Gery Greyhound

Gyurcsány takarodik - ne örüljünk!

2009. március 21. - Gery.Greyhound

Azt hiszem, sokan fognak ma este pezsgőt bontani az országban. Gyurcsány Ferenc ugyanis kilátásba helyezte a lemondását - természetesen kizárólag az ország érdekében cselekszik, ahogy az elmúlt 6 év során tette.

 

 


Mit is jelent mindez? Semmit. Minden marad a régiben, csak a reggeli Napkeltében, a balatonőszödi kormányüléseken és a március 15-i állami ünnepségeken egy másik bohóc fog nekünk vicceket mesélni. Nem szabad azt gondolni, hogy Gyurcsány esetleges távozásával bármi is megváltozik az országban - hiszen Gyurcsány csak egy báb, a madzagot viszont továbbra is ugyanazok fogják huzigálni.

A következő hónapokban az MSZP valószínűleg azt próbálja majd elhitetni velünk, hogy most már minden jó lesz, hiszen a főgonosz - aki minden rosszról tehet - távozott közülünk. De emlékezzünk 2004-re: Medgyesy kiiktatása után kaptunk egy ilyen Ferit, azt pedig mindenki tudja, mi történt: csöbörből vödörbe. 2006-ra megerősödött az MSZP, holott minden ugyanúgy ment tovább, mint előtte. Úgyhogy arra kérnék mindenkit, mielőtt elhamarkodottan előre inna a medve bőrére: tegye vissza azt a pezsgőt a hűtőbe, reménykedve abban, hogy hamarosan az egész balliberális oldal követi Feri bohóc példáját - mert valódi változásra kizárólag abban az esetben van remény.

 

Egyedül egy dolog változott Gyurcsány lemondása miatt: a bestofgyurcsany.hu fejléce. Még nem tudom, mi legyen helyette, de küzdeni fogok azért, hogy a nép belássa: Gyurcsány távozásával nem oldódnak meg az ország problémái. Úgyhogy az oldal nem szűnik meg, csak alkalmazkodik :)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://greyhound.blog.hu/api/trackback/id/tr801016204

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kötöttségek nélkül 2009.03.21. 20:13:06

Gyurcsány átadja a hatalmat?Mégiscsak eljött Bokros ideje?A tegnap esti Tényekben vezető hír volt, hogy az MSZP hétvégi kongresszusán olyan javaslatokat fognak beterjeszteni, amelyek még a Reformszövetség tervezeténél is keményebb lépéseket tartalmaznak.…

Trackback: Vastagbőr 2009.03.21. 18:23:41

Gyurcsány megint visszahozza a szarból a kormányzást?Zseni ez a Feri, nem vitás ... egyszer már visszahozta a szarból az MSZP-t, mint miniszterelnök, most megkísérli másodjára, de mint pártelnök. 2004-ben az elbukott EP választás és a kifulladó MSZP-SZDS…

Trackback: e-Cafe light 2009.03.21. 15:41:05

Mit lép a Fidesz?Gyurcsány Ferenc saját magával szembeni konstruktív bizalmatlansági indítvány tervére eddig még nem reagált a Fidesz. Szerintem 2 út áll előttük:Mivel pont az április 4-i szakszervezeti megmozdulással egy időben tervezik az mszp rendkívül…

Trackback: Sárdobáló 2009.03.21. 15:34:50

Vége, Feri!Mai hírek szerint le fog mondani Gyurcsány Ferenc, az eddig leghosszabb ideig pozíciójában lévő miniszterelnök. Az MSZP-nek két héten belül kellene valakivel kiegyeznie, hogy ne legyen előrehozott választás, és ők adhassanak miniszterelnököt. M…

Trackback: SZENZOR 2009.03.21. 14:43:50

Trükkök százai, amiket... Most nem nyitnék arról vitát, hogy valóban Széchenyitől ered-e az az idézet, amit alább plagizálni fogok, de tartalmát illetően még kevesen vitatták. Nosza barátaim, vágjunk bele, aktualizáljuk a mai napra, mikor vigyázó szemü…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Közöd?? (törölt) 2009.03.21. 17:47:12

azt jelenti, hogy a nemzet reményét bizonyos feminista hölgyet a rendőrök továbbra is legázsprayozzák ha sokat ugrál xD

BKV - Önnek megyünk 2009.03.21. 17:49:03

TGM et miniszterelnöknek!!!!!

surayana 2009.03.21. 17:50:36

Most egy olyan ember megy el, akiben nyoma nem volt a hatalomvágynak,. Egyszerúen tette a dolgát. Mindig a fidesztől tartott, holott a barátainak hitt szadeszosok tettek keresztbe. Remélem a következő Parlamentbe ezek a szemétláda mohácsiviktória-fodorgábor-kóka gazfickók nem kerülnek be. A kérdés: lesz e olyan bedrogozott homokos tarkahajú kétszázezer, aki beszavazza őket. Remélem nem. Minden jót, kedves Ferenc. Összel pedig jöhet a Viktor!Takarodj!

alsa 2009.03.21. 17:53:58

Mondd Feri, kérsz buktát..? :-))

tudathasadásos vasaló · http://nokiadoboz.blog.hu 2009.03.21. 17:57:43

@surayana
sosem gondoltam volna hogy egy amőba megtanul gépelni...

parttalan 2009.03.21. 18:05:06

"hamarosan az egész balliberális oldal követi Feri bohóc példáját"

igen, Rákosiék is ezt kívánták annak idején az ellenoldalnak, csak akkor ők maguk tettek is ennek érdekében.

turulpina 2009.03.21. 18:09:50

Jöhetne végre a hős viktor bohóc a sok ígéretes szakemberével, és meglátnánk, ahogy rendet vág a válságban.

Konyvorszag 2009.03.21. 18:17:14

Azért egy tudathasadásos vasalótól is szép, hogy megtanult gépelni, végülis nem sokkal van egy amőba szintje fölött:)

is 2009.03.21. 18:18:03

hát akkor most 2014-ig kell várni, hogy esetleg leessen: a 10 millió embernek, és az egész elitnek kell megváltozni, nem csak az egyik oldalának. néha visszanézek, hogy ezt sikerült-e felismerni. amíg nem, addig nincs előre.

Konyvorszag 2009.03.21. 18:18:20

Mondjuk Orbán lenne a legnagyobb kétségbeesésben, ha előrehozott választások lennének, mert utána már tennie is kéne valamit, nem csak dumálni...

turulpina 2009.03.21. 18:22:41

Így van, a baszodék viktor bohóc megérdemelné, hogy tényleg előrehozott választások legyenek. És 2010-re a válsággal a nyakában szépen vissza is hozná az mszp-t.

boj (törölt) 2009.03.21. 18:31:30

"Mondd Feri, kérsz buktát..? :-))"

A szekfűs buktának asszem kellemetlenebb az íze mint a narancsosénak:)

Rwindx 2009.03.21. 18:38:05

@tudathasadásos vasaló: :DDDDDD

Én már ugyan betoltam egy üveg unicumot, mert jólesik, de szerintem sem takarodik. Az apró trükkök százaiból láthatunk egy újabb, eddig még nem ismert elemet.

Baszkurátor 2009.03.21. 18:39:47

@ turulpina 2009.03.21. 18:09:50

Csa kaz a baj, hogy annak is mi innánk meg a levét.

bécsi pszicho · http://www.flickr.com/photos/haazee 2009.03.21. 18:52:13

Aztán mondd csak nácikám! Ti mikor takarodtok el végre a közéletnek még a közeléből is?
Gyurcsányt bármekkora gazembernek tartom, a közeletekbe sem ér, ha bűnözésről, rablásról, aljasságról, erőszakról van szó.

Teddy Bagwell (törölt) 2009.03.21. 18:59:28

@bécsi pszicho: milyen bűncselekményt követett el a posztíró? és a vele együttértők? mit loptak? kit bántottak?

Bit Rot 2009.03.21. 19:00:19

@surayana:
"Most egy olyan ember megy el, akiben nyoma nem volt a hatalomvágynak,. Egyszerúen tette a dolgát. "

Te nem vagy normális.

Várjunk csak... TE VAGY GYURCSÁNY!

rocksztar 2009.03.21. 19:08:17

remélem Gery, továbbra is éberen fogod figyelni az eseményeket, mert mindannyiunk érdeke, hogy az mszp jövőre történelmi vereséget szenvedjen.
Ez a lemondás is csak egy Gyurcsány sokadik kommunikációs blöffje közül

sprenczl 2009.03.21. 19:14:48

A nemzetközi tőke még utoljára beindítja a pénz(ki)szivattyút M.o.-on.
Fletó nem lemondott, hanem leszoltak neki, hogy takarodjon. Ez csak egy színjáték, ami még sajnos legalább 1 évig tartani fog.....

Orbán Castro Rákosi Viktor , "itt az idő" elhúzni! 2009.03.21. 19:14:55

Orbán most dúl-fúl, fel van adva a lecke. Neki is ezt kéne tenni, más hozzáértő, hiteles jobbost inditani. A Fidesz azt mondja bukott az Mszp, nem kell a bukott párt újra.
ORBÁN MÁR KÉTSZER BUKOTT, NEM KELL ÚJRA!
Ha ő is visszalép, talán békesség és szebb jövő vár ránk!

Orbán Castro Rákosi Viktor , "itt az idő" elhúzni! 2009.03.21. 19:15:42

Orbán most dúl-fúl, fel van adva a lecke. Neki is ezt kéne tenni, más hozzáértő, hiteles jobbost inditani. A Fidesz azt mondja bukott az Mszp, nem kell a bukott párt újra.
ORBÁN MÁR KÉTSZER BUKOTT, NEM KELL ÚJRA!
Ha ő is visszalép, talán békesség és szebb jövő vár ránk!

surayana 2009.03.21. 19:19:39

@Bit Rot: Tévedsz Én Orbán vagyok. Csak most megszeppentem. Ha ezek pl megszavaznának miniszterelnöknek ott lennék bajba. Programom nincs, a pártom vagy utál, vagy retteg tőlem. Épeszübbeket már mind elzavartam.(Trockij, Buharin, Tuhacsevszkyj) és most nincs kivel kormányoznom. Marad Bayer, Szijjártó, Farkas Flóri...

Nils. H 2009.03.21. 19:22:21

"Tűnjön el mindenki, aki nekem nem tetszik."

Szép, demokratikus gondolat. Egypárti parlamentet egyből. Jólvan Gery.

Rá Dios 2009.03.21. 19:46:42

Nyilván nem mindenki szeret és tud olvasni, de hátha mégis:
Nyerges Andrása szerző további cikkeiSzínrebontásLIII. évfolyam 10. szám, 2009. március 6.Makó szomszédja Jeruzsálem nyomtatható verzió hír küldése


Weimart (a Weimari Köztársaságot) emlegetni nálunk (koronként más-más okból) mindig a nemszeretem dolgok közé tartozott. Ezt jelezte a Rákosi-éra ideológusa, Révai József is 1946-ban, aki szerint „Weimar reakciós polgári demokrácia volt", később pedig még tovább is fejlesztette, mondván: „Weimar útja a fasizmusnak való szálláscsinálás útja". Ehhez képest az 1962-es Új magyar lexikon szinte árnyaltan fogalmaz: „Weimar a monopoltőke és a nagybirtok hatalmának érintetlensége mellett kinyilvánította a formális polgári demokratikus jogokat". De hát miért is firtatta volna a „népi" demokrácia pártállami történetírása, hogy a kommunista anatémával sújtott Weimar nem kínál-e számunkra is tanulságot? Ez inkább azóta furcsa, amióta a demokráciát polgárira váltottuk, de Weimar megmaradt tabunak. Sőt, a demokrácia ellenségeként bélyegzik meg, aki hasonlóságot mer látni Weimar és a mai Magyar Köztársaság között. Nekem is olvasták már a fejemre, hogy hisztérikus, önriogató értelmiségi vagyok, ha a demokrácia parttalanságától a demokrácia létét féltem. Kioktatóim szerint épp a lényeget felejtem ki a számításból: azt, hogy ma nincs olyan politikai erő, amelyik a demokrácia biztosította keretekkel visszaélve a parlamentarizmust arra próbálná felhasználni, hogy lépésről lépésre egyetlen párt diktatúrájává változtassa. Ez csak a harmincas évek elején, Németországban volt lehetséges, a pénzügyi világválság, a munkanélküliség, az elszegényedő középrétegek révén, melyekre a szélsőjobb szociális demagógiája hatni tudott, s kellett hozzá még a szélsőjobboldalt támogatni kész (manapság pedig szintén nem létező) nagytőke is. Weimart és a mai magyar demokráciát csak a hatásvadász zsurnalizmus hozhatja kapcsolatba - a két szituáció olyan távol áll egymástól, mint Makó Jeruzsálemtől.

Magamba szálltam: nem lehetséges-e, hogy kioktatóimnak visszamenőleg is igazuk van? Akkor a Magyar Hírlap 1933. február 7-én nem szűk látókörű doktrinerségről, hanem éleslátásról tett tanúbizonyságot azzal, hogy a hisztérikus önriogatók ellenében kifejtette: „Hitler nem gondol diktatúrára, Hitler az alkotmánytisztelet Szent György-lovagjává szegődött." Ők is mondhatták, hogy diktatúrára törő politikai erő nem létezik, hiszen maga Hitler jelentette ki: „nem felel meg a valóságnak az az állítás, hogy én a birodalmi gyűlés nélkül akarnék kormányozni". (Nemzeti Újság, 1932. márc. 13.) A Magyar Hírlap a nemzetiszocialisták választási győzelmének hírét is így kommentálta: „négy évig Hitler a kancellár. Ez következik a német választás eredményéből" - ez, és semmi több. Az akkori önriogatók föltevéséről, miszerint a győztes elsöprő többsége birtokában átalakíthatja az alkotmányt, és a négy évből sokszor négyet csinálhat, a demokrácia doktrinerjei hallani se akartak.

Kezdem másképp látni azt is, ahogyan Weimar akkori miniszterelnöke megpróbálta a világválság Németországot illető következményeit (ha elhárítani nem is), legalább tompítani. Brüning azt szerette volna, hogy a Reichstag összes pártja értse meg: a helyzet most elég súlyos ahhoz, hogy egymás megsemmisítése helyett mind a viszonyok javítására összpontosítsanak. „A válság kiéleződése olyan állapotra vezetett - mondta -, amilyenre nincs példa a modern gazdaságtörténetben." 1931 októberében ezért hirdette meg a „minden inkább, mint a második infláció" politikáját: „az államháztartás egyensúlyának helyreállítása után a kormány minden igyekezetét a valuta árfolyamának fönntartására és a magángazdaság szanálására fordítja". (Népszava, 1931. okt. 14.) Brüning azt képzelte, hogy a tényeket az ellenzék is be fogja látni: „Németország gyorsabban alkalmazkodott a helyzethez, mint más államok. A német kormány volt az első Európában, amely pénzügyi kényszerrendszabályokkal népszerűtlenné tette magát, de így legalább elérte, hogy a német népet nem kellett egyszerre mindent felforgató intézkedések elé állítani." A legnagyobb ellenzéki pártot, a nemzetiszocialistákat azonban a helyzet súlyossága arra ösztönözte, hogy addig sosem látott módszerekkel is fokozzák a harcot a kormány ellen. A holdudvarukba tartozó Hjalmar Schacht, a Birodalmi Bank előző elnöke például kétségbe vonta „a márka pozíciójáról szóló heti jelentések hitelességét", vagyis hamisítással vádolta kormánypárti utódát. Naivitásában Brüning el sem tudta képzelni, hogy egy pénzügyi szakember pártpolitikai megfontolások miatt sutba dobhatja a szakmai tekintélyét. Válaszbeszédéből kiderült, hogy még a nemzetiszocialista párt taktikájában is logikát keresett, mondván: „nem értem, miért hirdet harcot a jobboldal a szükségrendelet ellen, amikor a nemzetiszocialista pártról a saját programja alapján el nem lehet képzelni, hogy vállalná a felelősséget a bankok ellenőrzéséről és a túlzottan magas nyugdíjak leszállításáról szóló szükségrendelet leszavazásáért?" A helyzet súlyosságára tekintettel a szociáldemokraták megszavazták a szociális juttatásokat mérséklő szükségrendeletet, csak a jobboldal legnagyobb ellenzéki pártja viselkedett úgy, mintha ezzel az intézkedéssel a kormány csupán gyötörni akarná „a német embereket". Brüning az együttműködés érdekében kész lett volna kompromisszumokra is: 1931. október 17-én bejelentette, hogy „a kormány nem ragaszkodik mereven a szükségrendeletek mai formájához", hanem „szívesen lát józan módosító indítványokat". A nemzetiszocialista párt erre válaszul „a ház azonnali feloszlatására és új választások kiírására tett indítványt". (Népszava, 1931. okt. 17.) Amikor ezt 252 igen ellenében a Reichstag 320 képviselője elutasította, „a nemzetiszocialista képviselők zajos tüntetés közepette kivonultak az ülésteremből".

S e ponton jött el az ideje, hogy töredelmet gyakoroljak: amit fentiekre válaszul Brüning nyilatkozott, az nevetségessé tesz mindenkit, aki hasonlóságot vél látni Weimar és a mi időnk között: „Napról napra nyilvánvalóbb, hogy milyen szegény gondolatokban a jobboldal agitációja, hiszen még arra az alapvető kérdésre sem válaszolt, hogy mobilizálni kell-e a valutát, vagy pedig inflációnak kell-e jönnie? A kormányrendszer ellen folytatott harcban a jobboldal nem állított fel semmiféle világos programot. Ez a tábor csak a hatalmat akarja". (Ujság, 1932. márc. 10.) És a vád valóban nem volt igaz: Hitler (1932 áprilisában) igenis válaszolt a legalapvetőbb kérdésre, ti. arra, hogy ki a felelős a helyzetért. Amikor a német gazdasági élet vezetőivel találkozott a düsseldorfi Iparos Klubban, leszögezte: „a német nyomort nem a világválság okozza, hanem az, hogy a rossz vezetők nem törődnek a nép létérdekeivel". Hogy kik a rossz vezetők, azt a jelenlévők kitalálhatták.

A kormány kénytelen volt a legszegényebbek érdekében további rendelkezéseket is beterjeszteni, így „az adósságok törléséről szóló törvény 8. szakaszát, amely az új munkahelyek teremtésére adható kölcsönre ad felhatalmazást". A nemzetiszocialista párt dühöngve látta, hogy a törvényt 283 szavazattal 256 ellenében elfogadják, ők tehát elérkezettnek látták az időt, hogy a kormány ellen bizalmatlansági indítványt nyújtsanak be. A Nemzeti Újság tudósítása szerint (1932. máj. 11.) „a vihar akkor tört ki, amikor Göring nemzetiszocialista képviselő kijelentette, hogy a Brüning-kormánynak távoznia kell, mert csődöt mondott úgy külpolitikailag, mint belpolitikailag." Legfőbb bűnük, hogy „Brü­ning a hazaáruló szocialistákkal kormányoz". Külön kikelt Groe­ner belügyminiszter ellen, aki megelégelve a német városok utcáin egyenruhában masírozó, a lakosságot megfélemlítő önvédelmi gárda, az SA atrocitásait, a szervezet betiltására készült. Göring szerint „a kormány az SA leszerelésével a német nemzet szabadságvágyát akarja leszerelni". A Pesti Napló 1932. május 11-én megírta, mivel indokolja akcióit az SA: „a keleti határok mentén lengyel támadást vártak és a támadás elhárítására folytattak harcszerű készülődéseket". Mintha a Magyar Gárdát hallanám, amint létrejöttét próbálja igazolni: ők hivatkoztak arra, hogy egy szlovák támadás esetén majd megvédik az országot. De persze valódi hasonlóság ebben sincs, hiszen Groener erre azt válaszolta, hogy „ha a német határokat ellenség fenyegetné, akkor nem a nemzetiszocialista rohamosztagoknak kellene felvonulni ellenük, hanem minden német polgárnak". Mondta pedig ezt akkor, amikor a nemzetiszocialisták vezére már leszögezte: „nemcsak a zsidó fajú, hanem az érzületében nem nacionalista németfajú ember sem számít németnek". (Idézi Kolnai Aurél a Századunk 1932/4. számában.) Nálunk viszont esze ágában se volt senkinek azt állítani, hogy aki nem a legnagyobb ellenzéki pártra szavaz, az nem magyar.

A Weimari Köztársaság elnöke, Hindenburg amiatt vonta kérdőre Groenert, hogy az SA-val egyidejűleg nem tiltotta be a baloldal Reichsbanner nevű szervezetét is, hiszen (szerinte) a kettő egyformán veszélyes. Groener erre válaszoló, nevetséges érvelése is olyasmi, ami ma nálunk nem hangozhatna el: „a baloldali szövetséget azért nem oszlatták fel, mert ez a szövetség az alkotmány alapján áll". A doktriner demokratáknak persze nem tetszett ez az okfejtés, ők ragaszkodtak ahhoz, hogy a demokrácia ellenségeit nem szabad megfosztani attól a joguktól, hogy szétverjék a demokráciát. A Deutsche Allgemeine Zeitung úgy látta, ez is Hitlerék malmára hajtja a vizet: „világosabban, mint a nemzetiszocialista rohamosztagok betiltásával, nem lehetett volna meggyőzni a népet arról, hogy nagy szükség van a radikális kurzusváltozásra".

A nemzetiszocialisták folyamatosan gondoskodtak arról, hogy a Reichstagban ülésnap ne múljon el esemény nélkül. Amikor a csoportos kivonulás, a folyamatos közbeordítozás már nem volt elég, 1932. május 12-én a nemzetiszocialista frakció négy tagja a Reichstag folyosóján megvert egy Klotz nevű (a Reichsbannerrel szimpatizáló) újságírót. Ennek hírére Loebe, a Ház elnöke a négy botrányokozót a házszabályok megsértése címén harminc ülésről kitiltotta. A náci frakció tiltakozott, szerintük nem az a botrány, amit párttársaik hazafias felindulásból csináltak, hanem az elnök vérlázító döntése. Mivel a négy képviselő nem volt hajlandó távozni a teremből, a rendőrség kordont vont a parlament köré, és megszállta a bejáratokat. S itt újra olyan momentum következik, ami ellenem bizonyít: a náci képviselőknek eszükbe sem jutott lebontani a kordont a parlament körül, pedig biztosak lehettek afelől, hogy büntetlenül megúsznák. Nyílt titok volt ugyanis, amit egy dr. Freisler nevű nemzetiszocialista képviselőnek válaszul (aki a szociáldemokrata irányítás alatt álló porosz igazságszolgáltatás ügyeit akarta felülvizsgáltatni) Pick képviselő mondott: „a nemzetiszocialistáknak nincs okuk felháborodásra, hiszen a német bíráknak több mint 50 százaléka nemzetiszocialista, csak meg kell nézni, milyen ítéleteket hoztak kommunisták és milyen ítéleteket fasiszta vádlottak ügyében" (Ujság, 1932. máj. 26.). Az pedig még inkább csak Weimarra jellemző, ami Goebbels naplójában olvasható az 1932. április 14-i dátum alatt: „Azt hiszem soha, egyetlen ellenzéki mozgalom sem volt annyira biztos a sikerében, mint mi vagyunk. Úgy beszéljük meg a hatalomátvételkor időszerűvé váló személyi kérdéseket, mintha már mi lennénk kormányon..." Kolnai Aurél is arról számol be, hogy „a rezsimváltozás vielleicht in einer Woche (talán egy hét), jelenti ki türelmetlenül Hitler". Hogy Weimar legnagyobb ellenzéki pártjának vezetője mit várt ilyen türelmetlenül, az leginkább 1931. december 13-i, Brüninghez intézett leveléből derül ki: „ha jogszerűen kerülünk hatalomra, utána mi határozzuk meg, mi a jogszerű" - s ez megint egy újabb adalék a weimari párhuzam képtelen voltához: ilyesmit a magyar jobboldal vezére semmi pénzért ki nem mondana.

Akadtak persze, akik szívesen felgyorsították volna az eseményeket. A Népszava 1931. november 27-én arról számolt be, hogy „a rendőrség által Wagner nemzetiszocialista képviselő boxheimi házában lefoglalt iratokból kiderül: ha az október 16-ra virradó éjszakán [a Házban lezajlott bizalmi szavazás napján - Ny. A.] Brüning megbukott volna, a nemzetiszocialista rohamosztagok akcióba lépnek". A „boxheimi okmányok" dolgában az ügyészség „altatta" a nyomozást (1933 után pedig szerzőire magas pozíciók vártak). Hitler nyilatkozatban határolta el magát, és „baloldali provokációra" tett homályos célzásokat, a doktriner demokraták pedig bizonyítva látták, hogy a rohamosztagokkal való alaptalan riogatás miatt kár lett volna csorbítani a demokráciát. 1932. március 18-án megint a baloldal szégyenkezhetett: kiderült, hogy „a belügyminiszter rendeletére a nemzetiszocialista párt valamennyi irodájában házkutatást tartottak". A dologban az volt a kínos, hogy előzőleg „a nemzetiszocialista párt röpcédulákon hívja fel rendőrséget, se gumibotot, se lőfegyvert ne használjon a nemzetiszocialista csapatok ellen". A brutális rendőri fellépéséhez képest bagatellnek tűnt, hogy a házkutatások során mire derült fény: „az első választási menet tartamára a párt rohamcsapatai Nagy-Berlint körülzárását tervezték". (Lám, Nagy-Budapest körülzárását is nálunk csak Budaházyék tervezték, s nem a legnagyobb ellenzéki párt.) A Berliner Tagblatt ugyan azt írta, hogy a rendőri akció „az állam önvédelmi cselekedete volt, hiszen csak így lehetett garanciát teremteni arra, hogy bírói úton nem fogják lehetetlenné tenni az eljárást, melyet az államrezón kényszerített ki", de a demokrácia doktriner védelmezői azt vallották, hogy semmiféle „államrezón" nem élvezhet elsőbbséget a demokratikus alapjogokkal szemben, akkor sem, ha - mint az Ujság 1932. március 25-i számából kiderül - a nemzetiszocialista párt el volt tökélve, „ha a választás eredménye úgy ütne ki, hogy Hitler nem lehet a birodalom elnöke, a következő 24 órában a rohamosztagok akcióba lépnek és puccsszerűen magukhoz ragadják a hatalmat".

A Weimarral foglalkozót persze az is megtéveszthette, amit a kortársi elemző írt, például a Szocializmus című folyóiratban, 1932-ben. Gergely Győző szerint „a weimari pártok nem tanúsítottak elegendő erélyt a jobboldali gyilkosságok megelőzésében, és nem számoltak le ezeknek a bírói emelvényen helyet foglaló támogatóival". Mi már, saját kortársainktól megkaptuk a kioktatást, miszerint a demokrácia elleni bűn lett volna „kellő erélyt tanúsítani". S amit Gergely Győző tanulságként leszűrt, miszerint „világjelenség az a téves nézet, hogy a demokráciának tűrnie kell az ellene való agitációt, tétlenül kell néznie az ellene való fölvonulást és keblét kitárva kell fogadnia a szívének irányzott döfést", maga a tévedés, hiszen tudjuk, hogy a weimari demokráciát az agresszív jobboldaltól félteni akkor sem volt egyéb, mint hisztérikus önriogatás.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.03.21. 20:09:17

Greyhound, te úgy látom szenvedni akarsz. Ellenségkép nélkül nem megy? :-)

MP 2009.03.21. 20:22:06

Örülök hogy azt gondoljátok van nála jobb. Bármely oldalról beszélünk is.

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2009.03.21. 20:22:44

@Fedor: Hát akkor nemtom... Elolvastad a posztot? Egyszerűen nem értem, mit akarsz mondani.

Én nem szenvedek, köszönöm szépen jól vagyok, csak azt szeretném hogy ne Gyurcsány, hanem az egész bagázs takaroggyon.

Bit Rot 2009.03.21. 20:35:52

@surayana:
"Én Orbán vagyok. Csak most megszeppentem. Ha ezek pl megszavaznának miniszterelnöknek ott lennék bajba. Programom nincs, a pártom vagy utál, vagy retteg tőlem."

Mégis csak Gyurcsány vagy.

Csak Gyurcsány olyan pofátlan, hogy miközben minden héten más programot prédikál, ráfogja az ellenfelére, hogy annak nincs programja.

Miért, aki hetente 180 fokokat tesz program ügyben, annak van?

Lófa..t van! Gyurcsánynak semmi programja!

zorrro 2009.03.21. 20:38:26

@Rá Dios: Te most vagy egyike vagy a démonizáljuk a jobboldalt kiscsapatnak vagy csak súlyos összeesküvés elméletekkel terheled magad! Ajánlom Neked inkább a szovjet típusú hatalomtechnikai eszköztárak hasonlóan alapos tanulmányozását! ;)) Ott azt hiszem még több érdekes párhuzamot találnál! Hajrá! ;)

müszi 2009.03.21. 20:53:53

azt hiszitek jobb lesz?
ingetek gatyátok rámegy a mostani örömötökre!

watermiller 2009.03.21. 21:10:38

Azért addig feltétlen érdemes tartani a Viktort, amíg ez a csomó ballib lúzer vele kel, meg vele fekszik.(tíz éve is volt, tíz év múlva is lesz, a Fletó meg........)

beleszolok 2009.03.21. 21:17:12

Hát nem azért a húsz fillérért, lehet éppen bukottazni orbán vekkert, de valljuk be, ha fleto lemond/leváltják, akkor az egy horn gyufa bácsin kívül nem lesz olyan szockó vezér aki elejétől a végéig kitöltötte volna a mandátumát.

Féldecis Rezsim · http://tisztaudvar.blog.hu 2009.03.21. 21:29:24

ahhham...ezt a filmet már láttam.
Az a címe:
"A nagy átverés"

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.03.21. 21:46:12

Reggel, amikor először hallottam a hírt, felmerült bennem, hogy vajon lesznek-e olyan emberek, akik Gyurcsány lemondása kapcsán is Orbánt fogják előszedni. Aztán azt gondoltam, hogy nem, ekkora idióták biztos nincsenek.

prolee 2009.03.21. 21:47:01

@turulpina: Megérdemelné, de azért be vagytok szarva és mindent elkövettek, hogy ne legyenek előrehozott választások. :)

nem nemsiker_s 2009.03.21. 21:55:07

Lúzerek, és demenciások, szavazzatok a szocikra, mert most baromira meg tetszenek újulni !

lolperec 2009.03.21. 22:11:47

egy kis időbe bele fog telni, amíg a nemzeti ünnepeinken felvonuló nemzeti érzetű baromarcú honfitársainkat átnevelik a "Gyurcsány takarodj"ról..
sajnálom őket, pedig már nagyon szépen ugatták bele a nagyvilágba..
amúgy bírom, hogy a kokárdát kirakja, de az ünnep szellemét meg telibelexarja..
és még meg van lepődve, hogy kordonok közé terelik, mint a marhákat.. :D

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.03.21. 22:14:21

Szerintem sincs sok örülnivaló. Ez a hír két és fél évet késett. Akkor még érhetett volna valamit. De azért jobb, ha kimozdul a helyéből, mint ha nem, akkor is, ha megy tovább az összejátszás:

www.kibulizottorszag.net

Rá Dios 2009.03.21. 22:33:41

@zorrro: Hozz róla egy olvasható, okadatolt színvonalas írást és én belinkelem azt is.

marosy 2009.03.21. 22:38:06

Nahát a bolsiknak lőn egy bukott böszméje.

esef 2009.03.21. 22:48:47

Ez az Orbán csávó valamit nagyon tudhat... Bármi van, ha valamelyik komcsi fingik egyet, egyből az "Orbán Viktor tehet róla" c. nótát kezdik el énekelni. Nem lehet, hogy mégiscsak jobb lenne, mint egy hazudós, elkúrt, puccsista (a diktátorok szokták így kezdeni) pártfőtitkár (bocsánat: a trendi megnevezés szerint pártelnök) elvtárs?

Amúgy meg: kicsit erős túlzás bárkire is azt mondani, hogy bukott. Ilyen alapon Horn "pufajkás voltam, na és?" Gyula is bukott egyet a módszerváltással, utána meg még egyet a szakértelmüket követő népharaggal, nem?

marosy 2009.03.21. 22:52:55

Gyurcsány seggnyalói, közösüljetek!

tcom 2009.03.22. 00:31:44

KI mondja, hogy Orbánnak nem lesz 2010-ben programja?
Már meg van a címer: Bálnamagyarország
Meg van a szín: piros csíkos fehér
És a program, hogy csökkentjük az adókat és mellette hagyjuk a szoci. kiadásokat, sőt 1 millió munkahelyet támogatunk pluszban. Én nem értem miért nem jó ez nektek? =;-)

tcom 2009.03.22. 00:38:05

@esef:

Tudod Orbánnal az a baj, hogy többet bukott eddig, mint amit nyert. A másik baj, hogy leválthatatlan, diktátor hajlamokkal áldott.
Ő is részt vett a "ki tudja jobban ámítani a népet versenyben" 14. havi nyugdíj, Budapest minisztérium ...
És, hogy éppen a hiány politikához húz. Egyszer lánglelkű liberális, aztán a végén Jobbikkal kokettáló nacionalista, populista kerszetény.

attila88787 2009.03.22. 01:34:54

Rengeteg ember álma válik valóra azzal, hogy Gyurcsány lemond. Ezután bizonyára kolbászból lesz a kerítés, hip-hop kilábalunk a válságból sőt mostantól fel se fog merülni, hogy esetleg fizessünk a felsőoktatásért, egészségügyért...! De jó is lesz!! :D

Istenem, a sok hülye barom jobboldali.

De én inkább nem mondok semmit. Várok.. aztán majd jónagyot röhögök rajtuk... :D
(mondjuk az országot nézve inkább sírni fogok szerintem..)

marosy 2009.03.22. 01:46:18

@pókerandi: A barom te vagy az anyád pedig kurva.

borzzz 2009.03.22. 04:15:12

Érdekes poszt... mindig meglep, hogy 20 év után még vannak, akik megváltást várnak attól, ha X párt helyett Y párt kerül kormányra. Vagy akik azt hiszik, hogy mindegy, melyik új bohóc követi Gy bohócot a tévében, viszont Orbánnal (Vonával?) nem egy harmadik bohóc, hanem a jó, az igazi, a nemzetmentő király lép ne a színre.

Nem lehet, h azt kapjuk, amit megérdemlünk? Az itt kommentelő olvtársak jó része pont úgy működik, mint egy politikus: képes ugyanazt a hsz-t bekopizni az összes blogba, így már az sem számít, hogy X blogot vagy Y blogot olvassa az ember.
(A kreatív Marosy kivételével, aki szinte egyetlenként képes a megújulásra: hsz-ről hsz-re alul tudja múlni önmagát. És hogy megelőzzem a következő magvas reakcióját: igen, az én kurva anyámat)

lápi lidérc 2009.03.22. 04:50:13

Az egyetlen olyan ember mond le, aki ki merte mondani _kormányon_, hogy emberek, szar került a ventilátorba. Lehet, hogy kicsit késett ezzel, de legalább kimondta.
És utána próbált is ennek megfelelően cselekedni. Hogy közbejött egy világválság, ami ennek az egésznek keresztbetett, az már nem az ő sara.
(A Fityisz-kormánynál valószínűleg már rég államcsődnél tartanánk. Úgy értem, évek óta.)

Pedig már Orbánnak ki kellett volna kb. 6 évvel korábban, csak ő egyrészt nem látta át, másrészt be volt szarva, és nem merte.
(Az Emberről beszélek, Aki Sosem Hazudott...)

Persze a hülyéknek egyszerűbb azt kiabálni, hogy Gyurcsány, takarodj!, mint gondolkodni, két szót viszonylag könnyű megjegyezni.
Róluk szól az Állatfarm azon része, amikor egy állatfaj csak annyit bír megjegyezni: Négy láb jó, két láb rossz. Melyik állatfaj is volt ez?

Leginkább egyébként azoknak van igazuk, akik szerint az egész garnitúrát ki kéne cserélni, mert amíg ezek váltogatják egymást, itt nem lesz jobb (nem az oldal, a helyzet).

lápi lidérc 2009.03.22. 04:52:57

@marosy:
Közösülünk is.

Te viszont szerintem évek óta nem tetted (biztos olyan hülye vagy, hogy veled már a kurvák se hajlandóak dugni). A közben felhalmozódott geci meg az agyadra ment, és felemésztette.

molaris 2009.03.22. 06:27:02

@Féldecis Rezsim:
Ezt beszélgettük az Asszonnyal pont.
@mefisto:
Barátom! Emlékszel még a kérdésedre anno,- NA EZEKNEK KELLENE FELTENNI! Hisz ők tényleg a teljes szellemi fegyvertelenség élharcosai. Meg itt, az oldalon is leledzik pár képviselőjük.

Mária 2009.03.22. 06:40:29

@turulpina:

Használd, kérlek, a legnemesebb szerved körül burjánzó szövetek egyikét-másikát is néhanapján. Az agysejtjeidet, például :(

Mária 2009.03.22. 06:47:20

"Azt hallom, azt üzenik NEKEM..."

Hát ki ez a pöcs, hogy nem képes tudomásul venni, hogy ő nem más, mint a nép egyszerű alkalmazottja...???

A ki tudja honnan származó milliárdjait most ne firtassuk, a következő pár ciklusban szívesen szavaznék azokra, akik el tudják kapni ebben az ügyben a Feri golyóit.

Baszkurátor 2009.03.22. 07:02:19

@ borzzz 2009.03.22. 04:15:12

A maunika sau országában Te valami mást vártál??Kis naiv.. ;)

esef 2009.03.22. 08:06:35

@tcom:

Csak a nevet és pár apróságot kell átírni és a bukott kommunizmust építő bukott KISZ-főtitkár elvtársból a hazugságaiba belebukott miniszterelnök elvtársról is szólhatna...

Érdekes volt, amikor egy idős, német rokonunk (nem tud magyarul, mi meg direkt nem mondtuk neki, hogy ki ez a pojáca) meglátta a magyar tv-ben a miniszterelnök elvtársat, megkérdezte, hogy ki ez a Hitler-imitátor... Azt mondta, ő gyerekként látta élőben Hitlert, ez a pali ugyanúgy gesztikulál, elég rémisztő.

MILCSI 2009.03.22. 08:56:23

Egy baj van a magyarsággal...azaz sok baj van vele-velünk...de a legnagyobb mind közül az,hogy még a válság kellős közepén is csak acsarkodni tudunk...véletlen sem egy irányba húzzuk azt a szerencsétlen szekeret...
Ha mindenki feleannyi energiát fordítana mindenki a munkájára és a "saját háza előtti sepregetésre",mint amennyit itt és egyéb helyeken köpködésre és mocskolódásra fordít,semmi bajunk nem lenne...sem válságilag,sem mentálisan...

MILCSI 2009.03.22. 08:57:18

minusz egy mindenki és akkor értelmes is lesz az utolsó előtti mondat :-)))

PiszkosFreddy 2009.03.22. 09:06:53

Az MSZP-nél(nevében ugyan szocialista,de nyomokban sincs semmi közük ehhez az eszmeiséghez,bizonyították hat éve rendszeresen)GY.F.-et pórázon tartják,a Fidesz nevű kaméleon szövetségnél O.V.
nevű egyszemélyes kis diktátorocska vezet mindenkit(róla korábban mulatságos filmet készített C.Chaplin).Az a görcsös igyekezetük,hogy bekerüljenek a történelemkönyvekbe,sajnos sikerült.Szívesen mondanám,hogy 25-30 év múlva népünk történetének mélypontjaként szégyenkezve fogják emlegetni őket,de a dolgok mostani állása szerint még száguldunk a mélypont felé,és senki sincs aki be tudná húzni a vészféket.Ebben az országban mindenki kibaszottul okos,és népvezér akar lenni,csak ha a nép jelentős részének nem tetszik amit csinál(lásd Fidesz/O.V)gyülölködést szít,szinte polgárháborús helyzetet gerjesztve.U.n.politikusaik(?)és szimpatizánsaik fröcsögő gyűlölködését értetlenül nézem.Aki nem ért veletek egyet,nem a ti oldalatokon áll,nem szimpatikus a ti ideológiátok(amit pártvezetőtök 5-10 évente cserélget) bármilyen más párthoz,vagy felekezethez stb.tartozik,az ELLENSÉG!dögöljön meg,de még a családja is.Köszi,nem kérek belőletek sem.

eppittvagyok 2009.03.22. 09:14:24

"Az MSZP-nél(nevében ugyan szocialista,de nyomokban sincs semmi közük ehhez az eszmeiséghez,bizonyították hat éve rendszeresen)"

valóban nics, hiszen egészen föltünő módon az mszp jobboldali a jobboldal pedig baloldali gazgaságpolitikát hirdet (azt nem tudom ki mit folytat:)), nem is tudom, miért nem cserélnek nevet :)

Baszkurátor 2009.03.22. 09:43:15

@PiszkosFreddy:

Milyen igazad van.Ha más böngészőt, processort, oprenccert használsz már akkor inni akarnak egyesek a véredből.
Nálunk az esetleges kevés kivételtől eltekintve elképzelhetetlen, hogy egy szoci meg egy fideszes együtt szalonnázzon és békésen beszélgessen.Kb. 2 perc és előkerülne a halef..

Non est volentis · http://nonest.blog.hu/ 2009.03.22. 09:48:32

Gery, nyilván van egy apróbetűs rész a hírben, hogy pártelnök marad, a háttérből továbbra is ő irányít, amolyan magyar Putyinként. De akkor sem bírok nem örülni annak, hogy legalább egy lépéssel hátrébb kerül Fletó... :)

marosy 2009.03.22. 09:49:35

@lápi lidérc:
Nocsak, gyurcsány seggnyalója vagy? Elárultad magad. nyasgm, az enyémet is.

PiszkosFreddy 2009.03.22. 10:28:34

Gyerekek!Én bízom benne,hogy mindenki jót akar,de ha így csináljuk,mint most,soha semmi jó nem sül ki belőle!Bocs'az egyszerűségemért,de ha én egy gályán rabként húzom az evezőt,mellettem a társammal nem értem meg magam,utáljuk egymást,gyengébb/erősebb nálam,segítség helyett csak kibaszunk egymással,annak tragikus vége lesz.

Rob67 2009.03.22. 10:31:12

Na ez egy komoly neszesemmifogdmegjól típusú írás volt.
Hevenyészett, semmitmondó.
Egy jó érzésű magyar tanár ennyire érdektelen fogalmazásra minimum két évet ismételtetne.
Ma már minden semmirekellő írhat cikkeket.
Azért ez a szakma az első az értékvesztésben.
Egyébként meg a maszop monnyon le, és ide a mindent vivő, ősmagyar, szálakkal nem mozgatható és örök igazmondü viktorunkat :)
Na azért ez sem semmi ötlet.

viktor134 2009.03.22. 10:33:57

összefoglava ennyit tudsz írni: ?
viktor a messiás, és nemsokára itt a kánaán? :)

de fos cikkek vannak ma a zindex főlapon.

Rob67 2009.03.22. 10:37:47

@marosy:
Amíg ilyen tenyeres talpas parasztok vannak ebben az országban mint te, aki csak anyázni tud egy az övétől különböző álláspontra, addig ez nem egy ország, maximum csak rezervátum, vadaknak.
Park igazgató OV?
Szánalmas, de modnjuk egyszerű.
Bocsi ha túl bonyolult hozzászólást írta, nem akartam megterhelni az agyad...

PiszkosFreddy 2009.03.22. 10:40:40

Ja,és a gálya viharban van,egy nagy tengeri csata közepén.
Kedves Rob67!Bocsáss meg nekem mégegyszer az egyszerűségemért,a konstruktív kritikád nagyon ott volt!

Haloperidol 2009.03.22. 10:42:40

A nevezetes Megyó-puccs után az egyik Fideszes barátom küldött egy kör-sms-t, amit - mint megtudtam elég sok jobboldali ember megkapott. Nem tudnám pontosan idézni, de nagyjából arról szólt, hogy a Gyurcsány "lottóötös" a Fidesz számára. (A lottóötös kifejezésre határozottan emlékszem...)
Ez a Fideszes barátom később szóban azt is kifejtette, hogy a helyzetnek az a titka, hogy nem szabad semmit csinálni, mert a Gyurcsány után magától megnyerik a választást.

A mostani helyzetet KÍSÉRTETIESEN hasonlónak látom, várom a szokásos kör-sms-t, hogy az XY jelölt lottóötös a Fidesz számára, és hogy a helyzet titka az, hogy most nem szabad semmit sem csinálni, mert a választási győzelem magától a fidesz szájába esik...

exlex 2009.03.22. 10:55:19

@Rob67:
Szétbasszátok az országot és utána kéritrk, hogy együtt gályázzunk. Hát egy nagy lófaszt, azt.
Elegem van ebből a fostömegből, elegem van, hogy több mint 50% az adó,
hogy a 13-ik havi nyúgdíjat, a sok kamunyúgdíjast, a nem rászorultsági elven osztogatott családi pótlékot és szocpolt külföldi hitelből fizetjük.
Az első 10000 között vagyok adózási összeg szempontjából, de most elegem van és külföldre megyek, ti meg fulladjatok meg a saját fosotokban.

S. Annyi 2009.03.22. 10:58:32

Drága, Egyetlen miniszterelnök Uram, Feri!
Engedd meg, hogy megköszönjem Neked több, mint 1600 napos Miniszterelnökséged összes Gyümölcsét, melyet hazádért, szeretett Magyarhonért tettél. Utadon a Hazaszeretet vezérelt, és a sok Sikert, melyet Te, a baloldallal együtt Elértél, annak termését mi takaríthatjuk be, lelkes Követőid. Igaz, én csak 40000 forinttal keresek kevesebbet reálértékben, mióta Te kormányozod Hajónkat a nemzetközi viharok tengerén, de én Örömmel, Szívvel felajánlanám Összes keresetemet Érted és a Baloldalért egyaránt. Kérve-kérlek: Ne mondj le, maradj a helyeden, hisz Te vagy a Kapitány, s tudvalévő ő hagyja el utoljára a süllyedő Hajót. Ha elhagyod már a süllyedés kezdetén, akor Te vagy a Patkány, és ugye ezt Te sem akarod. Kérlek, vidd el a Balhét, te modern Néró, csak ne a Hajót égesd el, hanem Tenmagad. Ámen!

josef_k 2009.03.22. 11:06:23

Azt nem értem, hogy mennyivel lesz jobb, ha majd egyszer Orbán Viktor meséli a vicceket...

PiszkosFreddy 2009.03.22. 11:08:15

@exlex: Kűggyé'majd egy lapot léccike...

Chicano 2009.03.22. 11:13:12

@exlex: Ugyan már, nem kell külföldre menni. Külföldön kell céget csinálni és avval kell itthon számlázni. Inkább fizetek adót akár a török szultánnak mint ennek a sáskahadnak. Van a dolognak még egy olyan előnye is hogy ha tényleg menni kell már van egy külföldi céged. Én nem fogom fizetni se a 13. (14., 15., stb) havi nyugdíjat, se a 40 évesen nyugdíjas rendőrök nyugdíját, se a cigányoknak odalapátolt százmilliárdok rám eső részét, sem az alföldi völgyhidakat, se a többi vérforraló disznóságot. De el nem megyek. Ez az én hazám, megvárom amíg nem marad több lopnivaló és elhúznak innen a patkányok. No, majd akkor újra itt fogok adózni.

Rá Dios 2009.03.22. 11:35:42

@marosy: Öcsi, mars ki az osztályból! Így nem beszélünk!

viktor134 2009.03.22. 11:36:07

marosy:

miért nem kötöd fel magad? aki ennyit tud szajkózni, hogy a kurvaanyád, mindenre végső érvnek, az úgyis el van már annyira keseredve. :)

Melchi Zadok 2009.03.22. 11:37:54

komolyan mondom lenyűgöző, hogy egyeseknek mekkora örömöt okoz, hogy ez a balfasz végre elhúz. én inkább azért vagyok szomorú, mert nincs senki, de tényleg senki a politikai elitnek nevezett undormányos maffiában, aki tenné ezt, amit kell. ha meg azt tenné, akkor jönne a nagypofájú kőostoba "népvezér" és mindent megtenne azért, hogy megakadályozza, hiszen pozsgay imrétől (LOL!) tudja: magyarország összes problémájára gyógyír a kormányváltás...
a baj inkább az, hogy sokan vannak akik ezt el is hiszik.
aki meg nem itthon adózik, az tegye, de onnantól:
1; a pofáját fogja be
2; a gyermekeit járassa annak az országnak az iskoláiba ahol adózik
3; ha bármi egészségügyi problémája van kéretik elhúzni oda, ahol adózik.
és még sorolhatnám, de felesleges.
mert ha nem így tesz, akkor nem más, mint egy rohadt senkiházi tolvaj. pontosan olyan, mint a mi kis szájbavert politikai "elitünk".

ARK-10 2009.03.22. 11:51:28

Nekem az egészben csak az tetszett, ahogyan az 1%-os buzipárt kommantálta a "nagy" eseményt...:-))) fodor gabriella rulez! :))) Nem mindegy, hogy a zsidrákok milyen stróman neve mögött megbújva lopják szét az országot???

ARK-10 2009.03.22. 11:52:11

kommantálta= kommentálta

Rá Dios 2009.03.22. 11:54:03

@ARK-10: Kapaszkodj bele a legközelebb induló űrsiklóba és húzz fel és el, majd ess szét...

HgGina 2009.03.22. 11:56:45

@Sárdobáló: még ha a miniszterelnököket egy ideig a Minisztertanács elnöke titulussal emlegették is, ez az elmebeteg akkor sem a leghosszabb ideig volt a kormányfő. Csak így különösebb utánanézés nélkül is Tisza Kálmán, Bethlen, Fock és Lázár tovább volt.

HgGina 2009.03.22. 11:58:13

@BKV - Önnek megyünk: TGM max. ágyútölteléknek lenne ideális.

HgGina 2009.03.22. 12:03:12

Mi a fenét vitatkoztok? Ha megnéznétek az elmúlt 100 év magyar történelmét, rájönnétek, hogy békeidőben mindig az ilyen bal-libsi-bipsi csürhe vitte csődbe az országot.
Ideje lenne egy kicsit megritkítani őket. Úgyis most akarnak felújítani vagy százezer kalasnyikovot. Legalább legyen értelmes célja a dolognak.

Rá Dios 2009.03.22. 12:19:30

@HgGina: Olvasd már csendben vissza, mit írtál, te szegény...
Igaz, én nem voltam felmentve se tornából, se történelemből.

PiszkosFreddy 2009.03.22. 12:34:36

@HgGina: Amit írtál,viccnek rossz,komolynak meg rettenetes.

Parajpuding 2009.03.22. 13:48:12

A másik bohóc említésekor pl. Orbánra, Dávidra stb. is gondoltál? Ha igen, akkor ér valamit a bejegyzés, ha nem, akkor a te nyelved is csak egy a Fidesz s*ggében.

Walter Melone (törölt) 2009.04.15. 10:37:29

@exlex:

mikor indulsz?
kikísérlek szívesen!
süti beállítások módosítása