ha Smart kártyád van, a Shell pontosan tudja rólad, hogy az M3 bevezetőn levő kútjukon hányszor vettél óvszert, amit bizonyára azért tettél, hogy az onnan egy köpetre levő hírhedt régi fóti úton meglátogasd a lányokat. Welcome to the 21st century...

Különösen paradox ez az egész, hogy pont az a kurucinfó jajveszékel most a leghangosabban, aki évekig nem csak gyűjtötte, de közszemlére is tette a neki nem tetsző emberek - "ellenségek" - személyes adatait, lakcímmel, telefonszámmal és IWIW-adatlappal... Pont az a kurucinfó aggódik a legjobban a segélyesek miatt, aki évek óta azt harsogja hogy azt úgyis csak játékgépbe dobálják és elkocsmázzák a cigányok.
 
Az a kurucinfó sirdogál arról, hogy hátrány érheti a nem-fidesz szavazókat, aki egyből erőtlen kezdeményezésnek nevez és bojkottál mindent, amiben bármilyen módon szerepel a Greyhound, vagy a Tomanovics név. Akkor is, ha előző nap (amíg nem értesült arról, hogy nekem is közöm van hozzá) zseniális ötletnek nevezte ugyanazt...
 
Nem tudom ki hogy van vele, de inkább tudja rólam a Fidesz hogy rájuk szavazok (vagy nem, bár jelen állás szerint az első valószínű - na tessék, most már ország-világ tudja e hatalmas titkot), mint hogy a Kuruc - és így közvetve a Jobbik - birtokába kerüljön bármely személyes adatom. Ugyanis olyanról nem hallottunk még, hogy a Fidesz adatbázisa miatt bárkit is hátrány ért volna, ellenben annál gyakoribb, hogy a Kuruc a saját kénye-kedve szerint használ fel személyes adatokat, nem kis kellemetlenséget okozva az adatok birtokosának.

Csao, MSZP!

2010. április 07., szerda - 17:00
4 komment

Alakul már a hangulat az országban, micsoda örömünnep lesz itt 4 nap múlva :)