Gery Greyhound

Vona Gábor esete a politikusbűnözéssel - videó!

2010. március 02. - Gery.Greyhound

UPDATE, mert látom megint idetaláltak azok az egységsugarúak, akik Jobbik-fikázást látnak minden, esetlegesen kritikus véleményben.

- Senki nem mondja, hogy a Jobbik ettől az egy esettől most bűnözők pártja lett. Igen, a többi pártban is vannak ilyenek - és? Akkor most a Jobbikosoknak is szabad? Nem közpénzt loptak, ez tény - és? Nemközpénzt lopni szabad?
- Attól, hogy később elmondja Vona, hogy kizárták az illetőt a pártból, ez a válasz még ugyanolyan kínos marad. Miért nem ezzel kezdte, ha ez így van?
- Kedves Jobbikosok, ha parlamentbe, vagy úgy egyáltalán politikai szerepvállalásra készültök, hozzá kell szoknotok a kritikához is, amivel ti is folyamatosan illetitek a többi pártot, és illik megtanulni, hogy egy interjúban a kérdésre válaszolunk, így elkerülhetőek az ilyen kínos helyzetek.

-Tudom, hogy szörnyen összecsapott ez a blogdizájn, főleg ami a tipográfiai részét illeti, de most egy nagy projekt van készülőben és nincs ilyen apróságokra időm. Már csak az utolsó simítások vannak hátra az új, greyhound.hu címen elérhető leendő új oldalon, majd ott szebb lesz minden :)

 

Miközben a Jobbik folyamatosan a politikusbűnözésről és az az elleni harcról papol, Keszthelyen ingatlancsalási ügybe keveredett a párt helyi elnöke. Az eset érdekessége, hogy S. Szilárd magukat cigány származású embereknek valló elkövetők segítségét vette igénybe, akik pár ezer forintért hajlandóak voltak strómanként hitelt felvenni a banktól - olvasható egy helyi internetes újság cikkében.

Ez már eleve bizarr esemény, de önmagában nem lenne nagy hírértéke - ezek a politikusok már csak ilyenek, legyintünk. Azonban Vona Gábor kínos magyarázkodása (illetve, meg sem próbál magyarázkodni, simán megpróbálja kikerülni a kínos kérdést - kevés sikerrel, ezt még gyakorolni kell.) felteszi az I-re a pontot.

"Alig lehetek a tévébe', most végre itt lehetek ti meg ilyen jelentéktelen marhaságot kérdeztek tőlem, hogy miért bűnözik egy jobbikos politikus? Én válaszoltam a kérdésre! ...Mi, hogy a kérdés a jobbikos politikus bűnözése volt, és nem a külföldiek földvásárlása? Mocskos zsiráfmédia, szégyelljétek magatokat!"

Persze, kedves Gábor, értjük mi. Ha Jobbikus politikus bűnözik, az máááás.

A bejegyzés trackback címe:

https://greyhound.blog.hu/api/trackback/id/tr341804376

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Fideszfigyelő - 12 ügy, amivel a Fidesz darálja a Jobbikot 2010.03.16. 06:19:15

Többször írtunk arról, hogy a Fidesznek mekkora felelőssége volt a Jobbik kialakulásában az évekig nyomott radikális szövegekkel, a többéves de facto együttműködéssel és a polgári körökkel. Azonban csak most látszik igazán mennyivel keményebben lép...

Trackback: Mindenki a Jobbikra szavaz, kész! 2010.03.04. 23:06:41

Szegedi Csanád szerint nincs kizárva, hogy a Jobbik áprilisban kormányt alakít Magyarországon, egyedüli pártként, koalíciókötés nélkül.

Trackback: Nyílt levél Vona Gábornak és habzószájú médiapatkányainak 2010.03.03. 17:22:49

Vona GáborJobbik Magyarországért MozgalomTisztelt Elnök Úr!Megdöbbenve tapasztaltam, hogy (stílszerűen)  (szar)házy online hír- és véleményközlő portálukon feltüntették a Bombagyár közösségi blogon (is) egykor regisztrált felhasználói nevemet, aza...

Trackback: Politikusbűnöző a Jobbikban: Kaya Ibrahim modellel dolgozó ingtlanmaffiózó 2010.03.03. 16:00:58

A Jobbik rendet és közéleti tisztaságot ígér. Ebben más politikai erőkkel szemben könnyíti a helyzetét, hogy csak kevés helyen került hatalmi pozícióba. Márpedig a népi bölcsesség szerint a csúnya lányoknak mindig könnyebb szüzen maradni. Azonban most ...

Trackback: Vége a picsogás idejének 2010.03.03. 13:00:08

Viszonylag sokszor kerül kínos helyzetbe a magyarországi Tiszta Korrupciómentes Igaz Turbómagyarok pártja, a Jobbik. Volt a keszthelyi, khm, ingatlanos, aztán a Tiszta Pártnak  éveken keresztül nem sikerült pénzügyi beszámolót írnia, amikor s...

Trackback: Nocsak, nocsak... II. 2010.03.03. 12:15:50

Alakul ez :-) Először csak beszállító, most meg már résztvevő...Persze mindez szigorúan az ártatlanság vélelme mellet :-)Nem csak a lőszerek beszerzésében segített a Magyarok Nyilai csoportnak a Jobbik bicskei elnöke, Rihó Krisztián, hanem legalább egy...

Trackback: Bűnözőkkel a bűnözés ellen ? 2010.03.03. 12:08:30

Nem kell felelősséget vállalnia (Vona Gábor)Jobbik, mint párt környezetében és Vona Gábor "testőrségében" több olyan ember is található, akiket erőszakos bűncselekmények miatt ítélt el korábban a bíróság.A felvételek szerint alvilági nevükön ...

Trackback: Nocsak, nocsak... 2010.03.03. 11:56:20

Újabb gyanúsítottat hallgatott ki a Központi Nyomozó Ügyészség a Magyarok Nyilai ügyében. Ezúttal Rihó Krisztiánt, a Jobbik bicskei elnökét, Fejér megye 7. választókerület kampányfőnökét gyanúsítják azzal, hogy a Budaházy György vezette bűnszervezet e...

Trackback: Jobbik: a két pofon kiosztva 2010.03.03. 09:27:32

Vona Gáborék most méretnek meg először. Kiderül, hogy valódi politikai erő-e a Jobbik, vagy csak szerencsés hullámlovas. (Fotó: jobbik.hu) A múlt héten új időszámítás kezdődött a Jobbik életében. Elkezdték őket komolyan venni. Ott kezdték el a pártot...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ddance 2010.03.02. 23:19:10

Sunyi vágás, lemaradt a vége, hogy a Fidesztől sem kérdezték meg, miért írták alá a titkosításról szóló törvényt, ami lehetetlenné teszi sok esetben majd a számonkérést, vagy miért nem faggatták Lendvait stb...

Szóval ez a videó egy aljas, sunyi, patkányhoz méltó húzás. Nincs semmit titok meg kínos az egészben, csak tessék legközelebb bevágni azt az egy percet is, ami még utána jön...

csehov 2010.03.02. 23:50:43

Kedves ddance,

ok, sunyi vágás, király. de mondd már el, kérlek, miért is magyarázza meg vona kínos mellébeszélését az, hogy valakik nem tettek fel másoknak valamilyen kérdéseket?

ettől még az ügy létezik, ettől még őt kérdezték róla, és ettől még ő volt az, aki nem tudott rá semmilyen választ adni. period. azt már nem is említem, mekkora kommunikációs dilettantizmus volt ez a részéről, mert így egész biztosan ráég a dolog - a néző nem nagyon tud mást gondolni, mint hogy próbálta bármi áron kikerülni a neki kellemetlen témát. Már persze a normális, gondolkodó nézőkre utalok itt :)

Az a klassz bennetek, jobbikosokban, hogy minden szarnak elmondtok mindenkit, aki nem ti vagytok, de amikor ti szartok a pelenkába, az persze rózsaillatú. Előre röhögök, mekkorákat fogtok koppanni - és nem egyszer, hanem százszor - amikor elkezdenek majd sorjázni a jobbikban is a korrupciós ügyek, a belharcok meg a hasonlók. ja bocs, azok már most sorjáznak... vagy amikor már bent ülnek majd két éve a parlamentben a "politikusaitok", és még mindig nem lesz egyetlen kibaszott elfogadott törvényjavaslatuk sem, csak mert egyszerűen mindig leszavazzák őket. akkor majd mit fogtok trombitálni a cinikus hallgatásról meg a töketlenségről?

be kéne már hajtani a mesekönyvet a szőke hercegről, és felnőni végre.

Picsasereghajtó 2010.03.02. 23:50:43

@ddance: Baszki, már a múltkori voteoshopos kommentjeidnél is azt mondtam hogy nem vagy normális, de ez már azért sok. Olyan vagy mint a szocik, akik kommentelik a greyhound videókat amiben ez megy: "ez az adócsökkentés kormánya - az adócsökkentés vudu politika - elsődleges célunk tehát a radikális adócsökkentés" - ők erre azt mondják, amit te, hogy aljas, sunyi húzás. Közben ő csak feltett egy részletet, még meg sincs vágva, láttam az eredetit ebből, most mit változtat a lényegen hogy mit kamuzott még oda Zavrivecz utólag, a kérdésre ezt válaszolta, mert ennyit tud.

Ha az orrod alá szarok, utána bocsánatot kérek, akkor az orrod alá szartam akkor is ha a bocsánatkérést levágják a videóról, ez már nem oszt nem szoroz. Zavrivecz egy fasz, semmivel sem különb a szociknál, csak még nem tud olyan profin hazudni mint Fletó, de hát majd csak kitanulja a szakmát ő is.

Szekuriti Blogger. · http://szekuriti.blog.hu 2010.03.03. 01:45:34

@Sün! balázs: Ehh, csak nem itt is, kedves Jobbik-ellenes kommentelő-vezér? Eddig hány helyen is láttalak? És mindig Jobbik, Vona jellegű posztoknál.

Greyhound te meg jól elkurvultál...

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2010.03.03. 08:06:34

@Szekuriti Blogger: Az elkurvulás helyett én inkább a kijózanodás kifejezést használnám. 2006 őszén - valószínűleg sokakkal együtt - vastagon véstem volna a szavazólapon az X-et a Jobbik mellé, de aztán az évek során rájöttem hogy a Jobbik egy hatalmas lufi, a télapó létezését elhivő kisgyerekek szintjén gondolkodó egységsugarúak gyülekezete (elég sok Jobbikos rendezvényen voltam, úgyhogy van némi képem a törzsközönségről), és ez a lufi kegyetlen nagyot fog szólni amikor majd kidurran.
Balázst amúgy én főleg autós vs bringás kontextusban szoktam látni az utóbbiak csoportját erősíteni (helyesen :)) valamint a vote-o-shopon az egyik első alkotóként találkoztam vele. A Jobbikosoknak mániája az, hogy aki egyszer-egyszer negatív kritikát fogalmaz meg a Jobbik kapcsán, az magyargyűlölő zsidó, aki "folyamatosan uszít" a "nemzeti oldal" ellen.

Auris 2010.03.03. 08:46:04

A Vona hülyén reagálta le a dolgot, ez ténykérdés.

Én azt mondtam volna a helyében, ez nem politikai kérdés, az érintett nem politikusi minőségében, hanem mint magánember vétett. Elhatárolódni, kizárni. Kész. (Ugye az MSZP sem korrupt közösség, csak korrupt egyének vannak benne...:))

Természetes, hogy több ezres pártszervezetben lesznek akik megbotlanak majd. A kétkedőknek meg azt üzenném a helyében, hogy egyáltalán nem mindegy, hogy ilyen esetekben a rendszer korrigál és helyreállítja az erkölcsi és morális egyensúlyt, vagy ez maga a rendszer (mármint a törvénytelen, korrupt, haszonleső magatartás).

Nem lehet csodálkozni, hogy elbénázta. Nincs benne tapasztalata. Bezzeg a Nyakó Pista milyen gyakorlottan kezeli már az ilyen témájú kérdéseket. És annak örülhetünk?

Vipera01 2010.03.03. 09:09:25

Gery!

Vona valóban nem a legjobb módon reagált, de:

1. Más pártokban (a Fideszben is) százszor nagyobb mutyik mennek, valamiért mégsem lufik
2. Mikor ez az ügy kiderült, a keszthelyi elnök tagságát felfüggesztették. Ha bebizonyosodik és elítélik, akkor nyugodj meg, repüli fog a pártból. A Jobbiknál ezért kizárás jár, nem bársonyszék
3. Ahogy elmondták, többezer tagnál nehéz kiszűrni, hogy ki az aki tisztességes, és ki az aki egy gazember.

Picsasereghajtó 2010.03.03. 09:11:37

Látom, címlap. Kiváncsi vagyok, mikor jön az első "mocskos zsindex már megin' a jobbikot BÁNTSA címlapon!!!" komment.

Picsasereghajtó 2010.03.03. 09:15:11

@Szekuriti Blogger: Mindenféle posztoknál kommentelek, általában következetesen ugyanaz a véleményem ugyanarról a témáról. Az, hogy neked ebből csak a jobbikfikázás jön le, az kiválóan mutatja a szemellenzős jobbikosok gondolkodását. Be szoktam én szólogatni a szociknak is, meg a sznob Apple-fanatikusoknak, linux-hittérítő geekeknek, az autósoknak, meg még van pár ilyen csoport akik rendszeresen harcolgatnak egymással itt a blog.hu kommentjeiben.

feriboy 2010.03.03. 09:15:50

Ha vki megnézi az mtv-s videótárban ezt az adást az láthatja, hogy utána Vona elmondta, hogy felfüggesztették a keszthelyi jobbikost. Meg azt is elmondja, hogy miért kezdett el a földről beszélni.

Toky 2010.03.03. 09:16:06

Nem szoktam kommentelgetni, csak azért írok, mert csalódás, hogy te is beálltál a sorba. Pont olyanná válik a Fidesz közeli média, mint amilyen az mszp-é volt annak idején.
Azt se tudom, hogy ez a post most direkt csúsztatás, vagy csak nem jártál utána, de ajánlanám a videó "véletlenül" lemaradt folytatását 4:35-től:
www.youtube.com/watch?v=w8wFc4nXGE8

Picsasereghajtó 2010.03.03. 09:17:58

@feriboy: @Toky: Ez nagyon szép, de miért nem ezzel kezdte akkor? Bizonyára elsikkadt volna egy idő után az ügy, így viszont atomciki.

Különben az M1 mióta "Fidesz-közeli" média?

regression 2010.03.03. 09:20:13

Már megy a mosdatás, megy ám. Hiába, ha valaki vezetőt választ magának azt szentnek kell látnia, mint anyucit meg apucit.

plephyl 2010.03.03. 09:20:57

elmondta e vona ebben az interjúban, hogy felfüggesztették a keszthelyi fickó tagságát és hogy nem közpénzről van szó?
igen vagy nem, Greyhound?

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2010.03.03. 09:26:40

@plephyl: Nem közpénzről van szó, valóban, hanem mélyszegénységben élő romákat használt ki az illető. Tényleg sokkal, de sokkal etikusabb. Meg aztán egyelőre a Jobbikosoknak nincs hozzáférésük a közpénzekhez, ergo lopni se tudnak belőle, no de majd április 11 után...

plephyl 2010.03.03. 09:30:26

nem az illetőt akarom mentegetni, mint ahogy Vona sem tette, ha észrevetted.
arról van szó, hogy NINCS olyen párt, amelyik az összes tagjáért jótállna. ez nem is lehetséges.
az a kérdés, hogy milyen ügyekről, milyen pénzekről van szó és milyen arányban, milyen számban fordul elő.

persze a fenti dologhoz differenciált gondolkodásra is szükség volna, az pedig sok embernek nem adatott meg.

sertésmájkrém 2010.03.03. 09:30:27

@Toky: +1, szánalmas ami itt is megy. Hányinger.

regression 2010.03.03. 09:34:51

@plephyl: Végülis felfüggesztették vagy sem? Ha igen miért nem mondta el? Mondjuk hogy őszinte legyek nekem mindegy, mert ha most nem is, később úgyis fognak lopni -- nem angyalokra szavazunk.

Attila64 · www.sagaontour.ca 2010.03.03. 09:35:30

Hát igen... egy jobbikosról VÉGRE kiderült. Sorszáma: 1.

Csak a lista teljességéért:

mszp: 333.
szdsz: 666.
fidesz: 222.

Azt tudtátok, hogy a papok között is vannak törvénysértők? Akkor az egész egyház törvénytelen? Nyilván nem.

A Jobbikban is lesznek törvénysértők, ne áltassa magát senki!

A kérdés inkább az:
1. Milyen mechanizmusokat építenek a rendszerbe ennek megakadályozására.
2. A törvénytelenséget a rendszer milyen módon kezeli (eltussolja, feltárja, tagot kizár stb.)

szmoker (Homo Trollicus) 2010.03.03. 09:37:43

@Sün! balázs: "Különben az M1 mióta "Fidesz-közeli" média?"
Amióta a cucilisták a Duna TV-nek adták a támogatást, azóta az M1 eléggé dörgölőzik mindenkihez.
Csak a Bettelheimet húznák már le a klotyón...

Picsasereghajtó 2010.03.03. 09:38:00

@Attila64: Végül is, ilyen alapon az MSZP-nek is tiszta lehet a lelkiismerete, hiszen Zuschlag és a többi bűnöző börtönben van.

2010.03.03. 09:43:53

Gyönyörű. Ez a tekintet! Ez a kínos mellébeszélés! És még ő kéri ki magának, hogy miért nem a programunkról blablabla.

Muad\\\'Dib 2010.03.03. 09:44:25

@Sün! balázs:
Hát, ha azt az apróságot leszámítjuk, hogy legutóbb amikor hasonló eset derült ki a Jobbikban valakiről azonnal kizárták, míg az MSZP azt nyilatkozta, hogy úgy érzik az ügyészség politikai nyomást gyakorol a maszopra (sic!) és ezért nem látják indokoltnak a letartoztatott taguk kizárását. Tényleg, szinte ugyanaz a reakció.

serko_ 2010.03.03. 09:46:07

és akkor most fog majd jönni a választások tisztaságát felügyelni az iráni forradalmi gárda, vagy nem?
:D
ez egy fantasztikus dzsobbájkos ötlet volt ám nem is olyan régen.

plephyl 2010.03.03. 09:46:29

@regression: ha végignézed az interjút, akkor láthatod, hogy Vona nyilatkozik arról is, hogy felfüggesztették a tagságát. tehát elmondta itt ebben az interjúban... láss, ne csak nézz.

"ha most nem is, később úgyis fognak lopni"

igen, lehetséges, hogy lesznek köztük korruptak, azonban előre kijelenteni, az kicsit előítéletesnek hangzik...

bonag 2010.03.03. 09:48:46

ez az egész interjú arra ment ki, hogy lejárassák a Jobbikot, mert félnek tőlük mint a tűztől!! de Vona jól helyre rakta azt a 3 komcsi szélhámost!! he-he

Hümüzhümümüz 2010.03.03. 09:51:08

Mekkorát nevettem! Beszarok! :D :D :D Ez a Vona egy robot. Beleprogramozták a beszédét, néz ki a fejéből, aztán másra válaszol. :D Kékhalál biztos, mert vindózon fut. :D :D :D :D

Amúúúgy: ha egy Jobbikos bűnözik, rosszalkodik arra azt kell mondani, hogy HAZAFI! :D Nem hitelt csalt a keszthelyi jelölt, hanem az ország érdekében magához vette a zsét! :D :D :D

Mizu 2010.03.03. 09:52:01

:)

gayhund te tudatlan vagy, es manipulativ.

Mizu 2010.03.03. 09:54:55

Igaz, azt én sem értettem hogy miért nem beszélt róla, hiszen ha bebizonyosodik hogy így is volt, akkor is ami tőlük elvárható volt (felfüggesztették a tagságát) azt meg is tették időben.

steve85a 2010.03.03. 09:55:09

"plephyl
2010.03.03. 09:20:57
elmondta e vona ebben az interjúban, hogy felfüggesztették a keszthelyi fickó tagságát és hogy nem közpénzről van szó?"

Ja, hogy nem közpénzt azt szabad lopni?
Ezt eddig nem mondták ezek a dísznácik.
Hol van ilyen barmoknak boltja? Oda lehet menni büntetlenül lopni!

Roan 2010.03.03. 09:58:44

Én nem érzem a sunyi vágást, egészen egyszerűen sikerült ügyetlenül lereagálnia az esetet. Ha az elején azzal kezdi, hogy kizártuk, elhatárolódunk, stb. akkor azt érzem, hogy igen, ez így rendben van. Na de hogy mosakodással kezdi?

És egy idézet a végére, hátha valaki elgondolkodik rajta:

„Minden hatalom korrumpál. Az abszolút hatalom abszolút korrumpál.” - Lord Dalberg

aliendriver 2010.03.03. 09:59:44

Egyreszt a video valoban hamisan mutatja be az interjut, mint minden vagas. (milyen erdekes, h az oszodi beszednek is csak a vagott verzioja kapott szarnyra, es az alapjan lett megitelve, de persze ez igy helyes..pfff)

Masreszt a teljes interjut megnezve a velemenyem az, hogy attol, hogy viktorka, es ferencke, es a tobbiek csinalhatjak, akkor mi miert nem elharitas nem ep szerencses, es ezen az sem segit, h az erintett jelolt parttagsagat felfuggesztettek. Megpedig azert nem, mert a jobbik ugyanojan sardobalo kisovodas, aki a tobbiek ocsarasaban latja a politikat, mint a tobbi jelenlegi parlamenti part, amibol mar k**ra ki**szottul elegem van, es a jobbik innentol elveszti a hitelet, hogy valoban radikalis valtoztatasra keszul, mert ugyanolyan szint visz a parlamentbe, ami mar jelenleg is ott van.

Ezert szimpatizalok az LMP-vel, ami egy konkret, kezzel foghato programon tul (ami a jobbiknak is megvan, es attol eltekintve, h az en gondolkodasomnak nem felel meg, egyaltalan nem rossz) egy olyan szint akar vinni a politikai eletbe, ami azt (remelhetoleg) alapjaiban valtoztatja meg, es ezt lathatjuk toluk most is.

Neuf á la banque 2010.03.03. 10:02:15

Gerygyerek! Ha idézőjelbe raksz valamit, akkor nem ártana azt odaírni ami valóban elhangzott az idézett ember részéről. Amúgy készül már az új Fideszes kampányfilm?

k.o._laci 2010.03.03. 10:06:05

Tulajdonképpen az a lényeg, ha bebizonyosodik a bűnössége akkor mi lesz vele. Amennyiben kirakják a pártból, akkor ok. Ha kimenekítik valami párt közeli céghez, vagy mentelmi joggal hadoválnak akkor az gáz. Ha jelen esetben felfüggesztették a tagságát, akkor nem tudom mi mást kellene még tenni.

is 2010.03.03. 10:06:09

hát igen, én még emlékszem, amikor videoval Morvai Krisztinát követted, és a rendőrterrort próbáltad nyomni.

gratulálok, kevesen fordulnak meg az úton. most még a vizitdíjas népszavazással kell szembefordulni, meg a kordonbontással, meg hasonlókkal, és máris tiszta lappal kereshetsz magadnak pártot.

Pékszakállú Henceg 2010.03.03. 10:07:05

Ebből a videóból maximálisan látszik, ha a Jobbikot beszavazzák a parlamentbe, akkor eggyel több párt lesz, amelyik lopni akar, és lopni fog.És ha már közpénzről van szó, az ÁSZ felé mikor fognak elszámolni a bevételeikkel? Egyik kutya, másik eb!

Parajpuding 2010.03.03. 10:07:07

Vona legalább emberi, minden hibájával együtt. Nem szóforgató és minden kérdésre hazug válasszal felkészült moslék, ahogy azt a mai parlamenti politikusoknál megszoktuk. Azt hiszed blogbejegyző kispajtás, hogy ez majd eltántorítja a jobbikos szavazókat, netán a bizonytalanokat? Elég butuska vagy. Éppen ellenkezőleg. De köszönjük! :)))

Muad\\\'Dib 2010.03.03. 10:07:32

Egyébként tényleg szánalmas, hogy amíg jó pár politikus a sitten is kapja a busás állami fizuját, itt pörög a sok fasz, amikor rögtön felfüggesztették az illető tagságát. Mégis az ilyen embereke, mint ez az egységsugarú Hümüzhümümüz vajon mit várt. Hogy lelőjék a pártszékház előtt?

blah 2010.03.03. 10:07:45

hehehe... Na ennyit a nagy megváltóról... :) Szépen sorban kiderülnek a jobbiknál is az okosságok. Fel kéne már ébredni emberek, az ég kék a fű zöld a politikus meg lop csal hazudik. Nem mondom, hogy nincs a jobbikban jóravaló ember, de nem több mint az mszp, fidesz akármi soraiban. Így aztán tényleg megéri lelkesedni. Lassan kiderül, hogy nemcsak nem értenek jobban semmihez hanem ugyanolyan senkiházi megélhetési politikusok mint a többi. SZEBB JÖVŐT!!! :)

WagnerÚr 2010.03.03. 10:07:57

Gyermekeim az Úrban!
Választások vannak. Megmondták előre hogy mocskos lesz.
Kinek a kezében van a média? Azoknak akiktől a Jobbik szavazatokat vesz el.
Mi a cél? Minél több szavazatot viszzaszerezni.

Az eszközök nem számítanak.. hogy is mondják? a cél szentesíti az eszközt?

Érdemes megnézni Pörzse lakossági fórumát a youtube-on. Megkérdi kik szavaztak a Fideszre ezelőtt. Kb a teremben levők fele. Ja és az MSZP továbbra is 10%-on vívja élet-halál harcát.

tcom 2010.03.03. 10:08:12

Most olvasom, hogy "lehet, hogy jün a bicskei!"
Vagyis egy hangfelvételen a bicskei jobbikos elnököt várták segíteni, amikor rálőtek Hiller házára.

Ez kell a népnek. Pár év és a Miép után mehet a jobbik is a fél százalékra.

Neuf á la banque 2010.03.03. 10:08:52

@Gery.Greyhound: Ja mert több ezer tagjukból, egy addig büntetlen előéletű bűnözésre adta a fejét, akit ráadásul már fel is fügesztettek. Szerinted ezt, hogy lehet kivédeni. Vonának el kéne mennie egy jóshoz és minden egyes Jobbik tagról jövendőt kéne mondatni vele? Mondjuk megértem, hogy a kis narancsos agyaddal már közpénzlopásokat vízinálsz. Ezért kapod a fizud Vityáéktól.

Attila64 · www.sagaontour.ca 2010.03.03. 10:10:08

@Sün! balázs:
"@Attila64: Végül is, ilyen alapon az MSZP-nek is tiszta lehet a lelkiismerete, hiszen Zuschlag és a többi bűnöző börtönben van."

A példád és a következtetésed akár jó is lehetne.
De: zusi és tsai a felsőbb párt és állami vezetés tudtával, engedélyével, cinkos félrenézésével, egyesek aktív támogatásával csinálták az okosságot.

A felfüggesztett jobbikos üzelmeire ez nem áll meg.

pcland-hu · http://www.pcland.hu 2010.03.03. 10:10:20

eccerű országban eccerű emberekre eccerű jelszavakkal... vot már ilyen máshol máskor

halál megdöglessz kinyírunk ® · http://href.hu/x/73ug 2010.03.03. 10:16:04

még, még, még, ez így kibaszottul nem elég...

tcom 2010.03.03. 10:17:17

Vonáról az embernek Szálisi jutna eszébe. Ugyan Szálasi emberiség elleni bűntetteket hajtott végre, de igen művelt katonatiszt volt. Nem ócska kis hatalomvágyból, megélhetési pilitikából ment "nemzetvezetőnek", hanem elvei, szándékai voltak. Az más dolog, hogy elképzelései leginkább a sztálinista kolhoztársadalom mintájára formálták volna az országot egy kis bigott kötelező vallásossággal.
Azt akarom mondani , hogy a régi idők diktátorainak is volt jellemük a mai kis kádári-szalon-szélsőjobb önjelölt, jellemtelen csúszómászóikhoz képest.

Pékszakállú Henceg 2010.03.03. 10:17:18

@Attila64: "De: zusi és tsai a felsőbb párt és állami vezetés tudtával, engedélyével, cinkos félrenézésével, egyesek aktív támogatásával csinálták az okosságot."
Tudsz valamit, amit az ügyészség nem? Nosza, rajta! Egyébként pedig ez az ügy a 60 milliójával bagatell annak tükrében, hogy a pártok idén kb. 5-6 milliárdot költenek majd kampányra, többek között a jobbik is. Miből???

tcom 2010.03.03. 10:19:35

@Neuf á la banque:

A bicskei, meg a keszthelyi elnökről beszélünk. Mit művelnek az egyszeri köpcös gárdisták?

nitro1 2010.03.03. 10:19:57

@regression: De hát elmondta, ha megnézed a teljes videót, nem ezt a vágottat, ahogy Toky be is linkelte... www.youtube.com/watch?v=w8wFc4nXGE8

Muad\\\'Dib 2010.03.03. 10:21:05

@blah:
Ennyire nehéz megérteni? Várj, keresek példát:

"...Józsa István a TV2-nek kijelentette: bár fenntartják az ártatlanság vélelmét, de a kampány előtt politikailag helyes kérés, ha visszalépésre szólítják fel Hagyó Miklóst. A kétnapos gondolkodási időt a politikus azzal magyarázta: Hagyónak van egy kerületi pártszervezete, akik jelölték, velük tehát egyeztetnie kell. Arra a hírre, hogy parlamenti mandátumáról nem kíván lemondani a volt főpolgármester-helyettes, Józsa István úgy reagált: az MSZP csak a választást érintő mandátumairól való lemondást (egyéni, területi és fővárosi képviselőség) kérte, a parlamenti mandátum nem tartozik ide..."

"...Staudt Gábor, a Jobbik Etikai és Fegyelmi bizottságának elnöke az [origo]-nak megerősítette, hogy felfüggesztették S. Szilárd párttagságát és etikai vizsgálat indult ellene. "Gyűjtjük be az információkat, nagyon gyorsan be akarjuk fejezni a vizsgálatot, mert a Jobbikra is rossz fényt vet az ügy" - mondta Staudt, aki nem tudta megmondani, mikorra lesz eredménye a vizsgálatnak..."

Nem érzed a különbséget, ugye?

Szekuriti Blogger. · http://szekuriti.blog.hu 2010.03.03. 10:21:56

@Gery.Greyhound: persze sok egységsugarú van a Jobbik körül is, de minden pártnál van ilyen, lásd MSZP nyugdíjas, FIDESZ kurváraértelmniségi, SZDSZ húdelaza drogos, LMP dettó, MDF újgazdagálpolgári, MUNKÁSPÁRT régenjobbanéltünkember

Ha a Jobbik bejut a parlamentbe, akkor lekopik róla a hülyeség, így lehet nagy párt. Én leszarom, ki mit beszél, a Jobbik érdemel egy lehetőséget, mert a mai pártok közül nem látok változást. Emellett ha a Jobbik még tényleg is csinál valamit, akkor már megérte.

@Sün! balázs: már talán harmadszor mondom el értelmesen, hogy te mindig csak leugatod Vonát, a Jobbikot, ami oké is, lehet véleményed, csak ha megkérdem miért, akkor mindig jön, hogy én szemellenzős Jobbikos vagyok. Ez most akkor milyen válasz? Szemellenzős?

indapass90210 2010.03.03. 10:24:22

Nem lehet, hogy Vonát maga Togyán csinálta?

Szekuriti Blogger. · http://szekuriti.blog.hu 2010.03.03. 10:24:26

@Szekuriti Blogger: amúgy meg az ország értelmesebb 50%-a nem pártfüggő, én sem vagyok Jobbikos. Mindenki arra szavaz, akinek a céljai a legszimpatikusabbak, ergo azt teszi, amit én szeretnék. Ha ilyen 100%-ban nincs - és persze nincs - akkor meg kell nézni, ki hozza a legjobb százalékot. Nálam jelenleg most a Jobbik vezet, Fidesz a vége felé, MSZP nagyon vége, SZDSZ a legalja, a középre meg nem tudom, kit tegyek.

baliquez 2010.03.03. 10:27:35

...és mindennapi index-címlapos Jobbik-fikázásunkat add meg nekünk ma, ámen.

nitro1 2010.03.03. 10:27:58

@Szekuriti Blogger: A Kétfarkú Kutya párt programját láttad már? ;-)

Blackrock (törölt) 2010.03.03. 10:32:25

Időnként nem tudom eldönteni, hogy Vona Gábor valóban ennyire sötét vagy csak ez neki az imázsa?

Metal Warrior · http://ordogvilla.blog.hu/ 2010.03.03. 10:34:01

Szegény Gerit ne bántsátok, kilóra megvette még tavaly a Fidesz (gondolom, mindenki emlékszik, az EP-kampányra, ahol eladta nekik a filmjét), azóta szegénynek ezt a szekeret kell tolni...
Ha elfogy a pénz, lehet, ő is kijózanodik...

MidlifeCrisis 2010.03.03. 10:35:28

@baliquez: "...és mindennapi index-címlapos Jobbik-fikázásunkat add meg nekünk ma, ámen."
Ja-ja. És azt hiszem, a java még hátra van. A múlt héten hallottam valahol, hogy "a kampány március 1-től újabb szakaszába lép". És hogy, hogy nem, meg is jelent B.ZS. újabb levele. Annak idején, amikor a szadeszos K. Janinak írt ilyet, esküszöm, szimpatikusabb volt...

teknős 2010.03.03. 10:37:25

@baliquez: Az a baj, hogy nehezen tűritek és a Szent Jobbik, amelyik, mint az erkölcsi magaslaton állás pártja, adja el magát és szentként tiszteli a funkcionáriusait, lazán cserben hagyja csupán a látszatra is(tudod, ártatlanság vélelme). Marha egyszerű lenullázni a Jobbikot, idióták.

Ehhez persze nem elég Putyin pénze és az orosz nagykövet sem tud rajta segíteni, hiába nyalogatja Vona hetente a talpát Vona.

Apropó, megkérdeztétek már, miért jár rendszeresen Vona az orosz nagykövetségre?

misimackó 2010.03.03. 10:37:46

A korrektség kedvéért itt a teljes interjú. 11 percnél kezdődik az itt kivágott kérdés. Viszont kicsit tovább nézve az eredetit, már a válasz is kiderül.

videotar.mtv.hu/Videok/2010/02/25/09/Radikalis_valtozast_akar_a_Jobbik.aspx

Ezzel a videóvágással nagyot csalódtam Greyhoundban. Ez így szándékos csúsztatás, árulkodóan rosszindulatú. Kár érte!

Szekuriti Blogger. · http://szekuriti.blog.hu 2010.03.03. 10:38:02

@Metal Warrior: Az a FIDESZ nagy leégése volt, tudniillik az a videó ilyen általános iskolai 8. osztályos szintet képviselt. Ehhez képest a Best of GY csúcsminőség, pedig az is 4 éves, és ahogy látom azóta Gery folyamatosan fejlődik.

De engem nem zavarna, ha megint ilyen amatőr munka lenne a Fidesz kampányvideó, lehetne röhögni...

regression 2010.03.03. 10:38:02

@nitro1: Jóvanna, sajnos nem tudom egyik videót se megnézni. Ha kizárta akkor respect. Gerynek meg sün.

tibike3 2010.03.03. 10:38:11

Az Ire ap ont az lenne ha a többszörösen elítélt bűnöző budaházit bejuttatnák képviselőnek. Nem elég égés az országnak, hogy a vigyorgó debil szőkét az eu parlamentbe mutogatjuk?

MidlifeCrisis 2010.03.03. 10:39:25

@Dövan: OFF; apropos Torgyán:

kepviselofunky.blog.hu/2010/03/01/napi_hulye_parthonlap_kattintson_az_elnok_fejere

Bakker, és még milyen fejek vannak itt... Vörös Vince, Maczó Ágnes... :)))

ON

m.logic 2010.03.03. 10:40:22

@Gery.Greyhound: Nagy köcsög vagy, de mind1.

Közvetlenül a keszthelyi jobbikosról való kérdés előtt is a fideszes riporter dumált és felrótta Vonának, hogy mit csinálnak egyes szimpatizánsaik. Mintha a pártok felelősek lennének szimpatizánsaikért. Ilyet nem kérdeznek pártelnököktől.

Ezután kérdezett a keszthelyi jobbikosról. Ez ügyben pedig már egy hónapja tudjuk a híradásokból, hogy felfüggesztették az illetőt. De persze a fideszes csóka ez alapján a Jobbikot akarja bemártani.

A tény az, hogy a Jobbik megtisztítja magát minden egyes tagtól, aki elkövet valamit. Az Mszp kinevezi az ilyeneket miniszternek. A Fidesz csak a kishal bűnözőktől szabadul meg, a nagyhal bűnözőktől nem.

bonebear · http://cinca.blog.hu 2010.03.03. 10:40:53

Bármi is volt ezen mondatok előtt vagy után, ez a válasz szerencsétlenre sikeredett. Vona vegye tudomásul, hogy az interjú műfaja arról szól, hogy kérdezik, ő meg válaszol.

Muad\\\'Dib 2010.03.03. 10:40:59

@tibike3:
Az országnak az az égés, hogy kurcsány és bandája évekig hamis statisztikákat küldött az EU-nak.

caralho voador 2010.03.03. 10:42:08

Ezért érdemes volt 2 hónap után visszajönni Gerykém, jól van. Úgy látszik, az mszp, szdsz, mdf környékén már nincs semmi kritizálnivaló. Szép kis fideszdroid lettél, sebaj. Pihenj, C3PO, menj, olajozd be magad.
Amúgy elfelejted megemlíteni, hogy: 1. Vona közli, hogy az illető tagságát felfüggesztették az eset tisztázásáig
2. a politikusbűnözés, felteszem, elsősorban a közpénzek eltűntetését jelenti. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy ha valaki magánemberként csal, az rendben, illetve mindez nem kínos a Jobbiknak, mert az. De hogy az egész fideszes sajtó most azon rugózik, hogy végre talált 2 db jobbik-közeli gyanús ügyet az országban, az röhej.
Én mindkét párttal szimpatizálok, és marhára nem fér a fejembe ez, amit te és a hozzád hasonlók művelnek az utóbbi időben. Remélem, legalább megfizetnek érte...
A végén kiderül, hogy Gery Greyhound sem több, mint netes zsebbayerzsóti.

Valakinyolc 2010.03.03. 10:42:39

Szar post egy szar embertől.

m.logic 2010.03.03. 10:43:47

@bonebear: Ha szökőévente egyszer bemehet, akkor ne kelljen már folyamatosan védekezni 3 tetű támadásai ellen.

Esetleg még 2014-ben is a keszthelyi Jobbik elnökről kérdezgetik majd.

Kíváncsi lennék, hogy reagálna a Fidesz meg a Maszop a kuruc.info kérdezgetésére.

Énszóltam 2010.03.03. 10:44:10

Száááánalmas vagy kutya. Most azért fizetnek neked a VALAKIK, hogy a Jobbikot próbáld meg sározni? Mi lesz veled, ha a lufiról kiderül, hogy egy páncélozott Zeppelin? (Nem kell jönni a Hindenburg példájával, mert ennyire futná csak tőled.)

Azor 2010.03.03. 10:45:41

Kedves GeryGayHound

nézd meg az egész videót.
ez egy kiválló húzás volt vonától, először elmondta h mit akar, utána pedig megmagyarázta a veszprémi jobbikos mamájának esetét is. A - hetiválaszos bértolnok haverod jól láthatóan azt sem tudja hol van. -
csak te vagy olyan kis aljas buzi h azt levágtad róla.

mindenki más szörnyű propagandista de ha a fideszes polgári médiahackerek ügyeskednek az máááás?

explorer68 2010.03.03. 10:46:46

@zme: Nem kínos mellébeszélés volt hanem tudatosan szívatta a kérdezôt, de ehhez szem is kéne, hogy észrevedd. Egyébként melyik párt tett külön esküt a JOBBIK-on kívül, hogy ha méltatlan lesz a képviselôi feladtára lemond magától??? Nem úgy mint az MSZP-SZDSZ akik felfelé buknak, ha kiderül róluk valami! Rohadt nagy a para a JOBBIK-tól, ezért van az, hogy ilyen vágott lejárató videók jelennek meg az interneten. A legújabb JOBBIK-lejáratás, hogy a Benkő György százhalombattai vállalkozóra hivatkozva, aki titkos hangfelvétellel bizonyítja, hogy egy JOBBIK-os képviselôjelölt benne van a Hiller házának a megtámadásában. RÖHEJ!!! Érdekes, hogy ha a kormányon lévôkkel kapcsolatban tényszerû bizonyíték is merül fel az nem nem egy szaros hangfelvétel, akkor ott nem történik semmi!!!

prometheus_X 2010.03.03. 10:47:02

Senkit nem érdekelne ez az egész ügy, meg még a másik többi döglött hal szagú finomság, ha a Jobbik nem úgy állítaná be magát, mint a patyolat tisztaság netovábbját, a magasan a cigánybűnözés és politikusbűnözés erkölcsi fertője fölött álló, majdhogynem Isten akaratából létrejövő - következésképpen szentséges - ősforrása a tisztességnek és a törvények tiszteletének.

Érthető a probléma? Vagy cirkalmazzam még, hogy átmenjen?

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.03.03. 10:49:31

a sok mellebeszelonek uzenem:

a jobbik tisztasaga nem letezo fogalom. egy szelhamos es egy terrorista eddig a merleg.

es ha a jobbik tovabbra is ugy definialja magat, mint a tiszta part, akkor mar hazudik is vona:-)

plb 2010.03.03. 10:49:56

A politikusok akkor hazudnak, ha nyitva van a szájuk. Vona Gábor sem kivétel.
Aki hazudik az lop!

Énszóltam 2010.03.03. 10:50:12

prometheus_X, te is a haverjaid haverjaitól hallottad, hogy mit mond magáról a Jobbik. Tájékozatlan és buta (vagy szándékosan hazudozó) szürkemassza vagytok.

plephyl 2010.03.03. 10:50:36

"Mindenki arra szavaz, akinek a céljai a legszimpatikusabbak, ergo azt teszi, amit én szeretnék. Ha ilyen 100%-ban nincs - és persze nincs - akkor meg kell nézni, ki hozza a legjobb százalékot. Nálam jelenleg most a Jobbik vezet, Fidesz a vége felé, MSZP nagyon vége, SZDSZ a legalja, a középre meg nem tudom, kit tegyek."

én ugyanígy gondolkodom.
remélem egyre többen leszünk.

m.logic 2010.03.03. 10:51:35

@prometheus_X: Az, hogy egy kisember a saját szakállára mit követ el, az nem a Jobbik felelőssége. Ez nem felülről vezérelt maffia, mint az Mszp-Fidesz-Szdsz-Mdf esetében. De az ilyen kis fideszes köcsög riporterek ennek akarják beállítani.

Vona persze ügyesebben is lehetne. Tudnék neki kommunikációs tanácsot adni, de nem rovom fel neki, hogy 3 ellenséges köcsöggel szemben nem a legcsodálatosabb választ adja.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.03.03. 10:52:13

@Énszóltam: hat eddig a legnagyobb utokartyajuk az volt, hogy ok egy tiszta part.

ket zsidozas es egy ciganyozas - vagy forditvba? nem mindig tudom kovetni egy bizonyos szellemi szint alatt mozgo emberek suletlensegeit.. - kozben legalabbis ez birta elhagyni a szajukat:-)

II.Briandrew 2010.03.03. 10:52:15

juj ez nagyon durva...ez olyan, mintha nem is hallotta volna a kérdést...elég beszédes ez drága jobblikos barátaim, nem?

blah 2010.03.03. 10:52:23

@Muad\\\'Dib: ezzel most mit akarsz megmagyarázni? Hogy a redvás szendvics jobb mint a gennyes tus?
Lefogadom 10 éve még a fideszt istenítetted így... Ne érts félre bár csak a jobbik olyan jónak bizonyulna amennyire istenítik a támogatóik. De elég szkeptikus vagyok a politikusokkal kapcsolatban, nem is leszek meglepve ha előkerül még egy két ember a nagy magyar pártból akik nem éppen hazafiként cselekedtek... :)
Ez ami itthon folyik politizálás néven inkább szociológiai probléma mintsem ideológiai... Ezért is mindegy ki kormányoz, az inkább a lényeges, hogy mekkora többséggel. Mert a mindenkori ellenzék nem fog mást csinálni gáncsoskodáson kívül, az elkövetkezendő pár ciklusban másra nem látok esélyt. Ez meg lássuk be erősen gátolja az egyről a kettőre lépést és ez nem jó se neked se nekem.

Énszóltam 2010.03.03. 10:52:32

az igazi Sipi te sem olvasod el a kommenteket, ha már nem vagy tájékozott a politikai történésekben... Az érintett egyén tagságát felfüggesztették.

De akkor szerinted melyik a másik kettő párt közül az, amelyikben nincs szélhámos és pénzügyi terrorista?

MidlifeCrisis 2010.03.03. 10:53:11

@prometheus_X: "ha a Jobbik nem úgy állítaná be magát, mint a patyolat tisztaság netovábbját, a magasan a cigánybűnözés és politikusbűnözés erkölcsi fertője fölött álló, majdhogynem Isten akaratából létrejövő - következésképpen szentséges - ősforrása a tisztességnek és a törvények tiszteletének."

Csak egy aprócska kérdés: ezt így, akár megközelítőleg szó szerint leírva hol olvastad?
Mert ez is kicsit olyan, mint amikor egyes pártok képviselői azt feszegetik, hogy a Jobbik egyébként gyűlölet- és hecckampányt folytat. Hol is? Mikor is?

MidlifeCrisis 2010.03.03. 10:54:13

@az igazi Sipi: küldj már egy linket légyszi!

Gabbesz 2010.03.03. 10:54:16

Hajrá nácik! Védjétek a Führert!

Énszóltam 2010.03.03. 10:54:37

Zsidózás és cigányozás? Ha téged megver egy cigány banda, és utána azt mondod, hogy megvertek a cigányok, az is cigányozás?

explorer68 2010.03.03. 10:54:41

@teknős: Barom vagy, mi az hogy ártatlanság vélelme? Nézz már körül a pilitikailag jobban szocializálódott tôlünk nyugatabra lévô országokban. A miniszteri bársonyszékbôl is lemond vagy kibasszák a legkisebb kihágás miatt is!! Eszednél vagy öreg ez a NORMÁLIS reakció csak az ilyen barmok mint te ezt még nem tanulták meg, de ne félj megfogod tanulni!!

Illumination 2010.03.03. 10:54:57

@bonebear: de baszod, a válasz lett levágva, ez a lényeg...

2010.03.03. 10:55:38

Kákán a csomót esete. Jobbik közellenség lett, el kell áztatni. Sír a sok idióta, hová süllyed az ország, mikor végre 20 év után nagy nehezen feltűnik a változás lehetősége, itt az istenadta alkalom a jobbik személyében, elkezdi keresni hol lehet lenyomni a fejét a víz alá. Régi tolvajainkkal, ide juttattak megbocsátóak vagyunk, akik bűnlajstroma végtelen, azokat visszaszavazzuk hadd lopjanak romboljanak tovább. Aki egy kicsit kikaparná a szarból az országot, legalább a lendülete megvan, azt elgáncsoljuk. Érthetetlen baszki. Vagy hülyék lakják ezt az országot, vagy annyira szürreális már számunkra egy normálisan működő ország képe, hogy a saját makacsságunk minden erejével fent akarjuk tartani a jelenlegi káoszt.

Énszóltam 2010.03.03. 10:55:50

@II.Briandrew: Nézd meg az eredeti videót, vagy nem látsz a VÖRÖS ködtől? Ott válaszol a kérdésre, legnagyobb sajnálatodra. Csak a haverjaid kivágták azt a részt, mert ez a megszokott dolog náluk.

nazer 2010.03.03. 10:56:20

éljen a Jobbik,család és ismerősök 12 kopogtatót szereztem nekik.

Cionista Pista 2010.03.03. 10:56:47

mindenki iylen szánalmas köcsög lesz, aki eladta magát Fidesznek?

az évtized amőbái a fideszesek lesznek...

szal a Jobbik tehet arról, hogy egy darab sikkasztó köcsög úgy gondolta, hogy nocsak itt egy feltörekvő párt, odaül a fazékhoz...

ez lenne minden a Jobbik ellen?

a terrorista kezdetű bohózatot hagyjuk...

explorer68 2010.03.03. 10:57:12

@Gabbesz: Te elvakult idióta. Te melyik führert véded most éppen OV, BG, GYF válassz. Mindeni véd valamit, mert kapaszkodni kell valamibe, hogy a reménnyel túléld ezt a szart ami van! Miért vagy ennyire vak?

II.Briandrew 2010.03.03. 10:57:16

@Énszóltam:

láttam...és nem vagyok vörös, de ez téged a legkevésbé se zavarjon...

krj 2010.03.03. 10:59:40

miért is gondolnánk, hogy ez a jobbikos banda tisztakezű, mint bárki más? még a pártpénzzel sem tudnak/akarnak elszámolni, beszámolót leadni stb. lesz majd ám nagy koppanás, ahol ők működnek majd...

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.03.03. 10:59:49

@MidlifeCrisis: de a te kedvedert itt van rogton a jobbik kiskatejanak 16. pontja, aholis azt fejtegetik, hogy az elszamoltatashoz valo jogot a part tisztasaga szolgaltatja.

16. A Jobbik felelősségre vonná-e az elmúlt húsz év politikai bűnözőit?
Ezt sokan ígérték már, de sohasem valósult meg, mivel akik mondták, azok is részét képezték a fehérgalléros, politikusbűnözőknek. A Jobbik azonban új erő, tiszta párt. Nem köt bennünket sem a kommunizmus, sem az elmúlt 20 év politikai bűnözésének terhe, így bátran állunk a számonkérés és az igazságtétel élére.

a jelek szerint megis csak arrol van szo, hogy a jobbik a konkurenciat akarja eltuntetni a sajat mutyijai utjabol:-)

hááááát 2010.03.03. 11:00:56

Üdvözöljük a klubban Vona kartás.Viktorral jól ellesztek együtt.

Igen van egy ilyen promblémánk,a tagságát felfüggesztettük, ha beigazolodik a vád felnégyeljük.Snitt

Miért nem ezt mondja?Egyébként a kedves jobbikosok miért a "Zsindex" olvassák és kommentálják,ha szerintük itt mindenki ellenük van?Én még mindig hezitálok kire szavazzak, de pont ezektől a kommentektől kezd elmenni a kedvem.

kitvalasztanal.hu - Választási tippért notebook! · http://www.kitvalasztanal.hu 2010.03.03. 11:00:57

Epic! Epic Fail! Annyira, hogy le is mentettem :)
Vona eltanulta Morvaitól, biztos túl sokat nézte az Eu parlamenti offtopic felszólalásait. Következő az lesz, hogy pizsamában hivatalos rendezvényre...

explorer68 2010.03.03. 11:01:06

KÁR VITATKOZNI EZZEL SOK MARHÁVAL! EGY VOLT FIDESZES! 30 KOPOGTATÓT GYÛJTÖTTEM A JOBBIKNAK! :)

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.03.03. 11:01:17

@Cionista Pista: jobbik kiskate, 16. pont..:-)

uhh..
mennyit fogom en ezt rohogve hasznalni meg...:-DDDDD

Énszóltam 2010.03.03. 11:01:24

@az igazi Sipi: Felfügessztették a fickót, most akkor mi van...? A zsidesz - maszop a bűnöző tagjaikat nyíltan védelmezte, vagy zsíros állásba dugdosta el az elvtársakat / haverokat.

Szerintem aki itt hőbörög annak is jutot morzsa a pártmutyikból, és féltik a rablásból származó fix bevételüket.

kamasuka 2010.03.03. 11:01:31

@Toky:
Elég sokszor van csúsztatás máshol is. Az, hogy nagynehezen kijött belőle a válasz, az egy dolog. Tök olyan volt, mint amikor a Napkeltében egy SZDSZes majmot faggattak valamiről, ő meg tök másról beszélt, ráadásul olyanról, aminek köze sem volt a témához. Csak ott továbbléptek, itt nem.

@Vipera01:
"1. Más pártokban (a Fideszben is) százszor nagyobb mutyik mennek, valamiért mégsem lufik
2. Mikor ez az ügy kiderült, a keszthelyi elnök tagságát felfüggesztették. Ha bebizonyosodik és elítélik, akkor nyugodj meg, repüli fog a pártból. A Jobbiknál ezért kizárás jár, nem bársonyszék
3. Ahogy elmondták, többezer tagnál nehéz kiszűrni, hogy ki az aki tisztességes, és ki az aki egy gazember."

1. Főleg más pártokban. Szerettek ti is összemosni dolgokat.
2. Mindenhol ez megy. Európában vagyunk. Az persze külön téma, hogy az MSZPnél vannak kékek és világoskékek is.
3. Pontosan. Mint mindenhol. Ez a politika. Ez az amit ti úgy hírdettek, hogy ártatlan Jobbik, mert nálunk ilyen nincs. Szopi, de van.

II.Briandrew 2010.03.03. 11:01:51

az a hazafi, aki randalírozik az utcán, nekirohan a TV-székháznak, kukát gyújtogat, és közben mindenkit zsidózik, buzizik, molotov-koktélokat gyárt, itt-ott(ahogy keszthelyen is) "csínytevéseket" követ el és aki nem védi ezek után ezt, az természetesen magyarellenes és hazaáruló!
hiába vannak értelmes célkitűzések, sajnos én ettől az oldalától nem tudok eltekinteni!

Cionista Pista 2010.03.03. 11:02:04

a fideszben MSZP-ben testületileg lesznek bűnözők az emebrek, és tetteikhez az évek alatt összeharácsolt politikai tőkéjüket használják fel, és tetteiket bűnszervezetben követik el, több tízmilliárdokat ellopva.

ez hogy viszonyul ahhoz, hogy egy hirtelen 'megnövő' párt tagjai közé bekerült egy eccerű mezei sikkasztó, aki a politikai szerepvállalásától függetlenül követte el a tettét?

Cionista Pista 2010.03.03. 11:03:24

@az igazi Sipi: jaj te szánalmas drogos origós zsidó köcsög :D
inkább szívjál be...

tudom tudom, melóban soha :D

Énszóltam 2010.03.03. 11:03:33

No én is meguntam a zombikat, majd gyertek tüntetni a parlament elé a Jobbik győzelme után, lesz nektek egy kis ajándékom, amit személyesen akarok átnyújtani. :))))))))))

Chingford 2010.03.03. 11:03:55

Egy esteből a blogíró mélyreható következtetést von le! Ne felejtsük, hogy a Fidesz - MSZP - MDF - SZDSZ részéről több száz eset felsorolható, több százmilliárdos lopásokról, amelyek már közhelyesek, fel se emeli rá senki a fejét! Most itt egy tiszta párt, amelynek több ezer tagja közül egyről kiderült, hogy bűnözött: egyből fel is lett függesztve a párttagsága! Melyik másik polititikai párt tett ehhez hasonlót az elmúlt 20 évben? Esetleg akkor amikor az illető már tényleg a börtönben volt fél lábbal, desok esetben még a börtönbenülőt is támogatták... Ne gondolja senki azt, hogy a Jobbik környékén nem bukkanak fel ügynökök, ejtőernyősök, kalandorok, akiket egy dolog vezérel az hogy anyagi hasznot húzzanak a nemzeti öntudat ébredésén, akik csak pozíciókat és pénzt látnak, amikor rengeteg ember szívvel - léllekkel csak a nemzeti ügyért dolgozik az ország kifosztói ellen! Tudom fideszeseknek, mszpseknek, olyan jó ez az 1-2 eset, ami valóban a Jobbikban történt, de először nem ártana ha a saját házuk táján sepregetnének, mint hogy a szart rákenik a tisztára, de a bagoly mondja bögölynek mondás és helytálló... Nem utolsó sorban pedig jön a választás és egy hatalmas meglepetés.

Énszóltam 2010.03.03. 11:04:31

@az igazi Sipi: Jól van sipike, jól van... Helyedre.

2010.03.03. 11:04:40

@II.Briandrew: "ez olyan, mintha nem is hallotta volna a kérdést...elég beszédes ez drága jobblikos barátaim, nem?"
@II.Briandrew: "ez olyan, mintha nem is hallotta volna a kérdést...elég beszédes ez drága jobblikos barátaim, nem?"

Hallotta. Válaszolt. Hülye kérdésre nem lehet értelmes választ adni. Szerintem az a beszédes, hogy a Jobbik kampányáról a televízióban gyakorlatilag nincs szó, plakátok nincsenek. Az interneten kívül semmilyen tömegeket érintő platformon nem kampányol a jobbik, innentől kezdve csak azokhoz tud eljutni, akik nyitottak rá, sőt keresik. Amikor szóhoz jut a médiában, akkor is csak lejáratás, izzasztás erejéig. Szerintem ez a beszédes.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.03.03. 11:04:40

@Cionista Pista: kivancsi vagy a fitymamra kozelrol, latenskam, vagy mifasznak zsidozol, naci kancso?:-DDD

megint rabasztal, ennyi van.
nem en tehetek rola, te vagy akkora kokadt fasz, hogy ilyen vonafelek seggeben talalod meg allandoan a helyed..:-)

Blackrock (törölt) 2010.03.03. 11:05:04

@Cionista Pista:

"szal a Jobbik tehet arról, hogy egy darab sikkasztó köcsög úgy gondolta, hogy nocsak itt egy feltörekvő párt, odaül a fazékhoz..."

A jobbik pontosan az a párt, ami ilyeneket hangoztat. Aztán, amikor őket éri kritika, akkor jön a zsidózás, cigányozás, nemzetellenesség. Kb. olyan ennek a pártnak a értelmi színvonala, mint egy dühös óvodai csoporté. Nevetséges és egyben szomorú.
Amúgy, ha veszed a fáradtságot és végignézed a képviselőjelöltjeik listáját, akkor kb. az jön le, hogy ezek az emberek azért akarnak a parlamentbe jutni, hogy egyszer az életben ők is nagy pénzt akaszthassanak. Lesz ebben a pártban még sokkal, de sokkal több ilyen S. Szilárd kaliberű piti bűnöző, áfa csaló stb. A sok hozzád hasonló lúzer meg bólogat hozzá és katonásdit játszik.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.03.03. 11:05:37

@Énszóltam: en a helyemen vagyok, kicsirigo..:-))

a jobbikrajongas feltetele a gerinc leadasa?:-DDD

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2010.03.03. 11:05:37

@caralho voador: "Ezért érdemes volt 2 hónap után visszajönni Gerykém, jól van. Úgy látszik, az mszp, szdsz, mdf környékén már nincs semmi kritizálnivaló"

A nagy visszatérés a hét végén (vagy a jövő hét elején) lesz, ugyanis van bőven kritizálnivaló a kormánynál is, csak az nagyobb falat.

Egyébként mindig is Fidesz szavazó voltam (2006 ősze kicsit elbillentett a Jobbik irányába, de utána viszonylag hamar kijózanodtam) nem vettek meg kilóra, a véleményem 2006 előtt is az volt, hogy eddig a Fidesz kormányzása idején haladt az ország szekere a legnormálisabb irányba. Persze, náluk is volt egy-két ügy (mondjuk 4 év alatt kb annyi, mint a szociknál havonta) nem erről van szó, tudjuk hogy minden pártban vannak, akik visszaélnek a pozíciójukkal - bizonyára még az LMP sem fogja tudni elkerülni, hogy ilyenek közéjük keveredjenek.

Ti most azt gondoljátok, hogy a Jobbikot fikázza mindenki, aki észrevesz és közzé tesz egy óriási bakit.

MidlifeCrisis 2010.03.03. 11:06:21

ELőre bocsátom, nem vagyok a Jobbik fanatikus szimpatizánsa.
Azt gondolom, hogy a követekező választásokon az MSZP örüljön, ha két számjegyű eredménnyel bekerül, az MDF, az szdsz, kotródjon a parlamentből, a többi kispárt közül pedig szintén örömködjön, amelyik véletlenül megüti az 5%-ot (bár ennek sem látom feltétlenül szükségét). Magam résézről nem tartanám továbbá szerencsésnek, ha a FIDESZ 2/3-os többségben kormányozna. Legyen meg az egyszerű többsége, mit bánom én, de a 2/3-a semmiképp. Ugyanis pont a Jobbik jelentheti a fék szerepét, ha a FIDESZ-nek ne adj Isten ballib attitűdje alakulna ki (1998-2002 között azért volt ilyenre is példa).
Mielőtt még bárki azzal a MIÉP-től induló szöveggel szállna a fentiekkel vitába, közlöm, nem tudom, hogy a Jobbik valóban MSZP kreálmány-e. Kicsit azért kétlem, bár lehet, hogy én vagyok naív. Legalábbis remélem, mert ha valami hasonló lesz a vége, Mo-n tutira egymás torkának esik mindenki.

II.Briandrew 2010.03.03. 11:06:52

@Énszóltam:

erről a hangnemről és stílusról beszélek...igen beszédes, nem is érdemes hozzáfűzni semmit!

Cionista Pista 2010.03.03. 11:08:44

@Gery.Greyhound: nem az anyádat nem vettek meg kilóra te köcsög fideszamőba...menjél, gyártsad aaz amőbaetűdöket, oszt örüljél..

egy nap még révész máriuz mellett is feltűnhetsz...hagy bővítik a 'viktor-viktor'-ozási kvótádat...

zorrostock 2010.03.03. 11:09:02

Kicsit csúsztat a videó, nem egészében mutatja az interjút, Vona Gábor közölte ugyanebben az interjúban, hogy felfüggesztették az érintett képviselőt, amíg az ügy le nem zárul.. had beszélhessen már Vona Gábor a párt programjáról is

W Joe 2010.03.03. 11:10:51

Ők is csak lopni akarnak ezek szerint. Az interjúból az a benyomása támadhat a szavazóknak, hogy Jobbik is ugyanolyan politikusbűnöző banda mint a többi, és nem is akarják cáfolni.

Cionista Pista 2010.03.03. 11:10:59

@Blackrock: miért hazudsz?

kiderült, kizárták. ennyi...

nem szaladt vonához, morvaihoz, mint lendvai ildihez cuslag...

mi a lófasz köze van ehhez a Jobbiknak?

a gecik, nem nyomoztattak minden jelentkező tután, nem volt átvilágítás, se agyfürkészés :D

szánalmas ez az igyekezet, hogy ez alapján akarják az egész Jobbikot bűnözőnek kikiáltani, amikor a Fidesz és az MSZP 1-1 politikai maffia...

2010.03.03. 11:11:35

@II.Briandrew: "és nem vagyok vörös, de ez téged a legkevésbé se zavarjon... "

Te rosszabb vagy. Fideszes. Három dolgot se tudnál mondani, miért szavaznál a fideszre, nálad ez zsigeri ösztönös, családi hagyomány, vagy egyszerű opportunizmus. Az ország helyzete érdekel a legkevésbé.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.03.03. 11:13:00

@Cionista Pista: na latod, pontosan ezt a csocselekmentalitast nem szeretnek a parlament szintjen latni:-)

mert az, hogy te mint seggnyalo egy ordas bunko vagy a te dolgod. a problema az, hogy a jobbik az ilyen taho surmo gecik parrtja, a vezetoseg pontosan ugyanugy egy fekvehanyoban szedte fel a jomodort, mint a tagsag.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.03.03. 11:13:53

mindenesetre engem mar meggyozott a jobbik,hogy megis el kell mennem szavazni - mind1, hogy kire, csak nekik kevesebb jusson szazalekosan:-)

II.Briandrew 2010.03.03. 11:16:13

@Jankove:

nem családi, nem zsigeri, nem ösztönös...tudatos. van ilyen is. és nem három érvet tudok mondani, sokkal többet, de neked mondhatnék, akármit. amúgy az utóbbi években kiábrándultam a fideszből is és már nem vagyok közel sem olyan lelkes, de szavazni kell és akkor jobb híján marad a fidesz, de ez bizony barátom messze áll attól, hogy fidesz-hívő vagyok! szóval buktad, nem vagy túl jó emberismerő, ezzel inkább ne foglalkozz hivatásszerűen, ok? :)

W Joe 2010.03.03. 11:16:39

Hmm, most olvasom, hogy azóta kizárták a fickót. Ez rendben van. De akkor is elég béna mellébeszélés volt.

W Joe 2010.03.03. 11:17:39

Most olvasom, hogy azóta kizárták a fickót. Ez rendben van. Akkor is elég béna mellébeszélés volt.

uninterested 2010.03.03. 11:18:05

Gayhound : Szánalmas sározási kísérlet

Chingford 2010.03.03. 11:18:14

@az igazi Sipi: te az origós Sipi vagy? :o)

kuki123 2010.03.03. 11:18:24

kikerült az indexre az oldal...valószínűleg erre veri a faszát az index teljes szerkesztősége

brlv24 2010.03.03. 11:18:36

ejjejj....hat ez mirol beszel?:)
azert latszik, hogy zavarban van:D

Cionista Pista 2010.03.03. 11:18:56

@az igazi Sipi: sipi kussolj már :)
nem engem utálnak ki minen fórumról, blogból te drogos zsidó köcsög :D

brlv24 2010.03.03. 11:19:20

@uninterested:

Sarozasi kiserlet? Te mit nezel bmeg?:))
Ez inkabb kabaré;)

eszkep 2010.03.03. 11:19:38

Ez a video most elég durva csúsztatás geryhound részéről, ami nem méltó hozzá! Egy negyedórás interjúból kiragadott részlet, amiből kimaradt a lényeg (ui., hogy miért ad kitérő választ, és miután erre rákérdeztek, ténylegesen is válaszolt Vona)!!! A youtube-on megnézhető az egész, beleértve a tényleges választ.

Alikam 2010.03.03. 11:20:15

Mi itt a probléma?

Felfüggesztették a párttagságát.

Tisztázni kell az esetet, de sajnos minden pártba bekerülhet(!) olyan ember, aki csak számításból megy oda.

A különbség annyi, hogy a Jobbiknál eddig ilyenért mindig minimum felfüggesztés járt, máshol meg a fizetését utalják a börtönbe:)

eszkep 2010.03.03. 11:22:20

Greyhound, azt értem, hogy a FIDESZ és az MSZP megtalálta a "közös ellenséget", de ennyire csúnyán nem kellene elkurvulni...
Azért 2010-ben, amikor úgyis fent van kb. 65732 videomegosztón a teljes változat, kár ekkora hülyét csinálni magadból!

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2010.03.03. 11:22:34

@zorrostock: Beszéljen a párt programjáról, amikor arról kérdezik. Egyébként meg a kérdésre válaszoljon, mert ha elsőre azt mondja hogy "várjuk ki a végét, hogy mit állapít meg a nyomozás" stb akkor nem kerül ilyen kínos szituációba. Egy politikus igenis tanulja meg hogyan kell interjút adni, ha már szerepelni akar.

Egyébként meg a Jobbik programja fent van a honlapjukon, hogyha az érdekel akkor elolvasom, nem kell mindenáron az ott leírtakat ismételgetni minden megszólalás alkalmával.

lOc (a pasztafáriánus) 2010.03.03. 11:22:43

A Vona is mellébeszél és jön ide a sok barom és az is mellébeszél. Mindenki arról irogat, hogy de bezzeg a Fidesznél meg más pártoknál... Ki a f*szomat érdekelnek más pártok? Most a Vonáról van szó meg a Jobbikról. Ha ez egy annyira más és egyenesebb párt mint a többi, akkor mi a jó édes anyjáért nem tud egyenesen válaszolni egy kérdésre? Ha nyíltan válaszolt volna, akkor bebizonyíthatta volna, hogy "igen, mi beszélünk erről, nem mellébeszélünk", de nem így tette, így ugyanazon a szinten van, mint bármelyik más párt amit ócsáról. Egy kisstílű gazember ez is.

2010.03.03. 11:22:48

@Gery.Greyhound: Én azt látom, hogy van egy párt ami épp kidugta az orrát a sárból, a nagyok rögtön meg akarják fojtani, és ami a szörnyű, hogy hamvába holt küzdelem szemtanúi lehetünk, Dávid és Góliát mintájára. Változás fuvallata szegül szembe 20 évnyi bejáratott múlttal, polipszerűen mindenhová elérő csápokkal rendelkező, mindent kontrolláló gusztustalan karhatalommal. Ha a politika fair dolog lenne, el kellene telnie 4 évnek legalább, hogy átfogó vélemény alakulhasson ki. De nem fair, a fidesz és az mszp együttes erővel (12 év kakaskodás után az első amiben egyetértenek) nyomja a jobbikot. Ha valaminek, hát ennek fel kéne tűnnie minden narancsvörös gázban fuldokló pártkatonának.

II.Briandrew 2010.03.03. 11:23:47

a jobbliknak fáj a fidesz(zsidesz) kétharmada vagy egyáltalán a többsége, tulajdonképpen ilyen egyszerű. vona is csak beleszart a tányérba, ahonan pár éve még evett!

Cionista Pista 2010.03.03. 11:23:55

szal ha Kovács Pista holnap jelentkezik az LMP-be, és holnapután kiderül, hogy amúgy sikkasztó, akkor az LMP többé nem hiteles, hanem egy bűnöző párt...

beszarás ez a bolsevik tempó...

ugyanaz lesz a fideszes siserehaddal, mint 2002-2006ban az MSZP-sekkel...

Netétovázz 2010.03.03. 11:24:10

Szépek vagyunk mi együtt itt a nemzeti oldalon ezzel az egymás ekézésével...:)

Alap: kampány van.
Én megértem a Jobbikot, hogy ekézi a Fideszt is, hiszen hajt a kiábrándult szoci szavazatokra, amiket a "Zorbánsátán" emlegetésével a legegyszerűbb megszerezni (köszönhetően az évtizedes múltra visszatekintő szoci-libsi kampánynak...)
A Fidesz is ekézi a Jobbikot, hogy a már egyszer úgyis levált radikális szavazatok mellett ne veszítsenek többet, sőt nyerjenek még meg minél többet a bizonytalanok közül. Ez van. A politika csúnya dolog...

Én a Fideszre fogok szavazni, de közben remélem, hogy a Jobbik alapvető célkitűzései a parlamentbe jutásukat követően sem fognak megváltozni, segítségükkel a nemzeti kérdések az Országházban végre a helyükre kerülhetnek.

Egy a lényeg: akár Jobbikra , akár Fideszre szavaz valaki, végre itt a LEHETŐSÉG, hogy ezt a szoci carkupacot eltakarítva, rendet téve (új Alkotmány, Ptk. és Btk.!!!!) újra élhető legyen az országunk, Magyarország. Élhető legyen mindazok számára, akik TESZNEK érte, hogy valóban az legyen...

Én láttam ezt a riportot Gery, és Vona jól beszélt benne szerintem. Volt olyan rész, ahol már-már Sváby Orbán-riportja villant be, annyira "ciki" lett a kérdezőnek.
Becsülve eddigi munkásságodat, véleményem szerint ez a videód így, ebben a formában valóban csúsztatás...

eszkep 2010.03.03. 11:24:15

@Cionista Pista: Sajnos ez most tényleg az, nincs mit szépíteni ezen... Greyhoundban nagyot csalódtam, hogy "népszavás" eszközökkel manipulál. Szégyen!

MidlifeCrisis 2010.03.03. 11:25:00

@Alikam: "máshol meg a fizetését utalják a börtönbe:)"
Sőt, van ahol a miniszter kötelességének érzi, hogy egy-két "bagatell stikli" után is a helyén maradjon... :)

2010.03.03. 11:25:05

@II.Briandrew: Barátom ha téged nem érdekelne, meg kiábrándulnál meg ilyesmi, akkor nem mennél szavazni. Én sem tenném ha nem lenne jobbik. Szavazni akkor kell, amikor meg vagy győződve arról hogy megfelelő helyre teszed az ixet.

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2010.03.03. 11:25:13

@Cionista Pista: Mondta valaki azt, hogy emiatt az egy eset miatt a Jobbik bűnözők pártja? Nem, csak azt, hogy Vona balfasz volt ebben az interjúban. Azt már csak ti magyarázzátok bele, hogy most a "zsideszes köcsög le akarja járatni a Jobbikot"

eszkep 2010.03.03. 11:26:20

@teknős: "Ehhez persze nem elég Putyin pénze és az orosz nagykövet sem tud rajta segíteni, hiába nyalogatja Vona hetente a talpát Vona."

Ez ugyanolyan szánalmas marhaság. mint hogy Orbán 100000 kínait akar az országba hozni az államadósság átvállalása fejében.
Szomorú, hogy a jobboldalon is vannak ekkora hülyék, hogy elhiszik.

Cionista Pista 2010.03.03. 11:27:29

@lOc (a pasztafáriánus): válaszolt, csak azt a közismert fideszes köcsög posztoló direkt kiahgyta,

nagymestere az összevagdosásnak...

eszkep 2010.03.03. 11:27:54

@Gery.Greyhound: "Mondta valaki azt, hogy emiatt az egy eset miatt a Jobbik bűnözők pártja?"

Nem mondta senki, de nagyon sajnálatos, hogy egy manipulatív videóval operálsz, amikor a neten megtalálható a teljes változat is, amiben benne van a tényleges válasz is.

Kamu Recruitment Kft. (törölt) 2010.03.03. 11:28:48

Vicces, ahogy a nő országos tévében belehazudik a kamerába hosszú gondolkozás után. Sokat fejlődött Vona úr. Csak így tovább!

Cionista Pista 2010.03.03. 11:29:17

@Gery.Greyhound: ugyanmár amőba, azóta másról sem lehet olvasni a neten, a blogokban, a fórumokban, csak arról: hogy mit akar itt a jobbik, meg mit beszél politikus bűnözésről, AMIKOR ŐK IS AZOK. azok hát, mert találtak 1db madarat, aki belépett, de a politikai szerepvállalásától teljesen függetlenül sikkasztott...

hogy viszonyul ehhez a fideszes MSZP-s maffia?

sanyisanyi 2010.03.03. 11:29:41

Gery.Greyhound - amíg a Fidesztől kapod a fizetésed addig inkább maradj csöndben, és a saját házatok táján söpörgess. Van ott elég bűnöző, akikről Viktorka megnyilvánulhatna, hogy miért vannak még mindig a pártban...

Arról inkább nem is beszélek, hogy még mindig nem utasította vissza a msz(m)p koalíciós ajánlatát. Szóval ki nem beszél a kényes kérdésekről?

II.Briandrew 2010.03.03. 11:29:44

@Jankove:

szavazni kell, mert akkor meg azzal jönnek, hogy leszarom mi van az országgal, pedig annak ellenére, hogy a következő éveket nem itthon, hanem londonban fogom tölteni, igenis érdekel mi van itthon. azt pedig nem mondtam, hogy egyáltalán nem érdemli meg a fidesz a szavazatomat, de már közel sem annyira, mint mondjuk 4 éve...amúgy teljesen egyetértek @Netétovázz: -zal!

lOc (a pasztafáriánus) 2010.03.03. 11:30:33

@Cionista Pista: Tényleg válaszolt később? Ha megvan valakinek a teljes interjú megnézném és akkor elnézést kérek nyilvánosan, de itt tényleg csak azt látom hogy a Vona terel.

k u v a sz 2010.03.03. 11:31:14

Ez nem volt szép dolog.Enélkül is tudja mindenki, hogy Vona milyen egyszerű.MInt Szijjártó, Kövér, Hiller meg a többiek.Akik meg agyfaszt kapnak mert a kedvencük besült, azok szarjanak bronz turult.

Cionista Pista 2010.03.03. 11:32:33

"de itt tényleg csak azt látom hogy a Vona terel."

te, már az is szánalmas, hogy ezzel az üggyel foglalkoznak.

a Jobbik népszerűsége az elmúlt években robbanásszerűen emelkedett. hopp, bekerült egy akarnok, aki amúgy sikaksztott.
mikor kiderült, kizárták.

de az MSZP-Fidesz azóta is ezzel a szarral akarja megetetni a népet, hogy lám a Jobbik a bűnözők pártja, és nem ők...

uninterested 2010.03.03. 11:33:36

Ráadásul azt a Jobbikost ( mellesleg fel is lett függesztve a tagsága ) még el sem ítélték, ergo ártatlan, szóval akkor miről is beszélünk?
Egyelőre csak gyanúsításról van szó!
Rögtön megjelenek a szarkavarók és ráfogják a Jobbikra, hogy politikusbűnözőkből áll.
Hányinger... vagy ennyire félünk a Jobbiktól?
Tán van félnivalód?

baranyp 2010.03.03. 11:33:55

Ostobaság volt kiragadni a szövegkörnyezetből.Ezek szerint ostoba vagy.Mindenki másnak ajánlom,nézze meg a teljes videót!videotar.mtv.hu/Videok/2010/02/25/09/Radikalis_valtozast_akar_a_Jobbik.aspx

Éhesló 2010.03.03. 11:34:43

Sunyi manipulációdat bebuktad.
Több menetben is.
Ennyit értél.

felhaborodas 2010.03.03. 11:36:11

Méghogy nincsenek benne a médiában? akkor most kikről van szó? vagy budaházyról már megfeletkeztek?

Cionista Pista 2010.03.03. 11:36:54

Vona profi.

leszarta a kérdést, mert méltatlan a kérdés, méltatlan, hogy ezzel foglalkoznak.

azért profi, mert megtanulta Robert Strange McNamarától - akiről a fidesz házi videocsicskása google nélkül azt se tudja, hogy kicsoda - hogy mi a jó politikus ismérve

Soha ne arra válaszolj, amit kérdeztek.
Mindig arra válaszolj, amit szerettél volna, ha megkérdeznek...

dtk74 2010.03.03. 11:37:05

Mondjuk ki őszintén, hogy mind tudjuk, aki a Jobbikot bántja, az becsületes ember nem lehet. Aki a Jobbikot képviseli, és elkövet valamit, azt kirúgják, és ezzel a pártnak semmi köze hozzá, visszamenőleg sem!
Aki ezek alapján mégis azt mondja, hogy a Jobbik nem jobb a többinél, az becsületes ember nem lehet.
Ezzel meg is beszéltük a dolgot, most inkább essék szó a nagytőkéről meg a multikról, és a kisebbségi probléma hathatós megoldásáról. Kitartás, elvtársak!

Cionista Pista 2010.03.03. 11:37:28

köcsög köcsög köcsög

blacklord 2010.03.03. 11:38:37

@Szekuriti Blogger: Azért nézzük le sokan, mert nem egészséges gondolkozású emberre vallanak nekem Vona és Morvai megnyilatkozásai, többek között. Azaz nemhogy jobbat várnék tőlük, mint a meglevő pártoktól, de inkább még egy picit rosszabbat is.

dtk74 2010.03.03. 11:38:55

@uninterested: Zushlagot még nem ítélték el. Gyurcsányt sem. Hunvaldot sem. stb. Tehát még ártatlanok. Akkor milyen politikus bűnözésről beszélünk?

frompearly 2010.03.03. 11:40:23

@dtk74: Ez csak idő kérdése...

Waldi! 2010.03.03. 11:40:48

@Muad\\\'Dib:

Az konkretan Gorogorszag volt.
Vagy hamis statisztika alatt arra gondolsz, amikor nemzetronto, armany Viktor kiszervezte az autopalya epitest az MFB-be? :D

uninterested 2010.03.03. 11:40:57

@dtk74: Egy szóval nem mondtam, hogy ők bűnözők. Te miről beszélsz?

dtk74 2010.03.03. 11:41:11

@Cionista Pista: Szerecsenmosdatás. Akkor inkább hagyjuk a pártok tagságát és múltját, vagy ha nem, akkor nézzük elfogulatlanul. Ha az egyiket elítéled az embereiért, a másikat se kíméld!

aliendriver 2010.03.03. 11:42:29

Gyerekek..milyen erdekes, h az oszodi beszednek is egy vagott, es csunyan ferditett valtozata jarta be a vilagot, es inditott egy talan annyira nem is indokolt lavinat.

Es nem..nem mszp-s vagyok, csak nem nyelek be elsore semmit..most is az elso dolgom az volt, hogy megkeressem a teljes videot, es az alapjan formaljam meg a velemenyem.

A sardobalast a jobbik ugyanugy felveszi (ezt meg azt miert nem, ha engem igen), es ez gyomorforgato, az h a kerdesre nem valaszolt, csak siman pancserkodas.

Viszont van egy egesz elfogadhato alternativa, az LMP..amire meg rahuzzak, h neoSZDSZ, stb. stb., amik meg ugyanolyan baromsagok, mint, h a jobbikot oroszorszag penzeli.

dtk74 2010.03.03. 11:42:36

@uninterested: Akkor tőled elnézést kérek. Viszont sok más kommentelő elgondolkodhat a párhuzamon.

Cionista Pista 2010.03.03. 11:42:46

akik most a fideszre szavaznak, azok pontosan ugyanolyan agyhalott köcsög amőbák, akik 2002 óta tapsikoltak az MSZP-nek, meg húzzunk beléztek...

a fidesz bűne, hogy hagyták eddig garázdálkodni az MsZP-t

volt 72-48-24 órázás, vekkerezés, fenyegetőzés, aztán mi lett belőle? cjaj a csúnyalakotmány nem engedi, hogy tegyünk valamit.

de nem baj, majd 200ben lesz 2/3.hogy addig belerokkan az ország? kit érdekel...a Fidesz 2/3 sokkal fontosabb az ország sorsánál...
Horn Gabeszt a Fideszbe!!!!!

kisby 2010.03.03. 11:43:53

@Gery.Greyhound: Valahol igazad van, szerintem se a legjobban válaszolta meg a kérdést de azt be kell látnod hogy:
a) a későbbi válaszadás levágásával kisé manipulatívra sikeredett a videó.
b) persze hogy fent van a honlapon a program de rengeteg ember van akihez csak ilyen formában jut el a program. És mindenki tudja hogy gyakorlatilag nincs médiajelenléte a Jobbiknak, ezért magától értetődő hogy azt a keveset amit kapnak hasznosan akarják kihasználni. Nem egyhónapos lefutott ügyekről és neonácikról(lásd Betlen) beszélgetni.

Cionista Pista 2010.03.03. 11:44:29

@dtk74: milyen elfogulatlanul te majom...

ez 1 db ember, aki belépett egy új pártba, és kiderült róla, hogy mellette bűnöző.
nem a Jobbikos politikai szaerepvállalását használta fel a tettei elkövetéséhez. nem a Jobbik által megszerzett közhivatalt, nem próbálták segíteni, eltussolni, hanem egyből kibaszták...

szóval fejezzétek már be ezt a szánalmas erőlködést...

dtk74 2010.03.03. 11:44:45

@aliendriver: Az LMP-n elgondolkodtam, de amikor jöttek azzal, hogy senkit ne lehessen kilakoltatni, akkor sem ha nem fizeti a törlesztőrészletet... hát akkor furcsákat kezdtem gondolni róluk. Talán mégiscsak populisták..
Civil Mozgalom?

anti_troll (törölt) · http://senkinemmondja.blog.hu 2010.03.03. 11:44:48

@Gery.Greyhound:

Arra válaszolj légy szíves, miért vágtad meg a videót.

Köszi előre is.

Cionista Pista 2010.03.03. 11:45:47

@blacklord: akkor fogj egy kötelet, szeget, irány le a pincébe, és akaszd fel magad...

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2010.03.03. 11:45:50

szerintem alapvetően profi módon kezelte a kérdést, bár aztán kilépett a szerepéből ("ne ilyen témákat hozzanak elő"). érdemes figyelni az arcát, amíg a kérdező sorolja a tényeket (az őrizetbe vételről): szinte látszanak ahogy forog az agya, milyen, ingatlannal kapcsolatos mondatfüzért fosson.

tanulékony a gyerek.

kár, hogy eladta magát az oroszoknak.

uninterested 2010.03.03. 11:46:00

@Gery.Greyhound: Mintha te említetted volna a témában : Vona Gábor esete a politikusbűnözéssel.
Ne próbáld magad kimosdatni, te célozgatsz rá, hogy köze van a politikusbűnözéshez.

dtk74 2010.03.03. 11:46:06

@Cionista Pista: Magyarázkodsz.
Bicskei kollega is repül?

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2010.03.03. 11:46:18

@anti_troll: Nesze, belinkeltem a videón az eredetit.

A többieknek is: ott van a poszt elején a véleményem röviden, innentől kezdve ebben a vitában nem veszek részt, van nekem fontosabb dolgom is.

Karl Marx 2010.03.03. 11:47:38

...az a három majom nem tudott fogást találni a Vonán. Ő meg elegánsan kikerülte az iszapbirkozást, nem az volt a benyomásom, hogy kínos lett volna neki, inkább a kérdezőt minősítette. Inkább vele vagyok, mint ezzel a hazug tolvaj bandával...

longlife · http://testepitescsakitt.blog.hu 2010.03.03. 11:48:18

Egyenlőre még nincs elítélve senki, ártatlanság vélelme miatt még nem lehet azt mondani hogy bármit is csinált! de már fel van függesztve a tagsága!!!! NEM ÚGY BAZDMEG MINT A HUNVALDNAK AKI MÉG A BÖRTÖNBEN IS KAPTA CASH-T!! AZ Internet elterjedésével, az emberek több információhoz jutnak!!! Ha korábban ennyi információ lett volna a jobbikról, akkor már korábban megerősödött volna!!! Nézzük már meg, hogy máshol mennyi médiafigyelmet kap!!?? Azon kívül, hogyha vmivel hírbe hozzák őket, azt mindenki lehozza, meg megy a nagy hüledezés, hogy jajj, hát megint erősödött a Jobbik... Fidesz-Mszp nagykoalició.... Aki gondolkozik az a Jobbikra szavaz! (Nem kell hogy nagymagyar legyél, csak használd a fejed!Olvasd el a programot!utána pofázzál!)

Cionista Pista 2010.03.03. 11:49:14

@dtk74: nekem nincs miért magyarázkodnom te MSZP-s féreg...

Cionista Pista 2010.03.03. 11:49:42

@Gery.Greyhound: sok sok fideszes faszt szopni. szép elfoglaltság te köcsög :D

II.Briandrew 2010.03.03. 11:50:52

ez a "vita" már olyan mélységekben tart itt cionista pisták és egyéb észlények közepette, hogy én ide már nem merészkednék le...inkább dolgozom és csinálok is valamit ezért az országért, talán nektek is ezt kéne tenni! na ciao!

Cionista Pista 2010.03.03. 11:51:06

@uninterested: hagyjad ez egy féreg. a fidesz belengetett előtte egy csekket, és máris tátotta a száját, hogy az ilyen cserpalkó meg szijjártó mikropéniszét bevehesse...azóta is a szájával tartja melegen őket...

frompearly 2010.03.03. 11:51:18

Egyetlenegy kérdés:
Mennyi közpénzt lopott el a jobbik az elmúlt 20 évben?

Cionista Pista 2010.03.03. 11:51:42

@II.Briandrew: szeretnél ilyen 'észlény' lenni...

anti_troll (törölt) · http://senkinemmondja.blog.hu 2010.03.03. 11:52:00

@Gery.Greyhound:

Még mindig nem tudom, miért vágtad meg a videót.

Orbán Castro Rákosi Viktor , "itt az idő" elhúzni! 2010.03.03. 11:52:01

Ez még hülyébb mint példaképe, mestere O. Viktor!

dtk74 2010.03.03. 11:53:28

@longlife: Olvasd el a programot, és pontonként tedd fel a kérdést:
Miből?
Hogyan?
Lesz-e támogatottsága? (parlament, megfelelő szavazati hányad)
Alkotmánnyal nem ütközik-e?

Az nem program, hogy kijelentem, mindenkinek lesz munkája, aki dolgozni akar. Ez csak duma.

Ha sok a talán, akkor egy fikciót olvasol.

Korábban leírtam például a welness (sic!) börtönhöz kapcsolódóan:
Miből csinálnak termelő börtönt? (plusz adókból talán?)
Mit fognak termelni?
Kinek adják el?
Hatályos törvények alapján kötelezhetőek-e a rabok a munkára?
Marad-e a börtön elnevezés, vagy munkatábor lesz belőle?

Na megyek dolgozni. Békés, boldog szájtépést mindenkinek!

dtk74 2010.03.03. 11:55:07

@frompearly: Mennyi pénzt lopott el a Fidesz 89 előtt? Vagy az SZDSZ? Ezzel vesd össze.

eszkep 2010.03.03. 11:55:30

"UPDATE, mert látom megint idetaláltak azok az egységsugarúak, akik Jobbik-fikázást látnak minden, esetlegesen kritikus véleményben."

Már bocsánat, de végső soron "fikázni" szabad, hisz erről szól a demokrácia. De ha már ezt tesszük, legalább ne egy manipulatív videót vegyünk alapul, melyből lehagyjuk a tényleges választ... Ez a buta szocik módszere, kár erre a szinvonalra süllyedni!

aliendriver 2010.03.03. 11:56:41

@dtk74: nehez olyan programot talalni, amivel 100%-ig egyet lehet erteni..ezt a kilakoltatasellenesseg ilyen formaban valoban nem allja meg a helyet szerintem se..de pont erre valo a demokracia, velemenyek kimutatasa, erdemi vita rola, es abbol szuletik valami..jelenleg erdemi vitarol a parlamentben nem beszelhetunk, a fidesz csak ocsarol, az mszp toketlen faszkalap, a ket kicsi meg mar el is fogyott szinte..es amit eddig lattam a jobbikbol nem gyozott meg, h normalis demokraciat akarnak.

dtk74 2010.03.03. 11:56:49

@Cionista Pista: Szánalmas vagy te szoci bérkommentelő. Átlátszó, hogy azért érvelsz ilyen gyökér módra, hogy a jövő reménysége (Jobbik) ellen hangold a népet. De mi nem dőlünk be, nyomjad csak!

frompearly 2010.03.03. 11:58:10

@dtk74: Azt kellene felfogni , hogy itt van pénz BŐVEN!Csak a "T. urak" nem arra költik mire kéne ,margithíd +17 milliárd ,sávoly 35 milliár máris szereztem 52 milliárdot...

Cionista Pista 2010.03.03. 11:58:24

@dtk74: "Miből csinálnak termelő börtönt? (plusz adókból talán?)
Mit fognak termelni?
Kinek adják el?"

-anyádékból
-pénzt
-cigányoknak, szervkereskedőknek, bárkinek, aki ad 2Ft-t a kurvaanyádért..

na jók a pogramok?

Cionista Pista 2010.03.03. 11:58:57

@dtk74: jah, én vagyok az MSZP-s :D

de azért te igazságbeszédeztél itt az előbb :D

frompearly 2010.03.03. 11:59:50

@dtk74: tehát a 89 előtti fidesz = mostani jobbik...az szdszről inkább ne ...ők már akkor loptak mikor nem is léteztek...

taltosalmos 2010.03.03. 12:00:53

először határozzátok meg, hogy szerintetek mi a politikus bűnözés és aztán mehet a disputa.

dtk74 2010.03.03. 12:03:32

Az SZDSZ volt az egyetlen csapat 89-előtt, akik börtönt is vállalták, hogy a szocikkal megküzdjenek a régi rendszerben. Persze aki fiatal, az már csak az elmúlt évek garázdálkodást nézi. Az SZDSZ nem vezető poziciókból jött történészekből (MDF), nem is politikai suliból Kisz-ből delegált ifjakból (FIDESZ), hanem , rendszerellenes földalatti csoportokból jött létre. Ne szólj bele abba, amihez nem értesz, vagy legalább nézz utána.
Más kérdés persze mi lett az egykori dicső múltból mára.

oscar dirlewanger 2010.03.03. 12:06:58

minden mszp -s geci szopja le emma túros cigány faszát!!!!!!

IzomTibi · http://tibor.blog.hu 2010.03.03. 12:07:10

most tényleg nem azért, de nektek egy pártnak a megvédése valóban annyira fontos, hogy ezért vadidegen embereket küldjetek el a picsába az interneten (vagy másutt?)

ez nem szabad véleménynyílvánítás, ez csupán prosztóság. és ha nem szereti a vonát? vagy nem fog a jobbikra szavazni? akkor el kell küldeni a gecibe, vagy mi? de komolyan.

oscar dirlewanger 2010.03.03. 12:07:54

indul a party, a duna parti))))))))))))

frompearly 2010.03.03. 12:09:32

@dtk74: az egykori dicső múlt ?,müller péter ,mesterházy ernővel meg demszkyvel , elmélkedtek a demokráciáról "persze a saját vallási hitükkel " fűszerezve...ó kösz ne...

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.03.03. 12:09:56

@taltosalmos: azok a torveny- es jogserto cselekmenyek, amit olyan politikusok csinalnak akik nem a jobbikot eltetik:-)))))))))))

silent76 2010.03.03. 12:11:44

Kedves Greyhound, egyáltalán nem kínos, hanem nagyon is korrekt választ hallhattunk Vona Gábortól.
Hiába próbálod most negatív színben feltüntetni, nem fog menni.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.03.03. 12:13:55

@silent76: azon gondolkodom, hogy minek kellett volna elhangzani a valaszban, hogy az szerinted ne legyen korrekt?:-DD

Cionista Pista 2010.03.03. 12:14:16

@dtk74: "Az SZDSZ volt az egyetlen csapat 89-előtt, akik börtönt is vállalták, hogy a szocikkal megküzdjenek a régi rendszerben"

a tetve zsidókurvaanyádat hazudozol itt te féreg....

a besúgó demszky? vagy ki? az SZDSZ egy undorító zsidónáci banda volt már akkoris...

silent76 2010.03.03. 12:16:17

A politikusbűnözés nem egyenlő azzal, amit a keszthelyi jobbikos tett.

A politikusbűnözés azt jelenti, hogy valaki a politikai hatalmával visszaélve követ el bűncselekményt.

A keszthelyi eset nem ez. Ő (ha bebizonyosodik) egy bűncselekményt követett el, de ez nincs összefüggésben azzal, hogy politikus ill. jobbikos.

EMU 2010.03.03. 12:17:28

Ez a vona egy sötét fasz. Igazi magyar politikus. Ahogy módja lesz, lopni is fog.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.03.03. 12:18:06

@Cionista Pista: Esetleg utánanézhetnél a TÉNYEKNEK.

IzomTibi · http://tibor.blog.hu 2010.03.03. 12:18:22

@Cionista Pista: te, de most komolyan, mert őszintén érdekel: neked tényleg annyira fontos a jobbik, hogy ezért vadidegen embereket döglessz meg verbálisan?

csiga_biga 2010.03.03. 12:18:46

silent76: mindig szidjátok a politikusokat, hogy terelnek és, hogy ez milyen csúnya dolog. Az a kérdésem, hogy ez nem számít terelésnek?

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.03.03. 12:19:17

@EMU: "Ahogy módja lesz, lopni is fog. "

meg mindig nem tudjuk, hogy mibol volt a 100millios nagysagrendu ep-kampany es mibol gazdalkodik a part 2003 ota..:-)

EMU 2010.03.03. 12:19:38

Igazi jobbikos az köztörvényes bűnöző, nem az az undorítóféle politikusbünöző.

IzomTibi · http://tibor.blog.hu 2010.03.03. 12:19:54

@silent76: jó akkor nem lopnak, csak néha eljárnak más politikusok házára lődözni. akármit gondolok lendvai ildikóról, a kövérről, semjénről, thürmerről, csurkáról, stb. meg a többi pártról, azoknál legalább ez fel sem merült.

EMU 2010.03.03. 12:20:28

@az igazi Sipi: És miért szerepel a programjukban, hogy az orosz kapcsolatokat erősíteni kell. Ezt sem tudjuk.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.03.03. 12:20:28

@izomtibor: 5-6 eve origon a fidesz volt neki ugyanennyire fontos...:-)

es akkor is ugyanez volt a style:-)

csiga_biga 2010.03.03. 12:20:37

silent76: Bajnai is vállalkozóként tett tönkre több száz (majdnem ezer) családot, mégis, amikor tavasszal a politika homlokterébe került, akkor egyből az jött elő, hogy bűnöző és, hogy nem legitim kormányfő. Ezeket a vádakat akarjátok visszakapni? :)

Cionista Pista 2010.03.03. 12:21:35

@az igazi Sipi: miért hazudozol sipi? soha nem voltam fideszes...még az origón sem :)

silent76 2010.03.03. 12:22:02

@izomtibor: ezt te sem gondolod komolyan ugye?

Cionista Pista 2010.03.03. 12:23:45

@Fedor: a tényeknek? hogy az SZDSZ tele volt/van zsidónáci besúgókkal?

hogy demszkyt azért vitték el, mert maoistaként lázadt az ellen, hogy holmi fasiszták március 15-ét ünnepeljenek 70ben?

aztán ez a zsidó féreg évtizedekkel később kisajátítja a Petőfi szobrot és környékét, és sehonnai bitangemberezik?

IzomTibi · http://tibor.blog.hu 2010.03.03. 12:24:24

@silent76: de, mert, mit ne gondoljak komolyan rajta?

IzomTibi · http://tibor.blog.hu 2010.03.03. 12:25:12

Rihó Krisztián, bicskei jobbik elnök

silent76 2010.03.03. 12:25:20

@csiga_biga:
1. nem vagyok jobbikos
2. egyedül vagyok, úgyhogy nem értem a többes számot
3. a cikk a politikusbűnözésről szól, a kérdés amit a MH-s újságíró feltett, meg nem politikusbűnözés szerintem, de ezt az első kommentemben leírtam
4. Nem kellene belekeverni, hogy ki mit mondott 1 éve Bajnairól, meg arról, hogy legitim-e vagy sem, mert ez a post NEM ERRŐL SZÓL.

bgp 2010.03.03. 12:25:25

@Cionista Pista: Amikor az LMP-s főmókus mellébeszél, akkor igazad lesz. Addig kuss.

Cionista Pista 2010.03.03. 12:25:33

@izomtibor: amúgy ez elég baj.

gyurcsányt és lendvait meg a többit például igenis le kellett volna mészárolni. családostul...már 89ben

HumorosSzurikáta · http://goodgagteam.blogspot.com/ 2010.03.03. 12:26:03

Nagyon nem az én világom a Jobbik, de az, hogy egy jelöltjük megbukott, csak figyelmetlenség (vagy akarattal nem foglalkoztak vele). De ez még nem az a fajta lopás (sikkasztás, visszaélés), ami a párt hátán szerzett hatalommal, lehetőségekkel él vissza. Az majd később lesz.
AZ, hogy felfüggesztették, teljesen korrekt. Nincs mit lépni ilyenkor.
De ismétlem: nagyon nem az én pártom ez a csapat. Populista, túlpörgetett nemzetieskedő, kirekesztő.

csiga_biga 2010.03.03. 12:26:10

@izomtibor: akkor nem elküldik a gecibe, hanem ha hatalomra kerülnek, akkor felakasztják a Duna mentén. :) Fekete listát csinálnak és akinek a neve szerepel rajta, annak elkobozzák a vagyonát (kárpótlás nélkül) és szétosztják a nép között (tisztára, mint 6 évvel ezelőtt a II. VH-s bűnösökkel szemben)...

Cionista Pista 2010.03.03. 12:26:15

@bgp: nem érdekel az LMP-s főzsidó...

Cionista Pista 2010.03.03. 12:27:21

@HumorosSzurikáta: "nemzetieskedő"
ezért normális helyen jól megvernének..

"kirekesztő."
aham. nem a Jobbikot igyekeznek kirekeszteni, áá nem. ők a kirekesztők..

lupus33 2010.03.03. 12:28:25

Cionista Pista: látom az agyi színvonaladat tükrözi a szóhasználatod is.

Walter Melone (törölt) 2010.03.03. 12:28:50

Azért az gáz, hogy amikor valaki a Jobbikot meri kritizálni, előbb utóbb a komment-droidok nyomására magyarázkodni kényszerül...

frompearly 2010.03.03. 12:30:17

Tehát még mindig ott tartunk ,mennyi közpénzt lopott el a jobbik az elmúlt 20 évben???

IzomTibi · http://tibor.blog.hu 2010.03.03. 12:30:37

@Cionista Pista: bocsánat, én voltam a hülye hogy egyáltalán hozzád szóltam.

remélem a többi jobbik-védő is egyetért veled, és azért nem küldenek el a faszba, hogy ne égesd őket.

kovácspéterke 2010.03.03. 12:31:35

Ó, szegény Vona Gábor, ez elég kínosra sikeredett. Csúnya újságíró bácsik.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.03.03. 12:31:56

@Cionista Pista: "soha nem voltam fideszes..."

csak odaszavaztal, amig a fidesz el tudta viselni a fasisztabuzt a szavazatokert cserebe.

ertem en:-)

csiga_biga 2010.03.03. 12:32:04

@silent76: Egyértelmű, hogy ne keverjük az egy évvel ezelőtti dolgokat ide - hátha megnéznénk és nem Neked lenne igazad.
A kérdés, hogy mire irányult azt csak a feltevő tudja megválaszolni (véleményem szerint tökre mást kérdeztek, mint amit Te gondolsz róla - mindegy, ez egyéni döntés)
HumoristaSzurikáta: igazad van, szerintem is ők az igazi populisták!

blacklord 2010.03.03. 12:33:22

Én is megkaptam már párszor a hazaáruló libsi meg egyéb címkéket Jobbikos kommentcsaholóktól, de ebben az esetben egyetértek velük - ez a vágás így gáz. Főleg, hogy még csak ugrani sem kéne, és ő maga teljes magyarázatot ad. Szerintem szándékosan csinálta így, és a teljes felvételen nem jön ki rosszul. És szó, mi szó, van benne valami, hogy a magyar média eléggé a legalja mindennek.
Mi ez a titkosítási dolog, mi volt a képviselői költségtérítés ügye (mind a négy párt együtt szavazott, bakker!!), a Kőröshegyi völgyhíd, a Margit-híd, a négyes metró, stb, stb, stb, és valahogy Sávoly ügyében se hallottunk még túl sokat a Fidesztől. Értelmes embernek ezek után nem kétséges, hogy vastagon bennek vannak ők is a színfalak mögött.
Az mondjuk más kérdés, hogy ha realisztikusan nézzük, a korrupció mindig is része mindenfajta kormányzatnak. A mértéke inkább függ a társadalom általános erkölcsi állapotától, mint a kormányzó erő bármilyen szándékától (vö. ókori Spárta vs. pl. Nigéria). Így a korrupció megszűntetése szép szólam, csak épp soha nem fog megvalósulni. A másik kérdés az az, hogy a szükségszerűen bekövetkező lopás mellett csinál-e még valami mást is a kormányzat. Ez Gyurcsányéknál kimerült pár autópályában és a 4-es Metróban, amit 3-szoros áron, hitelből építettek fel. Én ennél többet várok Viktoréktól, de kérdés, hogy mennyivel lesznek jobbak. Azt nem tartom kizártnak, hogy Vonáék is felépítenek egy hosszútávon működő kispártot, és az is lehet, hogy pozitív hozadéka lesz ténykedésüknek. De addig azért még el kell, hogy teljék némi idő...

kovácspéterke 2010.03.03. 12:33:23

@frompearly:
Sztem inkább ott, hogy egy párt első embere képes-e értelmesen válaszolni egy feltett kérdésre.
Talán, ha megpróbálna, akkor több teret kapna a médiában.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.03.03. 12:33:28

@Walter Melone: na gondold el, hogy mi lenne ha ez a hazmesterpart tenyleg hatalmat kapna..:-D

nekem a szor felall a hatamon orbantol, de ezekhez kepest egy liberaldemokrata polgarjogi harcos:-)

csiga_biga 2010.03.03. 12:33:53

@Cionista Pista: a Jobbikos tábor jelentős része zsidózik és cigányozik állandóan (gyakran egymásra is mondogatják). Tehát ki a kirekesztő?

lupus33 2010.03.03. 12:35:10

A cikkre visszatérve pedig, annyit,hogy Vona kimutatta a demokratikus sajtóhoz való viszonyát: Ha olyat kérdeznek tőle ami kicsit is kínos, gátlás nélkül kerüli ki a választ és kezdi mondani a magáét.
El tudom képzelni, hogy mi lesz, ha bekerülnek; csak a kiváltságos médiumoknak fognak nyilatkozni.

EMU 2010.03.03. 12:35:16

A jobbikról még most sem tudni honnan jött, hova tart, ki pénzeli őket, hogyan lehet egy hibbant liberális tyúk egy fasiszta (nem náci!) tömörülés vezérmotívuma, hogy miért csípik ennyire az oroszokat, hogy mi frászt akarnak a szabvány populista faszságaikkal. Marha nagy pofára esés lesz itt azok körében, akik most szó szerint ölni tudnának ezért a fene tudja miféle brigádért. Igen sajátságos stílusban persze, amiből nyilvánvaló, hogy szellemileg miféle réteget szólít meg, lásd fentebb cionista nemzettárs lebilincselő sötétségét.

órarugógerincű felpattanó 2010.03.03. 12:36:27

Mondjuk nekem nem lenne ellenemre 100000 18 és 25 év közötti kínai nő importálása.

órarugógerincű felpattanó 2010.03.03. 12:37:19

@órarugógerincű felpattanó: Legalább elkezdenénk újra hasonlítani a honfoglaló ősökre.

frompearly 2010.03.03. 12:38:04

@Mrs. Jackman: bezzeg gyurcsány ő mindenre tudott (eddig) válaszolni ,ugye? ,vagy dávid ibolya?meg herényi?velük nincsen baj ,csak az a szemét jobbik az ,ugye?

pyromaster 2010.03.03. 12:38:28

Az a bajom a posztolóval, hogy úgy tesz mintha értetlen idióta lenne. Pedig nem az! Ügyesen kampányol.
A Jobbik alig kap meghívást a különböző televíziókba, miközben az MSZP, Fidesz, SZdsz, mdf (pedik utóbbi kettő nem is létezik) nagyságrendekkel több időt töltenek a televízió képernyőjén. Persze ennek nagyrésze arról szól, hogy ma mennyit loptak.
És amikor véletlenül a Jobbikot is meginterjúvolják, akkor senki nem kíváncsi a mondanivalójukra, a megfizetett, tehetségtelen firkászok pedig csakis és kizárólag a negatívumokra kíváncsiak.
Na ez az undorító. Egyébként szerintem nagyon kevés embert lehet már terelgetni, mindenki tudja szavaz-e és ha igen kire! Szóval kedves posztoló leszophatod magad....

k u v a sz 2010.03.03. 12:40:25

Bakker, minden jobbikos ilyen agyhalott mint ez a cionista gyökér?Kapna egy pofont aztán azt sem tudná merre rohanjon.

☉ ☾ 2010.03.03. 12:41:09

Egyébiránt az bánt a legjobban, hogy az összes jobbos haverom homosexuális, szerintetek ez miért lehet így?

Jaffar 2010.03.03. 12:41:33

Nem olvastam minden kommentet, de.......

Már elnézést kedves dzsobbikosok, ha azzal védekeztek, hogy "..de a másik (fidesz,mszp,szdsz) is lopott, akkor a ti pártotok miben különbözik? Ök a nemzet nevében fognak lopni? Ráadásul csak magyar dolgokat lopnak, úgy az igazán nemzeti, nem? Szánalmas. Vonának simán le kellett volna reagálnia annyival, hogy folyamatban van az ügy és a csávókám ki lesz zárva. Ehelyett mit láttunk? Még csak nem is a témáról beszélt. Most tényleg agyalágyult, vagy immáron megtanulta az igazi mszp-s/fideszes-s politikát. Nevezetesen : addig hazudunk amíg a szánk nyitva van. És még ti hívjátok magatoknak igazi hazafinak? Lófaszt. Ugyanolyan kiéhezett banda vagytok, mint a fidesz. Végre eltünnek a szocik, erre most jön két idióta népnemzeti demagóg párt, ahol az egyik pártvezír még életében nem hazudott, a másik meg egy egyszerü kérdésre sem tud/akar válaszolni, csak mellébeszél. Bár ez utóbbi vonás a zorbánra is igaz.

☉ ☾ 2010.03.03. 12:42:03

Egyébiránt az bánt a legjobban, hogy az összes jobbos haverom homosexuális, szerintetek ez miért lehet így?

órarugógerincű felpattanó 2010.03.03. 12:43:06

@pyromaster:: Valószínűleg az lehet az oka, hogy egy melegbárban ismerted meg őket.

napielem 2010.03.03. 12:43:26

LOL, köszi Gery, a szóbuborék nagyon hatásos!

☉ ☾ 2010.03.03. 12:43:57

Semmi közötök nincsen ahhoz, hogy a Pyromaster haverral hun jövünk megyünk, világos?

Jaffar 2010.03.03. 12:44:07

Aki meg azzal gyün, hogy bezzeg ez egy kivágott részlet, az gondolom az öszödi beszédnél is fel volt háborodva :D

órarugógerincű felpattanó 2010.03.03. 12:44:11

@frompearly: Én már nem nagyon, de az utódaim még talán :)

csiga_biga 2010.03.03. 12:44:17

@pyromaster: nézd meg a youtube-ot! Tele van olyan videókkal, amiket hasonlóan állítanak be... Azt hiszem ezzel az egy mondattal válaszoltam a teljes posztodra...

IzomTibi · http://tibor.blog.hu 2010.03.03. 12:45:04

@pyromaster:: a cionista pista jobb nick volt.

WYW 2010.03.03. 12:46:20

Cionista Pista jó olvasni téged.
Akkor már bárkire érdemes szavazni csak a Jobbikra nem ha ilyen fazonokból áll a törzsgárdája!

csiga_biga 2010.03.03. 12:48:07

@Jaffar: látom a Fletó feddhetetlen, a Medgyesi egyenesen főnyeremény volt, Dávid Ibolyát igazából csak véletlenül hozták összefüggésbe az MSZP-vel, az SZDSZ pedig minden magyarok pártja, nem igaz?

Pávor Jál 2010.03.03. 12:49:07

Cionista Pista annyira meggyőző a stílusával, hogy rájöttem, igen, én ezt akarom! Legyen ez! Ha valamit rosszul csinálok én is zsidó, vagy cigány leszek, akit bele kell lőni akárhova! Igen! NEKEM EZ KELL!! Hajrá Jobbik!

frompearly 2010.03.03. 12:50:09

Na jó ,ennyi süketek párbeszéde ez ,fikázzátok a jobbikot meg a fideszt...Szavazzatok az mszpre ,az MSZMP utódpártjára és majd minden jóra fordul ,ja hogy az elmúlt 8 év az övék volt nem baj ,majd most jobb lesz...akarom mondani bal...!

Bastille · http://labdabiztos.blog.hu 2010.03.03. 12:51:31

"- Kedves Jobbikosok, ha parlamentbe, vagy úgy egyáltalán politikai szerepvállalásra készültök, hozzá kell szoknotok a kritikához is, amivel ti is folyamatosan illetitek a többi pártot, és illik megtanulni, hogy egy interjúban a kérdésre válaszolunk, így elkerülhetőek az ilyen kínos helyzetek."

ez a bizonyos interjú már mindennek a teteje! nem tudnak a szélsőjobberek hozzászokni a kritikákhoz, mert egyszerűen demagógok. vona egy szemellenzős gimisként viselkedett, kérdezték és mellébeszélt, semmi hitelesség, semmi okos gondolat, egyszerűen semmi! a többi párt is ilyen, félre értés ne essék, de szánalmas ez a jobbik megmenti az országot, meg a kibaszott nagy remény...

meg a 77oldalas program :)

Jaffar 2010.03.03. 12:53:06

@csiga_biga: Miröl beszélsz ember? Látszik, hogy te is az 1bites gondolkodásúakhoz tartozol. Tehát ha én nem vagyok fidesz vagy dzsobbik fan, akkor én csak szoci szavazó lehetek? áááááhhhhhhhhhhhhhhhh
Ha már a személyeskedésnél tartunk.
Ha te voltál anno abból a néhány száz millióból a leggyorsabb, akkor milyen lehetett a többi?

frompearly 2010.03.03. 12:54:52

@Jaffar: mdfszdsz?az sokkal jobb...

bass.gitár 2010.03.03. 12:55:09

@Bastille:
Ha intelligens kritikát írsz, megtennéd, hogy a szóhasználatodat moderálod. Kösz!

edisdead 2010.03.03. 12:58:33

@aliendriver:

Az LMP-vel tényleg nem lenne baj, DE ők néha globalizációról beszélnek, valahol lokalizációról. Ez EU-n belül nem fér meg. Elolvastam az EP programjukat, és kellemeset csalódtam, de utána átnéztem a lehetmas.blogra és ott meg elszörnyülködtem. Szóval termetsük meg akár támogatással a hazai élelmiszerönrendelkezést, amire persze a nyugati exportőrök tüsszögni fognak, másrészt ha ételmezema lisszaboni szerződést, akkor végigkövetve a fonalat nem fog támogatni az EU olyan intézkedést, ami nem az érdeke. Lehet szépeket álmodozni, hogy pénzpiacok megszelidítése, de a plusz profitról senki nem fog lemondani.. nálunk meg úgy lehet megosztani és hülyíteni a népet, ahogy nem szégyelled. Előbb az összetartó fonalat kéne megtalálni, azt a fonalat amellyel az ember ráébred, hogy magyarként európai és nem fordítva. Másrészt az LMP a vallásszabadságot is úgy kezeli (lásd a blog), hogy ha egy idegen kultúra érkezik be, ami üti a tradíciókat, akkor kvázi mellé áll. Képzeljük el, hogy egy ilyen politika a 150 éves török hódoltság után mit csinált volna. Ma nem beszélnénk magyarul, nem templomok lennének, hanem minaretek. Előbb a kultúrát kell helyretenni, a tradíciókat, és utána lehet építeni, hogy tudjuk hova tartozunk.

Bastille · http://labdabiztos.blog.hu 2010.03.03. 13:00:04

@bass.gitár: azt mondom, jogos! jelen helyzetben a moderálásra méltó "kib*szott" szó a magyar mentalitásban állandósult reménytelenséget szimbolizálja. hajrá magyarok!

Alikam 2010.03.03. 13:00:09

Greyhound fejezd be ezt az egész témát, szerintem töröltesd is.

Van ez úgy, hogy már rosszul fogod meg a kalapácsot és bénán vered be a szöget.

Akkor kár mentegetőzni meg magyarázkodni.

Ki kell húzni a szöget oszt jónapot...

kovácspéterke 2010.03.03. 13:00:28

@frompearly:
mi köze ennek Gyurcsányhoz, már ne is haragudj. Sztem semmi. Nem az összehasonlítgatáson van a hangsúly.
Ciki, ha egy politikus nem felel a kérdésre, legyen akármilyen párt tagja. Ha meg prominens személye, akkor több mint kínos.
Ugyanígy extra kínos volt, amit Demszky magyarázkodott legutóbb. Semmi köze a pártpreferenciához annak, hogy valaki felel-e egy kérdésre vagy nem.

Jaffar 2010.03.03. 13:00:46

@frompearly: Lebuktam? Túrót. Nem nyert. Én a LFtT-re fogok szavazni!

Let´s Feed the Trolls párt forever.

csiga_biga 2010.03.03. 13:01:46

@Jaffar: írsz egy bejegyzést, szidod benne a jobbikot, meg a fideszt. Ezzel nincs is gond, szólásszabadság van (elvileg). Mindemellett %-osan kicsi esélyed van rá, hogy MDF-es, vagy SZDSZ-es legyél (bár lehetséges), tehát kizárásos alapon MSZP-snek kell lenned. Ha nem lennél MSZP-s, akkor leírtad volna pár szóban azt, hogy mi fán is terem a vezetőségük és nem intézted volna el annyiban, hogy "a szocik"...
Amennyiben nem tartozol egyik felsorolt frakcióhoz sem, akkor nem értem miért kiabálsz, holott nincs is politikai támogatottságot és szerepvállalásod (ide veszem az MKP -t és az MCÖ-t is), tehát tök érdektelen és értéktelen a hozzászólásod, ha pedig még szavazni sem mész el, akkor pedig ne akard használni az elkövetkező 4 évben az állam adta szociális lehetőségeket, hiszen nem éltél a szavazati jogoddal, tehát neked tökmindegy mi történik itthon Magyarországon.
Ha tévedtem és Te tényleg elhivatott aktivistája vagy egy kis pártnak, akkor abban az esetben bocsánatot kérek(!) és jó munkát kívánok a kopogtató cédulák gyűjtésében!

órarugógerincű felpattanó 2010.03.03. 13:03:28

@Alikam: Azért a kalapácsot elég nehéz rosszul fogni.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.03.03. 13:03:33

@EMU: "A jobbikról még most sem tudni honnan jött, "

de, azt lehet tudni.
a 2002ben eletrehivott polgari korokbol valtak ki.

vlgymir 2010.03.03. 13:04:29

Én többször is végignéztem a teljes videót, és a következő a véleményem:
1. Szerintem fogalma sem volt a kérdés feltevésének pillanatában, hogy mit válaszoljon, és rutinosan időt nyert a válaszhoz.
2. Nem hiszem, amíg nem látom írásban, hogy a bűnöző tagsága valóban fel van függesztve, csak azért, mert valaki azt mondja egy képernyőn, ráadásul hosszú gondolkodás után.
3. Nem értem, hogyha benne van a programban (de mostmár elolvasom), hogy a rendőrséget meg kell tisztítani, és megerősíteni, akkor minek a csendőrség?
4. Tudja valaki, illetve látta, hogy közzé tette a párt az elmúlt 3 év mérlegét ahogy azt a törvény előírja? Mert ezt is évekig halogatta Gábor, és az már nem egyvalaki, hanem a párt vezetője. Bizony.

órarugógerincű felpattanó 2010.03.03. 13:05:31

@az igazi Sipi: Túl sok nem, de mindet jól sikerült megragadni :)

Alikam 2010.03.03. 13:05:52

@órarugógerincű felpattanó: hát de látod, néha mégis sikerül.

zeregély 2010.03.03. 13:07:35

kétségbeejtő, hogy ma mo-n 15-20% közötti szavazórétegnek ez a figura meg a csapata kell (amiből ő maga messze kimagaslik, amúgy...). ilyen ócska, primitív módon mellébeszélni csak igazi, erkölcs nélküli populisták képesek. olyanok, akiktől saját magát retorikájában igen élesen igyekszik megkülönböztetni... egy lyukas kotont nem bíznék erre az alakra!

Charybdis 2010.03.03. 13:08:44

1. Egyelőre nincs elítélve senki.
2. Ez nem közpénz lenyúlás lenne akkor sem, mint amit a többi párt csinál.
3. Ez a videó csak egy részlet, pont a videó végétől kezdve válaszolja meg a kérdést, azaz: felfüggesztették az illető párttagságát.
4. Abban igaza van, hogy a Jobbik sokkal kevesebbet szerepel a médiában, és ha szerepel is, akor is direkt szivatják.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.03.03. 13:09:09

@órarugógerincű felpattanó: csak azert, mert enb mar segitettem havernak elbontani egy 12 nm alapteruletu emesztot, aminek ugy lett megcsinalva a teteje betonbol, hogy azon auto parkolhasson biztonsagosan...

kolcsonkertem apam "samu" becenevre hallgato kalapacsat. na ha azt nem fogtad meg jol, akkor bizony hamar sirva ultel a godor mellett..:-D

Picsasereghajtó 2010.03.03. 13:13:50

@Charybdis: Szívatják? Feltettek neki egy kérdést a negyedórás interjú 10. percében. Addig bőven volt ideje kifejteni az álláspontját cigánybűnözésről, földvásárlásról, meg a többiről.

@Alikam: Itt a szöget maga Vona Gábor verte be rosszul, a posztoló csak megörökítette és közzétette a vicces és kínos jelenetet.

vlgymir 2010.03.03. 13:16:18

@csiga_biga: Neked nem 1 bites a logikad, de lenne két kérdésem: Ha valakinek nem illik bele a véleménye mondjuk egyik párt (kaszt) által képviselte sem, akkor Te majd kitalálod, hogy melyikbe illik leginkább? Olyan nem lehet, hogy valaki egyik párt híve sem?

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.03.03. 13:18:04

@Charybdis: "4. Abban igaza van, hogy a Jobbik sokkal kevesebbet szerepel a médiában, és ha szerepel is, akor is direkt szivatják. "

ne menjen kurvanak aki nem birja, ha basszak...

nem jobbikos 2010.03.03. 13:20:54

:) Bearanyozva a reggel...

A leghihetetlenebb az egeszben, hogy x hosszaszolasbol minden 10. vege fele a 20. avval foglalkozik hogy a videot megvagtak... 2 komment foglalkozott azzal hogy a kedves urak es holgyek akik ennel a videonal melyen fel vannak haborodva, egy masik video eseteben siman atleptek ezen, es mar indult is az elkurtuk kampany...

Erdekes a szelektiv memoria...
Ahogyan erdekes az is, hogy a szidociganymasoposfideszesszemetszarok kikozositik a szegeny jobbikot... Talan magatokba kellene nezni... merthogy a szociliberaliszsido bermediaban en meg magunkfajtakrol meg magukfajtarol csak jobbikos kepviselot lattam beszelni... akkor most ki rekeszt ki kit?
En azt erzem hogy a jobbik sajat magat...

Arra is kivancsi lennek, hogy amikor a jobbikos azt mondja hogy fel kell akasztani mindet, meg lemeszarolni, meg elkobozni mindenet, akkor belegondol abba, hogy ahhoz mit szolna, ha egyszercsak a szelsobalrol valaki bekolzolni hogy az osszes jobbos idiotat le kellet volna loni? Es osszeveti ezt vajon avval hogy valojaban oket senki nem akarta meg leloni, de ok mar mindenkit a lampavasra huztak volna, ha nem jogallamban elnenk?

A mind1... ugysem erti meg soha egyik se ebben a stilusban...

Az egyszeru jobbikosok kedveert akik nem ertik azt mikor az ember nem karomkodik:
Mentek tia kurva anyatokba kis kocsogok, mikor ti vakon uvoltoztetek valami kiragadott hulyeseget, akkor hanyan kuldtek titeket anyatokba? Ti meg idejottok emberkedni bazmeg... menjetek ti a picsaba bazmeg, es nekem itt ne csinaljad a fesztivalt, hogy mekkora zsidoberenc vagyok en is, mert szetbaszom a fejedet de ugy hogy meg anyadnak is fajni fog.

Azthiszem talan igy ertheto lesz...:)

csiga_biga 2010.03.03. 13:24:59

@vlgymir: Éppenséggel lehet. Ellenben az minek ordibál? Mindenki l*sz*rj* a fejét... Sok ilyen embert ismerek, akiket senki sem képvisel, de ők ezt választották. Őket érdekli a politika, de nem a mai magyarországi pártok. Innentől kezdve a két fél kölcsönösen elfordul egymástól. Ha valaki sehova sem akar tartozni, akkor miért száll vitába azokkal, akik valahova tartoznak?
Amúgy köszi a dicsérést, hogy nem 1bites az agyam. :) Ezt felírom.

2010.03.03. 13:25:52

@Jaffar: "Nem olvastam minden kommentet, de......."

Kár hogy nem olvastad el a kommenteket. Abból kiderült volna, hogy a videó vágott, egy videómegosztó oldalon található a vágatlan változat. Valamint a kérdéses személyt már rég kibaszták a pártból.

Blackrock (törölt) 2010.03.03. 13:25:53

@nem jobbikos: na végre! így kell a nyilas disznó fajtájukkal beszélni!

nem jobbikos 2010.03.03. 13:28:50

@Blackrock: Csak biztosra mentem... aki nem hallja mikor ertelmesen vitatkozni akarok vele, talan meghallja ha az o szintjen probalom mondani...

Crane (törölt) 2010.03.03. 13:30:27

Erről a postról az jut eszembe, miszerint: "Bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű!"

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.03.03. 13:31:08

@Jankove: es te ertekeled azt, hogy cuslagot is kibasztak az mszpbol?:-)

na pont ennyire ertekelheto az is, amit vonaek csinalnak:-)

egyebkent a bicskei elnok egeszen biztosan a aprt tudtaval es beleeegyezesevel tamogatta tevolegesen is a magyarok nyulait, hiszen melegjogvedo krisztike es zazrivona is teljes mellszelesseggel hazafizzak bbudahazyt:-)

bass.gitár 2010.03.03. 13:35:12

@Bastille:

Hol van a liberálisok által hirdetett szólásszabadság. Egy izraelita cikket, melyet egy mostani ünnepükről írnak - ahol esznek, isznak persze Dr. Hegedűs Lóránt tiszteletes Urat pocskondiázzák - feltettek az internetre. Az ember jó zabbantást kívánt nekik, nem új dolog, hiszen nekünk, keresztényeknek a karácsonyunkat Eörsi Mátyás így jellemezte. Azóta is elfelejtett bocsánatot kérni. Ha nekünk el kell tűrnünk legnagyobb keresztény ünnepünk meggyalázását, lassan minden évben, akkor Ön szerint, az izraeliták miért érzékenyek? Miért törlik ki az általuk kitalált szót?! Hisz a szólásszabadság mindenkire vonatkozik, vagy csak egyesekre?

blah 2010.03.03. 13:36:43

@Crane: nekem a jobbikról is ez jut eszembe... :)

vlgymir 2010.03.03. 13:37:14

@csiga_biga: Azért kérdeztem, mert sajnos én is 1 ilyen vagyok, nem ordibálok ugyan, de vérzik a szívem, hogy manapság nincs egyetlen olyan politikai erő, amiben megbíznék. Ugyanis egyiknek sem hiszem el amit mond.
Egyben nem értünk egyet. Attól, hogy én nem védek egyik pártot sem, az adómat befizetem, azaz eltartom a politikusokat, a törvényeket betartom, így jogaim is vannak. Joggal várhatom el, hogy az, aki a parlamentbe kerül választás útján, az engem IS képviseljen.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.03.03. 13:37:58

@bass.gitár: "Hisz a szólásszabadság mindenkire vonatkozik, vagy csak egyesekre? "

szerinted a szolasszabadsagnak nincsennek hatarai?

LuiKang 2010.03.03. 13:41:21

@nem jobbikos: Tévedésben élsz. Ezt láttatják veled, a Jobbik nem ezt mondja.

Nem azt mondja, hogy Dunába kell lőni az összes MSZP-st, Fideszest. Ezt kell neked is itt hírdetni talán, hogy mindenki így lássa.

Nem. A Jobbik azt mondja, hogy aki nem felelősségel bánik(bánt) az ország lakosainak pénzével, a miáltalunk befizetett adóval, az bizony bűnt követ el.
Aki a beléje helyezett bizalmat - hogy a mi érdekeinket képviselje - kihasználva kiárusítja a magyar nemzet kincsét, vizét, földjét, az bűnt követ el.
És ne mondja nekem senki, hogy nem ért ezzel egyet, aki nem, az hazája ellen fordul, vagy nem magyar.

Ha Jobbikos, ha MSZP-s, ha Fideszes, ha SZDSZ-es.

De!

A bejegyzéshez annyit fűznék hozzá, hogy tessék meghallgatni Vonát, mit mondd, és megnézni a Rogán féle riportot.

Nem éppen most lettek lemondatva Pátyon fideszes képviselők, mert a saját zsebük érdekében szavaztak?

Arról miért nem kérdezték meg Rogánt?

Jah, hogy ebből az jön le, hogy el akarja kendőzni... gratulálok.

Mit csináljon a pártelnök, menjen el magánnyomozónak, és minden tagot vizsgáljon meg belépés előtt, és minden nap tartsa szemmel?

Amit lehet tenni, megtettek, tagság felfüggesztve, és várjuk a bizonyítékokat... de BIZONYÍTÉKOKAT, nem draskovics-felvétel-szerű kitalációkat.

SEHOL, ismétlem SEHOL és sehogy nem tudja egyik párt sem kiszűrni, hogy ki milyen előélettel, milyen indíttatással csatlakozik a párthoz.
Van, lesz, akiről majd csak a húsosfazék közelében derül ki, hogy a saját zsebe mégiscsak fontosabb.

De ráadásul még talán igazat is adnék, ha nem egy ilyen ügyről lenne szó, mint ez... terrorveszély... rálőttek egy üres házra... hát röhögnöm kell... vagy lehet sírni kéne...

vlgymir 2010.03.03. 13:42:28

@bass.gitár: És ez most hogy jön ide?

2010.03.03. 13:42:34

@az igazi Sipi: nem zuslag ügy miatt rühellem az mszp-t, hanem a 20 éves tevékenysége miatt. zuslag csak egy vicces fricska a történetben, egy önigazolás.

Jobbiknak nem nagyon van múltja, rovott meg pláne nincs, egyelőre nincs miért utálni. Hajlamosak sokan elfelejteni, hogy nem a jobbik lopta szét az országot.

vlgymir 2010.03.03. 13:45:37

@LuiKang: Üres házra lehet lövöldözni éles lőszerrel?

bass.gitár 2010.03.03. 13:46:46

@az igazi Sipi:

Szerinted vannak?! Vagy nem mindenkire vonatkoznak?

xboxer 2010.03.03. 13:47:38

Vona Gábor szereplése a Jobbik válasza a Monty Python-ra.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.03.03. 13:48:19

@Jankove: ugyan mar, ez annyira szanalmas es gyerkes:-))

mikor fogjatok fel, hogy az orszagot az itt elo allampolgarok millios siserehada lopta szet elsosorban.
es azert, mert az eddig 20 even keresztul hatalmon levok megengedtek nekik, nem masert.

szoval aki nem kibaszarintja a kozalkalmazottak 40%at es veszi el a hazat az osszes minimalberes vallalkozonak, bunteti meg kemenyen a minimalberre bejelentet es svarcban dolgozokat, az tovabbra is szabad utat enged a lopasnak.

vona a fentieket fogja tenni?
nem igazan...

o csak talalt nehany ellensegkepet es azt mondogatja, hogy ok a hibasak. es ennyit tud. egy kurva centivel sem tobbet;-)

vlgymir 2010.03.03. 13:49:14

@Jankove:"egyelőre nincs miért utálni. Hajlamosak sokan elfelejteni, hogy nem a jobbik lopta szét az országot."

És ez elég arra, hogy rá szavazzunk?

Picsasereghajtó 2010.03.03. 13:50:22

@Jankove: Nincs miért utálni a Jobbikot, ez tény, viszont annak sem látom okát, hogy szimpatizáljak velük.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.03.03. 13:51:07

@bass.gitár: igen, vannak.
es mindenkire egyformnan vonatkoznak. rad is es ram is.

de ha gondolod, mutathatsz olyan szolasszabadsag korlatait felallito szabalyozast, ahol benne van, hogy "kiveve ha xy mondja, vagy ha aki mondja n vallas, vagy politikai part tagja"

mutatnal nekem ilyet..?:-D

flexsnake · http://flexsnake.blog.hu 2010.03.03. 13:54:31

Jellemző, hogy nem a kérdésre válaszol. Igazi kis báb. Semmire nem jó. Kátyút feltölteni meg kiküldeni trágyát rakodni, arra megfelel. Az egész bandájával együtt eltűnik hamarosan.

2010.03.03. 13:57:51

@az igazi Sipi: Wow. Tulajdonképpen azt fogalmaztad meg, hogy az ország velejéig romlott.
A fidesz és az mszp plasztikai sebészetet, és a hulla kifestését javasolja (12 év semmittevés-buga után eddig jutottak)
Alapjaiban kell változtatni. Tisztességes közélet, meg ilyesmi. Összesen egy párt programjában szerepelnek ilyesmik.

Lomposfarkas 2010.03.03. 13:58:23

Bocs, hogy nem a posthoz, hanem a kommenteléshez szólok hozzá.
Lehet, hogy sok Jobbikos hozzászólása, megnyilvánulása ilyen, de én élőben ennyire elrugaszkodott megnyilvánulásokat nem hallottam még. De lehet. De az is lehet, hogy egy nagyszerű fórum kampánynak vagyunk szemtanúi, ahol egy stáb különböző szerepeket és nickneveket felvéve adja egymásnak a magas labdákat és reagálnak úgy, hogy a végkövezkeztetés a Jobbik számára kedvezőtlen legyen. Mivel névtelenül zajlik, ez is lehetséges.

2010.03.03. 13:59:08

@vlgymir: "És ez elég arra, hogy rá szavazzunk?"

Nem, arra szavazol akire akarsz. Ha szeretsz szenvedni, és még 40 évet várni a csodára szavazz mondjuk az MSZPre.

2010.03.03. 14:01:53

@Lomposfarkas: Ez is benne van, de inkább arról van szó, hogy az emberek saját szenvedéseik árán is ragaszkodnak a saját igazukhoz (jelen esetben saját harcuknak tekintik választott politikai pártjuk sikerét, akik majd választás után ugyanúgy leszarják őket ahogy eddig tették) Emberi idiotizmus ez, nincs benne racionalitás.

vlgymir 2010.03.03. 14:01:57

@Jankove: Nem kértem tanácsot, arra fogok szavazni, akire akarok, csak arra voltam kíváncsi, hogy szerinted ennyi elég-e arra, hogy rájuk szavazz. Igen, vagy nem?

2010.03.03. 14:04:14

@Sün! balázs: hát ne szimpatizálj. Szimpatizálj azokkal akiket már jól ismersz.

2010.03.03. 14:06:06

@vlgymir: Szivesen levezetném neked, miért lenne jó a jobbikra szavaznod, szemben amár jól megismert elitünkkel, de esetedben úgyérzem falrahányt borsó lenne. Igy nem teszem.

EMU 2010.03.03. 14:10:06

A jobbik a politikusbűnözők pártjainak alternatívája. A jobbik a köztörvényes bűnözők pártja. Válaszd az erőszakos bűncselekmények elkövetőinek pártját, mondj nemet a fehérgallérosokra!

bass.gitár 2010.03.03. 14:10:26

@az igazi Sipi:
Veled értek egyet, kösz, hogy bátorítod az embert, mert lassan az ellenkezőjét kezdem gondolni, sőt, tapasztalni.
Nem tudok mutatni, ezért nem értettem egy-két dolgot.
Hagylak benneteket vitázni. Kösz!

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2010.03.03. 14:12:57

330 komment... Komoly, látom nagyon ráértek :)

@Jankove: Én nem várok a csodára. A Fideszre szavazok, és nem várom azt tőlük, hogy április 12-től beköszönt a kánaán és kolbászból lesz a kerítés.

A Jobbikosok szerintem nagyot fognak koppanni, amikor ezen a hétfői napon állni fog a TV2 és az RTL Klub székháza, valamint a multik sem lesznek még eltakarodva. De nem csak 2010, hanem 2014 áprilisában lesz ez a helyzet.

Annyit várok a politikai elittől, hogy teremtse meg a feltételeit annak, hogy saját magam boldoguljak. Nekem ne adjon halat, de még csak felszerelést sem, csak annyit tegyen meg, hogy a kezemben levő hálót nem veszi el.

A Fidesz 1998 és 2002 között bebizonyította, hogy képes normálisan vezetni az országot, szépen lassan gyarapodtunk és kezdtünk felzárkózni Európához. A szociknak ezt 8 év alatt sikerült lerombolniuk, nehéz dolga lesz a Fidesz-kormánynak, de bízom abban, hogy van elég tapasztalatuk, és tanultak az elmúlt évek hibáiból, így meg tudják csinálni. A Jobbiknak semmiféle gyakorlata nincs, hangzatos lózungjai vannak amelyek megvalósítására semmiféle konkrétum nincs, zöldfülű kezdők akiknek a bilibe lóg a kezük (megjegyzem, ez nem csak a Jobbikra igaz, hanem az LMP-re is)

Magyarország jelenlegi helyzetében nem engedheti meg magának, hogy újoncok vegyék át a vezetést. Szerintem mindenképp jár még egy esély a Fidesznek. Aztán ha ők sem válnak be, 2014-ben jöhet valaki más (de nem a Jobbik)

LuiKang 2010.03.03. 14:13:55

@vlgymir: Nem.

Nem is ezt mondtam. Hanem azt, hogy ez az ügy az elejétől kezdve bűzlik...
"terrorizmusnak" titulálja cenzorasszony... rájöttek, hogy a nácizás már nem megy, akkor terroristát kell manapság mondani, attól beijednek a népek... és ez folyik most, terroristává kell zülleszteni a Jobbikot.

Egyébként öngól az egész.
Ha azt mondja valaki, hogy a Jobbik terrorista, mert - mondjuk tényleg igaz, és ott volt egy tagja egy üres házra rálövésnél -, akkor elismeri azt is, hogy létezik cigánybűnözés.

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2010.03.03. 14:14:53

@LuiKang: Aki házakra lövöldözik, legyen az üres vagy nem, az közveszélyes bűnöző, ezen nincs mit szépíteni.

vlgymir 2010.03.03. 14:16:50

@Jankove: Ezt értem úgy, hogy azt mondod, ennyi nem elég, és vannak még más dolgok is? Ha igen, akkor ezt megbeszéltük.
Mégegyszer mondom, nem kértem tanácsot. Mellesleg szóról szóra olvasom a jobbik programját IS. Ennyit a borsóról.

Sir Black The Brightest 2010.03.03. 14:18:16

@Jaffar: Aki meg azzal gyün, hogy bezzeg ez egy kivágott részlet, az gondolom az öszödi beszédnél is fel volt háborodva :D

ejjj mennyire ott a pont! :D

Cionista Pista 2010.03.03. 14:18:22

@Gery.Greyhound: "Magyarország jelenlegi helyzetében nem engedheti meg magának, hogy újoncok vegyék át a vezetést. "

régi, kipróbált elvtársak kellenek :D

"A Jobbiknak semmiféle gyakorlata nincs, hangzatos lózungjai vannak amelyek megvalósítására semmiféle konkrétum nincs, zöldfülű kezdők akiknek a bilibe lóg a kezük"

aham :) olcsó demagógia.
vagy 98-2002 között egy zöldfülü bandának sikerült sikeresen kormányoznia?

"Aztán ha ők sem válnak be, 2014-ben jöhet valaki más (de nem a Jobbik)"

azt majd egy ilyen fideszamőba fogja megmondani?

"Aki házakra lövöldözik, legyen az üres vagy nem, az közveszélyes bűnöző, ezen nincs mit szépíteni."

Vona volt az...láttam

Cionista Pista 2010.03.03. 14:19:04

@VodkadrinkerPíter: "Aki meg azzal gyün, hogy bezzeg ez egy kivágott részlet, az gondolom az öszödi beszédnél is fel volt háborodva :D"

ezt a posztolónak címezd, ő csinált abból is jó videókat...

LuiKang 2010.03.03. 14:20:35

@Gery.Greyhound: "A Jobbiknak semmiféle gyakorlata nincs, hangzatos lózungjai vannak amelyek megvalósítására semmiféle konkrétum nincs".

Hát igen, emiatt nem lett rendszerváltás 1990-ben... gratulálok!

Mindig jönnek a fideszesek a "szakértőkkel"... hol a Fidesz programja? Milyen konkrét lépéseket terveznek az elkövetkezendő 4-8 évre?

Ok, véleményed szerint a jobbikosok hülyék, és koppanak majd?
Szerintem meg az emberek nem hülyék, és még az elszánt fidesz-hívők is fel fogják ismerni az elkövetkezendő 4 évben, hogy a Jobbik programja az egyetlek kivezető út a gödörből. És 4 év múlva a Jobbik váltja a Fideszt.

Kár, hogy a napi politikai és hatalom-szerzésnek lesz az áldozata a nemzeti program...

Ha a Fidesz megvalósítja a Jobbik programját, és 4 év múlva azt látom, hogy elindultunk azon az úton, ami ebből a túróból kivezet, ígérem a Fideszre szavazok. :)

vlgymir 2010.03.03. 14:21:18

@Gery.Greyhound: Végre valaki válaszolt a kérdésemre! Hallelúja! Egyébként egyetértünk. Ha valaki éles lőszerrel engedély és indok nélkül lövöldözik, az köztörvényes bűnöző, pártállástól és nemzetiségi hovatartozástól függetlenül. Gondolom ebben nincs vita.
Azt nem hiszem, hogy az, hogy valaki ezt a tényt politikai célra használja, az kisebbíti, vagy növeli a lövöldöző felelősségét. Vagy tévedek?

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.03.03. 14:21:23

@Jankove: igen, azt fogalmaztam meg.
es tudod miert?

mert a politikusaink nem masok, mint akiket mi valasztottunk meg magunk kozul, a politikusok nem masok, mint az orszag keresztmetszete. olyanok vagyunk, amilyenek ok. ok meg olyanok, amilyenek mi vagyunk.

nem ufok tettek le oket az alfoldi ronasagon, nem is barmelyik istentol, vagy ordogtol valoak. ok mi. es mi ok vagyunk.

amig az egyes allampolgarok nem kezdik el a sajat felelosseguket belatni, addig johet barmilyen onjelolt messias, finoman szolva, megbaszta a lo az egeszet...

Cionista Pista 2010.03.03. 14:22:36

@vlgymir: lehet, ha ott MSZP-sek laknak.
minden MSZP-snek alanyi jogon jár a halálbüntetés...

Jaffar 2010.03.03. 14:23:49

@csiga_biga:
Bocs tévedtem. Nagyot. Amikor azt gondoltam, hogy az értelem egy parányi szikrája is szorult beléd. Belátom hibáztam, hiszen te olyan sötét vagy, hogy a vödör korom hozzád képest atomvillanás. Különben is, mi a fasz közöd van ahhoz, hogy én kire fogok szavazni? Ettöl a dzsobbik még ugyanolyan senkiházi, képmutató, demagóg párt (ez a poszt is bizonyítja, te meg csak megerösíted), mint a többi.

ui: Ha nem lenne szólásszabadság, akkor az olyan trollok is mint te, kussolnának, mert nem lenne megengedve. Vadparaszt.

Blackrock (törölt) 2010.03.03. 14:24:49

@Gery.Greyhound:
"A Fidesz 1998 és 2002 között bebizonyította, hogy képes normálisan vezetni az országot, szépen lassan gyarapodtunk és kezdtünk felzárkózni Európához."

Úgy érted; a fideszesek kezdtek el szépen lassan gyarapodni...és annyira jól kormányoztak 98-2002 közt, hogy utána zsinórban 2x bukták el a választásokat.:)

A jobbik pedig nem zöldfülű, hanem egyszerűen a söpredék. Olyan égbekiáltó ostobaságokat beszélnek, hogy nem is tudom, hogy sírjak-e vagy röhögjek, amikor valamelyik szarkupac jobbikos beszél.

Blackrock (törölt) 2010.03.03. 14:25:46

@Cionista Pista: én megszavazom neked meg a fajtádnak is.

LuiKang 2010.03.03. 14:25:58

@Gery.Greyhound: Egyetértek.
Ezért: párttagság felfüggesztve, és várja mindenki a BIZONYÍTÉK-ot.

És elvárjuk a sok liberálistól, demokratától, hogy úgy is viselkedjen, elméletileg jogállamban élünk. 1 valaki bűne nem a csoport bűne.

Ha ez nem így van, akkor a bumeráng visszacsap.

órarugógerincű felpattanó 2010.03.03. 14:27:37

@Blackrock: Az is gyarapodott, aki dolgozott, fidextől teljesen függetlenül.

LuiKang 2010.03.03. 14:28:14

@az igazi Sipi: Na ezt nagyon jó lenne, ha végre mindenki észrevenné! Ezért: képviselői visszahívhatóságot!

aliendriver 2010.03.03. 14:30:05

@Gery.Greyhound: az a baj, h a fidesz legalabb annyira lejaratta magat, mint az mszp az elmult 8 evben..csak mivel nem ok voltak kormanyon, nem lehet rajuk ujjal mutogatni..sose tetszett a fidesz, maga a part nekem tul orban kozpontu, belulrol kevesbe demokratikus, mint a tobbi szinen levo part..dehat valszeg ok fognak kormanyozni, nincs is ezzel semmi baj..a lenyeg az, hogy legyen a parlamentben minel tobb, minel szinesebb felhozatal, akik erdemben tudnak vitazni egymassal..kell a parlamentbe mszp is, jobbik is, es remelem ott lesz az lmp is, es mdf is..a fidesz meg kormanyon nem csinalhatja meg, h durcibol nem jar parlamentbe
:D:D

Szeptim 2010.03.03. 14:30:17

hehh de beégett. Análfűrészt a baromnak!

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.03.03. 14:31:09

@LuiKang: na ebbol meg aztan lenne a gyonyoru szep nagy kaosz..:-)

igen, kell valamifele visszahivasi jog
de nem kell tulzottan megkonnyiteni.

es tudod miert? mert az ember akkor tanul a hibaibol, ha rabaszik...
ezen kivul nem lenne egeszseges ha 3-6 havonta lenenek valasztasok:-)

Crane (törölt) 2010.03.03. 14:31:12

Értem. Tehát, ha "A" politkus bűnöz, akkor ez azzal tisztára mosható, hogy "B" is politikus bűnöz. Így akkor mindenki politukus bűnözhet tovább. És akkor megint "rendben" lesz minden.

Még jó hogy az emberöléssel nem így állunk!

vlgymir 2010.03.03. 14:31:55

@LuiKang: Elolvastad a jobbik programját? Az első pont az erős állam felállítása, néhány esetben a privatizáció visszacsinálása, tehát az eladott vagyon visszavétele, aztán az erős állam erős beavatkozásokkal védi majd a nemzeti érdekeket. Világos? A rendszerváltás előtt azzal vádoltuk az államot, hogy ő mondja meg a tutit, most pedig oda megyünk vissza? Miért? Egyébként ezt is több országban kipróbálták, és mindenhol az derült ki, hogy a magántulajdon erejénél nincs jobb. Második pont, hogy a nyugatfüggőség helyett kelet felé élénkítik a gazdasági kapcsolatokat. Namármost mi a különbség? Ha azért vagyunk függőségben, mert nyugat felé adósodtunk el, akkor majd kelet felé kacsintgatva tudjuk majd finanszírozni a kiadásokat? Elárulom: A programban az is benne van, hogy majd erős kontrolt, stratégiai tervezést fognak bevetni, és minden fejlesztés mellé csak akkor raknak pénzt, ha az nemzetgazdasági szinten bizonyíthatóan megtérül. Az ötlet jó, de ki dönt majd erről? A párt vezetése? Hova is megyünk? Vissza a pártközpontba? Kösz.
Csak a félreértések elkerülése végett mondom, hogy a program jól szerkesztett, tudatosan felépített profi munka, csak eddig nem találtam semmi konkrétumot a jelszavakon kívül. Nekem ez kevés.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.03.03. 14:33:30

@Crane: a jobbik fanok szerint az emberoleshez is igy kellene allni.

"a" politikus meggyilkolasa hazafias kotelesseg.
mar ugye abban az esetben, ha nem egyezik a velemenye "b" politikus velemenyevel:-)

lasd roppant empatikus es humanista "baratunk" hozzaszolasat:

Cionista Pista 2010.03.03. 14:22:36
@vlgymir: lehet, ha ott MSZP-sek laknak.
minden MSZP-snek alanyi jogon jár a halálbüntetés...

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.03.03. 14:35:54

@vlgymir: nekem egy dolog tetszett a jobbik programban, megpedig az, hogy a mostani ado 1% felajanlas mintajara a gyerekek felajanlhatjak a szuleiknek az altaluk befizetett adojuk x %-at.

mondjuk ez az egy otlet meg mindig nagyon sovany, mert az arat amit a jobbik ezert a jo otletert kivan elkerni nekem nagyon nem akarozik megfizetni:-D

nem jobbikos 2010.03.03. 14:39:37

@LuiKang:
Nem vegulis valoban nem a jobbik mondja... Csak tudod az egyetlen igaz magyar part prominenseinek korebol hallottam en mar ilyet kijelenti, nem termeszetesen nem a sajtoban... Sajnos ismerem egyiket masikat regota... meg karlengetest is tudnak bemutatni...
De tudod mit azt mondanam, hogy igen egyebkent ertelmes emberek, neha tobbet isznak mint kene es viccesnek gondolnak dolgokat, vagy kijelentek dolgokat... pedig azok nem azok.

Engem az remiszt el, mikor Morvai Krisztina magunkfajtazik, mikor azt latom hogy osztjak a kornyzetemben jelentektelen buta senkik az iget, hogy o milyen fasza a jobbik o mennyire durva a kettos merce, jajj aszemetzsidociganygecik lekene loni mindet... Es ez itt a nagyon nagy baj... a jobbik nem mondja... explicite nem, de abbol amit mond a tabor ezt olvassa ki, ez a nagy baj...

Mas:
Anyam egy kis faluban lakik... odakoltozott egy gardista, es amikor anyamat megkerdezte hogy nem fel merthogy 500 meterre van a ciganytelep, akkor meglepodott azon, hogy anyam nem fel, es hogy a ciganytelep "budos ciganyai" egy ket embert leszamitva mind normalis ertelmes nehez helyzetben levo ember aki probal megelni, ellentetben a gardista hiedelmeivel nem lopasbol, es nem kell toluk felni... Anyam meg eleg regota ott el es tenyleg ismeri is oket merthogy a cigany csaladok is eleg regota ott elnek... gardista baratunk meg nezett egy nagyot, majd fenyes nappal visszazarta a keritest, majd a bejarati ajtot...
en nem mondom hogy mindenhol ez van... de akkor ha tolem elvarod hogy ne azt higyjem amit latok, mert azt csak lattatjak velem, akkor en is elvarhatok valamit a masik oldaltol.. de azt latom hogy a magukfajtak (vagy ha ugy erzed, akkor magatokfajtak) nem akarnak nem tudnak gondolkodni, es naivak... en meg lattam amit lattam, hallottam amit hallottam es tudom amit tudok, odakerulnek Vonaek es ok is lopni fognak, es majd az lesz a naiv jobberek valasza hogy dehat a tobbeik mar mennyit elloptak. Lofasz lesz itt nem onvizsgalat mikor kopanni fogtok...

Megintcsak mas:
A kedvenc jobbikostol hallott mondatom eddig: "A rohadt geci szemet kommunistak szetloptak az orszagot, dehogy fizetek en adot... ezeknek??" es az a baj hogy ez nem az egyetlen, es nem egy embertol hallottam mar hasonlot, pedig mind igazmagyarnak gondolja magat. De persze ezek igazabol biztosan csak az MSZP altal az ellopott penzbol megfizetett jobbik lejarato kampanyistak lehettek... ;)
Vagy biztos ezek az emberek azert ilyen hulyek, mert errol is a zsidok tehetnek.

Csak ennyi a bajom a jobbikkal es evvel a fene nagy vedekezessel hogy velem ezt lattatjak... nem kell velem lattatni latom en magamtol is, koszonom.

vlgymir 2010.03.03. 14:40:49

@Cionista Pista: "minden MSZPsnek alanyi jogon jár a halálbüntetés".
Tényleg?? Attól, hogy valaki MSZP-s, akkor oda lehet lőni? Ezt a törvényt ki alkotta? Nem lettem rá figyelmes mostanában. Lemaradtam valamiről? Ha mindenki így gondolkozna, akkor nem sokan lennénk a földön, az biztos. És tuti, hogy nagyon meg lennél sértődve, ha ilyen alapon vadásznának Rád is. Vagy az ki van zárva?
Reménykedem benne, hogy a hozzád hasonló véleménnyel rendelkezők megmaradnak a véleménnyilvánítás szintjén.

2010.03.03. 14:43:18

@Gery.Greyhound: Kedves Grey,

Ez itt a baj. Megintcsak egy önző énközpontú álláspontot fogalmaztál meg, nekem jó legyen a többi meg le van szarva. A fideszesekre egyébként egyaránt ráhúzható az opportunizmus, 10 fidesz szavazóból 9 azért szavaz a fideszre mert neki 98-02-ig éppen jobban ment a szekere, persze ez közel sem biztos, hogy a fidesz érdeme. Megoszlóak az álláspontok arról, vajon fidesz egyszerűen csak egy gazdaságilag szerencsés időszakban volt kormányon, vagy tényleg lángeszek alkotják a pártot, mindenesetre az a tény hogy az emberek kétszer is elutasították a fidesz politikáját, arra utal hogy azért nem mindenkinek volt az élete fenékig tejfel az ezredvég környékén, de legalábbis az a flegma unszimpatikus kommunikáció, amivel a fidesz operált, sok ember haragját vívta ki. Visszatérve az opportunista szavazókra, a jobbikos totális ellentéte a fidesznek, én a saját önös gazdagodásom helyett szivesebben élnék egy tisztességes, becsületes, kiszámítható országban, ahol nem hányok ha kilépek az utcára, ahol nem basz át a sarki fűszerestől a benzinkutason át, legnagyobb bankig mindenki, pár forintért. Ahol tudom hogy van munkám, holnap is lesz, és a gyerekeim (ha lesznek) biztonságban nőnek fel, és nem győzikesón, és a többi undorító gyomorforgató celeb szarokon fognak nevelkedni, hanem esetleg TV macin, és kockásfülü nyulon, ifjúsági filmeken. Ahol az élet nyugodt és kiszámítható. Ahol az iskolában magyar történelmet, magyar irodalmat tanítanak, nem holokausztot, és !!! herri pottert !!!! (sic) Ezért hajlandó vagyok lemondani a jövendőbeli plazmatávémről, meg a terepjárómról, meg minden vagyoni dologról. Tisztességes közélet. Nos ez az, amit az összes nagy párt elfelejt. Számok grafikonok, gazdasági mutatók, minden megvan, de mi lesz az ifjúsággal? Mi lesz a magyar hagyományokkal, kultúrával? Ezeknélkül egy ország csak egy forrongó méreggel teli üst, semmi több. Fidesz megérdemel mégegy esélyt? Ezt úgy mondod, mintha az elmúlt 8 évben ők nem aszisztáltak volna ahhoz, ami itt megy. Mintha ők nem is lettek volna itt. De itt voltak barátom, és munkájuk (sértődős kivonulások, nem szavazás, álmos bóbiskolás az üresen kongó parlamanetben, és a vaskos fizetések felvétele, zsigeri ellentmondás, szájkarate, károgás) csillagos egyes. A fidesz itt volt ellenzékben. De minek. Az országnak nincs már ideje arra hogy újabb esélyeket adjon 20 év zuhanórepülés után milyen esély kell még, milyen bizonyíték arra hogy ALKALMATLANOK, és ők sem ma született bárányok????

vlgymir 2010.03.03. 14:43:30

Visszavonom azt az állításomat, miszerint nem találtam a programban semmi konkrétumot. Most találtam benne, hogy a lakástakarék-pénztári megtakarítások után járó állami támogatást az eddigiek duplájára emelik majd.

EMU 2010.03.03. 14:43:42

@LuiKang: Azért sántít amit mondasz, mert a terror és terrorjellegű bűncselekmények büntetőjogi fogalmak, míg a cigánybűnözés nem az. És ezt sajnos nem a cenzorasszony találta ki, hogy így legyen. Úgyhogy nettó hülyeség amit mondasz, hogy "ha azt mondja valaki, hogy a Jobbik terrorista, akkor elismeri azt is, hogy létezik cigánybűnözés". A jobbik terrorizmussal való kapcsolatát majd bíróság döntése fogja tényszerűvé tenni az által, ha jobbik tagokat terrorcselekményekért ítél el, nyilván ez meg fog történni olyan esetben, ha valaki lőszert szerez be akciókhoz, továbbá falaz a merénylőknek. Míg a cigánybűnözés egy politikai fogalom, ezen sincs mit elismerni, ez gusztus, ízlés és neveltetés dolga, hogy valaki használja-e vagy nem. Jelen pillanatban úgy áll, hogy ha valaki azt mondja, hogy a jobbik terroritákat bújtató párt, azzal nem hogy nem ismeri el a cigánybűnözést, de még csak valótlanságot sem gondol.

LuiKang 2010.03.03. 14:46:49

@vlgymir: Olvastam. Teljesen el nem, ezt elismerem.

De az erős állam álmával tisztában vagyok.
És egyet is értek.

Nem, nem a pártállami időket kell újra elővenni.
(Bár kiváncsi vagyok, az EU-ra miként tekintesz... :) Nem ők azok, akik megmondják, hogy mekkorát tojjanak a tyúkok?)

A program nem azt mondja, hogy mindent privatizálni kell.
Hanem a stratégiailag fontos ágazatokat, amik NEM működhetnek egyszerű versenypiaci szereplőként, azokat állami kézben kell tartani.

Víz, föld, energia.

Kelet-nyugat: Nyugat felé jelenleg mi vagyunk a csatlósok, és versenyhátrányban vagyunk, kelet felé viszont kiaknázatlan piacok vannak.

Szerintem amiket felsorolsz, teljesen jók, csak éppen olyan felfogással nézed, mintha kommunista diktatúrát akarnának építeni.
Pedig észrevehetnéd, hogy nem erről van szó.

Joe84 2010.03.03. 14:47:08

Gery fidesz csicska vagy... ennyi.

vlgymir 2010.03.03. 14:48:10

@az igazi Sipi: Szép lassan, és alaposan olvasom a programot, még nem jutottam el idáig.

vlgymir 2010.03.03. 14:53:53

@LuiKang: Az erős állam mindig magában hordozza a diktatúra lehetőségét. A lehetőséget, amit a politikusok vagy kihasználnak, vagy nem. Mindegy, hogy milyen színű a diktatúra, az diktatúra, és nem csak a kommunista diktatúra rossz az embereknek, hanem MINDEN diktatúra. Ennek alátámasztására hosszú sor van a történelemben. Én nem kérek egyikből sem, ha el lehet kerülni. Remélem a program elolvasás után az lesz a véleményem, hogy vannak benne biztosítékok is a diktatúra elkerülésére.

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2010.03.03. 14:58:01

@Jankove: "10 fidesz szavazóból 9 azért szavaz a fideszre mert neki 98-02-ig éppen jobban ment a szekere, persze ez közel sem biztos, hogy a fidesz érdeme."

A Fidesz érdeme az, hogy egyre több munkahely jött létre, a gazdaság szépen bővült.

"Megoszlóak az álláspontok arról, vajon fidesz egyszerűen csak egy gazdaságilag szerencsés időszakban volt kormányon,"

Az MSZP is egy gazdaságilag szerencsés időszakban volt kormányon, ezt 2002-ben Megyó is elismerte. 2007-ben még sehol nem volt a gazdasági világválság, de itt már kezdett körvonalazódni a recesszió. A régió többi országa szárnyalt a gazdasági válság beköszöntéig, mi pedig már eleve legyengülten indultunk neki - nem csoda, hogy minket érintett a legsúlyosabban.

"az a tény hogy az emberek kétszer is elutasították a fidesz politikáját, arra utal"

hogy a szocik hangzatosabb ígéretekkel és profibb kampánnyal elhitették az emberek erre fogékony részével, hogy őket kell választani és jön a kánaán. Mindannyian tudjuk, mi lett belőle...

Sajnos a Fidesz, bár kormányozni tud, kampányolni nem.

"szivesebben élnék egy tisztességes, becsületes, kiszámítható országban, ahol nem hányok ha kilépek az utcára, ahol nem basz át a sarki fűszerestől a benzinkutason át, legnagyobb bankig mindenki, pár forintért."

Na ez aztán teljesen pártfüggetlen, a magyar nép sajátossága hogy olyan amilyen - feltehetően a 40 évnyi elnyomás eredménye ez, hogy sokan másokon keresztüllépve, a saját annyát is eladva próbál előrébb jutni.

A gyerek a tévémaci mellett nőjön fel commodore 64-en és kazettás magnón, mint az én 80-as évek elején született generációm? A múlt nem fog visszajönni, viszont az internet korában egy gyerek sincs arra kényszerítve hogy mónikasót nézzen, csak olyan szülő van, aki a leszarja a gyereket és a nevelést a tévére bízza. Ez baj, de nem a tévé az oka, nem kötelező nézni és kész.

A.Kockasfulu.Nyul.II.1978.RETAIL.DVDRiP.XviD.HUN-DynamicLife

Bármely gyermekes szülőnek örömmel küldök meghívót arra a torrentoldalra, ahol ezt épp 12 ember seedeli, de szerintem nincs az a klasszikus mese- és ifjúsági film, ami ne lenne beszerezhető a netről.

Mr. Mojo 2010.03.03. 14:59:11

"Vonáról az embernek Szálisi jutna eszébe. Ugyan Szálasi emberiség elleni bűntetteket hajtott végre, de igen művelt katonatiszt volt. Nem ócska kis hatalomvágyból, megélhetési pilitikából ment "nemzetvezetőnek", hanem elvei, szándékai voltak. Az más dolog, hogy elképzelései leginkább a sztálinista kolhoztársadalom mintájára formálták volna az országot egy kis bigott kötelező vallásossággal.
"

Akkor apád fasza. Ezt a kis senki nulla emberkét ne hasonlítsd Szálasi Ferenchez. Ez a döglött hal szemű kretén méltatlan a nemzet képviseletére, nézzetek csak körül gyögyösön, ahol kaszinós maffiózók támogatják, mert pénzt látnak benne. Egy kis "biztonságtechnikai manager", ostoba, proletárpártot építő majom.
Az volt már, hogy "na és volt egy bűnöző a lyobbikba', na és?" Meg az, hogy "Greyhound, fizetett fideszes vagy? Mi a franc történt a nemzetiekkel, hogy ekkora szintsüllyedést hajtottak végra? Isten óvjon meg attól, hogy ezek a kormány közelébe kerüljenek. A legrosszabb fajta Kun Bélás-askenázik.

LuiKang 2010.03.03. 15:06:54

@nem jobbikos: Ezt, hogy "ezeknek", ezt mondja mindenki.
Nagy baj ez. És, akkor most mindenki kussoljon, és adjuk át a kormányzást mondjuk Szlovákiának, vagy Romániának?

Vagy 18 éveseknek, akik még biztos nem csaltak adót?

Ezzel is rámutatsz, nagy baj van, csak radikális változás segít, gyökeresen meg kell változnia az emberek hozzáállásának.

És ennek lépcsői vannak. És azt látom, a Jobbiknak van stratégiája ehhez.

LuiKang 2010.03.03. 15:10:26

@EMU: http://hu.wikipedia.org/wiki/Cigánybűnözés

"szakmai fogalomként használtak a magyar kriminalisztikában, főként a rendőrség, illetve a bűnüldöző szervek"

Látom a lényeget nem értetted: ha van 1 terrorista, aki Jobbikos volt, és azt mondod, hogy emiatt A Jobbik terrorista-támogató, akkor ezzel azt mondod, hogy a ha egy cigány ember uborkát lop, akkor a cigányság bűnpártoló.

Blackrock (törölt) 2010.03.03. 15:12:10

@Mr. Mojo: Vona is egy nyilas és Szálasi is az. Mármint csak volt, mert szerencsére fellógatták a disznaját.

@Gery.Greyhound:

"A Fidesz érdeme az, hogy egyre több munkahely jött létre, a gazdaság szépen bővült." Már bocs, de ennek max. köze van a fideszhez, de rohadtul nem az ő kizárólagos érdemük, ráadásul nem bővült az olyan szépen, ahogy azt szeretik idealizálni. Ráadásul nagyon nagyon sokat profitáltak az őket megelőző kormányból. Egyébként a nagy bővülésben, az elbukott 2002-es választások után a szoci kormány üres államkasszát kapott a fideszesektől Erről ennyit.

"a szocik hangzatosabb ígéretekkel és profibb kampánnyal elhitették az emberek erre fogékony részével, hogy őket kell választani és jön a kánaán. Mindannyian tudjuk, mi lett belőle..."

Mit gondolsz a fidesz mivel kampányolt??? Sőt, még rá is vertek a többiekre ígérgetésben. Az pedig, hogy mi lett belőle, legalább annyira a faszvakargató, mindennek keresztbetevő fideszes ellenzéknek is köszönhető, mint az impotens szoci kormánynak.

LuiKang 2010.03.03. 15:15:04

@vlgymir: XXI. században élünk, európa közepén. Kevesen vannak, akik diktatúrát akarnának.

Bár én is hallok olyan véleményeket, hogy itt más már nem segít, csak diktatúra.

Mondjuk azt nem tudom, hogy az elmúlt 4-8 évet, a szakmai koncepciótlanságot,
a szakmai- és civil-szervezetekkel (nem is) folytatott 0 kommunikációt, 2006. őszét, Őszödöt, "majd megunják és hazamennek", lehet-e nem diktatúrának nevezni...

nem jobbikos 2010.03.03. 15:17:47

@Jankove: Tudod mi a szep abban hogy leonzozik jobbrol azt aki azt mondja hogy csak engem hagyjanak boldogulni...

Hogy amikor viszont azt mondjak a masik oldalon hogy at kell alakitani a segelyezesi rendszert(, mert a naplopo cigany cegcik elhordjak azt a nagy csomo segelyt es nem tesznek erte semmit... sot meg ciganybunoznek is), akkor hol van az a fene nagy onzetlenseg???
Konkretan a programbol idezek:Alapvető problémát jelent, hogy a gyermeknevelési támogatások a magyarság gyermekvállalási hajlandósát nem ösztönzik,amíg a cigányság biztos jövedelemforrásként tekint a gyermekszülésre.
Kerdem en: ez miert problema? Ha onzetlenek vagyunk es segiteni akarjuk egymast... Ja hogy a ciganyokat nem? (Me'r bazmeg ok nem itt elnek? nem allapmpolgarok?) Akkor most megint biztos en vagyok kirekeszto es utalom a jobbikot... Vagy en nem ertek valamit, es akkor ez valojaban nem is onzes? Ja ha ez nem onzes akkor biztos kettos merce... csak most nincs vele semmi baj, mert erv a jobbik mellett...

Demagog populista fasz az egesz gyulekezet... csak olyan nyelvezeten szolalt meg ami szokatlan es uj... Nincs uj a nap alatt feszultseg van a tarsadalomban, es jott valaki aki ezt meglovalgolta, egy ugyes emberrel az elen... Az NSDPA is pont igy kezdte...

De a lenyeg, hogy mikor valaki kijelenti hogy csak engem hagyjanak elni, es nem erdekel azon felul hogy mit csinalnak akkor az onzo? Imadom a kettos mercet...:)

2010.03.03. 15:27:06

@nem jobbikos: "Alapvető problémát jelent, hogy a gyermeknevelési támogatások a magyarság gyermekvállalási hajlandósát nem ösztönzik,amíg a cigányság biztos jövedelemforrásként tekint a gyermekszülésre. Kerdem en: ez miert problema?"

Azért probléma barátom, mert a cigányoknál a gyermeknevelés egyenlő az gyerek világrahozásával. Slussz. A többi már az állam, és az egyén problémája. Tisztességes gyereknevelés egy átlagos magyar családban 18 évig tart, és nem kevés pénzbe, törődésbe kerül. És csúnya ezt kimondani, de anyagi teher. Éppen ezért egy átlag magyar család ötvenszer meggondolja vállaljon-e akár egyetlen gyermeket is.

nem jobbikos 2010.03.03. 15:27:34

@LuiKang: Latom sikerult megfogni a lenyeget...

Na mindegy... szoval ha mar ilyen jol erted, akkor meg egy probat tennek... adot csalok, tehat lopok az orszagtol, mert ezek a budos gecik ugyis csak ellopjak... es ebbol neked mi maradt meg a budos gecik... remek egy vitapartner vagy... koszonom akkor ezt be is fejeznem.

Ennek a mentalitasnak kell megvaltozni, hogy hat a jozsi is ellopja a pezt, akko en me ne lophatnam el... de ez nem a politika sajtsaga ezt nem veszitek eszre...

Radikalis valtozas az is, hogy holnaptol az izmos ferfiak csak egyszal bortangaban jarhatnanak az utcakon... sok nonek tetszene, megse lenne tobb gyerek magyarorszagon... pedig ez is csak egy jo iranyba mutato valtozas elso lepese lenne ami nekem egesz szimpatikusnak tunik.. foleg mert nem erint, se az izoms pasik tangaban nem erdekelnek, mert nem nobol vagyok, se nem vagyok izmos pasi, megis latom hogy hulye otlet...

LuiKang 2010.03.03. 15:30:25

@nem jobbikos: A szolidaritás nem arról szól, hogy egyenlőségjelet teszünk a közé, hogy valaki úgy nevel 2+ gyereket, hogy taníttatja őket, azok elvégzik a 8 osztályt, a 4 középfokút, esetleg még felsőfokú végzettséget is kapnak, közben egészséges életmódra nevelést kapnak, vagyis nem szipuznak, nem piálnak 10 évesen, azokkal, akik beleszülik a gyereket a világba, és hagyják őket kallódni.

Nem magyar indiát, vagy kínát akar a Jobbik, hanem értelmes, európai magyar nemzetet.

Erről szól a felelős családok támogatása.

LuiKang 2010.03.03. 15:31:52

@nem jobbikos: Elnézést, nehéz fejű vagyok, de kiváncsi: te hogy képzeled el, a jól működő magyarországot? És hogyan érjük ezt el?

2010.03.03. 15:36:34

@Gery.Greyhound: „Na ez aztán teljesen pártfüggetlen, a magyar nép sajátossága hogy olyan amilyen”

Hát szájtátva olvasom amit írsz, de ez a mondat azért már sok. Én a magam kis 32 évével is még emlékszem arra az időszakra, amikor még tudtak az emberek mosolyogni fullcsórón is, és nem harácsolás kötötte le minden percüket. Sőt vidéken, kisebb falvakban még a mai napig él a tisztesség, az egymásra való figyelés, és segítés, és van olyan falu is magyarországon, ahol nyugodtan letehetsz egy pénzzel teli pénztárcát reggel közterületen, az este is ott lesz. Kicsiny oázis, de bizonyíték arra, hogy nem zsigeri ösztön ennek a népnek a lopás. Budapest ebből a szempontból igazi pokollá változott, de azt hiszem nem csak emberi gyarlóság kérdése. Hanem a nagy liberalizmus, a belopakodó nyugat, sóvárgás, és legfőképpen a helytelen vezetés eredménye az az állapot amiben vagyunk. És amíg a mindenkori vezető hatalom azt súlykolja, hogy légy önző, szard torkon a másikat, -merthogy fent is ez megy nagyban- addig ez az ország nem fog kimászni. A legelső lépés a közélet megtisztítása, bármilyen eszközzel ! Becsület és tisztesség fogalmának újraértelmezése. Mamár pl; a korrupció annyira velejárója a mindennapoknak, hogy az átlagember nem is tekinti bűnnek. Hogy is tehetné, hiszen enélkül éhendöglene, becsülettel magyarországon semmire sem mész.

nem jobbikos 2010.03.03. 15:37:20

@Jankove:
Ez igaz, egy atlag magyar csalad meggondolja... Tudod mi az erdekes hogy en ismerek par olyan magyar csaladot ahol pontosan ugyanez tortenik, hogy kipottyantottak n gyereket, es azota leszarjak mi van a gyerekekkel... kajat kapnak az iskolaban, merthat raszolulok, apuka meg a kocsmaban csucsul meg ha ugy tartja kedve akkor neha verekszik...
Es erdekes modon ismerek olyan cigany csaladot is ahol 3 gyerek nott fel, es egyetemre is jart mind a harom... Az aranyokon persze lehet vitatkozni... de addig felesleges, amig ha en bemegyek egy hivatalba es azt mondom hogy en cigany vagyok, akkor cigany vagyok, es senki le se szarja hogy en minek vallom magam, mert ugyanolyan jogok illetnek meg... akkor most mi a faszomrol beszelunk??? Nem ez a jo megoldas. En ezt gondolom... azt gondolom hogy ez nem megoldani fogja a problemat hanem maximum eszkalalni, az meg pont a nem a jobb vilag fele vezet.

Kulonben is altalanos problema: elmegy egy cigany az allasinterjura, ugyanolyan vagy kicsit rosszabb kepessegu magyarral verseng, kit vesznek fel jo esellyel? Altalaban a magyart... persze hogy azt latod hogy a ciganyok nagyresze nem dolgozik, mert nem tud... (nemreg kijott egy statisztika amerikabol hogy mik a fehereknek a 6-7%-a munkanelkuli, addig a feketeknek 16-18%-a... Kivancsi lennek nalunk mi lenne a statisztika, es megkerdezeses alapon hanyan szeretnenek valojaban dolgozni ezekbol a szamokbol es keresnek munkat... lehet meglepodne a sok jobber)

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.03.03. 15:41:07

@Gery.Greyhound: "A gyerek a tévémaci mellett nőjön fel commodore 64-en és kazettás magnón, mint az én 80-as évek elején született generációm?"

de fiatal vagy, vazze...

az en generaciom meg fekete-feher tv-n es hetfoi adasszuneten nevelkedett...:-DD

nem jobbikos 2010.03.03. 15:41:57

@LuiKang: Milyennek kepzelem el az idealis magyarorszagot?:) Tudod ez olyan kerdes, amire nem ugy tudok valaszolni ahogyan szeretned...

Kb mint Belgiumot... ugy belgiumot, hogy kiveszed a kozeperol Brusszelt...:) Nezz utana milyen, aztan beszelgessunk.

Piréz Vitéz 2010.03.03. 15:42:17

@Gery.Greyhound: "A Fidesz érdeme az, hogy egyre több munkahely jött létre, a gazdaság szépen bővült."

Mert? Mert te azt mondod? Nem olyan egyszerű azt mondani, hogy ha a fidesz kormány alatt munkahelyek jöttek létre, akkor az a kormány érdeme és a fidesz jó. Ezer más oka lehet. Pl. hogy az ország egyszerűen akkor jutott el időben oda, hogy az ipar rendszerváltás utáni összeomlásából elkezdjen felállni.

Amúgy meg blogkommenteknél komolyabb szakmai vitákban épp azt szokták Orbánék szemére vetni, hogy a nagyon expanzív gazdaságpolitikával mindent egy lapra tettek fel: vagy beindul a gazdaság és akkor hurrá, lehet lobogtatni a GDP-növekedést, vagy nem, akkor pedig szopunk az élénkítésre felvett hitelekkel és a támogatások miatti államháztartási hiánnyal.
Akkor ez bejött nekik. Az eddig nyilatkozatokból már látszik, hogy ugyanezt akarják megjátszani. Viszont most válság van.

EMU 2010.03.03. 15:42:38

@LuiKang: Akkor azt írd, amire gondolsz.

LuiKang 2010.03.03. 15:48:04

@nem jobbikos: Na, szerinted, amit a Jobbik leír, hogy 2+ gyereket csak akkor támogat, ha felelős, munkavégző szülő van mögötte, azzal azt írja le, hogy a cigányokat nem kell támogatni?

Az arányokról nincs mit vitatkozni, tények.

Azt írod, vagy lehet vlgyimir, bocsánat, hogy a magántőkénél nincs jobb... miért nem fektet pénzt senki a lecsúszott helyzetű emberek kinevelésébe és munkába állításába? Csak nem mégiscsak szükség van az állam irányító szerepére?

EMU 2010.03.03. 15:49:38

@LuiKang: Amúgy olvasd már el, mit írsz, ez is agyrém, akkora hülyeség: "ha van 1 terrorista, aki Jobbikos volt, és azt mondod, hogy emiatt A Jobbik terrorista-támogató, akkor ezzel azt mondod, hogy a ha egy cigány ember uborkát lop, akkor a cigányság bűnpártoló". Hogyan bírsz összehasonlítani egy etnikai homogén kisebbséget egy zárt pártközösséggel? Hogyan jön össze a fejedben egy népcsoport egy kormányzásra törekvő politikai szervezettel? Miféle hablaty ez? Ha egy önszerveződő, közös identitású, közös célokat megfogalmazó, közösséget vállaló csoportban bűnözőt próbálnak tisztára mosni, akkor az hogyan összehasonlítható egy egymástól független egyénekből álló népcsoporttal? És én nem értem a lényeget, jézusom...

LuiKang 2010.03.03. 15:52:27

@nem jobbikos: Most nem nézek utána, de köszönöm a tanácsot, megnézem majd, kiváncsivá tettél. Annyit már látok, hogy Királyság... Asszem te lennél a legjobban kiakadva, ha Vona azt mondaná, Magyarországon Királyságra van szükség. XD

2 kamarás parlament... hm, Jobbik tényleg szeretne ilyet... :)

Na mindegy, majd még tényleg jobban megnézem.

Mindenesetre azt, hogy hogyan lesz Magyarországon Belgiumhoz hasonló rendszer, mik a lépései ennek, azt leírhatnád.

benkoo 2010.03.03. 16:01:17

én már szólni sem merek....

LuiKang 2010.03.03. 16:03:36

@EMU: "Zárt közösség" melyik? Bemész, kéred felvételed, megnézik, nem voltál-e más pártban, megkérdeznek egy-két embert, mit tudnak rólad, ha semmit, akkor fel is vagy véve.

"bűnözőt próbálnak tisztára mosni" -
Ki a bűnöző? Akire azt mondják, vagy akit bíróság 2. fokon elítél? :)

"tisztára mosni" - azzal, hogy felfüggesztik a tagságát, és (a fenti Vona videóról beszélgetünk) az etikai bizottság majd dönt tagságáról, addig az elnök mást nem mond, ez a tisztára mosás?

Bocs EMU, nem akarok ilyen vagdalkozásba belemenni.

Lehet, hogy én sem értelek téged, biztos bennem van a hiba, hogy nem értetem meg magam jól veled.

De lehet igazad van, módosítok:
Azért, mert Zuschlag bűnös, az egész MSZP az?
Nem. Az a bűnös még rajta kívül, aki tudott Zuschlag bűnéről, illetve segédkezett neki, irányította őt, stb.

Itt jön a képbe nem jobbikossal folytatott beszélgetés is.

Van ma magyarországon 50%+ ember, aki minden joggal azt mondhatja: "ebből elég, ezt másként kell csinálni, én soha bkv-n nem lógtam, soha egyszer nem volt, hogy ne kértem volna szolgáltatást, árut számla nélkül"?

Nincs.
Vállalkozó is még kevesebb.

Miért nincs? Kinek az érdeke ez?

Pont amiért a kommunizmusban is mindenkit hagytak egy kicsit ezt-azt hazavinni a gyárból.
Hogy egy "nem jobbikos" azt tudja mondani: né má, pont ez akar itt rendet csinálni?

Ezért vagyok kiváncsi, hogy ti mit gondoltok, mi a kiút?

klacus 2010.03.03. 16:04:29

Várható volt. Amint felvetődik, hogy mégiscsak emberek vannak ebben a poétikai pártban is, abban a pillanatban HAZAÁRULÓ vagy.

Amit csinált azt ugyanolyan arrogáns volt, és lekezelő mint pl amit a Veres művel egyes interjúkban.

Annyit kellett volna mondani, hogy erről most ne kérdezzék, mert nem tud semmi konkrétumot az ügyről. Kész. Csak ehhez ész kell, plusz helyzetfelismerés, meg egy csomó minden ami a Gáborban még nincs meg!

klacus 2010.03.03. 16:05:14

@klacus: poétikai = politikai

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.03.03. 16:08:32

@LuiKang: ciganynak szuletik az ember fuggetlenul a habitusatol.

egy part az azonos, vagy megkozelitoleg azonos vilagnezetu gyujtohelye, amit sajat donteskent valasztottak, tehat felelosek erte.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.03.03. 16:10:40

@LuiKang: "Miért nincs? Kinek az érdeke ez? "

az egysegsugaru allampolgar erdeke az, hogy tovabb lophasson, dolgozzopn es dolgoztasson szamla es/vagy bejelentes, ado- es jarulekfizetes nelkul.

es az o erdeke az is, hogy ezert mindig masok legyenek a hibasak, veletlenul sem o.

LuiKang 2010.03.03. 16:14:07

@klacus: Ezt mondta, ne őt kérdezzék erről, nem illetékes az ügyben, csak úgy, hogy még ki is kérte magának.
Annyit elmondott, amennyiben ő illetékes.

Igen, hozzátette, hogy bántja, hogy ilyenekről kérdezik. Lehet, hogy nem elég gyakorlott még.

LuiKang 2010.03.03. 16:16:03

@az igazi Sipi: ezen a szemléleten is változtatni kell, nagy baj, amíg mindenki így látja.

De hogy veszed rá a jónépet, hogy fizesse be az adóját, miközben milliárdokat tömünk egy értelmetlen alagútfúrásba?

Felelős vezetés kell, és akkor lehet mutogatni az állampolgárra.
Addig is lehet, csak hiába...

És ez nem ideológiai kérdés, hanem gyakorlati...

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.03.03. 16:22:03

@LuiKang: ez siman kifogaskereses, semmmi tobb.

az ugyanis ne mentesiti az adocsalot, hogy az allam esetleg rosszul kolti el az adoforintjait. ertem, hogy jol hangzana a sima koztorvenyes buncselekmenyekbol hazafias cselekedetet csinalni, de aki kicsit is intelligensebb az ilyen kifogasokat siman pofanrohogi:-)

szoval a lopas akkor is lopas, ha nemzeti trikolorsziruppal ontod nyakon hanyasig...

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.03.03. 16:36:54

@LuiKang: mindenesetre a jonepet ugy kell ravenni az adofizetesre, ahogy teszik azt civilizalt orszagokban:

vagyonvizsgalat, ellenorzes, szabadsagvesztes, vagyonelkobzas es elarverezes, kozmunka.

LuiKang 2010.03.03. 16:37:18

@az igazi Sipi: Egyetértek.

De, beszéltem én ilyenről? Beszélt Vona ilyenről?

Nem.

Az a blog-bejegyzés és a mellette hozzászólók alap feltétele jelenleg, hogy lám, a Jobbik is lop-csal-hazudik, terroristákat dédelget kebelén, mit akar ő itt...

Erre én kérdezem, hogy ha van egy jobbikos, akit meggyanusítanak valamivel, akkor ez tényleg azt jelenti, az egész párt bűnös?

Drang 2010.03.03. 16:42:07

S. Szilárd kapcsán tegyük fel akkor már azt a kérdést is, hogy miként került egy erősen fideszes vezetésű város önkormányzatának Városfejlesztési Bizottságába?
R. Krisztián ugye meg még csak jobbikos sem volt abban az időben, amikor azok az ügyek történtek, amivel most gyanúsítják.

nem jobbikos 2010.03.03. 16:45:23

@LuiKang: Az egy kicsit eros hogy nem fektet senki abba penzt hogy lecsuszott embereket zarkoztassunk fel... Azert abban is van jelentos magantoke... fejlettebb nyugati vilagokban nem is keves...

Felvetesedre valaszolva, semmi bajom a kiralysaggal mint allamformaval, de ezt a hagyomanyt mi itt felszamoltuk... Nem lenne szerencses a visszahozatala, tekintve hogy volt itt 50 olyan ev amikor eltunt az arisztokraciank... Ki legyen a kiraly? Tudok egy csaladot akinek lenne jogosultsaga, es a kulturajat is megorizte hozza... Habsburg a vezeteknevuk... Szerinted hany jobbikosnak allna fel a szor a hatan? pedig az utolso kiralyaink egyenes agi leszarmazottairol van szo...

Lepesek? Az elso lepest mar kezdjuk megtenni, ki kell alakuljon es fel kell nojon egy gazdasagilag tehetos reteg, egyreszt... Nekik ugyanis komoly szerepuk van abban hogy az allam merre hogyan terjeszkedik, es mekkora megtermelt javakkal gazdalkodik. Nevezhetjuk oket vallalkozoknak. Az a baj, hogy nalunk meg egyelore ennek csak a megalapozasa zajlik, es raadasul az emberek tobbsege akik odakerultek, meg nem szocializalodott ahhoz a hatalomhoz es felelosseghez amivel ez jar, meg nem alkalmazza az elni es elni hagyni elvet, hanem ugymond onzoen haracsol... Ezektol az emberektol elvenni azt ami az alapjat adja egy kesobbi eros gazdasagi pozicionak a legnagyobb hulyeseg, de burokba helyezni oket, es megfosztani oket a hazai palyan a nemzetkozi versenytol es tapasztalatszerzestol az kb akkora butasag...

Attol lesz jo ebben az orszagban elni, hogy ha ezek az emberek felnonek, es felno mellejuk egy kozepreteg... Az a baj hogy jelenleg van kozepretegunk, de igazan magas retegunk nincs. Ezt annak koszonhetjuk, hogy 50 evig senki nem juthatott a kozepnel magasabbra es mindenkit lenyomott az allam. Nincs szukseg arra hogy eros allamunk legyen, arra van szukseg hogy felnott felso tizezrunk, felnott kozepso 100-200ezrunk legyen, es az alattuk levo emberek se azt erezzek hogy holnaputan mar nem tudnak mit enni... Sajnos ez most meg nincs meg.

Egy analogia erre:
A szocializmusnak hala volt ket reteg, az egyik jo nagy es alul, a masik meg jo eros allam altal vedve felul... a felso reteg tudta hogy az alatta levoknek hagyni kell feluletet, de azert rajtuk taposott...
Most a rendszervaltas utan husz evvel van 4-5 szint, a felso szinteknek fogalmuk sincs rola hogy az also szintek ki fognak ugrani aloluk es kurva nagyot esnek, ha nem hagyjak elni az alattuk levoket, es igen a legalul levoket is... Ez nem egy rovid folyamat, es ezt 50 ev alatt tokeletesen kiirtottak az emberekbol... Most azt latjuk hogy fennt mindent szabad, ezert mindenki oda akar jutni, pedig fennt lenni felelosseggel jar, es aki ott van az mar talan kezdi ezt latni...

Szerintem drasztikus lepesekre nincs szukseg, olyan lepesekre van szukseg ami felemeli az arra erdemeseket alulrol es feltolti veluk a kozepet, hogy szilardan alljon, valamint olyan lepesekre amik a legaljat megtartjak, es megtamasztjak, hogy ne nyakig a szarban kelljen alljanak, hanem elegedettek legyenek a pozicioikkal.

LuiKang 2010.03.03. 16:45:40

@az igazi Sipi: Ismét egyetértek. Szerintem a Jobbik programalkotói is.

Gyakorlati dolog, ha ezt most egyik napról a másikra bevezeted, ugyanezekkel az adóterhekkel, úgy, hogy az állami pénzek szerződései offshore (meg spanyol) cégeken keresztül csorognak kifelé az államkasszából... na ahhoz nem kell Budaházy, hogy forradalom legyen. :D

Én egyetértek a Jobbikkal: első lépés - a fejétől bűzlik a hal - a polikikus-bűnözést kell megállítani, az állami pénzeket képviselőkhöz méltóan kezelni, megfelelő adóterhet kitalálni, és aztán azt kíméletlenül behajtani.

Na ez utóbbi kijelentés lesz az, amire sokan azt mondják, hogy diktatúra...

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.03.03. 17:01:17

@LuiKang: "loszart, mama.."

a jobbik latvanyos buntetoakciokat akar utalatoskepek ellen.

tudod mi a puffancs?
regen igy neveztek azokat a pirotechnikai eszkozoket, amik nagyot pukkantak, dobtak egy kis langot, sok fustot, de a kozottuk elszalado szinesznek haja szala sem gorbult.

na a jobbik elszamoltatasa pontosan ugyanilyen puffancs.
mint fentebb irtam, nem eleg a korrupt vezetoket osszefogdosni, a korrupt allampolgarokat ugyanugy.

jahogy ok 3-4 millionyian vannak es ok szavaznak?

na pontosan ezert tapicskolt 20 evig a szarban a fidesz es az mszp es pontosan ezert holdig nem hallatszo kutyaugatas az, amit a jobbik csinal.

ugyhogy sok sikert, pajtasok....
de messzirol buzlik a parasztvakitas a jobbikrol.

Void Bunkoid 2010.03.03. 17:02:50

@Jankove:

"Ahol tudom hogy van munkám, holnap is lesz, és a gyerekeim (ha lesznek) biztonságban nőnek fel, és nem győzikesón, és a többi undorító gyomorforgató celeb szarokon fognak nevelkedni, hanem esetleg TV macin, és kockásfülü nyulon, ifjúsági filmeken. Ahol az élet nyugodt és kiszámítható."

valamint

"hajlandó vagyok lemondani a jövendőbeli plazmatávémről, meg a terepjárómról, meg minden vagyoni dologról."

Ezzel máris leírtad a hetvenes évek szegényes, sivár, de atombiztos, háromhatvanaskenyeres, ötforintoskrémeses, biztosmunkahelyes, május elsejei kőbányais és roppanós orsivirslis gulyáskommunista kádárizmusát.

Ez a jobbik-szavazók álomvilága? :)

LuiKang 2010.03.03. 17:10:14

@nem jobbikos: Köszönöm a kifejtést, értem az érvelést, van benne támogatható rész, meg olyan is, amitől feláll a szőr a hátamon. :D

Jelenleg azt látom, van egy két terület, ami azonnali beavatkozást igényel, pl. az oktatás, a kultúra, mert ha azt nem gyógyítjuk meg, akkor várhatunk arra, hogy kifejlődik egy szilárd középréteg...

Köszönöm minden partneremnek a beszélgetést, dolgoznom is kell még. :)

LuiKang 2010.03.03. 17:12:38

@az igazi Sipi: Erre mást nem tudok mondani, csak azt, hogy meglátjuk.

A Jobbik - lehet szidni, kritizálni - de pl. az SZDSZ-el vagy az LMP-vel ellentétben most megszerezte (meg fogja szerezni) egy jelentős réteg támogatását.

Hogy mit kezdenek ezzel a hatalommal és felelősséggel, az nyomja az ő vállukat!

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.03.03. 17:26:27

@LuiKang: az ilyen politikai mentalitasu partoknak egy piullanatig nem fogja nyomni a vallat a hatalom terhe.

ok ugyanis gatlastalanul, az egyeni szabadsagjogokat megkurtitva, egy elitista reteget kitenyesztve, azok jogait a szimpla emberekjogai fole emelve dolgoznak.

lasd csendorseg pl. vagy lenin fiuk. vagy munkasorok. vagy magyar garda.

same shit, different asshole...

nem jobbikos 2010.03.03. 17:41:25

@LuiKang: Akkor ezesetben jo munkat neked:)

Es meg egy apro eszrevetel... Igen vannak olyan dolgok amik nem turnek halasztast, ilyen az allami koltekezes, az egeszsegugy, es az oktatas valamint a kultura, szerintem.

A kulturaval az a legnagyobb baj, hogy a hagyomanyorzes szep dolog de altalaban keveseket erdekel, a kortars magyar kultura pedig altalaban belesupped a nagy magyar onsajnalatba abbol altalaban nem kerek... A hagyomanyorzes hogy miert erdekel keveseket... talan azert mert az embereknek amellett hogy orulnek hogy a mindennapi betevot megszerzik nagyon keves energiajuk marad, es azt nem feltetlenul arra forditjak hogy 100 netan 1000 eves dolgokat tartsanak eletben, hanem kikapcsolodnak, es fejlesztik onmagukat hogy ebben a vilagban megalljak a helyuket... Ez szomoru dolog, de en ugy latom hogy a ahhoz hogy hagyomanyorzessel tobbet foglalkozzunk, ahhoz kell a letbiztonsag, es kell az is hogy elfogadjuk, hogy valakit nem erdekel a hagyomany, es inkabb foglalkozik az amerikai popkulturaval mert az neki jobban tetszik. Kell az is hogy elfogadjuk, hogy ugyan Istvannak Belanak, es a katolicizmusnak koszonhetjuk azt hogy az allamunk annak idejen letrejott, de mara sokan vannak akik azt a vallast vagy ugy altalaban a vallasokat nem tartjak nagyra, mert mas a vilagnezetuk, mert mondjuk onmagukban vagy az emberben hisznek, nem valami magasabbrendu izeben.

Az oktatassal az a baj, hogy jelenleg a felsooktatas tartja a munkanelkuliseget alacsony szinten egyreszt.... Ha minosegi felsooktatast szeretnenk, akkor sajnos ahhoz az kell hogy a munkanelkuliseget mashova tegyuk... munka akkor lesz ha eros a felso reteg, es tud munkat adni, ez nem az allam feladata, mert ahol az allam ad munkat, ott az egyik kezevel ad a masikkal elvesz, es meg raadasul oda helyez nem keves penzt a valodi ertekteremto munkabol. (Itt nem az infrastrukturafejlesztesre gondolok, hanem az ugynevezett allami vizfejre, de akar a kozmunkara is... azt az adonkbol tartjuk fenn ezt ne felejtsuk... azt meg epp csokkenteni is akarjuk eppen mert az a popularis, meg mert erzi mindenki hogy sokat tesz be a kozosbe es keveset kap onnan)

Az allami vizfejjel is az a baj, hogy ha onnan kitenned a felesleget es az oktatasbol is, akkor hirtelen lenne egy 15-20% koruli munkanelkuliseg, ami megint csak az allam terheit noveli...
Es azt viszont el kell ismerni, hogy a versenyszfera meg ezt nem lenne kepes felszivni, ez hosszu es bonyolult folyamat... Ehhez komolyabb tudas kell mint amivel rendelkezem, nem tudnam megmondani milyen lepesek visznek jo iranyba...

Az egeszsegugyrol is hallani ezt is azt is... Pazarlo a rendszer, sokat koltunk, alacsony az egyen felelossegvallalasa... De ez is kenyes kerdes, mert mikor az emberek nagy tobbsege attol beteg, mert nem teheti meg hogy pihenjen, akkor ezen nem biztos hogy ugy kell javitani, hogy a betegeken meg behajtjuk az arat... De ebben a kerdesben is nehez jo fele elindulni... ehhez sem ertek.

Azt latom, hogy ezek az altalanos elkepzelesek a problemakrol mar regota ismertek, es a jobbik ezek melle meg odatett par olyan dolgot es mondatot, ami a tarsadalmi feszultsegbol taplalkozik, a jobbik nem azt mondja mint pl valamelyik nagy amerikai magazin mikor kirobbant a masodlagos hitelpiaci valsag es az tovabbgyuruzott, hogy "Te a fogyaszto vagy a felelos a valsagert", hanem kikialt bunbankokat, es azokat el akarja szamoltatni... es bortonbe akarja dugni, hogy aztan eletuk vegeig etessuk oket...

Esetleg visszahozna a halalbuntetest, aztan jonne az apeh es kiszabna ram is, mert nem kertem blokkot ket szem almaert a nyugdijas nenitol, aki egyebkent szinten velem halhatna, mert nem adott blokkot? Es azt lasd hogy tok mindegy, hol huzod meg a hatart mi az hogy sokat csaltal es mi az hogy keveset? sok az egymillio de meg nem sok a kilencszazkilencvenkilencezerkilencszazkilencvenkilenc vagy mi?

Az a baj, hogy ha elszamoltatunk, akkor mindenkit el kell... es az 8-9 millio embert erint Magyarorszagon kellemetlenul...
Vagy elszamoltatod a kozszereploket? Kozszereplo-e ebben az esetben Mari neni, aki a 60 fos telepulesen valasztott polgarmester felesege, ahol a polgarmester is csak azert az mert kell legyen valaki aki intezi a hivatalos dolgokat es a telepulest kepvieseli? Vagy akkor mi...

Ez a baj a szamonkeressel es a felelossegre vonassal, ha csak bizonyos embereket vonsz felelossegre, akkor bunbakot kerestel, es nem vagy jobb mint nemetorszag a 30as evek masodik feleben, es a 40es evek elso feleben... Ha mindenkit felelossegre vonsz, akkor meg a gyerekek egy reszen kivul nem marad mas az orszagban akinek nem lesz buntetett az eloelete, itt nincs kozeput...
Szinten nem helyes az hogy visszamenoleg elszamoltatni... ha az akkor hatalyos torvenyekben megvolt egy kiskapu, akkor megvolt.. Lehet hogy nem etikus azt kihasznalni, de torvenyes... Ha etikai alapon akarsz elszamoltatni, akkor kileptel a jogallamisag kereteibol, es akkor maris csak noveled az ellenteteket, az meg ugyis van eleg...

Ezert tartom kepviselhetetlennek a jobbik altal eloadottakat, mert hiaba vannak benne jo elemek, kulcskerdesekben hibas a teoria es kiserteties hasonlosagot mutat olyan rendszerekkel amikbol tortenelmi okokbol nem kerek. :)

Jaffar 2010.03.03. 17:55:52

Azért a fideszesek figyelmét (köztük a posztolóét is) felhívnám arra a tényre, hogy a zorbán kormánynak nem sok köze volt a gazdaság teljesítményéhez a kormányzásuk (vagy, ha egyeseknek jobban tetszik, a hatalmuk) alatt. Nézzetek meg bármilyen grafikont. 94-98 között az elsö 2 évben 1-1.5% volt a GDP növekedés aztán jött Bokros (ne menjünk bele, hogy mit csinált jól vagy sem) és az utolsó két évben 4% felett volt a GDP. Orbánék alatt ez a növekedés folytatódott, a csúcspont 5.2% volt 2000-ben. Innentöl visszaesés lövetkezik, 2001-ben 3,8 aztán 2002-ben már csak 3,5. Onnantól kezdve 3-4% körül mozgott a válság beköszöntééig. Mielött a trollok betámadnak nem védem a szocikat, de azzal se gyertek, hogy orbánék alatt kánaán volt, meg hogy milyen jó volt, mert nem volt az és kiszámíthatóbb sem volt. Én úgy emlékszem, hogy 2002-ben is arra szavazott a höbölö tömeg, aki többet ígért. Orbánék már anno megadóztatták a minimálbért, amit az mszp a választások után el is törölt. Abból a szempontból igazuk van a dzsobbikosoknak, hogy az eddigi pártok NEM KELLENEK. Voltak eleget, loptak eleget. Én viszont biztos vagyok benne, hogy a dzsobbik fikarcnyival sem lesz jobb, mint a mostaniak. Talán majd 20 év múlva lesznek olyan emberek is a szavazók közt, akik tényleg tudnak felelösen gondolkodni és nem az alapján mennek el szavazni, hogy éppen ki mit ígért a 19. havi nyugdíj mellé. Persze ez elég utópikusan hangzik egy olyan országban, ahol SENKI SEM AKAR ADÒZNI, mert "ellopják". Meg talán addigra elhiszik a zemberek, hogy a gázt sajna nem VESSZÜK. Tehát, ha emelkedik az ára, akkor többet kell a fogyasztóknak is fizetni érte. Röhej a gázártámogatás is. Inkább arra adnának támogatást, hogy a fütést/szigetelést cseréljék modernebbre. Plusz a bezzegelés az megy, mindent a nyugat-európaiakkal összehasonlítani. Ami ugye eleve nevetséges. Ha hasonlítani akarjuk a dolgokat, akkor Románia, Lettország, Szlovákia meg a többi volt kommunista országgal kell. S bizony ezekben az országokban szó szerint nem élnek ilyen jól az ingyenélök, mint nálunk.

Jaffar 2010.03.03. 18:02:29

" mert nem kertem blokkot ket szem almaert a nyugdijas nenitol, aki egyebkent szinten velem halhatna, mert nem adott blokkot? Es azt lasd hogy tok mindegy, hol huzod meg a hatart mi az hogy sokat csaltal es mi az hogy keveset? sok az egymillio de meg nem sok a kilencszazkilencvenkilencezerkilencszazkilencvenkilenc vagy mi?"

Kérdezzél már meg egy amerikai embert az adócsaló témáról légyszi. Ott az 50-es 60-as években szó szerint beleverték az emberekbe, hogy adót csalni nem kifizetödö. Nálunk is ez kéne, de a társadalom nagy része a szociban nevelkedett/dolgozott, ahol eleve MINDENKI lopott. A lopás ma sem igazán bün, ha "kicsibe" csináljuk. Bezzeg, ha a politikus lop az már nem döfi. Viszont, ha az a "szegény" fodrász, napi 3 kuncsaftot ver be a pénztárgépbe a 100 helyett az normális, mert az a szemét állam elviszi a pénz felét. Itt a gond, de ehhez egy generációváltás kell sajna, anélkül nem fog menni. Kis ország vagyunk és egyre jobban szegényedünk. Ha ezt meg akarjuk fordítani, ahhoz áldozatok kellenek és minél tovább húzzuk az idöt, annál többe fog fájni.

Jaffar 2010.03.03. 18:17:01

jav*

Meg talán addigra elhiszik a zemberek, hogy a gázt sajna rajzoljuk, hanem külföldröl VESSZÜK.

nem jobbikos 2010.03.03. 23:18:15

@Jaffar: Igen, az adocsalas is csalas... az elszamoltatas visszamenoleg az ami felveti a kerdest.. hogy meddig es kit szamoltassunk el... arra kerdeztem hogy hol akarunk hatart huzni, mert ha nem huzunk hatart, mindenki saros, ha hatart huzunk, akkor az meg igen komoly kerdeseket vet fel.

LuiKang 2010.03.04. 09:40:08

@az igazi Sipi: Hajrá, sok sikert hozzá!
Komolyan mondom!
Egyetértek nagyon sok mindennel, amit leírtatok.

Kezdd el végiggondolni, hogy hogyan fog sikerülni felépíteni egy pártot, hogyan tudsz 3 képviselőt bejuttatni az EP-be, hogyan tudsz 20%+ eredményt elérni egy parlamenti választáson.

És akkor kicsit más szemmel nézed azt, hogy mit kommunikál a Jobbik, hogyan szólítja meg az embert, és hogy mit fog csinálni.

A politika sajnos ilyen. :(

LuiKang 2010.03.04. 09:48:28

Elszámoltatásról nem tudom, hogy mi, hogy lesz a határ.
Bízni tudok.

De ezekért valakinek felelnie kell, mert EU tagállam, Magyarországon 2010-ben ilyennek nem szabadna megtörténnie:
www.youtube.com/watch?v=uDYoCOb2eJY

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.03.04. 10:00:52

@LuiKang: a jobbik ezszkozeivel -0 azaz aaz emberi aljassagra, gyuloletre es felelemre alapozott manipulacioval - nem nehez partot alakitani es ideiglenesen ilyen eredmenyt elerni.

csak eppen az ilyen eszkzokkel manipulalo partok tevekenysege vegen van az, hogy a partvezer matareszegen egy buzibarbol hazafele feltekeredik a mergajaval egy oszlopra, rosszabb esetben porig bombazzak drezdat gyujtobombakkal.

szoval szerintem a jobbik ne verje a mellet arra, hogy a manipulalhato szellemi egytaletelek partja:-)

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.03.04. 10:20:30

egyebkent otthon megneztem a hosszabb verziojat is a videonak..

el kell szomoritsam azokat, akik ugy gondoljak, hogy a le- ill kivagott reszek barmit is mentenek zazrivona viselkedesebol.

a masfel perc alapjan szellemi fogyatekosnak tunik gabika. a teljes video alapjan viszont egy gerinctelen, akarnok kis gyokernek:-)

LuiKang 2010.03.04. 12:49:43

@az igazi Sipi: Hát, azt hiszem nekünk nincs miről tovább beszélgetnünk, látom, az értelmetlen fröcsögés és pocskondiázás a könnyebb út.

Sajnálom. :(

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.03.04. 12:54:52

@LuiKang: hat igen

a menthetetlen tenyleg nemn mentheto..:-DDD te is tudod, en is tudom, hogy gabika bizony egy diszfasz, csak neked ciki bevallani, mert husegeskut tettel:-)

ez az, amiert en nem fogok egyik tetunek sem huseget eskudni. az en egyenisegem, sajat velemenyemhez valo jogom es szabadsagom tobbet er, mint barmelyik politikus, nemzet, vagy allam.

mindenesetre ne gondold, hogy nem atlatszo amit muvelsz;-))

ladislaus 2010.03.04. 16:48:29

@Gery.Greyhound: 98-ban fideszék is kezdok voltak. akkor sem engedhette meg az ország.
Szerintem rosszul ervelsz. Nem ellenkezem, csak ezt javitsd mert onmagadnak mondasz ellen.

PvD (törölt) 2010.03.06. 21:25:16

Azt nem írja a fideszes, hogy mi is történt a keszthelyi emberrel. Felfüggesztették a párttagságát, mikor volt/lesz ilyen a fideszben? SOHA!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.03.10. 15:19:34

ebben igazad van gery, utáljuk sokan, h vona állandóan hisztizik pár kérdés miatt.

de a jövő még sok meglepetést fog tartogatni, és egy nagyon izgalmas korszak elé nézünk.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.03.10. 15:20:54

@PvD: ez igaz.

meggyes leváltását a helyi fideszesek kérték orbántól.
orbán mégse tette ezt meg, szerintem tarolni is fog a jobbik esztergomba

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.03.10. 15:23:28

@Gery.Greyhound: a fidesznek ez az utolsó esélye

de 2014ben miért ne jöhetne a jobbik?
mi bajod van neked velük? a fidesz bizonyíthat de a jobbik nem?

Doctor Klauße 2010.03.14. 14:26:06

aZ utóbbi néhány héten a jobbik belekóstolhatott milyen amikor egy kicsit odafigyel rá a média és elkezd kutakodni utánnuk , hogy mit lehessen a hírekbe rakni, vagy min lehetne csámcsogni...
Ha nem szigorítanak egy kicsit a tagfelvételen, mégtöbb ilyen kínos helyzetbe fognak keveredni...
Ami azt illeti a Jobbikot tekinthetjük egy nagyon erős mozgalomnak, de kormányképes erőnek semmiképpen sem.

stringZ 2010.03.15. 09:49:20

Kedves Greyhound!

Kissé önzően hangzik Tőled, hogy pusztán azért szavazol a Fideszre, mert jobb (elvárható, normális) életfeltételeket teremtenek Neked. Az a helyzet, hogy ez önmagában nem elég. Tény, hogy a Fideszre ez volt jellemző mindigis, 98-02-ben is, mintsem a most kormányon lévőkre, akik tönkretették az emberek életét. Most azonban olyan politikai helyzet van, amikor nem csak változásra, hanem radikális változásra is lehetőség van. Fideszék kiszúrják az emberek szemét a jóléttel, közben ugyanúgy a globális nagytőke és egyéb multinacionális lobbik érdekeit szolgálják ki, miközben azért ügyelnek arra, hogy az emberek is jól járjanak. Most itt lenne végre a lehetőség, hogy egyszer és mindenkorra megszabaduljunk a minket elnyomó és adósságcsapdában tartó nyugati tőkétől, de félek a Fidesz ezt nem fogja elősegíteni, sőt.

Itt van végre a lehetőség, hogy megtisztítsuk a kereskedelmi médiákat, a stratégiai energiaszektort, az élelmiszeripart, a kiskereskedelmi szektort (főleg gondolok itt a szemétkajából profitáló hipermarketekre: Tesco, Auchan). Tovább folytatva a sort beszélhetnék még a mobilszolgáltatókról, a telekommunikációs cégekről (UPC, Invitel, T-Com, T-Kábel stb.), vagy a magyar kereskedelmi bankokról, melyek szinte mind KÜLFÖLDI KÉZBEN vannak. No, nekem egy ilyen "Magyar"ország nem kell, akkor sem ha milliárdos vagyok benne, mert tisztességtelennek tartom, hogy Magyarország külföldi gazdasági gyarmat - gyarmat, már csak azért is mert a pénzügyi szektorának nagyrésze külföldi kézben van - és a megtermelt javakból (még ha itthon jól is járnak) külföldiek tömik a zsebüket.

Itt van végre a lehetőség, hogy a határon túli magyarságot ne csak szép szavakkal ámítgassuk, ahogy azt Viktor tette, hanem megadjuk nekik, ami lassan már száz éve járna (az állampolgárságot) és kiharcoljuk nekik az autonómiát (Viktor nem harcolta ki és nem is akarta sohasem, csak a kettős állampolgárságot akarta, azt is csak azért, hogy megszavazzák 2006-ban - ha nem így lenne, akkor utána is tovább harcolt volna pl. az autonómiáért, de nem tette). Itt lenne a lehetőség továbbá, hogy megvétózzuk a környező országok EU-csatlakozását, melyek megtagadják a náluk élő magyarság autonómiáját. Emlékszel még 1999-ben, mikor Szerbiát bombázták a jenkik? Mi meg (nem mi, hanem Viktorék) szó nélkül átadták a légteret és a támaszpontokat is az amcsiknak. Még az sem jutott eszükbe, hogy "oké, átadjuk, de ha megnyeritek ezt a háborút, akkor a délvidéken élő magyarok autonómiát kapnak és kiválhatnak Szerbiából". Megtehették volna, nem tették. Miért?

Itt van végre a lehetőség, hogy felülvizsgáljuk érdekeinket és helyzetünket az EU-ban és a NATO-ban. Valóban szükséges nekünk egy a Szovjetuniót idéző lisszaboni szerződéssel a nemzeti szuverenitást másodrendűvé tevő csoportosulásban részt vennünk? Miért? Valóban szükséges honvédeinknek idegen hatalmak olaj- és fegyverbizniszeinek érdekében vérüket ontani Irakban és Afganisztánban? Miért? Ezzel védik a hont? Kinek a hazáját védik ezzel? A NATO országok segítettek nekünk 56-ban? Segítettek nekünk visszaszerezni az elcsatolt részeinket pl. Szerbiától? Pedig az előbbi szabadságharc volt, az utóbbi pedig egy történelmi igazságtalanság kompenzálására tett kísérlet lehetett volna, nem hódító háború az olajért, mint amit most Amerika folytat karöltve a NATO országokkal.

Itt van végre a lehetőség, hogy gazdaságilag, katonailag, és minden más téren SAJÁT LÁBRA ÁLLJUNK. A Fidesz ezeket nem jelöli meg a programjában, nem számolná fel a függőséget ha rajta múlna, csak jövedelmezőbbé tenné. Ezért van szükség a Jobbikra, még ha nem is kormánypártként kerül hatalomra, hogy kordában tartsa Fideszéket és felszámolja a függőségünket.

Itt van végre a lehetőség, hogy ne IMF hitelből, hanem a szorgalmas - eddig eltiport - magyar emberek munkájából virágozzon fel az ország. Fideszék IMF hiteleket vennének fel, amik akarva akaratlanul megkötik az ország kezeit és majd az IMF pénzhajhászai diktálgatnak nekünk, hogy adjuk el a vízkészleteinket, mint ahogy számos dél-amerikai országban megtörtént már. Persze ha jólétben élsz és van pénzed a háromszor-négyszer drágább vízre, akkor mit sem érdekel, hogy a saját hazádban külföldi élősködőktől veszed a vizet, igaz?

A Fidesz sokat változott 2006 óta. Akkor még ők is hasonló célokkal indultak neki a választásnak, mint a Jobbik - meg is volt a böjtje, akkor még őket nácizták és antiszemitázták folyamatosan. Most mintha picikét változott volna a Fidesz, retorikájában is, más lett nekik a fontos. Orbán is már szórol-szóra olvassa a beszédeit - mintha nem is ő írná őket, pedig kiváló szónok, eddig sohasem olvasta a beszédeit. Valami itt bűzlik, Neked nem, Greyhound?

Előzőekben írtad, hogy meg fog lepődni a Jobbik, mert hétfőn állni fog a TV2 és az RTL KLUB. Nos, nyilván senki nem gondolt arra, hogy majd egyik napról a másikra mindent meg lehet változtatni, még maguk a jobbikosok sem. Azonban az alapvető különbség a Fidesz és a Jobbik között, hogy az utóbbiban megvan a szándék olyan dolgokra is, amit a Fidesz tabutémaként kezel. Én ezért fogok a Szebb Magyar Jövőre szavazni április 11-én és remélem azok is velem tartanak, akik a fent leírt kérdésekre nem kaptak választ a Fidesztől.

Üdv.
stringZ

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.03.16. 11:46:19

@xboxer:

Szerintem erre gondoltál :)

www.youtube.com/watch?v=kbXjvJtJL80

Milyen igaz! :) Főleg a vége lényeges :)

Várkonyi 2010.03.31. 10:35:04

"Attól, hogy később elmondja Vona, hogy kizárták az illetőt a pártból, ez a válasz még ugyanolyan kínos marad. Miért nem ezzel kezdte, ha ez így van?"

Nem, nem marad annyira kínos, mert az illetőt kizárták a pártból.

"Persze, kedves Gábor, értjük mi. Ha Jobbikus politikus bűnözik, az máááás."

Hogy a faszba írhatsz le ilyen szart?

Ha mindennap jobbikos vendéget hívnának, akkor sem a programjukról kérdeznék őket, de akkor már lehetne erre válaszolni is. Nyilván képtelen vagy felfogni, hogy egy 15 perces műsorban, melyben minden egyes kérdéssel megzavarni, illetve mellékvágányra igyekeznek terelni, miért fontos minden egyes perc.

A hozzászólásaidból:
"Én nem várok a csodára. A Fideszre szavazok, és nem várom azt tőlük, hogy április 12-től beköszönt a kánaán és kolbászból lesz a kerítés."

Gondolom ezt azután mondod, hogy elolvastad a Fidesz és a Jobbik programját, nem csak teljesen üres frázisokat pufogtatsz a kerítésről meg a kánaánról. (a tejjel- mézzel folyót kihagytad, meg azt is, hogy aranyból lesznek az utcák)

Érv nuku. gondolom minek is, hisz "az egységsugarúak" amúgy sem értik. Szerencse, hogy TC már nem mérgezi az internetet az ilyen és hasonló faszságaival, mint az "egységsugarú". Én is BGY-s voltam, haver.

"A Fidesz 1998 és 2002 között bebizonyította, hogy képes normálisan vezetni az országot, szépen lassan gyarapodtunk és kezdtünk felzárkózni Európához."

Lassú embereknek lehet hogy tetszik a lassú fejlődés, sőt még szépnek is láthatják. Érv megint zéró, hogy miért csak lassan lehet, gyorsabban miért nem, illetve, hogy miért csak a Fidesz csinálhatja a legjobban, más miért nem.
Persze akinek a lassú tetszik hát tetsszen a lassú, csak hát ízlések és pofonok, ugye.

"A Jobbiknak semmiféle gyakorlata nincs, hangzatos lózungjai vannak amelyek megvalósítására semmiféle konkrétum nincs, zöldfülű kezdők akiknek a bilibe lóg a kezük"

1) 98-ban még a Fidesznek sem volt gyakorlata, mégis milyen jól belejöttek, ha "szépen, lassan" is;

2)Gondolom elolvastad a Jobbik programját, és a Fidesz programját is, és mivel a Jobbik programjában egyetlen egy hangzatos lózung sincs, a Fideszé viszont tele van ezekkel, ezért megint magadból indulsz ki,ugye?

"Magyarország jelenlegi helyzetében nem engedheti meg magának, hogy újoncok vegyék át a vezetést. Szerintem mindenképp jár még egy esély a Fidesznek. Aztán ha ők sem válnak be, 2014-ben jöhet valaki más"

Igen, a jól bevált káderek kellenek ide:

-Martonyi János, Bilderberg-résztvevő, komcsi ügynök, a külföldi érdekek hű lábtörlője

-Pokorni Zoltán, akinek liberális oktatáspolitikája Magyar Bálintéval vetekszik

-Hegedűs Zsuzsa, a fityesz szociális miniszterjelöltje, ami Monokon és Érpatakon van (megszűnt a cigóbűnözés, mindenki dolgozik) az szégyen, a szociális kártya (kb 2000 üzletben lehet vele élelmiszert vásárolni) az egy "fasiszta módszer", illetve hogy mindenkire lehet szavazni, csak a Jobbikra nem;

-Pintér Sándor, a maffiás ember, akinek belügyminisztersége idején történt pl. az Aranykéz-utcai robbantás, több maffiagyilkosság, persze egyiknek sem lett meg a tettese, mondjuk ezt nem is vártam el tőle

Varga Mihály, aki a Bloomberg-hírügynökségnek azt nyilatkozta, hogy "nagyon nehéz lesz a magyar gazdaságot beindítani", hát igen, ő már tud valami, amit az átlag fityeszes nem...
Ja és új hitelek kellenek nekünk, mert a 20 ezer milliárd nem elég.

Kövér László: "lenullázódott a következő kormány mozgástere"
Valóban, lenullázódott. Húzzatok is akkor a pitlibe.

Hiába, kemény ez a gárda.

Még szerencse, hogy egy év múlva már seholsem lesztek.

Üdvözlettel:
Egy "egységsugarú"

WonderCsabo 2010.03.31. 10:40:19

@Várkonyi: "Jobbik programjában egyetlen egy hangzatos lózung sincs"

Ááá, dehogy nincs.
süti beállítások módosítása